Reform KGST szinten

Magyar tervezet a KGST átfogó, piaci reformjára 1966-ból

Az alábbi tanulmány és a mellékelt forrás a hatvanas évek magyar gazdasági reformelképzeléseibe nyújt betekintést. Az „új gazdasági mechanizmus" bevezetése előtti időszak vitái során merült fel a KGST működésének átalakítása, amire több más szocialista országban is dolgoztak ki terveket. Bár a teljesen piacképtelen nemzetközi szervezet alkalmatlansága már ekkor is nyilvánvaló volt, főként a Szovjetunió ortodox politikai vezetése megakadályozta még az elengedhetetlenül szükséges piacorientált változtatásokat is.

Az 1965-ös előzetes vita

 

Mint említettem, az anyag túl volt az OT előzetes vitáján. Erre 1965 őszén került sor. Az ide készült előterjesztésen 1965. augusztus 15-ei dátum 

. A készítéskor három év tapasztalatai vették figyelembe, az értékelés szempontrendszere az 1962-ben megfogalmazott és 1963 nyarán kiegészített legfelső KGST szinten megállapított közös célok voltak. Ehhez képest a helyzet siralmas képet mutatott, a problémák csak halmozódtak, az 1966-1970-es tervkonzultációkat követően világossá vált, hogy nem sikerült az áhított sem kétoldalú, sem többoldalú tervkoordináció felé elmozdulni. Csak kölcsönös információcsere zajlott, a tárgyalásokon a külkereskedelmi szállításokat egyeztették. Nem volt az együttműködésnek elmélete, nem volt megbízható összehasonlító számítási rendszer, hiányzott az egységes árrendszer, megoldatlan volt a kompenzálás kérdése, túlzott volt a centralizáció, fékezően hatott a román különutas álláspont. Világossá vált, hogy a problémák oka nem a KGST apparátusának működési hiányosságaira vezethető vissza. Ennél mélyebbre kellett ásni.

Az anyag egyik javaslata az volt, hogy először a fejlesztési koncepciókat kellene elemezni és alapos összehasonlító tanulmányokat készíttetni, amelynek javaslatairól megkezdődhetne egy érdemi közös vita. Az országok azonban más felé fordították a tekintetüket. Jól látható volt például, hogy a nyersanyagtermelésnél a felesleggel rendelkező országok tőkés piacokra értékesítenek, mert itt jóval magasabb árat érnek el. A veszteségkompenzálással lehetne ezen változtatni, de ennek módszerei nem alakultak ki. A nyersanyagtermelés fokozásával kapcsolatos drága beruházások finanszírozásához nincs tőke sem, a beruházásokhoz való hozzájárulás nem kifizetődő a külső országoknak (többek között a 2%-os alacsony hitelkamat miatt).

Súlyos problémának ítélte az anyag a külső és belső árak közötti kapcsolat hiányát, ami olyan fokú zavart okoz, hogy „az együttműködés összes problémáit gazdaságossági szempontból mintegy 'vakon' intézzük". Hiába állapodtak meg az országok 1958-ban a KGST IX. ülésszakán Szófiában a világpiaci árak alapul vételében, az nem felel meg a világpiaci árak rendszerének. Ezt például torzította az ún. „félfuvar elv", ami a szállítási távolságtól függően befolyásolta az árat, így Magyarország drágábban vett nyersanyagokat a Szovjetuniótól, mint Lengyelország, vagy az NDK. Az anyag egységes saját árbázist javasol. Az árrögzítést csak egyes termékekre korlátozná, másutt kerete között mozgó, vagy szabad árakat alkalmazna. Ez lenne a feltétele a dollárra való átválthatóság 

. Mindez összefüggésben van a külkereskedelmi kötelező kontingensek liberalizálásával is.

A gyártmányszakosítás kezdeti stádiumát nem sikerült túllépni - folytatódott az értékelés. Itt ugyanolyan okokat sorolt fel az előterjesztés, mint más területeken. Nincs érdekeltség sem a beruházások megtérülésében, sem az eladásban, nincs erre vonatkozó 

 sem.A helyzet az, hogy ezen a területen először elveket kellene közösen elfogadni, hogy a munka hatékonyan beinduljon. Ilyenek: nem kell minden tagországnak részt venni a szakosításban, tervegyeztetésre kell ezt alapozni, és tröszti, vállalati szintű megállapodásokra kell lehetőséget biztosítani.

Ami a műszaki fejlesztést illeti, az anyag úgy fogalmazott, hogy „Különösen az utóbbi időben egyre nyomasztóbb az elzárkózás, a titkolódzás, a konkurencia és a párhuzamos munka." Az előterjesztés ezen a területen is szakosítást és kooperációt javasolt. Utóbbi esetében a kutatók és fejlesztők szabad áramlásának megteremtését kezdeményezte. Meg kell szüntetni továbbá a műszaki dokumentációk ingyenes (az önköltség megtérítése melletti) átadását (az ún. szófiai elvet), sőt a feltalálók egyéni érdekeltségének fokozását is meg kell fontolni.

Végül a szervezeti kérdések kerültek az előterjesztésben terítékre. Az anyag leteszi a voksát a közös intézmények létrehozása mellett, de ezek vállalati, intézményi szinten, közvetlen termelésre összpontosultak legyenek, mintegy alulról, közös érdekeltség mellett szerveződjenek, bennük két vagy legfeljebb több ország vegyen részt, és fokozatosan épüljenek ki. A résztvevő egységek tehát ne olvadjanak össze (pl. szakmai szövetségbe, kartellbe tömörüljenek). A KGST központi szervei munkájának javítására az előterjesztés nem tartalmazott kezdeményezéseket.

1965. október 23-ai dátummal a vita előtt hosszú írásos véleményt fogalmazott meg az anyaggal kapcsolatban Tallós György a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője. Tallós elutasította a tőkés világgal való összevetés indokoltságát, és lényegében az összefonódás okán egyfajta autarchiás szerepet emelt ki az együttműködő országok fejlődésében. Elutasította az értéktörvény alkalmazhatóságát, illetve nem látta ezt reális stratégiai célnak. Nem épített volna a belső gazdasági reformokra, még 2-3 ország esetében sem. Tallós a merev államközi külkereskedelem fenntartása mellett érvelt, nem tartotta sem reálisnak, sem helyesnek a világpiaci árakon keresztüli az anyagi érdekeltség kialakítását. Erősítette volna a hosszú lejáratú kötelező megállapodások rendszerét, és nem vezetett volna be árreformot. Erre a konzervatív álláspontra azonban nemcsak a közgazdászok, hanem a szakpolitikusok füle sem volt nyitott, sőt amikor az MSZMP KB Közgazdasági Munkaközössége elé került az anyag, döntés született arról, hogy a KGST országok gazdasági együttműködésének összes 

meg kell vizsgálni.

Ezen a napon történt április 08.

1958

Az MSZMP KB Titkárságának március 14-ei határozata alapján megalakult a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Szervezeteinek Országos...Tovább

1964

Nyikita Szergejevics Hruscsov egy háromnapos hivatalos látogatás keretein belül Magyarországra látogatott.Tovább

1989

A nemzeti kerekasztalt előkészítő megbeszélés. A meghívott 14 társadalmi, politikai szervezet helyett mindössze hét részvételével kezdte...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők