Az állami gyermekmenhelyekről szóló 1901:VIII. tc. „szentesíttetett” és június 9-én, az Országos Törvénytár útján „kihirdettetett”.Tovább
Király(i) biztosítás
Az olasz király személyi biztonságának kérdéséhez az 1937-es budapesti látogatásakor
A „KEOKH intézkedett, hogy a Magyarországon lakó horvát emigránsok (ustasák stb.) megfelelő ideig szigorított rendőri felügyelet alatt tartassanak. Elrendelem, hogy a terroristikus cselekmények elkövetése szempontjából számba jöhető elemek ártalmatlanná tétele végett, úgy a m. kir. rendőrhatóságok, mint a m. kir. csend-őrség folyó hó 17-én é 18-án minden városban és községben általános állambiztonsági razziát foganatosítson.”
1934. október 9-én Marseilles-ben II. Sándor jugoszláv király és Louis Barthou francia külügyminiszter
áldozatai lettek. A tettesek a makedón gyökerű szervezet tagjai voltak (amely szervezetet 1934-ben Bulgáriában a többi párttal egyetemben betiltottak), de a háttérben a horvát usztasa mozgalom is ott állt. Magyar szempontból az ügy súlyos következményekkel járt, mivel korábban a magyar kormány befogadta a Jugoszláviából menekülő usztasákat, s Jankapusztán szállást is biztosított számukra. Az usztasák azonban túlléptek a kormány intencióin, s az eredetileg átmeneti szálláshelyül szolgáló jankapusztai táborban kiképzést folytattak. Azok az állítások azonban helytelenek, hogy Magyarországon akár összességében, akár egy-egy időszakban több tízezer usztasát képeztek volna ki. Maximális jankapusztai létszámuk soha nem haladta meg a 40 főt. Ugyanakkor tény, hogy a merényletben résztvevő csoport három tagja innen indult el végzetes útjára. A magyar külügyminisztériumban már korábban érzékelték a problémát, és a külügy szorgalmazta, hogy a tábort minél előbb számolják fel, amit végül 1934 tavaszán el is kezdtek. A kormány olyan sürgősnek tartotta ezt, hogy 1934 szeptemberében egyenesen felkérte a Hitelbankot, hogy azonnal szüntesse meg az usztasák kezében levő bérleteket.
Az olasz királyi pár tiszteletére rendezett ünnepség a Várpalota kertjében (Forrás)
A merénylet utáni nyomozásban csakhamar Magyarország került a nemzetközi sajtó és politikai érdeklődés középpontjába. Mivel az ügy szálai messze, több fővárosba is elvezettek, a magyar kormánynak - Róma és London támogatásával - sikerült elérnie, hogy a Népszövetség Tanácsa nem hozott elmarasztaló ítéletet Magyarország ellen. Az ügy „salamoni" befejezéseként Budapestre bízta az érintett magyar szervek felelősségének megállapítását és megbüntetését. A marseilles-i merénylet átmenetileg súlyos nemzetközi elszigeteltségbe taszította Magyarországot, és még jobban összekovácsolta - még ha csak provizórikusan is ‑ a kisantant egységét. Mindez abban a kontextusban értelmezendő, hogy az emigráns usztasa vezetés éppen Olaszországban élt, s így Róma esetleges felelősségének kérdése sem lett volna megkerülhető egy komoly nemzetközi vizsgálat esetén. Az olaszok magatartása ezután is kétarcú maradt, hiszen a marseilles-i merénylet után letartóztatták az usztasa vezetőket, de néhány nap után valamennyiüket szabadon engedték. Ezt követően kiutasították az usztasákat - erről a magyar belügy „bizalmas forrásból" időben értesült ‑, egyszersmind azonban megtagadták kiadásukat Jugoszláviának.
Mi mondható el összességében III. Viktor Emánuel 1937 májusi magyarországi látogatásának biztosításáról? A magyar szervek a források alapján érzékelhetően széles körből szerezték be információikat. Ezen azonban nincs mit csodálkozni: a rendőrségnek jól kiépített és működtetett „b" (bizalmi) egyénekből álló hálózata volt. Vagyis rendőrségi informátor mindenhol és minden társadalmi csoportban szép számmal volt található. Ezzel párhuzamosan tisztában voltak a nemzetközi viszonyrendszerekkel, s azzal is, hogy a származás és az útlevél között nincs feltétlenül egyenes összefüggés. A közölt rendeletek ugyanakkor jól példázzák, hogy a belügy az alá tartozó rendészeti és közigazgatási szervek feladatait miként határozta meg, hogyan szabályozta az együttműködést, igaz, ezt nem túl részletesen teszi. Talán nem túl merész az a kijelentés sem, hogy egy III. Viktor Emánuel elleni merényletnek kicsi volt az esélye, hisz az ő politikai szerepe és tevékenysége jóval protokollárisabb volt, mint például a Marseilles-ben lelőtt II. Sándoré. Így végül az olasz király budapesti látogatása - legalábbis biztonsági szempontokból - eseménytelen volt.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt június 05.
1901
1919
A magyar vörös hadsereg ellentámadása miatt a Felvidéken katonai diktatúrát vezetnek be, s a csehszlovák hadsereg francia és olasz...Tovább
1940
Franciaországban Erwin Rommel páncélosainak támadása áttöri a Weygand-vonalat, Amiens és a tengerpart között.Tovább
1947
E napon hirdette meg a Harvard Egyetemen tartott beszédében George C. Marshall amerikai külügyminiszter a róla elnevezett gazdasági...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.
Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.
A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.
A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. május 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő