Anasztaz I. Mikojan a KGST élén

A KGST központi Iroda 1949. januári létrehozása után a szervezet a gyors iparosítás érdekében a tagországok terveinek, műszaki fejlesztéseinek, termelésük egy részének, egymás közötti és a tőkés országokkal való kereskedelmük összehangolására törekedett. Sztálin és vezetőtársai a katonai logika szerint gondolkodtak: minden egyes tagország építse ki hadi-, azaz nehéziparát, ennek rendelje alá gazdaságpolitikáját. Kereskedelmét pedig két szempont szerint szervezze: csökkentse függőségét a tőkés országoktól, eközben növelje importját és exportját a KGST keretén belül és Kínával.

3.

Karádi Gyula levele Friss Istvánnak 1950. november 9.

 

31501114

Moszkva, 1950. november 9.

Titkos.

Készült 2 pld.

Össz. 4 lap

 

Friss István elvtársnak

 

B u d a p e s t

 

Kedves Friss elvtárs!

 

Elsősorban a csehszlovák információ vitáját ismertetem a kapitalista országokkal való kereskedelemmel kapcsolatban. Mint már előző levelemben röviden említettem, a vita erős kritikai megjegyzésekkel indult X.25-én. Mikojan elvtárs javaslatára a folytatását a következő ülésre halasztottuk, amely november 5-én folyt le. Ezen az ülésen elhangzott hozzászólások talán nem voltak olyan élesek, de különösen Mikojan elvtárs több mint félórás hozzászólása igen fontos és értékes útbaigazításokat adott a cseh elvtársak számára, de fontos tanulságokat a mi számunkra is. Ezért az ő hozzászólását alább igyekszem részletesen visszaadni.

Az okt. 25-i ülésen Mikojan elvtárs bemutatta nekünk Kumikin elvtársat (a külkereskedelmi miniszter első helyettesét), mint az ő helyettesét, aki az ő akadályoztatása esetén részt fog venni a munkánkban. Azóta Mikojan elvtárssal együtt ő is részt vesz az üléseinken. Utóbb Loscsakov elvtárstól megtudtam, hogy a szovjet kormány Kumikin elvtársat nevezte ki a Tanács másik állandó tagjául. Egyébként továbbra sem vesz senki sem részt „cslen"-ként a Büró munkájában, mint ahogy annak idején Lavriscsev elvtárs tette. Ezeket a feladatokat most Loscsakov elvtárs látja el.

A cseh információt magát, ha sikerül, még jelen levelemhez; ha nem, úgy a következőhöz csatolva beküldöm. Igen érdekes, főleg azért, mert első ízben kapunk valamennyire is áttekinthető képet a csehszlovák külkereskedelemről. Gondolom Szobek és Háy elvtársakat érdekelni fogja. Persze szélesebb körben ismertetni nem volna helyes. Bevezetőben Guszek elvtárs, a cseh képviselő, előadta, hogy a csehszlovák külkereskedelem viszonylag igen nagy, aminek fő oka egy fejlett nehézipar, amely nem rendelkezik hazai nyersanyagbázissal és egy fejlett könnyűipar, amely nem rendelkezik megfelelő belső felvevőpiaccal. Ez így maradt rájuk a kapitalista korszakból, és ami még ma is determinálja külkereskedelmüket. Érdekes számokat is közölt a cseh külkereskedelmi forgalom arányáról a nemzeti jövedelemhez. Eszerint az összes külkereskedelmi forgalom (export + import együtt) a nemzeti jövedelem alábbi %-ait tette ki: 1937...40%; 1947...30%; 1950 (terv)...33%; 1955 (terv)...23%. Előadta, hogy a szesszió ismeretes határozata óta a stratégiai anyagok kivitele a kapitalista országok irányába csökkent, viszont nem sikerült teljesíteniük behozatali tervüket sem a kapitalista országokból behozandó fontos cikkeket illetően 1950 első félévében.

Az előadó irányába feltett kérdések a következő főbb komplexumok körül mozogtak: miért tervezték a cseh elvtársak 1950-re csökkenteni a KGST országok arányát az összforgalmukban?; meghozták-e a várt előnyt egyes nyugati országokkal kötött pénzügyi egyezmények?; valóban rá volt-e kényszerítve elfogadni egyes kapitalista országok által diktált feltételeket?

Guszek válaszában előadta, hogy az 1950-es külkereskedelmi tervet, a megkötött kétoldali alap megállapodások alapján készítették el. Az Angliával és más országokkal kötött pénzügyi megállapodások számukra előnyösek. Angliának a régi és az államosítással kapcsolatos együttes tartozásra vonatkozó évi törlesztéseik - mondta - kevesebbet tesznek ki, mint amennyit eredetileg csak a régi adósságokra kellett volna fizetniük. Fontos nyersanyagokat kapnak, amelyeket máshonnan nem tudnak beszerezni. A svéd kereskedelmi tárgyalásokon szabott feltételek nagy részét azért kényszerültek elfogadni, mert vasércszükségletüknek mintegy 40%-át onnan hozzák be, és ezt „nem reszkírozhatták". Mikojan elvtárs kérdésére, hogy mi az oka az olajtermékek behozatal csökkenésének, azt válaszolta, hogy a múlt évben túlzott tartalékokat gyűjtöttek fel. Mikojan elvtárs felhívta a figyelmet arra, hogy még mindig feltűnően magas a cseh golyóscsapágy- és műszál-behozatal. Guszek kifejtette, hogy 1950-ben terv szerint 5,7 millió golyóscsapágyat kell gyártaniuk, de a tervet előreláthatóan túl fogják teljesíteni, egyes típusokban mégis jelentős behozatalra szorulnak. Műszálból 1950-ben 26 ezer, 1953-ban 60 ezer tonnát szándékoznak termelni; az angol-amerikai diszkrimináció bizonyos mértékig lassította terveik végrehajtását (egyes gépeket késve kaptak meg).

A vitát Radulescu elvtárs nyitotta meg. Igen éles formában kritizálta az egész csehszlovák külkereskedelmet szemükre vetve, hogy egy egész sor olyan árut visznek ki a kapitalista országokba, amelyekben nem elégítették előzetesen ki a KGST országok szükségleteit. Hogy tarthatatlanul hosszú határidőket adnak egyes ipari felszerelések szállítására. Nincs meggyőződve róla, hogy a pénzügyi kérdéseik rendezése terén a nyugati államokkal helyesen jártak volna el. Általános tetszést keltve kritizálta az információt, amely megkülönböztetést tesz „fontos" és „nem-fontos" áruk között, fontos árunak minősítve pld. a gyapotot vagy gyapjút, de nem fontosnak a belőlük készített szöveteket, mondván, hogy „úgy látszik a csehszlovák gyárak sajátságos képességgel rendelkeznek, amennyiben fontos árukból nem-fontosakat tudnak előállítani". Persze a megjegyzés nem csupán az információ helytelen kategorizálására vonatkozott, mint arra, hogy helyteleníti a forszírozott cseh kivitelt textilszövetekben és általában olyan árucikkekben, amelyeknek alapanyagát kapitalista országokból kell behozniuk.

Radulescu javasolta, hogy a Büró állapítsa meg, hogy Csehszlovákia nem tartotta be teljesen a Tanács határozatait, hogy nem kielégítő a viszonya a KGST országokhoz, és hogy kérjük fel Csehszlovákia képviselőjét újabb adatok és információ nyújtására. Magyarán mondva, hogy ne fogadjuk el az információt.

Ruzsanszki elvtárs lényegében három ponton kritizálta az információt: hogy a cseh elvtársak általában túlbecsülik a kapitalista országokkal való kapcsolatok, és ami ennek a másik oldala, lebecsülik a KGST országokkal való kapcsolatok jelentőségét. Másodszor, hogy az Angliával kötött pénzügyi egyezmény előnyei az információban közölt számokból egyáltalán nem derülnek ki, mivel a tavalyival összehasonlítva az angol forgalmuk a cseheknek erősen összezsugorodott, ezzel szemben nekik, lengyeleknek, bár nem voltak hajlandó aláírni máig sem az angolokkal a pénzügyi megállapodást, a kereskedelmi forgalmuk lényegesen magasabb a csehekénél és emelkedő irányzatú. Végül, hogy a stratégiai anyagok kivitelének cseh ellenőrzési módját, mely csupán az utólagos ellenőrzést tartja kézben, egyébként a vállalatokra bízza a dolgot, nem tartja helyesnek.

Sabanszki elvtárs csatlakozott a két előbbi elvtárshoz, és egy sor bulgár panaszt hozott fel, amellyel az együttműködés hiányát és a megfelelő szolidáris viszony hiányát bizonyította. Például, hogy a szőlőnek a kapitalista piacokon való elhelyezésében koordinálják tevékenységüket, a csehek nem tartották be, és a Bulgáriából behozott szőlővel Nyugaton lekonkurálták őket, ezzel 200 ezer $ kárt okozva; Törökországban és Közel-Keleten is állandóan megnehezítik az ő kereskedelmüket. Nem szállítják le idejében a számukra rendkívüli fontosságú villamos erőműveket stb. És mindezt elég elkeseredett hangon adta elő.

A november 5-i ülésen Szpachiu elvtárs (Albánia) szintén azt bizonygatta, hogy Csehszlovákia nem tartotta be teljesen a Tanácsnak a kapitalista külkereskedelemre vonatkozó határozatát, és ennek a Büró határozatában való kimondását javasolta.

Én, a hazulról kapott információnak megfelelően kifejtettem, hogy ha vannak is egyéni (magyar) panaszaink, a két ország közötti kapcsolatok különösen az utóbbi időben, erősen javulnak. Mint nehezményezést megemlítettem, hogy nem adnak évek óta komlódugványokat, hogy bár az utóbbi évben a kapitalisták felé menő cellulóze kivitelük jelentősen (73%) emelkedett, nekünk nem adnak eleget, hogy az Angliával kötött pénzügyi megállapodásukkal erősen megnehezítették nekünk az Angliával való pénzügyi kérdéseink rendezését. Csatlakozva Ruzsanszki hozzászólásához kimutattam, hogy a stratégiai anyagok forgalma a kapitalista országokkal viszonylag igen előnytelen a csehszlovákok számára. Mintegy másfélszer annyi stratégiai anyagot hoznak be, mint amennyit kivisznek. Nálunk ugyanez az arány 15-18-szoros. Felvetettem a Radulescu elvtárs által felhozott „kereskedelem a kereskedelemért" kérdését, miután azt cseh vonatkozásban is említette. A kérdés felhozásával azt szerettem volna elérni, hogy Mikojan elvtárs állást foglaljon ebben a kérdésben (de hiába). Helyeseltem a cseh információ azon részét, ahol kifejtette, hogy a cseh ipar átépítését folyamatba tették, és ennél messzemenően figyelembe kívánják venni a KGST országok tartós igényeit, amelyeknek a hosszúlejáratú megállapodásokban kell kifejezésre jutniuk. Ami az információ fölötti határozatot illeti, azt javasoltam, hogy miután nem az információ kijavítása a célunk, hanem az egyes országok külkereskedelmi szervek által elkövetett esetleges hibák kijavítása, vegyük az információt tudomásul, miután Guszek elvtárs az itt elhangzott megjegyzéseket a kormánya felé bizonyára úgyis továbbadja. (E javaslatomnál az is számításba veendő, hogy az ülésen én elnököltem, miután novemberben rajtam van a sor.)

Ezután került sor Mikojan elvtárs hozzászólására.

Bevezetőben kifejtette, hogy a vitából látszik, hogy az elvtársak alaposan foglalkoztak az információval. A vita hasznos volt, azt hiszi különösen a csehszlovák elvtársak számára. Az elhangzott kritikai megjegyzések általában helyesek. Ha néha a megjegyzések élesek is voltak, mindig elvtársiak maradtak, segítséget kívántak nyújtani, és

voltak. Egyébként maguk a cseh elvtársak is látták, hogy vannak hibák, erre vall, hogy maguk is nekiláttak terveik átdolgozásának. Miben állnak ezek a hiányosságok? Talán úgy lehetne kifejezni, hogy a cseh elvtársakat túlságosan kötik a tradíciók. Például a könnyűipar fejlesztése tekintetében. A könnyűipari cikkeket pedig viszonylag nehéz külföldön elhelyezni. Most már elkezdték átszervezni iparukat, kezdenek elszakadni a tradícióktól, és a saját útjukra lépnek. Elhangzott olyan megjegyzés, hogy a cseh külkereskedelem volumene azért olyan nagy, mert Csehszlovákiának a nehéziparához kevés a nyersanyaga. Ez így nem helyes. Vannak értékes nyersanyagai: vasérc, szén. Viszont túl sok olyan fogyasztási cikket hoznak be, amit nem kellene okvetlenül behozniuk. Úgy látszik, hogy ezen a téren nincs elegendő ellenőrzés. Nem fejlesztik eléggé nyersanyagbázisaikat bizonyos rentabilitási meggondolásokra való hivatkozással. Pedig ez a helyes út. Azt mondják, hogy érceik szegények. A Szovjetunióban is feldolgozzák a szegény érceket is. Kevéssé használnak pótanyagokat. Pedig vannak igen jó pótanyagok. A szintetikus benzingyártás terén helyesen jártak el, azt kiépítették; szén kell hozzá és elektromos áram. De itt van a kaucsuk, amire rengeteg valutát adnak ki, pedig tudnának műgumit gyártani; csak szén, mész és villanyáram kell hozzá, ezzel minddel rendelkeznek. A Szovjetunió is nagyrészt műgumit használ fel. Úgy tudja, hogy Amerikában is van olyan rendelkezés, bizonyos cikkek gyártásánál, hogy nem lehet több mint 25% kaucsukot felhasználni, a többi rész műgumi. A cseheknek is rá kell térni a műgumi nagyobb mértékű felhasználására és gyártására. Sok gyapjút hoznak be. A németek például csak 1/3 részben használnak gyapjút a szövetben, a többi műszál és egész jó szövetet csinálnak. A cseh elvtársak is helyes, ha nem is pont ilyen arányban, rátérnek a műszál erősebb felhasználására. Ezekkel az intézkedésekkel csökkenteni fogják tudni a sok valutát igénylő anyagok behozatalát. Olyan értesülései vannak, hogy a cseh elvtársak a Nemzetek Szövetsége Európai Gazdasági Bizottságánál javaslatot tettek, hogy valahol Csehszlovákia nyugati határai közelében hőerőművet létesítenének, amelynek áramát hajlandók Ausztria és Nyugat-Németország felé átadni. Ez nem látszik helyesnek, inkább műszálat, műbenzint, műgumit állítsanak elő ezzel az áramukkal. Volt a Bürónak valami határozata a teherautó-gyártásra vonatkozólag (közbeszóltunk: „határozatunk nem volt"), vagy valamiféle javaslatuk, amelyben benne van, hogy Csehszlovákia felállítana egy autógyárat, amely évi 20-25 ezer darab 5-7 tonnás teherautót állítana elő. Úgy látszik, hogy ezt a tervet maguk a cseh elvtársak propagálták, és arra számítottak, hogy ezeknek a teherautóknak egy részét a Szovjetunió fogja átvenni. A Szovjetunió ellátja magát a szükséges teherautókkal. Nem helyes tehát nagyobbra tervezni, mint amennyi autó elhelyezése biztosítottnak látszik. Nincs szükség ilyen óriási teherautógyárra. Ellenben helyesnek tartja a cseh elvtársaknak azt az elhatározását, hogy alumíniumgyárat terveznek létesíteni. Áramuk, szenük van, a bauxitot pedig bizonyára meg fogják tudni szerezni, például a magyaroktól, akiknek bőven van. A németeknek is nagy alumíniumgyáraik vannak, és nincs saját bauxitjuk. Összefoglalva, ha helyesen volna tervezve az ipar, kevesebb nehézségük volna a külkereskedelemmel is. Ezt egyébként a cseh elvtársak is tudják, azért határozták el az utóbbi időben terveik átdolgozását.

Hangzottak el kritikai megjegyzések a cseh külkereskedelem nem egyeztetett volta miatt. A kritikát helyesnek tartja, meg kell azonban jegyeznie, hogy a csehszlovák elvtársak egyedül nem koordinálhatnak. Koordinációnk csak elvben van, gyakorlatilag nem létezik. A Büró és a Tanács dolga, hogy a legközelebbi üléseken foglalkozzon ezzel a kérdéssel, és konkrétan szabja meg a bizottság feladatait és működésének módját. Ezután Mikojan elvtárs elég részletesen ismertette a napokban aláírt szovjet-cseh hosszúlejáratú megállapodást. Ez olyan megállapodás, amely mindkét fél számára számos előnyös pontot tartalmaz. Voltak a tárgyalások során bizonyos nézeteltérések egy ideig: a cseh elvtársak szerettek volna a Szovjetuniónak pld. mozdonyokat szállítani, nekünk olajipari felszerelésekre van szükségünk. A cseh elvtársak húzódoztak ezek gyártásának az elvállalásától, hivatkozva arra, hogy ebben nincs gyakorlatuk, tapasztalatuk. Mi vállaltuk, hogy az összes szükséges és legkorszerűbb rajzokat, technikai segítséget megadjuk; így azután a cseh elvtársak el is fogadták a rendeléseket. Ezeknek a „kréking"-berendezéseknek a licenciájáért az amerikaiak 15 millió $-t kértek, most megcsináljuk nélkülük, ingyen a cseh ipar rendelkezésére bocsájtják a hozzávaló rajzokat. A szovjet rendelések hozzásegítik a cseh elvtársakat iparuk, ipari kádereik magasabb színvonalra emeléséhez. Ezek olyan berendezések, amelyet a világon legföljebb két-három ország volna képes előállítani. Amellett a szovjet rendelések nem kis csip-csup rendelések, hanem hosszú szériákat jelentő ötéves megrendelések. Ideális feltételeket jelentenek az ipar számára. A szovjet-cseh megállapodás hozzájárul a cseh terv-átépítéshez. A szovjet rendelések nem igényelnek sok valutát jelentő nyersanyagokat. A cseh elvtársak szerettek volna több rezet és színesfémet kapni. Igaz nem adtak annyit, amennyit a cseh elvtársak kértek, de sokkal többet kapnak, mint eddig kaptak.

Nagy vonásokban ez volt Mikojan elvtárs hozzászólása. Azt hiszem, igen tanulságos a számunkra is. Miután Radulescu elvtárs, akit időközben jelentéstételre hazahívtak, ezen az ülésen nem vett részt, úgy határoztunk, hogy Guszek elvtárs zárszavát és az információ feletti Büró-határozatot a következő ülésre halasztjuk.

Sajnos, csak nov. 7-én, az ünnepi demonstráción Révai elvtárstól véletlenül tudtam meg, hogy a cseh kormány a Sajó vize megtisztítása ügyében kötött megállapodást nem volt hajlandó jóváhagyni. Azt hiszem, ha idejében értesülök róla, megemlítendő lett volna a tárgyaláson, mint az „új típusú együttműködésnek" durva megsértése.

Háy elvtárs levelében hivatkozott a cseh elvtársak nem egészen elvtársi magatartására a „cukor-ügy"-ben. A kérdést mégsem vetettem fel az ülésen, miután a cseh elvtárssal előzetesen beszélgetve, megtudtam, hogy válaszképp felhozná, hogy egy-két héttel az említett eset előtt, Magyarország még nagymennyiségű cukrot exportált Ausztriába, és más kapitalista országok felé $-ért. Miután a nálam levő statisztikai adatokból meggyőződtem a cseh állítás igaz voltáról, helyesebbnek tartottam nem felemlíteni az ügyet.

Eredetileg úgy volt, hogy az ülés folytatása 10-én lesz, de Mikojan elvtárs elfoglaltsága miatt 15-ére halasztottuk. Ekkor kerül tárgyalásra a sokoldalú klíring életre hozására vonatkozó javaslatunk, talán a koordináció kérdései is. A legközelebbi ülések egyikén Mikojan elvtárs valószínűleg információt fog adni Szovjetuniónak a kapitalista országokkal kapcsolatos kereskedelméről. Ruzsanszki is készül beszámolót adni a műszaki-tudományos együttműködés lengyel vonatkozásairól. Szóval téma most van elég és igen érdekes. Ezzel szemben a szesszióra vonatkozó hangok megint

.

Guszek elvtárs informált a szovjet-cseh többéves kereskedelmi megállapodás egy néhány részletéről. Gondolom, nem árt, ha a tárgyalásra kiutazó elvtársak tudnak róla. Cseh becslés szerint a következő öt év átlagában a forgalom mintegy kétszerese lesz az utolsó három év átlagának. Így a csehek évenként csupán nehézipari felszerelést, mintegy 1300 millió rubel értékben fognak szállítani a Szovjetunióba (kicsit fantasztikusan hangzik, de ha figyelembe vesszük, hogy ez évi exportjuk a SZU-ba mintegy 800 millió körül jár, akkor elképzelhető). Ez teszi ki Szovjetunió felé menő exportjuk túlnyomó többségét. Ebben a Mikojan elvtárs hozzászólásával kapcsolatban említett „kréking" és egyéb olajipari berendezésen kívül különböző nehéz szerszámgépek vannak, amelyek egy részét eddig még nem is gyártották Csehszlovákiában, de amelyekre vonatkozó rajzokat és licenciát a SZU most átadja nekik. A csehek lényegesen több nyersanyagot kapnak, mint eddig. Így már 1951-ben mintegy kétszer annyi rezet, mint 1950-ben, 30-80%-kal több egyéb színesfémet, mintegy 25%-kal több vasércet, ugyanannyi gyapotot kap a Szovjetuniótól.

Ruzsanszki elvtársnál érdeklődtem a lengyel-magyar alumínium megállapodás állásáról. Kiderült, biztosan már tudtok róla, hogy lengyel részről azért ez a huza-vona, mert kidolgoztak valamiféle új alumíniumgyártási eljárást saját hazai nyersanyagaikra bazírozva. Ennek kísérleti eredményei, állítólag, igen kielégítők. Most a nagyüzemi próbák előkészítése folyik. Ezzel szemben áll a csehek javaslata, amihez Mikojan elvtárs pozitívan foglalt állást: magyar bauxitra bazírozott cseh alumíniumgyártás kiépítése. A megbeszélésünk értelmében én a kérdéshez nem foglaltam állást, ők valószínűleg a hosszúéves kereskedelmi tárgyalások alkalmával fogják felvetni hivatalosan. Azt hiszem bauxitot nem, de timföldet kell, hogy adjunk és a fő ellentételként villanyáram szolgáltatását kell kérnünk tőlük. Erre megvan nekik a bázisuk a szlovák folyók vízi energiájában és a szenükben.

 

Elvtársi üdvözlettel

Karádi Gyula

 

Jelzet: MNL OL M-KS 276. f. 94. cs. 903. ő. e. 21. - Magyar Dolgozók Pártja, MDP központi szervei, Terv, Pénzügyi és Kereskedelmi Osztály. - Géppel írt eredeti levél. Kézzel: Elvtársi üdvözlettel Karádi Gyula. A levél tetején kézzel: 31501114. Titkos. Készült 2 pld. Össz. 4 lap.

Ezen a napon történt január 28.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők