Király(i) biztosítás

Az olasz király személyi biztonságának kérdéséhez az 1937-es budapesti látogatásakor

A „KEOKH intézkedett, hogy a Magyarországon lakó horvát emigránsok (ustasák stb.) megfelelő ideig szigorított rendőri felügyelet alatt tartassanak. Elrendelem, hogy a terroristikus cselekmények elkövetése szempontjából számba jöhető elemek ártalmatlanná tétele végett, úgy a m. kir. rendőrhatóságok, mint a m. kir. csend-őrség folyó hó 17-én é 18-án minden városban és községben általános állambiztonsági razziát foganatosítson.”

Bevezető

Minden ország életében jelentős esemény, ha egy másik ország államfőjét vagy uralkodóját láthatja vendégül. A fontosabb diplomácia eseményekről általában megemlékeznek a történelemkönyvek: leírják a látogatás célját, a tárgyalások eredményeit, vagy éppen a protokolláris programokat. Ilyen kiemelkedő esemény volt 1937-ben

olasz király budapesti látogatása. A látogatása nem volt meglepő, hisz a korabeli Magyar Királyság egyik fő szövetségesének tekintette az Olasz Királyságot, mind gazdasági, mind pedig politikai értelemben. Sokan ekkor még a fasiszta államban látta a magyar revízió legfőbb és legpotensebb Érdekesség gyanánt talán érdemes megjegyezni azt is, hogy a kaposvári magyar királyi „Nagy Lajos Király" 6. honvéd gyalogezrednek tulajdonosa is az olasz uralkodó volt. A mindössze három napos látogatást természetesen a sajtó kiemelt figyelme kísérte: számos és a korabeli magyar filmhíradó is megörökítette az eseményt:

Ugyanakkor látnunk kell, hogy a látogatás idején az európai, illetve a balkáni helyzet - nem először a világtörténelemben ‑ roppant bonyolult volt. Ennek egyik ismert része a - a két világháború között szinte mindig ‑ feszült olasz-jugoszláv viszony, aminek hátterében - többek között ‑ a Balkán feletti hegemónia megszerzése állt. Mindkét fél igyekezett szövetségeseket, vagy legalábbis barátokat gyűjteni magának. Így a nemzetközi szigeteltségből kitörni akaró Magyarország szerepe is egyre inkább felértékelődött.

Mindezek fényében különösen fontos volt, hogy egy még ennyire

is problémák, mindenféle gond nélkül zajlódjon le. Az uralkodók, illetve a vezető politikusok elleni merényleteknek 1937-re már igen hosszú sora volt. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy a magyar belügy, pontosabban a rendvédelmi szervek kiemelt figyelmet fordítottak III. Viktor Emánuel magyarországi látogatásának biztosítására. Bár arra vonatkozóan nincs forrás, hogy akár az olasz, akár a magyar szerveknek konkrét információja lett volna merénylettervezetről, de nyílván nekik minden eshetőségre készülniük kellett. Ebből a szempontból nincs különbség a '30-as évek és a 21. század eleje között...

III. Viktor Emánuel, olasz király látogatása Budapesten (Forrás) 

A lentebb szöveghűen közölt három forrás - valamennyi 1937-ből származó BM reservalt rendelet - a Magyarországra érkező olasz király személyi biztosításával foglalkozik. A rendeletek jelentékeny része az esetleg külföldről érkező, s a király személyét veszélyeztető elemek kiszűrésére, fel- vagy letartóztatására koncentrált. Ez - ha jól meggondoljuk - nem meglepő, bár Magyarországon nem sokan voltak, akik esetleg veszélyeztethették volna III. Viktor Emánuel, vagy bármelyik olasz politikus életét. Ennek megfelelően a feladatok döntő része a rendőrségre, a határszéli rendőrségre és főként a Külföldieket Ellenőrző Központi Hatóságra

hárultak. Utóbbi szervezet fontosságát növelte, hogy a Magyarországon élő külföldiekről - akiknek bejelentkezési kötelezettségük volt ‑ önálló nyilvántartással rendelkezett. E mellett tudjuk, hogy a KEOKH számos vidéki, elsősorban határhoz közeli városban rendelkezett kirendeltséggel, amelyek szintén elláttak elhárítási feladatokat is, nem csak A magyar szervek elővigyázatosságát, ha nem is félelmét mutatja az, hogy a horvát menekülteket, az usztasákat fokozottabb rendőrhatósági felügyelet alá vonták, valamint, hogy május 17-én és 18-án minden településen általános állambiztonsági razziát tartottak.

Ennek fényében érdemes megnézni, hogy kikben látott a korabeli magyar belügyi vezetés potenciális veszélyforrást. Egyrészt olyanokban, akikkel közvetlen konfliktusa volt a korabeli olasz állammal. Ilyenek voltak az olasz antifasiszták és emigránsok, valamint az abesszin, vagyis etióp útlevéllel rendelkezők, illetve akikről feltételezték, hogy onnan származnak. Ne feledjük, Olaszország ekkora már elfoglalta Abesszíniát/Etiópiát és Viktor Emánuel felvette az abesszin császári címet, ami a

is visszaköszön.

Az olasz király a Vár lépcsőjén  (Forrás)

Hasonlóan külön, veszélyes csoportnak minősültek bizonyos spanyol állampolgárok is. Vélelmezhető, hogy tekintettel az immár egy esztendeje tartó spanyol polgárháborúra - ahol harcoltak olasz „önkéntesek" ‑, elsősorban a köztársasági pártiaktól, illetve menekültektől tartott a magyar

.

A kiszűrendő csoportok közül a legnagyobb terjedelemben a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságbeli, illetve jugoszláv állampolgárokkal, továbbá a vélelmezhetően onnan származókkal foglalkoznak a rendeletek. Mi lehet ennek a kiemelt figyelemnek az oka? A magyar külpolitika, nevezetesen Horthy Miklós kormányzó 1926-ban, a mohácsi csata 400. évfordulóján mondott beszédében még a magyarok és szerbek barátságáról, szövetségéről, együttes törökellenes harcáról beszélt. Ez egyértelmű nyitás volt a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság felé, amely ezt örömmel fogadta. Ugyanakkor a közeledés felkeltette az olasz diplomácia figyelmét, amely igyekezett megakadályozni a bimbózó kapcsolat elmélyülését. Így végül a Magyar Királyság nem szomszédjával, hanem Olaszországgal kötött barátsági szerződést 1927-ben. Innentől kezdve évről évre mélyültek a magyar-olasz kapcsolatok: Gömbös Gyula miniszterelnök első útja Rómába vezetett, majd 1934 márciusában - Ausztriával kiegészülve - aláírta az ún. római jegyzőkönyvet.

Az olasz király látogatása Budapesten: a Keleti pályaudvarnál a hintóban az olasz király és Horthy kormányzó (Forrás)

Ezen a napon történt október 03.

1974

Elkezdődik a Watergate-ügy bírósági eljárása.Tovább

1975

Elhelyezik a paksi atomerőmű alapkövét.Tovább

1990

Egyesül az NDK és az NSZK: Németország ismét egységes állam.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő