Reform KGST szinten

Magyar tervezet a KGST átfogó, piaci reformjára 1966-ból

Az alábbi tanulmány és a mellékelt forrás a hatvanas évek magyar gazdasági reformelképzeléseibe nyújt betekintést. Az „új gazdasági mechanizmus" bevezetése előtti időszak vitái során merült fel a KGST működésének átalakítása, amire több más szocialista országban is dolgoztak ki terveket. Bár a teljesen piacképtelen nemzetközi szervezet alkalmatlansága már ekkor is nyilvánvaló volt, főként a Szovjetunió ortodox politikai vezetése megakadályozta még az elengedhetetlenül szükséges piacorientált változtatásokat is.

Utójáték

 

1967 első negyedében a magyar javaslat végleges formát öltött, és a politikai vezetés úgy döntött, hogy alacsony szinten véleményezésre 

 a KGST-országoknak. Az elgondolás készítői az anyagot reform értékűnek tekintették. Egyik legfontosabb eleme a tervezés átalakítása volt. Eszerint a közös tervezésnek ki kell térnie fejlesztési koncepciókra, a beruházási elképzelésekre, a kötelező kontingensek vállalatok közötti megállapodásokkal való lazítására. Foglalkozott a hitelrendszer fejlesztésével, a reális kamatok megállapításával, a világpiaci árakhoz való szorosabb igazodással. Multilaterális elszámolási rendszert sürgetett, perspektívában felvetette a rubel és más valuták konvertibilitását. Célul tűzte a gyártásszakosítás, a kooperáció gyártmánycsoportonkénti ténylegessé tételét. Fontosnak tekintette a gazdálkodó egységek közvetlen kapcsolatának megteremtését, számukra a piackutatás (termékbemutatók), vevőszolgálatok, szervízrendszerek kiépítésének lehetővé tételét, vagyis a KGST országhatárok piaci típusú, részleges megnyitását, egyben a közös lehetőségek keresését a tőkés piacokon.

A visszhang vegyes volt, természetesen a románokkal való együttműködés kilátástalansága nem lepett meg senkit, a lengyelek és csehszlovákok sok kérdésben nyitott álláspontja még akkor is bizakodással töltötte el a magyar szakértőket, amikor Inozemcev, a szovjet tervhivatal nemzetközi főosztályvezetője a szovjet reformokat illetően a központi tervezés erősítéséről, a vállalati szint megkötéséről beszélt. A tervezési, pénzügyi elgondolásokat azonban 

 el. 1967. december 10-én szovjet információból , hogy a lengyelek is átfogó javaslattal készülnek, így a magyar tárgyalódelegáció legfelső szintű jóváhagyással két napra rá a KGST budapesti ülésszakán hivatalosan felvetette a szervezet reformjának szükségességét és a reform területeit.

1968 elején intenzív munka kezdődött a nemzetközi gazdasági együttműködésben való részvétel gazdaságpolitikai irányelveinek kidolgozása érdekében, ami a reform nemzetközi vonatkozásainak továbbgondolása mellett érintette a szocialista országok közötti kapcsolatok kérdését is. 1968 márciusára hét munkacsoport állt fel, amely a következő témák kidolgozását vállalta: a gazdasági növekedés és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok összefüggése (Bognár József vezetésével), a külkereskedelmi forgalom cserearányainak és áruszerkezetének jellegzetességei a különböző devizaövezetekben (Karádi Gyula vezetésével), a nemzetközi hitel szerepe a gazdasági növekedésben (Vályi Péter vezetésével), a szellemi termékek cseréjének feltételei (Ajtai Miklós vezetésével), a szocialista gazdaságok együttműködésében rejlő lehetőségek (Csikós Nagy Béla vezetésével), a nemzetközi gazdasági szervezetekkel való kapcsolatból adódó lehetőségek (Szalai Béla vezetésével), a legfejlettebb országok kereskedelempolitikájának elemzése (Vajda Imre vezetésével). Az így kialakított és többször vitatott nagyszabású koncepció 

 a korábbi szándékokat.

A KGST integrációjára vonatkozó javaslatot a lengyel fél 1968. április 3-án 

 nem hivatalos formában. A Gazdaságpolitikai Bizottság erre villámgyorsan reagált és április 17-én nemcsak ezt, de a magyar álláspontot megalapozó előterjesztéseket is . Megerősödött az az álláspont, hogy önálló magyar javaslat kidolgozására van szükség. Alapelvként fogadta el a bizottság, hogy nem politikai, avagy gazdaságpolitikai integrációról van szó. Az önálló nemzeti politika, a nemzeti valuta, tervezés, a költségvetés nem érinthető, vagyis az országok gazdasági szuverenitása nem kérdőjelezhető meg. Maga a KGST ennek megfelelően nem lehet az integráció alanya, ugyan fennmaradhat és továbbra is terepét képezheti a gazdaságpolitikai egyeztetéseknek, de az integrációnak a gazdaság reálvilágában kell végbemennie, vagyis a piaci integrációban gondolkodott, amelyben fontos volt a vállalati szintű együttműködés lehetőségeinek szélesítése, az önállóság erősítése, az érdekeltség megteremtése. A lengyel elképzeléssel szemben elsődlegesnek tekintették a valutareformot, a hitelfeltételek megváltoztatását, ilyen típusú közös bank létrehozását, az árak szabályozását, az áruforgalom liberalizálását illetve a protekcionizmust, a közös vámszabályok megalkotását. A protekcionista vámunióba a Szovjetunió részvételét is beleértették, sőt Ausztria és Finnország esetleges csatlakozásával is számoltak. Megvizsgálandónak ítélték a forint konvertibilissé tételét. Lehetségesnek tartották azt, hogy eleinte csak néhány ország csatlakozzon a „piacibb" integrációhoz.

A magyar javaslat öt nap múlva a bizottság asztalán volt. Az előterjesztést olyan szakemberek jegyezték, mint Csikós-Nagy Béla, Baczoni Jenő, Szita János, Fekete János, Sulyok Béla és Káplár József. Ezen az ülésen megállapodtak abban, hogy az integráció annyit jelent, hogy a benne résztvevő országok gazdasági erőforrásaik egy részét közös célokra fordítják. Ezen belül első helyen szerepelt egy aktív, védelmet nyújtó vámrendszer, miközben a tagállamok közötti vámkorlátok megszűnnének. A második megállapítás a közös valuta volt, a nemzeti valuták terén pedig reális és összehangolt valuta-árfolyamokat képzeltek. Közös pénzalap képzése ugyancsak szerepelt az elgondolások között. Az egésznek a tőkés országokkal szembeni versenyképességet növelő hatására hívták fel a figyelmet. Az integrációba be nem kapcsolódó szocialista és fejlődő országok számára kedvezményeket helyeztek kilátásba. A bizottság újra hangsúlyozta, hogy gazdaságpolitikai kérdésekben, például a fogyasztás és a felhalmozás belső arányában nincs integráció. A tervek kölcsönös figyelembe vétele persze lehetséges.

A lengyel javaslatot ugyan egy nemzetközi tárgyalás alapjául elfogadhatónak ítélték, de csak abban az esetben, ha más tervezet nem készül. Ha valamely más ország is javaslatot nyújt be, akkor az önálló magyar elképzelésnek is szerepelnie kell ezek között. Ami az időrendi ütemezést illeti, a folyamatnak a hetvenes években végbe kell menni, így az alapmegállapodást 1969-1970-ben ki kell dolgozni, és alá kell írni.

Ezt követően Vályi Péter pénzügyminiszter vezetésével 

 kezdtek a témában a lengyel féllel. Hamarosan azonban a csehszlovákok is bejelentkeztek önálló javaslattal, majd követték őket a többiek. 1968 ősze a kölcsönös egyeztetésekkel telt el. A három reformország legalább annyit elért, hogy javaslataik - amelyek azért fontos kérdésekben eltértek egymásról - legfelső szinten napirendre kerüljenek. A Szovjetunió egyelőre nem foglalt állást. Az MSZMP 1969. január 22-én Nyers Rezső politikai akadémiai előadásával  a magyar álláspontot. A nyugati sajtóvisszhang nem maradt el. A magyarok szocialista Közös Piacot akarnak - hozták a lapok odaát és Jugoszláviában.

Végül is a KGST legmagasabb szintű értekezletére csak 1969. április 23-26-a között került sor. A csúcson hosszas tárgyalások eredményeként egyhangú határozatot fogadtak el a részvevők. A Politikai Bizottság 1969. május 6-án 

 a döntés eredményeit és kudarcait. Magyar szempontból a legfontosabb eredménynek azt tekintették, hogy politikai jóváhagyást kapott az integrációra irányuló program kollektív kidolgozása, mégpedig úgy, hogy elvileg olyan intézkedések is életbe léptethetők lettek, amelyekben nem minden ország vesz részt. A kapuk nyílni látszottak. Az ezt követő egy év, azonban megmutatta, hogy nincs esély sem az áttörésre, sem a kis lépések taktikájára.

1970. május 12-14. sor került a KGST XXIV. ülésszakára. Ekkorra Lengyelország és Csehszlovákia is elállt eredeti elképzeléseitől. Mi tartottunk ki legtovább. A magyar fél persze magára maradt. Fock Jenő keserűen 

 Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök pökhendi magatartásáról és megaláztatásairól az MSZMP Politikai Bizottsága előtt. Örökre lezárult a KGST „reformkorszaka".

Ezen a napon történt április 08.

1958

Az MSZMP KB Titkárságának március 14-ei határozata alapján megalakult a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Szervezeteinek Országos...Tovább

1964

Nyikita Szergejevics Hruscsov egy háromnapos hivatalos látogatás keretein belül Magyarországra látogatott.Tovább

1989

A nemzeti kerekasztalt előkészítő megbeszélés. A meghívott 14 társadalmi, politikai szervezet helyett mindössze hét részvételével kezdte...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők