Bolyai János születésének 100. évfordulóját szülővárosában, Kolozsváron, az 1872-ben alapított második magyar tudományegyetemen ünneplik;...Tovább
A francia–magyar politikai és diplomáciai kapcsolatok alakulása a Quai d'Orsay szemével
„A magyar vezetők elkötelezték magukat egy olyan úton, amelyről eddig alig szereztek tapasztalatot, egy olyan úton, ahol bármelyikük hazárdjátékossá válhat, miközben mások türelmetlenek lehetnek a lassúság miatt; egy olyan úton, amelynek a szabályait a hangoztatott kijelentések ellenére alig ismerik, és amelyhez saját maguk is alapvetően ellentmondásosan viszonyulnak”
Thomas Schreiber visszaemlékezése az 1988-as év eseményeire
2009. március 22.
Jean-Bernard Raimond-ot régóta ismerem. Külügyi pályafutását a magyar forradalom leverése után kezdte, és a hatvanas évek végén már a keleti kérdések egyik legjobb francia szakértőjének tartották. Első fontosabb beosztásaként Maurice Couve de Murville külügyminiszter kabinetjébe került, amikor is több ízben alkalmam volt beszélni vele, úgyis, mint a térséggel foglalkozó diplomáciai újságírók egyike, akik a Quai d?Orsay rendszeres látogatói közé tartoztak. Kapcsolatban maradtunk akkor is, amikor 1982-ben Franciaország varsói nagykövete lett, ahonnan Moszkvába került. Amikor 1986-ban a francia parlamenti választásokon a jobboldal győzött (de a köztársasági elnök továbbra is a szocialista François Mitterrand maradt, akit két évvel később újraválasztottak) az Ötödik Köztársaság bevált szokásának megfelelően „cohabitation" (társbérleti) kormány alakult a választáson győztes párt vezetésével. Jacques Chirac lett az új miniszterelnök, aki viszont a kulcstárcák élére olyan személyiséget nevezett ki, akiben a „másik oldal" (jelen esetben a választáson vereséget szenvedett szocialisták) is bízik. Így lett Jean-Bernard Raimond Franciaország új külügyminisztere, akit moszkvai állomáshelyéről hívtak vissza, miután a helyszínen élte meg Mihail Gorbacsov hatalomra jutását. Ezzel kapcsolatos elemzéseinek értékét François Mitterrand is méltányolta.
Néhány nappal hivatalba lépése után a sajtóval mindig kitűnő viszonyban lévő új külügyminiszter a Quai d?Orsay ötödik emeletén, Szajnára néző szolgálati lakásának ebédlőjében „fesztelen" reggelin vendégül látta azt a néhány keleti kérdésekkel foglalkozó újságírót, akikkel hosszú évek óta kapcsolatban állt, és akik támogatására továbbra is számított. Így tehát privilegizált helyzetben voltam, mivel a miniszter számomra könnyen hozzáférhető maradt. Mindezt szükségesnek tartottam elmondani, mivel Jean-Bernard Raimond külügyminiszteri minőségében tett utolsó hivatalos külföldi utazásában ici-pici részem volt...
A miniszterrel való ismételt találkozások folyamán szorgalmasan „lobbyztam" (önmagam megbízásából...), hogy látogasson el Magyarországra. Azzal érveltem, korábban több ízben kifejtette - nem csupán előttem - mennyire érdekli Magyarország, ahol még sohasem járt, noha iratokból és jelentésekből jól ismeri, akár a térség valamennyi országát. Ha jól emlékszem, egy 1987 karácsony előtti beszélgetésünk során hívtam fel figyelmét a Le Monde-ban megjelent cikkemre, amelyben hivatkozom Pozsgay Imrének Magyar Nemzetnek adott interjújára. Ebben a reformkommunista politikus módot talált szó szerint idézni az 1987 szeptemberében lezajlott lakitelki találkozón részt vett mintegy 150 másként gondolkozó értelmiségi által elfogadott, szinte rendszeralapító nyilatkozatból, amely így került nyilvánosságra és terjedt el az országban, majd Nyugaton.
Néhány hétig úgy látszott, hogy rendkívül szoros programja következtében legnagyobb sajnálatára nem jöhet létre Jean-Bernard Raimond magyarországi látogatása. Arról sem elfeledkezve, hogy a francia protokoll szerint a kitűzött elnökválasztási kampányra való tekintettel nem szokás (bár ennek jogi akadálya nincs) a választást megelőző három hónap alatt külföldön hivatalos miniszteri látogatás.
Nos, a kivételt Magyarország jelentette, ahol akkor már felgyorsultak az események, és francia külügyi körökben a térség méltán legérdekesebb országának számított...
1988. március 24-én Jean-Bernard Raimond Budapestre érkezett ahol valamivel több, mint 24 órát töltött. Szerényen megjegyezném, ottani tartózkodása idején, majd hazafelé jövet a repülőgép fedélzetén sokat beszéltünk. Ott voltam, amikor a Parlament Nándorfehérvár termében az akkor már összeroskadt, szánalmasan kinéző Kádár János fogadta a Quai d?Orsay fejét. Grósz Károly miniszterelnök (és alig két hónap múlva a párt első embere), aki sokáig a Magyar Rádió párttitkára volt (és ilyen minőségében többször találkoztunk, amikor a Radio France Internationale-nak tudósítottam), látszólag meglepődve fedezte fel jelenlétemet a kormányfőt üdvözlő francia újságírók között. „Hát még Te is itt vagy?", mondta kissé gúnyos mosollyal. Mire hasonló mosolyt erőltettem magamra, és csak ennyit szóltam: „Válaszolhatnám ugyanezt, de nem akarok diplomáciai incidenst".
Ezzel lezárult az első és utolsó Grósz - Schreiber párbeszéd.
Délután a külügyminiszter találkozott a francia nagykövetségi rezidencián az akkor még féllegális, avagy az akkori hármas Aczél-besorolás (tiltás, tűrés, támogatás) értelmében megtűrt ellenzékiekkel. Hazafelé a repülőn Jean-Bernard Raimond rendkívül örült, hogy eljött, és biztosra vette „utódját már egy születőben lévő új, demokratikus Magyarország vezetői fogadják"...
Ennyit erről a számomra felejthetetlen látogatás háttéréről. Befejezésképpen még csupán annyit: az ünnepi vacsorán mondott pohárköszöntőjében Párizsra vonatkozó Batsányi János-idézet beépítését én javasoltam a Francia Köztársaság külügyminiszterének...
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt január 15.
1903
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.
Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."
Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.
A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.
Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. december 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő