Mikojan

1950: Anasztaz I. Mikojan a KGST élén

A KGST központi Iroda 1949. januári létrehozása után a szervezet a gyors iparosítás érdekében a tagországok terveinek, műszaki fejlesztéseinek, termelésük egy részének, egymás közötti és a tőkés országokkal való kereskedelmük összehangolására törekedett. Sztálin és vezetőtársai a katonai logika szerint gondolkodtak: minden egyes tagország építse ki hadi-, azaz nehéziparát, ennek rendelje alá gazdaságpolitikáját. Kereskedelmét pedig két szempont szerint szervezze: csökkentse függőségét a tőkés országoktól, eközben növelje importját és exportját a KGST keretén belül és Kínával.

1962: A kubai rakétaválság

„A háborús félelem azonban főleg a nők között erős. Szentesen arról beszélnek, hogy 16-18 éves fiúkat behívják katonának, elviszik Szovjetunióba, ott kiképzik őket, és onnan viszik Kubába. A hatvani járásban elterjedt, hogy már sok fiatalt be is hívtak katonának. Elszórtan találkozni a munkafegyelem lazulásával. Csomós és Pusztaföldvár községekben a tsz-tagság mintegy fele nem dolgozott, mondván, háború lesz."

„Azt az álláspontot szögeztem le, hogy mi természetesen a legmesszebbmenő mértékben együtt akarunk velük működni […], és én csak egyet kérek: semmi olyan megállapodás nem jöhet létre, amely kifejezetten monopolisztikus jellegű volna […]. Rövidesen kézhez kaptam egy példányt azokból az egyezmény-tervezetekből, amelyeket az orosz urak Moszkvából már készen hoztak magukkal. Amikor elolvastam ezeket a tervezeteket, nagyon megijedtem, mert úgy láttam, hogy ezek a tervezetek erősen az általam aggályosnak tartott monopolisztikus irányban mozognak.”

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Ezen a napon történt december 01.

1906

Párizsban megnyílik a világ első mozija (Cinema Omnia Pathe)Tovább

1906

Budapesten megnyílik a Szépművészeti Múzeum.Tovább

1913

John Mott, magyarországi látogatása alkalmából – ismertetve a református világszövetség helyzetét – a figyelmet egy „...Tovább

1916

Ferenc József bécsi temetéséről a hazautazókat szállító gyorsvonat herceghalomnál összeütközik egy személyvonattal. A 71 halálos áldozatot...Tovább

1918

Az új szervezeti rendszer gyökerei az őszirózsás forradalom időszakára nyúlnak vissza, amikor az egyetemi ifjúság konzervatív elemei a...Tovább

  •  
  • 1 / 4
  • >

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

A lapunk idei ötödik számában négy forrásismertetés olvasható, amelyek közül kettő a második világháború utáni Magyarország külországokkal való kapcsolataiba enged betekintést. A két másik forrásismertetés fő témája ugyan eltér az előzőekétől, azonban ez utóbbiakban is megjelenik – a személyek szintjén – a külfölddel, a külországokkal való kapcsolat.
Időrendben az első Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) két részes forrásismertetésének a második fele. Ezúttal olyan iratokat mutat be a szerző, amelyek a magyar–csehszlovák lakosságcsere Nógrád-Hont vármegye nyugati felére vonatkoznak: a kirendelt magyar összekötők jelentéseit, akik arról írtak, hogy a településeken miként zajlott a szlovákság körében a csehszlovák agitáció az átköltözés érdekében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Mindszenty József és Zágon József halálának 50. évfordulója kapcsán a Szent István Alapítvány levéltárából mutat be egy iratot. Amelyhez kapcsolódóan bemutatja az azt őrző gyűjteményt is. Az ismertetett dokumentum egy Zágon Józseffel lezajlott beszélgetés összefoglalója, amelyet Tomek Vince, a piarista rend generálisa jegyzett le; kifejtve többek között, hogy miként állt Mindszenty személyének, valamint utódlásának kérdése a nemzetközi térben.
Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) forrásismertetésének második részében a Mikroelektronikai Vállalat létrehozásának előzményeihez kapcsolódóan mutat be egy iratanyagot, amelyet az Államibiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára őriz. Az állambiztonság a saját módszereivel igyekezett hozzájárulni ahhoz, hogy csökkenjen Magyarország technológiai lemaradása: ehhez lett volna szükséges rávenni az együttműködésre az Egyesült Államokba emigrált Haraszti Tegze Péter villamosmérnököt, azonban ez a próbálkozás kudarcba fulladt.
Idén október 3-án avatták fel a néhai brit miniszterelnök, Margaret Thatcher emlékművét Budapesten. Ennek apropóján Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) idézte fel a Vaslady 1984-es magyarországi látogatását. Az esemény kiemelkedő fontosságú volt nemcsak az év, hanem az évtized számára hazánkban: Thatcher volt ugyanis az első brit kormányfő, aki hivatali ideje során látogatott Magyarországra – a fogadó fél ennek megfelelően igyekezett vendégül látni.
Az idei ötödik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2025. november 14.

Miklós Dániel
főszerkesztő