Anasztaz I. Mikojan a KGST élén

A KGST központi Iroda 1949. januári létrehozása után a szervezet a gyors iparosítás érdekében a tagországok terveinek, műszaki fejlesztéseinek, termelésük egy részének, egymás közötti és a tőkés országokkal való kereskedelmük összehangolására törekedett. Sztálin és vezetőtársai a katonai logika szerint gondolkodtak: minden egyes tagország építse ki hadi-, azaz nehéziparát, ennek rendelje alá gazdaságpolitikáját. Kereskedelmét pedig két szempont szerint szervezze: csökkentse függőségét a tőkés országoktól, eközben növelje importját és exportját a KGST keretén belül és Kínával.

2.

Karádi Gyula levele Friss Istvánnak 1950. november 1.

 

2213/K9

Moszkva, 1950. november 1.

Titkos.

Készült 2 pld.

Összesen 1 lap

 

Kedves Friss elvtárs!

 

Legutóbbi levelem óta egy ülés volt, amelyen elkezdtük a cseh - kapitalista külkereskedelem bírálatát. Három órás ülés után Mikojan elvtárs javaslatára félbeszakítottuk azzal, hogy a legközelebbi ülésen folytatjuk. Eddig csak az információra vonatkozó kérdések hangzottak el, az azokra vonatkozó cseh válasz, továbbá a román, lengyel és bolgár kritika. Mindhárom igen éles volt, különösen a román és a bolgár, és valószínűnek tartom, hogy Mikojan elvtárs nemcsak azért javasolta a megszakítást, mert az idő előrehaladt, de mert mielőtt ő elmondja a véleményét, még egyszer utána akar nézni az elhangzott éles bírálatok indokainak. A részletes beszámolót a vitáról legközelebbi levelemben, a vita lezajlása után fogom megadni.

A sokoldalú klíring életbeléptetésére vonatkozó javaslatunk elkészült és a következő ülés napirendjén szerepel. A múlt ülésen ejtett megjegyzéséből Mikojan elvtársnak arra következtetünk, hogy őt jelenleg élénken foglalkoztatja ez a kérdés. Javaslatunk csupán annyiban megy túl a 2. ülésszakon elfogadott határozattól, hogy bizonyos mértékben kiszélesíti a sokoldalú klíring területét a fizetési mérleg egyéb tételeivel is. Azon kívül a klíring-értekezlet jobban előkészített megszervezését javasolja.

Sabanszkit és Radulescut a múlt héten jelentéstételre hazahívták, Sabanszki ma, Radulescu valószínűleg 7-re jön csak meg.

Tegnap este futár meghozta az 53. és 54. sz. küldeményeket. Az 53-at okt. 20-án adták át a Külügynek, de az előző futár otthon hagyta, mert „sok egyéb csomagja" volt. Ez alkalommal ismét fel szeretném hívni a figyelmedet erre a tényre, hogy a Külügy maga dönt arról, hogy melyik csomag sürgős, és melyik nem. Helyes volna, ha értesítenétek rendszeresen a munkánkat érintő hazai ügyekről. Így pld. a többi

úgy tudom, hogy az albánok, meg sem várva a szesszió határozatát, újabb hitelkéréssel fordultak az egyes kormányokhoz, valószínűleg hozzánk is. A szovjet kormányhoz is, ők még nem adtak választ. Ha hozzánk is fordultak, írjátok meg, hogy milyen választ adtunk. Nem kapunk értesítést az otthon tartózkodásom alatt Gerő elvtársnál a külkereskedelemmel kapcsolatban felvetett kérdések állásáról sem. Általában néha kicsit elfog a keserűség, ha látom, hogy egy-két kollégám milyen jól van informálva a hazai dolgokról, mihozzánk képest.

Karczag és Akarat elvtársék által felvetett kérdésekre legközelebbi levelünkben adunk részletes választ. Ez a mostani futár meglepetésszerűen megy. Ülésszakra még mindig csak annyit mondanak, hogy hamarosan meglesz.

 

Elvtársi üdvözlettel

Karádi Gyula

 

Jelzet: MNL OL M-KS 276. f. 94. cs. 903. ő. e. 20. - Magyar Dolgozók Pártja, MDP központi szervei, Terv, Pénzügyi és Kereskedelmi Osztály. - Géppel írt eredeti levél. Kézzel: „Elvtársi üdvözlettel Karádi Gyula". A levél tetején kézzel: No 30501101, 2213/K9. Titkos. Készült 2 pld. Összesen 1 lap.

  

  

  

Ezen a napon történt január 28.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők