Válasz a memorandumra 

Magyar Külügyminisztérium

Követ Úr!

Van szerencsém nyugtázni a június 12-én kelt és Excellenciád által nekem átadott memorandum vételét, melyben az Egyesült Államok kormánya a csehszlovákiai magyar kisebbség jelenlegi állapotáról és jövőbeni boldogulásáról fejtette ki nézetet. Bátorkodom kifejezést adni Excellenciád előtt annak a megelégedésnek, amellyel a magyar kormány megállapította, hogy az Egyesült Államok állásfoglalása ebben a kérdésben tökéletesen megegyezik az Atlanti Charta szellemével, valamint az amerikai nép nagy és nemes hagyományaival. A magyar kormány fenntartás nélkül osztja azt a nézetet, hogy azokat, akik háborús bűnöket, vagy kegyetlen cselekedeteket követtek el, szigorú büntetésben kell részesíteni. A fasiszta és náci eszmék terjesztőit, valamint mindazokat, akik cselekvően vettek részt fasiszta vagy náci mozgalmakban, ugyancsak meg kell büntetni. Élénk sajnálkozással tartjuk szükségesnek figyelmét felhívni arra a tényre, hogy a magyarok jelenlegi üldözése Csehszlovákiában nem egyezik meg ezekkel az elvekkel, hanem inkább a náci eszmékkel és módszerekkel, amelyek Szlovákiában oly termékeny talajra találtak volt. Ebben a vonatkozásban elegendő azokat a rendszabályokat megemlíteni, amelyek megkülönböztető jelvények viselésére kényszerítik a magyarokat, és amelyek a többi lakosságtól a gettókhoz hasonló módon való elkülönítésüket célozzák. A magyaroknak Csehszlovákiából való kiutasítását, ami igen gyakran olyan embereket is sújt, akiknek családja már nemzedékek óta él azokon a vidékeken, olyan módon hajtják végre, ami nagyon is emlékeztet a zsidóknak a nácik által történt deportálására. Ami a helyzetet különösképpen súlyosbítja, az a tény, hogy mindezeket a rendszabályokat kollektív módon alkalmazzák, az egyéni eseteknek minden előzetes megvizsgálása nélkül. A Szlovákiában újabban lejátszódó események elegendő bizonyítékul szolgálnak arra nézve, hogy a csehszlovák kormány ugyanazokat az elveket alkalmazza, mint amelyek a Hlinka-gárda mozgalmát és más hasonló szervezeteket életre keltettek: ezeket, legalább is részben, abból a célból létesítették, hogy megfélemlítsék a magyar lakosságot. Azok, akik ma a demokrácia nevében üldözik a magyarokat, éveken keresztül a Harmadik Birodalom belegyezésével és biztatására ugyanezt cselekedték azzal az ürüggyel, hogy az európai "új rendben" a magyarok nem méltók a bizalomra. Maga az a tény, hogy Tiso fasiszta Szlovákiájában egyedül a Magyar Párt volt ellenzékben, eléggé bizonyítja azt, mily kevés rokonszenvvel viseltetett a magyar kisebbség a náci ideológia iránt. A Párt vezére, Esterházy János úr, a szlovák parlament egyetlen tagja volt, aki az antiszemita törvények ellen szavazott, és akinek volt bátorsága ahhoz, hogy azokat, mint olyan rendszabályokat, amelyek ellentétben állnak az emberiesség elveivel, szigorú bírálat tárgyává tegye. Amint az a"memorandumból" kitűnik, csehszlovákia külügyminisztere 1945. május 21-én San Franciscoban kijelentette, hogy "csupán azokat a magyarokat fogják büntetéssel sújtani, akik a csehszlovák Köztársaság ellen összeesküvést szőttek, vagy pedig a nácik oldalán harcoltak: ami azokat a magyarokat illeti, akik Csehszlovákia ügyével szemben barátságos érzelmeket tanúsítottak, úgy ezek az országban maradhatnak és élvezhetik a Köztársaság állampolgárainak kijáró összes jogaikat." Azonban a csehszlovákiai magyarok sorsát illetően még ez a nyilatkozat sem megnyugtató, mert alkalmat ad a legkülönfélébb értelmezésre. Valóban bajos volna Csehszlovákia elleni összeesküvésnek minősíteni azt, hogy az a 800 000 magyar, akit a Trianoni Szerződés értelmében, de a népeknek, Wilson elnök által hirdetett önrendelkezési jogával ellentétben, kényszerűen csehszlovák állampolgárrá tettek, az anyaországhoz való visszacsatolása pillanatában kifejezést adott efelett érzett örömének. A történelmi igazság kedvéért különben azt is felemlíthetnők, hogy a magyar kormány 1938-ban felajánlotta a csehszlovák kormánynak a két ország területi kérdéseinek népszavazás útján való rendezését (I. melléklet). Ami a csehszlovák kormányt illeti, még csak nem is felelt erre az ajánlatra, hanem inkább a római és berlini kormányok döntőbíráskodását választotta (II. melléklet). Különösen súlyos igazságtalanság lenne, ha mostan a magyar kisebbséget a csehszlovák kormány egy elhatározása miatt büntetnék meg és ha felelőssé tennék azokért a tényezőkért, amelyek 1938-ban Csehszlovákia szétdarabolását előidézték. Ami azt a szlovák kijelentést illeti, hogy most majd a magyarokat részesítik ugyanolyan bánásmódban, mint amilyenben 1938-ban a magyarok a szlovákokat részesítették, súlyt helyezünk arra, hogy újból leszögezzük: a magyar hatóságok csupán a cseh- és szlovák telepesek, valamint a Prágából kizárólag magyarlakta területekre küldött államhivatalnokok eltávozásának követelésére szorítkoztak. Még ezeknek a telepeseknek és hivatalnokoknak az áttelepítése is csak Szlovákia és a Cseh- és Morva- "Protektorátus" kormányaival folytatott hosszadalmas tárgyalások után történt meg, mégpedig a tárgyalásokon elért eredményeknek megfelelően. Az erre vonatkozó megegyezés értelmében a magyar kormány vállalta azt, hogy kártalanítja a szlovák és a cseh telepeseket, akiknek különben is megadatott a lehetőség arra nézve, hogy magukkal vihessék összes javaikat. Ennek a feladatnak a megkönnyítésére egy ideig még egy cseh bizottság is működött Budapesten. Dacára ezeknek a megállapodásoknak nagyszámú szlovák telepes Magyarországon maradt anélkül, hogy az ország elhagyására kényszerítették volna őket. A magyar kormány emlékeztetni kíván arra is, hogy 1919-ben a magyar demokráciát, amely hónapokon keresztül visszatartotta a Szovjetunió megtámadása céljából összpontosított fegyveres erőket, főleg a szomszédos államok sovinizmusa döntötte meg. A magyar nép számára siralmas volna, ha azt látná, hogy a jelenlegi, a demokrácia elveihez oly hűségesen ragaszkodó magyar kormányt több idegen állam ugyanolyan ellenségesen és bizalmatlanul kezeli, mint az első világháború után. A magyar kormány mélységes megelégedéssel állapítja meg, hogy az Amerikai Egyesült Államok ismét egyszer rokonszenvvel és megértéssel szemléli nehéz helyzetünket, akárcsak 1849-ben, amidőn elsőnek ismerte el demokratikus kormányunkat alighogy az lerázta volt magáról a germán zsarnokságot. Megragadom az alkalmat, hogy kérjem Excellenciádat, fogadja legmélyebb tiszteletem kifejezését.

H. F. Arthur Schoenfeld úr
őnagyméltósága
az Amerikai Egyesült Államok
Magyarországi Missziójának
vezetője,

MOL-XIX-J-1-a-16/res.Be.-1945 (Magyar Országos Levéltár-Az államigazgatás felsőbb szervei-Külügyminisztérium-Békeelőkészítő osztály-16/res.Be.1945)