Reform KGST szinten

Magyar tervezet a KGST átfogó, piaci reformjára 1966-ból

Az alábbi tanulmány és a mellékelt forrás a hatvanas évek magyar gazdasági reformelképzeléseibe nyújt betekintést. Az „új gazdasági mechanizmus" bevezetése előtti időszak vitái során merült fel a KGST működésének átalakítása, amire több más szocialista országban is dolgoztak ki terveket. Bár a teljesen piacképtelen nemzetközi szervezet alkalmatlansága már ekkor is nyilvánvaló volt, főként a Szovjetunió ortodox politikai vezetése megakadályozta még az elengedhetetlenül szükséges piacorientált változtatásokat is.

Az 1965-ös előzetes vita

 

Mint említettem, az anyag túl volt az OT előzetes vitáján. Erre 1965 őszén került sor. Az ide készült előterjesztésen 1965. augusztus 15-ei dátum 

. A készítéskor három év tapasztalatai vették figyelembe, az értékelés szempontrendszere az 1962-ben megfogalmazott és 1963 nyarán kiegészített legfelső KGST szinten megállapított közös célok voltak. Ehhez képest a helyzet siralmas képet mutatott, a problémák csak halmozódtak, az 1966-1970-es tervkonzultációkat követően világossá vált, hogy nem sikerült az áhított sem kétoldalú, sem többoldalú tervkoordináció felé elmozdulni. Csak kölcsönös információcsere zajlott, a tárgyalásokon a külkereskedelmi szállításokat egyeztették. Nem volt az együttműködésnek elmélete, nem volt megbízható összehasonlító számítási rendszer, hiányzott az egységes árrendszer, megoldatlan volt a kompenzálás kérdése, túlzott volt a centralizáció, fékezően hatott a román különutas álláspont. Világossá vált, hogy a problémák oka nem a KGST apparátusának működési hiányosságaira vezethető vissza. Ennél mélyebbre kellett ásni.

Az anyag egyik javaslata az volt, hogy először a fejlesztési koncepciókat kellene elemezni és alapos összehasonlító tanulmányokat készíttetni, amelynek javaslatairól megkezdődhetne egy érdemi közös vita. Az országok azonban más felé fordították a tekintetüket. Jól látható volt például, hogy a nyersanyagtermelésnél a felesleggel rendelkező országok tőkés piacokra értékesítenek, mert itt jóval magasabb árat érnek el. A veszteségkompenzálással lehetne ezen változtatni, de ennek módszerei nem alakultak ki. A nyersanyagtermelés fokozásával kapcsolatos drága beruházások finanszírozásához nincs tőke sem, a beruházásokhoz való hozzájárulás nem kifizetődő a külső országoknak (többek között a 2%-os alacsony hitelkamat miatt).

Súlyos problémának ítélte az anyag a külső és belső árak közötti kapcsolat hiányát, ami olyan fokú zavart okoz, hogy „az együttműködés összes problémáit gazdaságossági szempontból mintegy 'vakon' intézzük". Hiába állapodtak meg az országok 1958-ban a KGST IX. ülésszakán Szófiában a világpiaci árak alapul vételében, az nem felel meg a világpiaci árak rendszerének. Ezt például torzította az ún. „félfuvar elv", ami a szállítási távolságtól függően befolyásolta az árat, így Magyarország drágábban vett nyersanyagokat a Szovjetuniótól, mint Lengyelország, vagy az NDK. Az anyag egységes saját árbázist javasol. Az árrögzítést csak egyes termékekre korlátozná, másutt kerete között mozgó, vagy szabad árakat alkalmazna. Ez lenne a feltétele a dollárra való átválthatóság 

. Mindez összefüggésben van a külkereskedelmi kötelező kontingensek liberalizálásával is.

A gyártmányszakosítás kezdeti stádiumát nem sikerült túllépni - folytatódott az értékelés. Itt ugyanolyan okokat sorolt fel az előterjesztés, mint más területeken. Nincs érdekeltség sem a beruházások megtérülésében, sem az eladásban, nincs erre vonatkozó 

 sem.A helyzet az, hogy ezen a területen először elveket kellene közösen elfogadni, hogy a munka hatékonyan beinduljon. Ilyenek: nem kell minden tagországnak részt venni a szakosításban, tervegyeztetésre kell ezt alapozni, és tröszti, vállalati szintű megállapodásokra kell lehetőséget biztosítani.

Ami a műszaki fejlesztést illeti, az anyag úgy fogalmazott, hogy „Különösen az utóbbi időben egyre nyomasztóbb az elzárkózás, a titkolódzás, a konkurencia és a párhuzamos munka." Az előterjesztés ezen a területen is szakosítást és kooperációt javasolt. Utóbbi esetében a kutatók és fejlesztők szabad áramlásának megteremtését kezdeményezte. Meg kell szüntetni továbbá a műszaki dokumentációk ingyenes (az önköltség megtérítése melletti) átadását (az ún. szófiai elvet), sőt a feltalálók egyéni érdekeltségének fokozását is meg kell fontolni.

Végül a szervezeti kérdések kerültek az előterjesztésben terítékre. Az anyag leteszi a voksát a közös intézmények létrehozása mellett, de ezek vállalati, intézményi szinten, közvetlen termelésre összpontosultak legyenek, mintegy alulról, közös érdekeltség mellett szerveződjenek, bennük két vagy legfeljebb több ország vegyen részt, és fokozatosan épüljenek ki. A résztvevő egységek tehát ne olvadjanak össze (pl. szakmai szövetségbe, kartellbe tömörüljenek). A KGST központi szervei munkájának javítására az előterjesztés nem tartalmazott kezdeményezéseket.

1965. október 23-ai dátummal a vita előtt hosszú írásos véleményt fogalmazott meg az anyaggal kapcsolatban Tallós György a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője. Tallós elutasította a tőkés világgal való összevetés indokoltságát, és lényegében az összefonódás okán egyfajta autarchiás szerepet emelt ki az együttműködő országok fejlődésében. Elutasította az értéktörvény alkalmazhatóságát, illetve nem látta ezt reális stratégiai célnak. Nem épített volna a belső gazdasági reformokra, még 2-3 ország esetében sem. Tallós a merev államközi külkereskedelem fenntartása mellett érvelt, nem tartotta sem reálisnak, sem helyesnek a világpiaci árakon keresztüli az anyagi érdekeltség kialakítását. Erősítette volna a hosszú lejáratú kötelező megállapodások rendszerét, és nem vezetett volna be árreformot. Erre a konzervatív álláspontra azonban nemcsak a közgazdászok, hanem a szakpolitikusok füle sem volt nyitott, sőt amikor az MSZMP KB Közgazdasági Munkaközössége elé került az anyag, döntés született arról, hogy a KGST országok gazdasági együttműködésének összes 

meg kell vizsgálni.

Ezen a napon történt november 21.

1905

Megjelenik az "Annalen der Physik"-ben Albert Einstein negyedik dolgozata „Függ-e a test tehetetlensége az energiájától?” címmel, és benne...Tovább

1910

Megzületik Both Béla magyar rendező, színművész (Bacsó Péter "A tanú" című filmjében Bástya elvtárs alakítója) († 2002).Tovább

1916

I. Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója, osztrák császár, magyar és cseh király halála után IV. Károly lesz az utolsó...Tovább

1956

Romániába, Snagovba viszik Nagy Imrét és társait.Tovább

1956

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megakadályozza az Országos Munkástanács megalakulását.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő