Bevezetés

1950 szeptemberében fordulat állt be a KGST működésében. Szokatlanul magas tisztséget betöltő személyt, Anasztaz I. Mikojant, az SZKP KB Politikai Irodája tagját, külkereskedelmi minisztert nevezték ki a KGST szovjet képviselőjének.

A fordulat előszele már a nyár folyamán érzékelhető volt, amikor az addigi munkálatok nemcsak a nyári szünet miatt lassultak, illetve álltak le, de a szovjetek magukhoz ragadták az ügyek intézését is. Ez mindenekelőtt a legfelső döntéshozó szerv, a KGST Tanács III. ülésének előkészítését

. A tagállamok delegáltjai és a KGST titkára által vezetett nemzetközi apparátus hosszú hónapok munkájával ugyanis nemcsak megfogalmazta az előzetes határozat tervezetét, de azt szétküldte a tagországok kormányainak, amelyek meg is tették észrevételeiket. Innentől kezdve azonban a szokásos egyeztetés helyett a szovjetek „magukra vállalták" az újabb határozat-változat kidolgozását, s a bajok ebből fakadtak. Az újabb szöveg - a magyar képviselő, a dokumentumközlés főszereplője, szerint - nem a tagországok lehetőségeihez és igényeihez próbált igazodni, hanem egészen más követelményeket fogalmazott meg. Meg kell jegyeznem, hogy közvetlen, összevethető tervezetekkel nem rendelkezünk, az eseményeket a haza küldött jelentésekből próbálom rekonstruálni.

A KGST apparátusban történtek értelmezésénél nem vonatkoztathatunk el attól az ismert ténytől, hogy ettől az időtől, nevezetesen a koreai háború kitörése után a kelet-európai országok vezetői nemcsak világháború kirobbanásától tartottak, hanem az arra való felkészülés határozta meg belpolitikai, külpolitikai és gazdaságpolitikai döntéseiket. Időközben felgyorsult Nyugat-Németország újrafelfegyverzése is. A fegyverkezési döntések csúcspontja az 1951. januári moszkvai titkos találkozó volt, amikor Sztálin magához rendelte kelet-európai csatlós

vezetőit, és az 1953-ra várható háborúra való felkészülés jegyében nagyarányú hadsereg-fejlesztési program megvalósításába kényszerítette bele .

Nos, a koreai háború kirobbanását követően már módosult a kapcsolat a csatlós országokkal, a katonai indíttatású célok rapid érvényesítése korlátok közé szorította az alkudozások lehetőségét, s ez megmutatkozott a KGST apparátushoz való szovjet viszony megváltozásában.

Hogyan írhatjuk le a változást? Az 1949. januári megalakulás, majd a KGST központi irodájának megszerveződése után a szervezet elképesztő mennyiségű feladat megvalósításába kezdett, aminek a lényege abban foglalható össze, hogy a gyors iparosítás érdekében terveiket, műszaki fejlesztéseiket, termelésük egy részét, egymás közötti és a tőkés országokkal való kereskedelmüket összehangolják, ennek érdekében megállapodnak az árakban, és közös szabványokat dolgoznak ki. Az Iroda megkezdte ezekben a kérdésekben az egyeztetést, és 1950 tavaszára valamelyest előre is haladt benne. A következő területekre vonatkozóan végeztek előkészítő munkát: hengerelt áru, nehéz és speciális szerszámgépek, golyóscsapágy, metallurgiai, energetikai, nyersolaj felszerelések, villamos ipari cikkek, traktorok, autók, gőzmozdonyok, vagonok, motorkerékpárok. A nyersanyagtermelésben fekete- és színesfémérc bázisok, szén, nyersolaj, textilnyersanyagok, bőrnyersanyagok, olajos növények, műszál. Egyeztetés történt továbbá a tervezési, beszámolási munka javításáról. A beruházásokat illetően előkészítették a magyarországi metallurgiai kombinát építését, a felső-tiszavidéki hidroelektromos erőmű építését, egy golyóscsapágy gyár építését Lengyelországban, két kohászati üzem bővítését Ostrava környékén. Albánia külön kategória volt a feladatok között, amely nemcsak képtelen volt bármilyen tervet készíteni, de fejletlensége okán nagyarányú támogatási igénnyel is fellépett.

 

 

Az Iroda első körben adattengerrel látta el magát az egyes országokból, aztán igyekezett rendet teremteni az állandóan változó igények között, egy idő múlva pedig a delegátusok elkezdtek alkudozni fölös termékeik eladásáról. A szovjetek ennek a szinte kilátástalan munkának a fonalát vágták el A. Mikojan

. Sztálin és vezetőtársai a katonai logika szerint gondolkodtak. Minden egyes tagország építse ki hadi-, azaz nehéziparát, ennek rendelje alá gazdaságpolitikai prioritásait. Kereskedelmét pedig két szempont szerint szervezze: csökkentse függőségét a tőkés országoktól, elsősorban Nyugat-Európától, mégpedig úgy, hogy növelje importját és exportját a KGST keretén belül és Kínával. Nyugat-Európa ehhez maga is hozzájárult azzal, hogy fontos termékeket nem adott el Kelet-Európának, embargósnak nyilvánította azokat az USA nyomására. A szovjetek egyszerűsítésre szánták el magukat a hatékonyság növelése érdekében. A rövid távon kilátástalannak látszó termelési kooperációs vitákat szinte minden területen lezártnak nyilvánították. Többéves kereskedelmi szerződések keretében törekedtek az alapanyag- és energiahiány, valamint a más termékekben jelentkező hiányok enyhítésére. A munka középpontjába így a belső és a nyugati kereskedelem került. A termelés autark irányba fordult, és nehézipar centrikussá vált. Meg kellett állapodni az árakban és a rubelelszámolásban. Ez megtörtént.

Mikojan a következő módszert választotta. A KGST Irodával gyorsan felvetette a tagok közé a Német Demokratikus Köztársaságot. 1950. november 24-25-én összehívatott egy rögtönzött Tanácsülést, ahol legitimáltatta a kereskedelem-centrikus irányvonalat, de már ezt megelőzően megkezdte az egyes országok külkereskedelmi gyakorlatának és szándékainak ellenőrzését úgy, hogy az Iroda ülésén napirendre tűzette és a tagországok véleményezhették egymás politikáját és

. Dokumentumaink két ilyen tárgyalásról tudósítanak, az egyik a Magyarországról, a másik a Csehszlovákiáról tartott irodaülésekről szóló beszámoló.