Megjelenik az "Annalen der Physik"-ben Albert Einstein negyedik dolgozata „Függ-e a test tehetetlensége az energiájától?” címmel, és benne...Tovább
A francia–magyar politikai és diplomáciai kapcsolatok alakulása a Quai d'Orsay szemével
„A magyar vezetők elkötelezték magukat egy olyan úton, amelyről eddig alig szereztek tapasztalatot, egy olyan úton, ahol bármelyikük hazárdjátékossá válhat, miközben mások türelmetlenek lehetnek a lassúság miatt; egy olyan úton, amelynek a szabályait a hangoztatott kijelentések ellenére alig ismerik, és amelyhez saját maguk is alapvetően ellentmondásosan viszonyulnak”
Thomas Schreiber visszaemlékezése az 1988-as év eseményeire
2009. március 22.
Jean-Bernard Raimond-ot régóta ismerem. Külügyi pályafutását a magyar forradalom leverése után kezdte, és a hatvanas évek végén már a keleti kérdések egyik legjobb francia szakértőjének tartották. Első fontosabb beosztásaként Maurice Couve de Murville külügyminiszter kabinetjébe került, amikor is több ízben alkalmam volt beszélni vele, úgyis, mint a térséggel foglalkozó diplomáciai újságírók egyike, akik a Quai d?Orsay rendszeres látogatói közé tartoztak. Kapcsolatban maradtunk akkor is, amikor 1982-ben Franciaország varsói nagykövete lett, ahonnan Moszkvába került. Amikor 1986-ban a francia parlamenti választásokon a jobboldal győzött (de a köztársasági elnök továbbra is a szocialista François Mitterrand maradt, akit két évvel később újraválasztottak) az Ötödik Köztársaság bevált szokásának megfelelően „cohabitation" (társbérleti) kormány alakult a választáson győztes párt vezetésével. Jacques Chirac lett az új miniszterelnök, aki viszont a kulcstárcák élére olyan személyiséget nevezett ki, akiben a „másik oldal" (jelen esetben a választáson vereséget szenvedett szocialisták) is bízik. Így lett Jean-Bernard Raimond Franciaország új külügyminisztere, akit moszkvai állomáshelyéről hívtak vissza, miután a helyszínen élte meg Mihail Gorbacsov hatalomra jutását. Ezzel kapcsolatos elemzéseinek értékét François Mitterrand is méltányolta.
Néhány nappal hivatalba lépése után a sajtóval mindig kitűnő viszonyban lévő új külügyminiszter a Quai d?Orsay ötödik emeletén, Szajnára néző szolgálati lakásának ebédlőjében „fesztelen" reggelin vendégül látta azt a néhány keleti kérdésekkel foglalkozó újságírót, akikkel hosszú évek óta kapcsolatban állt, és akik támogatására továbbra is számított. Így tehát privilegizált helyzetben voltam, mivel a miniszter számomra könnyen hozzáférhető maradt. Mindezt szükségesnek tartottam elmondani, mivel Jean-Bernard Raimond külügyminiszteri minőségében tett utolsó hivatalos külföldi utazásában ici-pici részem volt...
A miniszterrel való ismételt találkozások folyamán szorgalmasan „lobbyztam" (önmagam megbízásából...), hogy látogasson el Magyarországra. Azzal érveltem, korábban több ízben kifejtette - nem csupán előttem - mennyire érdekli Magyarország, ahol még sohasem járt, noha iratokból és jelentésekből jól ismeri, akár a térség valamennyi országát. Ha jól emlékszem, egy 1987 karácsony előtti beszélgetésünk során hívtam fel figyelmét a Le Monde-ban megjelent cikkemre, amelyben hivatkozom Pozsgay Imrének Magyar Nemzetnek adott interjújára. Ebben a reformkommunista politikus módot talált szó szerint idézni az 1987 szeptemberében lezajlott lakitelki találkozón részt vett mintegy 150 másként gondolkozó értelmiségi által elfogadott, szinte rendszeralapító nyilatkozatból, amely így került nyilvánosságra és terjedt el az országban, majd Nyugaton.
Néhány hétig úgy látszott, hogy rendkívül szoros programja következtében legnagyobb sajnálatára nem jöhet létre Jean-Bernard Raimond magyarországi látogatása. Arról sem elfeledkezve, hogy a francia protokoll szerint a kitűzött elnökválasztási kampányra való tekintettel nem szokás (bár ennek jogi akadálya nincs) a választást megelőző három hónap alatt külföldön hivatalos miniszteri látogatás.
Nos, a kivételt Magyarország jelentette, ahol akkor már felgyorsultak az események, és francia külügyi körökben a térség méltán legérdekesebb országának számított...
1988. március 24-én Jean-Bernard Raimond Budapestre érkezett ahol valamivel több, mint 24 órát töltött. Szerényen megjegyezném, ottani tartózkodása idején, majd hazafelé jövet a repülőgép fedélzetén sokat beszéltünk. Ott voltam, amikor a Parlament Nándorfehérvár termében az akkor már összeroskadt, szánalmasan kinéző Kádár János fogadta a Quai d?Orsay fejét. Grósz Károly miniszterelnök (és alig két hónap múlva a párt első embere), aki sokáig a Magyar Rádió párttitkára volt (és ilyen minőségében többször találkoztunk, amikor a Radio France Internationale-nak tudósítottam), látszólag meglepődve fedezte fel jelenlétemet a kormányfőt üdvözlő francia újságírók között. „Hát még Te is itt vagy?", mondta kissé gúnyos mosollyal. Mire hasonló mosolyt erőltettem magamra, és csak ennyit szóltam: „Válaszolhatnám ugyanezt, de nem akarok diplomáciai incidenst".
Ezzel lezárult az első és utolsó Grósz - Schreiber párbeszéd.
Délután a külügyminiszter találkozott a francia nagykövetségi rezidencián az akkor még féllegális, avagy az akkori hármas Aczél-besorolás (tiltás, tűrés, támogatás) értelmében megtűrt ellenzékiekkel. Hazafelé a repülőn Jean-Bernard Raimond rendkívül örült, hogy eljött, és biztosra vette „utódját már egy születőben lévő új, demokratikus Magyarország vezetői fogadják"...
Ennyit erről a számomra felejthetetlen látogatás háttéréről. Befejezésképpen még csupán annyit: az ünnepi vacsorán mondott pohárköszöntőjében Párizsra vonatkozó Batsányi János-idézet beépítését én javasoltam a Francia Köztársaság külügyminiszterének...
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 21.
1905
1910
Megzületik Both Béla magyar rendező, színművész (Bacsó Péter "A tanú" című filmjében Bástya elvtárs alakítója) († 2002).Tovább
1916
I. Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója, osztrák császár, magyar és cseh király halála után IV. Károly lesz az utolsó...Tovább
1956
Romániába, Snagovba viszik Nagy Imrét és társait.Tovább
1956
A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megakadályozza az Országos Munkástanács megalakulását.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő