Király(i) biztosítás

Az olasz király személyi biztonságának kérdéséhez az 1937-es budapesti látogatásakor

A „KEOKH intézkedett, hogy a Magyarországon lakó horvát emigránsok (ustasák stb.) megfelelő ideig szigorított rendőri felügyelet alatt tartassanak. Elrendelem, hogy a terroristikus cselekmények elkövetése szempontjából számba jöhető elemek ártalmatlanná tétele végett, úgy a m. kir. rendőrhatóságok, mint a m. kir. csend-őrség folyó hó 17-én é 18-án minden városban és községben általános állambiztonsági razziát foganatosítson.”

Bevezető

Minden ország életében jelentős esemény, ha egy másik ország államfőjét vagy uralkodóját láthatja vendégül. A fontosabb diplomácia eseményekről általában megemlékeznek a történelemkönyvek: leírják a látogatás célját, a tárgyalások eredményeit, vagy éppen a protokolláris programokat. Ilyen kiemelkedő esemény volt 1937-ben

olasz király budapesti látogatása. A látogatása nem volt meglepő, hisz a korabeli Magyar Királyság egyik fő szövetségesének tekintette az Olasz Királyságot, mind gazdasági, mind pedig politikai értelemben. Sokan ekkor még a fasiszta államban látta a magyar revízió legfőbb és legpotensebb Érdekesség gyanánt talán érdemes megjegyezni azt is, hogy a kaposvári magyar királyi „Nagy Lajos Király" 6. honvéd gyalogezrednek tulajdonosa is az olasz uralkodó volt. A mindössze három napos látogatást természetesen a sajtó kiemelt figyelme kísérte: számos és a korabeli magyar filmhíradó is megörökítette az eseményt:

Ugyanakkor látnunk kell, hogy a látogatás idején az európai, illetve a balkáni helyzet - nem először a világtörténelemben ‑ roppant bonyolult volt. Ennek egyik ismert része a - a két világháború között szinte mindig ‑ feszült olasz-jugoszláv viszony, aminek hátterében - többek között ‑ a Balkán feletti hegemónia megszerzése állt. Mindkét fél igyekezett szövetségeseket, vagy legalábbis barátokat gyűjteni magának. Így a nemzetközi szigeteltségből kitörni akaró Magyarország szerepe is egyre inkább felértékelődött.

Mindezek fényében különösen fontos volt, hogy egy még ennyire

is problémák, mindenféle gond nélkül zajlódjon le. Az uralkodók, illetve a vezető politikusok elleni merényleteknek 1937-re már igen hosszú sora volt. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy a magyar belügy, pontosabban a rendvédelmi szervek kiemelt figyelmet fordítottak III. Viktor Emánuel magyarországi látogatásának biztosítására. Bár arra vonatkozóan nincs forrás, hogy akár az olasz, akár a magyar szerveknek konkrét információja lett volna merénylettervezetről, de nyílván nekik minden eshetőségre készülniük kellett. Ebből a szempontból nincs különbség a '30-as évek és a 21. század eleje között...

III. Viktor Emánuel, olasz király látogatása Budapesten (Forrás) 

A lentebb szöveghűen közölt három forrás - valamennyi 1937-ből származó BM reservalt rendelet - a Magyarországra érkező olasz király személyi biztosításával foglalkozik. A rendeletek jelentékeny része az esetleg külföldről érkező, s a király személyét veszélyeztető elemek kiszűrésére, fel- vagy letartóztatására koncentrált. Ez - ha jól meggondoljuk - nem meglepő, bár Magyarországon nem sokan voltak, akik esetleg veszélyeztethették volna III. Viktor Emánuel, vagy bármelyik olasz politikus életét. Ennek megfelelően a feladatok döntő része a rendőrségre, a határszéli rendőrségre és főként a Külföldieket Ellenőrző Központi Hatóságra

hárultak. Utóbbi szervezet fontosságát növelte, hogy a Magyarországon élő külföldiekről - akiknek bejelentkezési kötelezettségük volt ‑ önálló nyilvántartással rendelkezett. E mellett tudjuk, hogy a KEOKH számos vidéki, elsősorban határhoz közeli városban rendelkezett kirendeltséggel, amelyek szintén elláttak elhárítási feladatokat is, nem csak A magyar szervek elővigyázatosságát, ha nem is félelmét mutatja az, hogy a horvát menekülteket, az usztasákat fokozottabb rendőrhatósági felügyelet alá vonták, valamint, hogy május 17-én és 18-án minden településen általános állambiztonsági razziát tartottak.

Ennek fényében érdemes megnézni, hogy kikben látott a korabeli magyar belügyi vezetés potenciális veszélyforrást. Egyrészt olyanokban, akikkel közvetlen konfliktusa volt a korabeli olasz állammal. Ilyenek voltak az olasz antifasiszták és emigránsok, valamint az abesszin, vagyis etióp útlevéllel rendelkezők, illetve akikről feltételezték, hogy onnan származnak. Ne feledjük, Olaszország ekkora már elfoglalta Abesszíniát/Etiópiát és Viktor Emánuel felvette az abesszin császári címet, ami a

is visszaköszön.

Az olasz király a Vár lépcsőjén  (Forrás)

Hasonlóan külön, veszélyes csoportnak minősültek bizonyos spanyol állampolgárok is. Vélelmezhető, hogy tekintettel az immár egy esztendeje tartó spanyol polgárháborúra - ahol harcoltak olasz „önkéntesek" ‑, elsősorban a köztársasági pártiaktól, illetve menekültektől tartott a magyar

.

A kiszűrendő csoportok közül a legnagyobb terjedelemben a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságbeli, illetve jugoszláv állampolgárokkal, továbbá a vélelmezhetően onnan származókkal foglalkoznak a rendeletek. Mi lehet ennek a kiemelt figyelemnek az oka? A magyar külpolitika, nevezetesen Horthy Miklós kormányzó 1926-ban, a mohácsi csata 400. évfordulóján mondott beszédében még a magyarok és szerbek barátságáról, szövetségéről, együttes törökellenes harcáról beszélt. Ez egyértelmű nyitás volt a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság felé, amely ezt örömmel fogadta. Ugyanakkor a közeledés felkeltette az olasz diplomácia figyelmét, amely igyekezett megakadályozni a bimbózó kapcsolat elmélyülését. Így végül a Magyar Királyság nem szomszédjával, hanem Olaszországgal kötött barátsági szerződést 1927-ben. Innentől kezdve évről évre mélyültek a magyar-olasz kapcsolatok: Gömbös Gyula miniszterelnök első útja Rómába vezetett, majd 1934 márciusában - Ausztriával kiegészülve - aláírta az ún. római jegyzőkönyvet.

Az olasz király látogatása Budapesten: a Keleti pályaudvarnál a hintóban az olasz király és Horthy kormányzó (Forrás)

Ezen a napon történt július 26.

1945

Megbukik Winston Churchill brit miniszterelnökTovább

1971

Elindul az Apollo–15 holdexpedíció.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.

 

Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.

 

Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.

 

Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.

 

Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.

 

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. július 23.

Miklós Dániel

főszerkesztő