Felavatják az M5 autópálya első szakaszát, mely Budapestet és Ócsát köti össze.Tovább
Egy gyárüzem leszerelésének kálváriája
„[...] gyártelepünkön az orosz katonaság a leszerelést változatlanul folytatja. Az említett három miniszter úr legmegértőbb támogatása sem érte el az orosz hatóságoknál, hogy a leszerelési munkát beszüntessék, ezért mély tisztelettel felvetjük az a gondolatot, hogy Miniszterelnök Úr magához Sztálin marsallhoz intézzen egy távirati kérést, hogy a május 1-i ünnepségekkel kapcsolatban, ha másként nem lehetséges, ajándékképen adja vissza az ország közgazdasága szempontjából oly mérhetetlen fontosságú kulcsjellegű gyárunkat hazánknak."
Bevezetés
A most bemutatandó források azt szemléltetik, hogy a II. világháború végén egy főleg orosz megrendelésre dolgozó üzem, miként kerül hirtelen a leszerelés sorsára, és miként küzd ez ellen a gyár igazgatósága és üzemi bizottsága.
Egy iparügyi miniszternek írt, 1945. március 16-ei levél alapján a Felten és Guilleaume Kábel-, Sodrony és Sodronykötélgyár Rt. budapesti üzemében a szerszám és alkatrészhiány ellenére már március elején megkezdődött a munka. Az oroszok ugyan kezdettől vittek ki hadizsákmány címén nyersanyagot, iratokat, valamint pénzt a gyárból, ám emellett több megrendeléssel is ellátták a vállalatot. Ezek egyrészt a Vörös Hadseregnek szánt szállítások, másrészt jóvátételi célra
. Egy május 25-ei feljegyzés szerint az oroszok április végén olyan megállapodást kötöttek a vállalat vezetőivel, valamint üzemi bizottságával, mely a gyár kapacitásának nagy részét lekötötte. Tehát a termelés főként katonai célra folyt, polgárira a megszálló erők nem adtak engedélyt.A szovjet megbízottak többször is rákérdeztek a részvénytársaság tulajdoni viszonyaira, ám a gyár vezetői ekkor még nem tulajdonítottak nagy fontosságot a felvetésnek, mert gyárukat a részvényarányokból kiindulva (anyagyáruk német volta ellenére), belga és luxemburgi tulajdonnak
. Mindezek azért voltak fontosak, mert a nagyhatalmak megegyezése szerint a Kelet-Európában található német érdekeltségek szovjet kézbe kerülnek. Erre a fegyverszüneti szerződés is . A moszkvai vezetés már 1945 márciusában készítetett egy listát a magyarországi német és svájci [!] érdekeltségekről. Április 14-re pedig elkészült egy 50 vállalatot tartalmazó lista (825-ös számú átirat), amelyet a szovjetek később átnyújtottak a magyar . Ebben az első jegyzékben (később több is követte) az általam vizsgált Felten és Guilleaume Kábel-, Sodrony és Sodronykötélgyár Rt., nem szerepelt.Ennek ellenére április 18-án váratlanul megjelent egy szovjet „zsákmánybizottság" és a fegyverszüneti szerződésre hivatkozva, mint német tulajdont, lefoglaltnak nyilvánította a gyárat, és megkezdte annak leszerelését. Mindezt a magyar munkaszolgálatosok mellett a gyár tisztviselőivel és munkásaival akarták elvégeztetni. Megkezdődött tehát a géppark, valamint a nyersanyagok bevagonírozása és elszállítása. A vezetőség és az üzemi bizottság, miután tiltakozásaikat nem hallgatták meg, levelükkel az iparügyi miniszterhez fordultak. Ebben szintén a tulajdoni viszonyokra hivatkoztak, valamint arra, hogy a vállalat sosem került német befolyás alá, és a német export is jelentéktelen mérető volt. Kiemelték emellett, hogy gyártmányaik az újjáépítéshez nélkülözhetetlenek.
Takács Ferenc miniszter beadványukat személyesen vitte a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz, ám ott azzal hárították el a kérést, hogy az Moszkva () hatáskörébe tartozik. A leszerelés megkezdése után egy héttel Vorosilovnak, a SZEB elnökének segédtisztje végül olyan információkkal jelent meg a gyárban (más forrás szerint telefonáltak a SZEB-ből), hogy leállítják a leszerelést. Írásos határozat azonban nem volt az ügyben. Másnap a leszerelést vezető bizottság ismét megjelent, és kijelentették, hogy ők semmilyen parancsot nem kaptak. A vezetőség és az üzemi bizottság újabb leveleket írt, ezúttal dálnoki Miklós Béla miniszterelnöknek és Rákosi Mátyásnak, a Magyar Kommunista Párt vezetőjének, hogy járjanak közben Sztálinnál a gyár érdekében, és kiemelték, hogy a leszerelés miatt 1000 tonna jóvátételre szánt sodronykötelet nem tudták legyártani. Ettől kezdve az oroszok felgyorsították a bevagonírozást, mivel - mint ahogy a vállalatnál sejtették - már értesültek a leszerelés készülődő leállításáról. A parancs végül május 6-án érkezett meg.
A vállalat összegzései szerint összesen 248 vagon (ebből 30-35 vagon nyersanyag) hagyta el a gyár területét. Mindössze a gépállomány 10-15%-a maradt meg, a nyersanyagot pedig teljesen elszállították. A leszerelés erőszakossága miatt még a megmaradt gépek nagy része is sérült volt. A munkások ráadásul nem merték elkezdeni még ezekkel sem a munkát, mivel attól féltek, hogy az oroszok visszatérnek (volt rá eset). Ez utóbbi miatt a vállalati vezetés magyar katonákkal akarta őriztetni az üzemet, ám a hivatalos indoklás szerint erre a honvédségnek nem volt elég
.Megkezdődött a géppark és a nyersanyagok utáni kutatás, ill. azok pótlása. A vagonok azonban már az országhatáron kívül jártak, és orosz ígéretek ellenére sem volt esély visszaszerzésükre. Az üzemi bizottság a vállalat munkásainak nevében levelet írt a miniszterelnöknek, melyben arra kérte a kormányt, hogy járjon közben Sztálinnál a géppark visszaadása (ajándékként), vagy esetleges visszavásárlása ügyében. Június 4-én a dolgozók végül felvették a munkát és június 6-án Karajev őrnagy, a SZEB villamossági referense Wagner iparügyi minisztériumi főmérnök társaságában a gyárba érkezett, hogy tárgyaljanak a vezetőséggel a fennálló állapotokról. Az őrnagy biztosította a vezetőséget, hogy az oroszok nem fognak visszatérni. A gépek visszahozását, valamint pótlását a magyarországi német gyárakból azonban elutasította, ám megígérte, hogy az elvitt gépek beszámítanak majd a jóvátételbe. Azt tanácsolta, hogy amit tudnak, belföldön szerezzenek be, amit pedig csak külföldön lehet, esetleg Németországból, vagy Svájcból lehetne behozatni. Megígérte, hogy ebben segítségükre lesz. A gyártást nagy nehézségek árán azonban csak jóval később tudták megkezdeni.
A fenti eset csak egy a sok közül, ami a második világháború után megesett. Mindez rávilágít arra, hogy a szovjetek igen „rugalmasan" és nem egyértelmően kezelték a német tulajdon fogalmát. Véleményük szerint a: „a jogi személy székhelye dönti el a kérdést" A Felten esetén ez Köln, ill. Mülheim volt, így nem számított, hogy a részvények többsége belga-luxemburgi kézben volt. Az egészből az is jól látható, hogy a szovjetek igyekeztek minél jobban kihasználni az általuk lefoglalt gyárak termelőképességét, hiszen miután elszállították berendezéseik nagy részét, ezután első kérdésük az volt, mikor tudnak újra gyártani, természetesen jóvátételi célokra. Nem sokkal később a gyár vezérigazgatói tisztét szovjetek foglalták el, és az üzem csak 1952-ben került magyar tulajdonba.
Az ismertetett iratok a Felten és Guilleaume Kábel-, Sodrony- és Sodronykötélgyár Rt. Titkársági (Z 478), valamint Üzemi Bizottsági (Z 477) iratanyagából kerültek elő. A kettő tökéletesen kiegészíti egymást, mivel a titkársági feljegyzések az ügy egész lefolyását ismertetik, míg az üzemi bizottság iratai közt főként az említett levelezés található.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 22.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő