Anasztaz I. Mikojan a KGST élén

A KGST központi Iroda 1949. januári létrehozása után a szervezet a gyors iparosítás érdekében a tagországok terveinek, műszaki fejlesztéseinek, termelésük egy részének, egymás közötti és a tőkés országokkal való kereskedelmük összehangolására törekedett. Sztálin és vezetőtársai a katonai logika szerint gondolkodtak: minden egyes tagország építse ki hadi-, azaz nehéziparát, ennek rendelje alá gazdaságpolitikáját. Kereskedelmét pedig két szempont szerint szervezze: csökkentse függőségét a tőkés országoktól, eközben növelje importját és exportját a KGST keretén belül és Kínával.

 

1.

 

Karádi Gyula levele Friss Istvánnak 1950. október 13.

 

Moszkva, 1950. október 11.

Titkos!

7 oldal, készült 2 pld-ban

 

Friss István elvtársnak

MDP Államgazdasági Osztály

Budapest

 

Kedves Friss elvtárs!

 

bizonyára elmesélte, hogy szabadságod ideje alatt nálunk komoly változások következtek be: Lavriscsev elvtársat leváltották, és a Tanács állandó tagjául a szovjet kormány Mikojan elvtársat delegálta. Ő azóta a ülésein is részt vesz, mint a szovjet tag. Eddig két ülésünk volt az ő jelenlétében. Az egyiken a Német Dem[okratikus] Köztársaság felvétele volt napirenden, a másodikon, október 6-án az én információm Magyarországnak a kapitalista országokkal folytatott kereskedelméről és a Tanács erre vonatkozó szófiai határozatának a végrehajtásáról.

Az információ lényegében ugyanaz, amit Neked és a Háy [László] elvtársnak is bemutattam augusztusban,

. Visszajövetelem után kisebb módosításokat eszközöltem rajta: kicsit lerövidítettem és belefoglaltam a Gerő elvtársnál megtartott értekezleten elhatározott intézkedéseinket is. Az ülésen az információt természetesen nem olvastam fel, csupán egy kis bevezetőt hozzá, amelyben rámutattam arra, hogy a jelentésben szereplő időszak óta, különösen június vége óta a kapitalista országokkal folytatott kereskedelmünk megnehezült: az amerikai ellenőrzés közvetlenebb és az amerikai felvásárlások is nehezítik a helyzetet. Összefoglalva a jelentés konklúzióit, rámutattam arra, hogy Magyarország külkereskedelmi fejlődése egészséges irányú. Erről tanúskodik többek közt, hogy míg 1938-ban a jelenleg KGST-ben levő országokkal való magyar külkereskedelem az össz-külkereskedelmi forgalomnak nem egészen 14%-át tette ki, addig ma csaknem 60%-át. Persze ez nem jelenti azt, hogy egyes részletekben nincsenek kisebb-nagyobb hiányosságok, különösen a KGST országokkal való összehangoltság terén. Itt kiemeltem a koordinációs sürgős működésbe hozatalának szükségességét. Kiemeltem, hogy az együttműködés kiszélesítésének és elmélyítésének legaktuálisabb feladata a hosszúlejáratú külkereskedelmi megállapodások megkötése, amelyeknek az előkészítése folyamatban van. Hangsúlyoztam, hogy a Tanács határozata szerinti stratégiai és deficites árukat csak igen jelentéktelen mértékben szállítottunk ki kapitalista országokba, de még tovább is csökkenteni fogjuk ezeket a kiszállításokat, különösen, ha a Tanácstag országok még inkább segítenek bennünket számunkra létfontosságú egyes anyagokkal, különösen színesfémekkel, hengereltáruval és gépekkel. Javasoltam, hogy mielőbb kezdjük el a külkereskedelmi tervek egyeztetését, legalábbis a legfontosabb áruk tekintetében. Javasoltam, hogy az egyéves kereskedelmi megállapodások végrehajtását rendszeresen ellenőrizzék a szerződő felek és szélesítsék azokat ki évközben is, amire az utóbbi időben vannak jó kezdeményezések.

A vitában Radulescu, Ruzsanszki, Pavlov (szovjet tanácsnok, a Külkereskedelmi Minisztérium balkáni csoportjának a vezetője), Guszek, Pavlov (tanácsnok, a bányászat és a metallurgia szakértője) és Mikojan elvtárs szólaltak fel.

Radulescu elég élesen és nem túlságosan objektívan kritizálta külkereskedelmünket, illetőleg az információt. Azt írjuk - mondta többek között -, hogy a kapitalista országokkal való külkereskedelmünk 1950 első félévében, összehasonlítva 1949 első félévével nemcsak relatíve, de abszolút számokban is csökkent. Ez nincs így - mondta -, mert a kivitelünk tényleg csökkent ugyan, de a behozatalunk valamicskét nőtt, és azt valamivel ki kellett egyenlítenünk, ha nem áruval, akkor valutával vagy arannyal. Hogy sok elektromotort és szerszámgépet szállítunk ki kapitalista országokba, ugyanakkor tudja, hogy sem Románia, sem Bulgária felé nem szállítunk annyit, amennyit ők kérnek. Helyteleníti, hogy Magyarország jelentős mennyiségű textilárut szállít ki a kapitalista országokba (itt közbeszólt Mikojan elvtárs: „hát mivel fizessen?"), amikor a pamut nagy részét a KGST országokból kapja. Ez valamifajta „kereskedelem a kereskedelemért". Hogy a stratégiai anyagok kivitelének általunk adott indokolása nem kielégítő, igaz ugyan, hogy 15-20-szor többet hoztunk be belőlük, mint amennyit kivittünk, de minden egyes esetben szükségesnek látja bizonyítani, hogy a kivitelre rá lettünk kényszerítve. Hogy az információban túl sokat foglalkozunk a KGST-országok egymás közti viszonyával. Hogy a mezőgazdasági áruk lebecsülése csendül ki az információból. Hogy a legkönnyebb útját választjuk a kérdés megoldásának, azt mondván, hogy adjatok többet, akkor jobban korlátozni tudjuk a forgalmunkat a kapitalistákkal. És végül felhozott két konkrét esetet, amikor a románokkal nem egyeztetetten léptünk fel a kapitalista piacokon. Az egyik cukor eladása Ausztriának. Bár voltak előzetes tárgyalások a román és magyar cégek között és állítólag megegyeztek, hogy $ 212.- áron kínálják fel, a magyar cég 208-ért adta le. És volt valami általa is jelentéktelennek minősített „gyümölcs-ügy".

Ruzsanszki helyeselte a magyar külkereskedelemről adott információt, és javasolta annak elfogadását. Csatlakozott az információban hozott javaslatokhoz és különösen kiemelte a külkereskedelmi tervek egyeztetésének szükségességét és a koordinációs bizottság működésbe hozatalát, mint fő feladatokat.

Pavlov (szovjet tanácsnok) két kérdésben szólt hozzá. Nem helyeselte az információnak azt a részét, ahol arról írok, hogy jóllehet Magyarország azáltal, hogy külkereskedelmének zöme ma már a KGST-országokkal bonyolódik le, nagyrészt függetlenítette magát a kapitalista piactól. Mégis egyes árukban a függés igen erős. És itt felsoroltam a színesfémeket, ócskavasat, gyapotot, gyapjút, műszálat, fát és fűrészárut, bőrt, műgumit, nyersfoszfátot, ammóniákszódát, marónátront, anilinfestékeket, szerszám- és egyéb gépeket és hengereltárut, felsorolva a legtöbb cikknél, hogy a szükségletünknek hány %-át kényszerülünk 1950-ben kapitalista országokból fedezni. Pavlov elvtárs kifejtette, hogy véleménye szerint ez nem jelent „gazdasági függőséget", mert ezeknek az anyagoknak nagy részét meg tudjuk kapni KGST-országoktól is, és külön felemlítette a fát, marónátront, ammóniákszódát. A második, amit felhozott, az a következő és ez a fontosabb: Magyarország Olaszországnak eladott két tétel búzát, az egyiket májusban 79 $-ért, a másikat, 25 000 tonnát augusztusban 86 $-ért. A szovjet megbízottak ugyanakkor 90 $-os árat tudtak volna elérni. Igaz, hogy a koordinációs bizottság nem működik, de a magyaroknak lett volna módjuk más úton érintkezést venni a szovjet kereskedelmi szervekkel. Az össze nem hangoltság mindkét félre káros volt.

Guszek (cseh tag) elvtárs kiemelte a külkereskedelmi tervek egyeztetésének a fontosságát a cseh ipar végleges profiljának kialakítása szempontjából, sürgette a koordinációs bizottság működésbe hozatalát. Kérdést intézett hozzám, hogy mennyi gabonát és kukoricát vittünk ki ebben az évben kapitalista országokba? Nyilvánvalóan Mikojan elvtárs jelenléte akadályozta abban, hogy más formában ne panaszkodjék arról, hogy kevés kukoricát kapnak.

Pavlov (metallurgiai szakértő) információmnak ahhoz a részéhez szólt hozzá, ahol felkérem a szovjet, cseh és lengyel kormányok Bürónál levő képviselőit, támogassák kérésünket a következő egy-két évben több hengereltáru szállítását illetően. Pavlov kifejtette, hogy a rendelkezésére álló adatok szerint Magyarországnak jelentős ki nem használt hengerdei kapacitása van, amit jobban ki tudna használni, különösen, ha a KGST-országokkal megegyezésre jutna az egyes profilok termelésének az elosztását illetően, mert ma a kis mennyiségek erősen akadályozzák a kapacitás kihasználását.

Ezután Mikojan elvtárs kért szót. Bevezetőben megállapította, hogy az információ lényegében helyesen tükrözi vissza a magyar kereskedelem egészséges irányvonalát, ezért csatlakozik Ruzsanszki javaslatához, hogy a

az információt vegye tudomásul.

Kifejtette, hogy ő sem tartja szerencsésnek az információ fogalmazását a kapitalista függőséget illetően. Ez a fogalmazás egyesekben azt a gondolatot keltheti, mintha a kapitalista országokkal való kereskedelem elsorvasztása volna a célunk. A fontos, hogy előnyösen kereskedjünk velük. Azt kell tőlük megvennünk, amire szükségünk van, nem pedig azt, amit ők kivinni akarnak; olyasmiket eladni nekik, amit eladhatunk, anélkül, hogy népgazdaságainknak kára keletkezhetne belőle. Hogy ki függ jobban a másiktól azt nem olyan egyszerű meghatározni. Például Magyarország meg tudna lenni a német gépszállítások nélkül is, de a németek nagyon rá vannak szorulva a mi gabonánkra. Vagy van egy sor szomszédos állam (Ausztria, Svájc, Olaszország), akikkel már hosszabb idő óta kialakult a kereskedelem bizonyos formája. Ezek maguk is inkább függő országok. Pl. a Szovjetunió erős gazdasági kapcsolatokat tart fenn Finnországgal, meggyőződése, hogy ez erősíti Finnországban a demokratikus erőket. Nemrég kötöttek megállapodást ...., benzint adnak el

. Kell velük kereskedni, a fontos, hogy előnyösen számunkra. Ő azt hiszi, hogy Magyarország is így ítéli meg ezt a dolgot, és így is kereskedik. A másik kérdés, amit érintett, a diszkrimináció kérdése. Nem olyan veszélyes ez a dolog, amilyen a túloldalon ezt fel szeretnék tüntetni. Ők ijesztgetni szeretnének bennünket, de mi nem vagyunk az ijedősek fajtájából. Rá vannak kényszerítve, hogy hozzánk forduljanak áruikkal. Az elhelyezés krízise rá fogja őket kényszeríteni erre. Hengerelt árut bőségesen kaphat Magyarország tőlük. A Pavlov elvtárs javaslatát a belső tartalékok felhasználása tekintetében figyelembe veendőnek tartja, bár azt hiszi, hogy a Martin-eljárás területén is vannak akadályok. Ami a koordinációt illeti, elvben megvan, a gyakorlatban sántít. Hogy Magyarország alákínálta a búza árát Olaszországban, az végeredményben Magyarországnak okozott kárt, mert drágábban adhattuk volna el. Ők jelentékeny tétellel léptek fel Olaszországban, és előbb 95 $-t akartak elérni. Később lementek 90-re, de az olaszok az olcsóbb magyar árra hivatkozva nem akarták az árat megadni. Erre szovjet részről kijelentették, hogy ez esetben elállnak az üzlettől. Erre az egyik olasz céggel 90 $-os áron az üzlet mégis létrejött. Miután az egyes országoktól a koordinációra vonatkozó vélemények beérkeztek, szükséges, hogy a Büró egy bizottsága megvizsgálja azokat, és konkrét javaslatot készítsen. Szükségesnek tartja, hogy a KGST országok megbízottai évenként többször találkozzanak, és kiszélesítsék a megállapodásokat, ha még most, az év utolsó negyedében is van ilyen javaslatunk, kéri, hogy adjuk át.

Utána még én válaszoltam a hozzászólásokra, bár - és ezt ki is hangsúlyoztam - Mikojan elvtárs hozzászólása után sok válaszolnivaló nem maradt. Igyekeztem megmagyarázni, hogy az „inkriminált kapitalista függőséggel" nem azt akartam kifejteni, hogy ezzel a függőséggel

a kapitalista országokkal való kereskedelem is, hanem, hogy lényegében ezek a számunkra nélkülözhetetlen cikkek szabják meg ma a kapitalista országokkal való kereskedelmünk fő irányát, és miután a KGST-országokból ezekben az árukban teljesen nem tudjuk fedezni szükségleteinket, lényegében a kapitalistákkal való kereskedelmünk feltételeit is döntően befolyásolják. Ezeknek a legfontosabb cikkeknek felsorolásával el akartam azt is érni, hogy a Büró-tag elvtársak jobban megismerjék a magyar külkereskedelem problémáit. Válaszoltam Radulescu hozzászólásának egy-két részére is, és ezzel az ülés (mintegy másfél óra után) véget ért.

Másnap Loscsakov elvtárssal beszélgetve megtudtam, hogy Mikojan elvtárs elmentében megelégedését fejezte ki az ülés lefolyásáról. Mikojan elvtárs hozzászólását kiértékelve, fontosnak tartom, hogy ő is részletesen kitért az Olaszországgal kapcsolatos helytelen áron történt eladásokra, és kérem, hogy ebből a jövőre nézve vonjuk le a

. A kapitalista országokkal folytatandó kereskedelem irányvonalát illetően pontosan azt fejtette ki, amit Gerő elvtárs nekem elmondott , és ami a Lavriscsev elvtárs egyáltalában nem jutott érvényre a Büró szemléletében, hogy ti. nem azon van a hangsúly, hogy csökken-e vagy emelkedik a kapitalista országokkal való kereskedelmünk abszolút értéke, de hogy úgy kereskedjünk, hogy megkapjuk mindazt, ami népgazdasági terveink végrehajtásához és rövidebb idő alatt való végrehajtásához szükséges, anélkül, hogy függésbe kerüljünk tőlük és anélkül, hogy olyan áruk nagy mennyiségével kellene fizetnünk, amelyekre nekünk vagy a baráti országoknak nélkülözhetetlen szüksége van. Hogy ki lehet, és ki kell használnunk a kapitalista országok között fennálló ellentéteket. Hogy össze kell hangolnunk a kapitalista országokkal folytatott külkereskedelmünket.

Itt említem meg (a túloldalon kifelejtettem), hogy Mikojan elvtárs a diszkriminációról beszélve megemlítette, hogy lám Anglia és Svédország megszakították velünk a kereskedelmi

, és Magyarország külkereskedelme ennek dacára nem csökkent, hanem még emelkedett is

A legközelebbi ülésen a cseh külkereskedelem megvitatására kerül sor. Rejtjeles sürgönyben kértem azoknak az eseteknek a felsorolását, amelyeknél a csehek velünk nem egyeztetetten léptek fel kapitalista piacokon és velük szemben mutatkozó egyéb esetleges panaszainkat. A sürgönyt Szita elvtárshoz címeztem.

Itt említem meg, hogy az otthonnal való kapcsolat kérdése ismét tarthatatlanná vált. A múlt héten Szita elvtárssal háromszor is beszélve telefonon kértem információs anyag kiküldését. Az anyagot kijuttatni a mai napig nem tudták, bár közben (6-án) indult futár. Erről nem tudtak. Épp oly nehézséget okoz nekem a hazafelé irányuló jelentések küldése. Itt van ez a jelentés is. Gondolom Mikojan elvtárs véleménye a magyar külkereskedelemről elég fontos, és könnyen lehet, hogy csak 10-14 nappal az esemény után jut a kezetekbe. Azt hiszem ezen is változtatni kell majd, miután Mikojan elvtárs kinevezésével és közvetlen közreműködésével tevékenységünknek is előreláthatóan nagyobb jelentősége lesz.

Ami az ülésszakot illeti: Loscsakov elvtárs a napokban közölte, hogy most már „hamarosan meglesz", és mit szólnánk egy október 28-ai terminushoz. Mondtam, hogy majd közlöm veletek, de azt hiszem részünkről nem igen lesz akadálya. Ugyanakkor közölte, hogy ők, mármint a Titkárság most dolgozik a koordinációs bizottság elé terjesztendő javaslaton és az ülésszak napirendjének az összeállításán. Néhány napon belül - mondotta - meg fogja adni nekem a pontos adatokat úgy a dátumra, mint a résztvevő személyek számára vonatkozóan. Valószínűleg ugyanannyian lesznek, mint Szófiában, talán a németekkel kibővítve. Az ülésszakot megelőzően, ugyancsak Budapesten ülne össze a koordinációs bizottság. Ma, az előjelek alapján, nem látszik valószínűnek, hogy még ebben a hónapban össze tudnánk hozni. Mindenesetre állapodjunk meg abban, hogy a szesszió időpontját rejtjeles táviratban veled azonnal közölni fogom, mégpedig az egyszer már megállapodott szöveggel: „...-án érkezem, bizottság ...-án", ahol az első dátum fogja jelenteni a szesszió kezdetét, a bizottság után következő dátum pedig a koordinációs bizottság összeülésének az időpontját. Mindenesetre már meg kell tenni az előkészületeket: a fűtést kipróbálni, a programot előkészíteni, az asztalra az országok megnevezését feltüntető táblácskákat orosz szöveggel elkészíteni stb. Én az eredeti megbeszélésünk szerint továbbra is arra törekszem, hogy egyidejűleg meghívjak hozzánk két-három Büró-tanácsnokot, elsősorban Klimjonovra, Novikovra és Maljavinra gondolok, akik ezt az alkalmat használnák fel arra, hogy a helyszínen ismerkedjenek meg üzemeinkkel, ugyanakkor nekünk össze kellene hoznunk az illetékes szakemberekkel őket a mi fontosabb problémáink tisztázására. Klimjonovval az olaj- és földgázkérdéseket, valamint a barnaszénre alapozandó vegyipar kérdéseit kellene megtárgyalni. Ő ugyanakkor meg szeretné nézni olajfúrók és az olajkutató műszerek gyártására kijelölt üzemeinket. Novikovval az elektromos energiafejlesztési terveink alapkérdéseit lehetne megbeszélni. Maljavin pedig mint a könnyűipar szakértője, elsősorban a textilipar és különösen a műszál-, műselyemgyártás perspektívái kialakításában tudna segíteni. Loscsakov elvtárs még nem adta végleges hozzájárulását fenti személyek meghívásához, de mindenesetre fel kellene készíteni erre is az otthoni szakembereket. Azt hiszem Karczag elvtársék volnának ennek a megszervezésére a legalkalmasabbak.

Az elektromos energiafejlesztés 10 éves tervét áttanulmányoztuk, és most tárgyaljuk át Novikov elvtárssal. Legközelebbi levélben közölni fogjuk Novikov elvtárs véleményét és a mi személyes állásfoglalásunkat. Kérlek, hogy amennyiben lehetséges, a Gazdasági Bizottság állásfoglalását a fenti kérdésben, amelyet az ügy tárgyalásánál kialakított, közöld velünk.

Más különösebb írnivaló nincs. Mikojan elvtárs kinevezésével itt természetesen a légkör is alaposan megváltozott, és kezd valami olyasmi kialakulni, amit elképzeltünk. Valószínű, hogy az ülésszak után bizonyos szervezeti változások is be fognak következni.

Remélem jól kipihenve tértél haza szabadságról. Küldök néhány könyvet, az árát engedélyeddel majd a Földesinél fogjuk inkasszálni. A nagy enciklopédia első kötetét megkaptad?

 

Kommunista üdvözlettel

elvtársaktól is.                                                                   

 

Ui.

Még csak annyit, hogy Mikojan elvtárs kijelentése alapján, szovjet részről szívesen veszik, ha magyar részről tudunk még további javaslatot tenni az áruforgalom 1950-ben való kiszélesítésére, azt mielőbb megtesszük. Kérlek ezt is említsd meg Háy elvtársnak.

Jó volna, ha kaphatnék valami információt arról, hogy az otthonlétem alatt Gerő elvtársnál elhatározott intézkedések közül mi és hogyan lett megvalósítva?

 

Karádi Gyula

X.13.

 

 

Jelzet: MNL OL M-KS 276. f. 94. cs. 903. ő. e. - Magyar Dolgozók Pártja,  MDP központi szervei, Terv, Pénzügyi és Kereskedelmi Osztály. - Géppel írt eredeti levél, kézzel írt aláírással. A levél tetején kézzel: Titkos! 7 oldal, készült 2 példányban. L. Gerő X/19.

 

 


Ezen a napon történt január 28.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők