A világ első élő, egyenes adású televíziós gyilkossága, amikor Jack Ruby lelőtte Lee Harvey Oswaldot.Tovább
Király(i) biztosítás
Az olasz király személyi biztonságának kérdéséhez az 1937-es budapesti látogatásakor
A „KEOKH intézkedett, hogy a Magyarországon lakó horvát emigránsok (ustasák stb.) megfelelő ideig szigorított rendőri felügyelet alatt tartassanak. Elrendelem, hogy a terroristikus cselekmények elkövetése szempontjából számba jöhető elemek ártalmatlanná tétele végett, úgy a m. kir. rendőrhatóságok, mint a m. kir. csend-őrség folyó hó 17-én é 18-án minden városban és községben általános állambiztonsági razziát foganatosítson.”
1934. október 9-én Marseilles-ben II. Sándor jugoszláv király és Louis Barthou francia külügyminiszter
áldozatai lettek. A tettesek a makedón gyökerű szervezet tagjai voltak (amely szervezetet 1934-ben Bulgáriában a többi párttal egyetemben betiltottak), de a háttérben a horvát usztasa mozgalom is ott állt. Magyar szempontból az ügy súlyos következményekkel járt, mivel korábban a magyar kormány befogadta a Jugoszláviából menekülő usztasákat, s Jankapusztán szállást is biztosított számukra. Az usztasák azonban túlléptek a kormány intencióin, s az eredetileg átmeneti szálláshelyül szolgáló jankapusztai táborban kiképzést folytattak. Azok az állítások azonban helytelenek, hogy Magyarországon akár összességében, akár egy-egy időszakban több tízezer usztasát képeztek volna ki. Maximális jankapusztai létszámuk soha nem haladta meg a 40 főt. Ugyanakkor tény, hogy a merényletben résztvevő csoport három tagja innen indult el végzetes útjára. A magyar külügyminisztériumban már korábban érzékelték a problémát, és a külügy szorgalmazta, hogy a tábort minél előbb számolják fel, amit végül 1934 tavaszán el is kezdtek. A kormány olyan sürgősnek tartotta ezt, hogy 1934 szeptemberében egyenesen felkérte a Hitelbankot, hogy azonnal szüntesse meg az usztasák kezében levő bérleteket.
Az olasz királyi pár tiszteletére rendezett ünnepség a Várpalota kertjében (Forrás)
A merénylet utáni nyomozásban csakhamar Magyarország került a nemzetközi sajtó és politikai érdeklődés középpontjába. Mivel az ügy szálai messze, több fővárosba is elvezettek, a magyar kormánynak - Róma és London támogatásával - sikerült elérnie, hogy a Népszövetség Tanácsa nem hozott elmarasztaló ítéletet Magyarország ellen. Az ügy „salamoni" befejezéseként Budapestre bízta az érintett magyar szervek felelősségének megállapítását és megbüntetését. A marseilles-i merénylet átmenetileg súlyos nemzetközi elszigeteltségbe taszította Magyarországot, és még jobban összekovácsolta - még ha csak provizórikusan is ‑ a kisantant egységét. Mindez abban a kontextusban értelmezendő, hogy az emigráns usztasa vezetés éppen Olaszországban élt, s így Róma esetleges felelősségének kérdése sem lett volna megkerülhető egy komoly nemzetközi vizsgálat esetén. Az olaszok magatartása ezután is kétarcú maradt, hiszen a marseilles-i merénylet után letartóztatták az usztasa vezetőket, de néhány nap után valamennyiüket szabadon engedték. Ezt követően kiutasították az usztasákat - erről a magyar belügy „bizalmas forrásból" időben értesült ‑, egyszersmind azonban megtagadták kiadásukat Jugoszláviának.
Mi mondható el összességében III. Viktor Emánuel 1937 májusi magyarországi látogatásának biztosításáról? A magyar szervek a források alapján érzékelhetően széles körből szerezték be információikat. Ezen azonban nincs mit csodálkozni: a rendőrségnek jól kiépített és működtetett „b" (bizalmi) egyénekből álló hálózata volt. Vagyis rendőrségi informátor mindenhol és minden társadalmi csoportban szép számmal volt található. Ezzel párhuzamosan tisztában voltak a nemzetközi viszonyrendszerekkel, s azzal is, hogy a származás és az útlevél között nincs feltétlenül egyenes összefüggés. A közölt rendeletek ugyanakkor jól példázzák, hogy a belügy az alá tartozó rendészeti és közigazgatási szervek feladatait miként határozta meg, hogyan szabályozta az együttműködést, igaz, ezt nem túl részletesen teszi. Talán nem túl merész az a kijelentés sem, hogy egy III. Viktor Emánuel elleni merényletnek kicsi volt az esélye, hisz az ő politikai szerepe és tevékenysége jóval protokollárisabb volt, mint például a Marseilles-ben lelőtt II. Sándoré. Így végül az olasz király budapesti látogatása - legalábbis biztonsági szempontokból - eseménytelen volt.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 24.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő