Anasztaz I. Mikojan a KGST élén

A KGST központi Iroda 1949. januári létrehozása után a szervezet a gyors iparosítás érdekében a tagországok terveinek, műszaki fejlesztéseinek, termelésük egy részének, egymás közötti és a tőkés országokkal való kereskedelmük összehangolására törekedett. Sztálin és vezetőtársai a katonai logika szerint gondolkodtak: minden egyes tagország építse ki hadi-, azaz nehéziparát, ennek rendelje alá gazdaságpolitikáját. Kereskedelmét pedig két szempont szerint szervezze: csökkentse függőségét a tőkés országoktól, eközben növelje importját és exportját a KGST keretén belül és Kínával.

Sztálin halála után a Szovjetunióban is megértek a feltételek a gazdaságpolitikai vonal módosítására. A szovjetek a csatlós országok válságjelenségeit észlelve 1953 nyarára a beavatkozás mellett

. Ezt követte a belpolitikai fordulat, ami Malenkov miniszterelnök 1953. augusztus 8-án, a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetjének 5. ülésén elmondott beszédéhez . Ebben az életszínvonal emelésére, a közszükségleti cikkek termelésének bővítésére, a mezőgazdaság gyors fellendítésére helyezték a hangsúlyt. Ezt követően az SZKP KB 1953. szeptember 3-7-e közötti ülésén az új vezető, Ny. Sz. Hruscsov a mezőgazdaság fejlesztésének programját terjesztette a testület elé. 1953. október 17-én Mikojan is megszólalt, és ismertette a Minisztertanács és az SZKP KB határozatát a belkereskedelmi politika . Ez jelentős fordulatot ígért az ellátás teljes spektrumában.

A KGST apparátusban a váltás jelei késő nyáron kezdtek érzékelhetővé válni. Szeptemberben már tudott volt, hogy a szovjetek napirendre tűzetik a tőkés országokkal való kereskedelem kérdését. Ugyanakkor a fogyasztási cikkek hatékonyabb belső cseréje is felvetődött.

A KGST Iroda október 27-ei ülésen a szovjet delegátus bejelentette, hogy a Szovjetunió kiszélesíti kereskedelmét a kapitalista országokkal. Tárgyalások kezdődtek Olaszországgal, Belgiummal, Finnországgal új kereskedelmi egyezmények megkötése érdekében. Élelmiszeripari, és más fogyasztási cikkek vásárlásáról is szó volt. Kiegészítő importban gondolkodnak, - mondták - és valutáért vesznek, nem kötik ezeket az ügyleteket árucseréhez. Ugyanakkor ezekben a kérdésekben tapasztalatok cseréjét tartották szükségesnek a KGST országok között, ami valami olyasmit sejtetett, hogy a szovjetek tanulni akartak csatlósaiktól. A szovjet fél most komolyabb biztatást adott szövetségeseinek a nyugati irányú kereskedelem

. Egyben átalakították irányítási struktúrájukat. A Külkereskedelmi Minisztériumukban együttműködési főosztályt szerveztek közvetlenül a miniszternek alárendelve. Legfelső szinten a kül-, és a belkereskedelem területét továbbra is Mikojan fogta össze. Sőt, 1955 januárjára elkészült a tőkés országokkal való kereskedelmi tevékenység további összehangolására vonatkozó ajánlás . Ez továbbra is előírta egy korábbi - pontosan 1950. január 25-ei - határozatnak megfelelően, a kereskedelmi információk negyedévenkénti kicserélését a tagországok közötti, beleértve a nemzetközi kiállításokon való részvétel tapasztalatait, a fejlődő országokkal kapcsolatos gyakorlati lépéseket, a nemzetközi gazdasági szervezetekben való részvételt, az elszámolások helyzetét, a piackutatással és a versenytárgyalásokkal kapcsolatos információkat. A „szoros emberfogás" tehát megmaradt.

A KGST Tanácsa 1954. március 26-27-én ülést tartott. Az ülésen a szovjet delegáció vezetője, Mikojan elnökölt. Ezen az ülésen hozták szinkronba a KGST és a tagországokban mutatkozó gazdasági irányváltás politikáját. Ez egyrészt a tervek összehangolásának követelményét, és ennek megfelelő szervezeti korszerűsítését jelentette. Az egyik legfontosabb döntés a Tanács legitimációja és jelentőségnek növelése volt. Elhatározták, hogy évente legalább kétszer üléseznek, nem kizárólag Moszkvában. Ismételten nyomatékosították, hogy a Tanács csak és kizárólag teljes egyetértéssel hozhat határozatot. (Például új tagot az Iroda nem vehet fel, ahhoz a kormányok egyetértésével tanácsülési határozat kell.) A Tanács tagjainak helyettesei a nemzeti apparátusok élén folyamatosan dolgoznak, havonta üléseznek. A Tanács üléseinek előkészítését önálló titkárság végzi, amelynek élén olyan emberek állnak, akiket a Tanács nevez ki.

A másik újdonság abban állt, hogy a figyelem középpontjába a KGST tagországok belső kereskedelmének fejlesztése került. Ez szinkronban volt a mikojani kereskedelempolitikai felfogással. A belső kereskedelem és ennek megfelelően az ellátás javítása feladatának rendelték alá a többi kérdést, nevezetesen a közlekedés, a tranzitszállítások fejlesztését, a műszaki-tudományos együttműködés és ezzel kapcsolatos tapasztalatcseréket, illetve a tőkés országokkal való kereskedelem összehangolását.

Ezeknek a döntéseknek megfelelően indult el a további munka, az 1954. június 24-25-ei ülésen. Itt azonban már nem Mikojan, hanem I. Kabanov volt a szovjet delegáció vezetője és egyben az

is.

A KGST új irányvonala az enyhülési politika jegyében nemcsak szavakban, de a gyakorlatban is nyitást jelentett a tőkés világgal való hatékonyabb kereskedelem irányába, szakítva az egyoldalú iparosítással ennek spektrumát is kiterjesztette a közszükségleti cikkek felé. A KGST országok együttműködését pedig nem kizárólag a kereskedelmi kapcsolatokon keresztül próbálta meg szabályozni, hanem 1954 nyarától nekilátott a termelési kooperációs kapcsolatok előkészítésének. Vagyis visszakanyarodtak az 1950 őszén elvetett eszközökhöz. Ez vezetett aztán az 1956 nyári megállapodáshoz, amelynek sorsát egy korábbi dokumentumközlésben igyekeztem

.

 

 

Ezen a napon történt január 28.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők