Megjelent a kormány 1087/1957. (XI. 21.) számú határozata a Magyar Közlönyben az ifjúság körében végzendő munkáról: Eszerint a „A Kormány...Tovább
Pesthidegkút lovai és a szovjet Vörös Hadsereg
„Az orosz megszállást megelőzően (kettő) 2 drb lovam volt [...]. Az orosz katonaság mind a kettő lovamat elvette és elvitte. Községházán annak idején azt a felvilágosítást kaptam, hogy menjek el a lómészároshoz, és ott válasszak magamnak lovat - ha egyáltalán van olyan, amelyet érdemes gyógyítani. Kettő heti utánjárás után a Bő[h]le András mészárosnál találtam ezt a lovat. Éppen le akarták vágni. Kértem az ott lévőket [...] adják nekem ezt a lovat. Bő[h]le mészárosnál jelen lévő segédek örömmel adták oda, s a következőket mondották, vigye csak ezt a gennyes gamot."
Bevezető
Dokumentum-válogatásunk Pesthidegkút község sorsdöntő hónapjait öleli fel, amikor a második világháború befejeződésekor, a szovjet csapatok kivonulása után az élet újra kezdése, indítása, a megmaradás volt a tét.
A budai hegyektől körülölelt Pesthidegkút 1944 karácsonyáig nem szenvedett közvetlenül a háborús pusztítástól, a bombázások okozta károktól. A Vörös Hadsereg csapatai 1944. december 25-én vonultak be a faluba, s ettől kezdve a civil lakosság életét a Budapest ostromára készülő szovjet hadsereg érdekei alá
. A faluban állomásozó csapatok parancsnoka egyik első rendelkezésével a helyi gazdák lovait Lesántult, beteg, kimerült állatait egyszerűen lecseréltette az egészséges állatokkal. Az ostrom után pedig az a gyakorlat alakult ki, hogy a lovakat szabályosan kiállított járlat-levéllel hosszabb időre kiadták a gazdáknak munkára. A saját lovuktól (lovaiktól) megfosztott helyiek kénytelen voltak élni a lehetőséggel, de előbb meg kellett gyógyítaniuk, fel kellett táplálniuk, majd pihentetniük kellett az állatokat. Eladni, mint a szovjet hadsereg tulajdonát, nem volt szabad, jóllehet a dokumentumok tanúsága szerint a Vörös Hadsereg nemcsak orosz, hanem magyar lovakat is hozott magával. Előfordult, hogy amikor az állat munkára alkalmassá vált, a helyi parancsnok egyszerűen visszavette vagy másnak adta tovább az addigra már |
Pesthidegkút legrégebbi utcája a '40-es évek elején |
A lóra pedig egyre inkább szükség volt az élet minden területén, s ezért, meg a tisztázandó tulajdonjogok végett, a Nemzeti Bizottság május közepén megtiltotta a faluból a lókivitelt. (Lásd a 6/b. dokumentumot!). A szántás, a betakarítási munka, a helyi fuvarozás mellett a bizottság hidegkúti gazdákat indított vidékre, hogy a fenyegető éhínség elé néző lakosság számára élelmiszert szerezzenek (Lásd a 6/c. dokumentumot!). A szomszédos Nagykovácsi nemzeti bizottságától is - sikertelenül - megpróbált segítséget kérni, hogy terményeiket szállítani tudják. Szükség volt a lovakra akkor is, amikor a falut elhagyó szovjet csapatok parancsnoka fuvarozásra - leginkább sebesültek szállítására - rendelte ki a község férfi lakosságának egy részét. Napokig, hetekig voltak távol otthonuktól, majd megérkeztek ló és szekér nélkül, mert útközben elvették, elkobozták tőlük, hiába kaptak megfelelő - orosz nyelvre lefordított - kísérő iratokat. (Lásd az 1/a., b., c., d. dokumentumot!)
A szovjet csapatok kivonulása után az élet visszatérni látszott a normális kerékvágásba, ekkor azonban jelentkeztek igényeikkel a különböző fővárosi hivatalok, minisztériumok, társadalmi szervek, pártok (Lásd a 3/a., b., c., d. dokumentumot!). Lovat és kocsit kértek saját, jól megindokolt szükségletükre. Az igényeket a Nemzeti Bizottság ekkor már a helyi volksbundistáktól elkobzott lovakkal
, bár a pénzügyminisztérium ilyen értelmű, kifejezetten az „ország érdekeit veszélyeztető nemzetellenes magatartást" tanúsítottak lovaira vonatkozó megkeresését elutasította a helyi testület. (Lásd a 2/a. és b. dokumentumot!) Berán Antal, a Nemzeti Bizottság elnöke, kínosan ügyelt arra, hogy a pártok közötti ló-elosztás „paritásos" legyen, hogy minden pártnak jusson egy-egy ló. Ki kellett elégíteni a helyi lakosok igényét is: az orvosét (Lásd a 4/a. dokumentumot!), a mészárosét (Lásd a 4/d. dokumentumot!), a temetkezési vállalkozóét (Lásd a 4/e. dokumentumot!), a kútmesterét (Lásd a 4/f. dokumentumot!), de más lakosokét is (Lásd a 4/c. dokumentumot!), A lóhiány miatt azonban többségük kérvényét elutasították. A források e csoportján belül különösen megrázó özvegy Stach Józsefné fuvaros kérvénye, akinek mindkét lovát elvették az oroszok, majd nagy nehezen szerzett a mészárostól egy levágásra ítélt beteg lovat. Miután meggyógyította, a községnek dolgozott vele, ekkor azonban a helyi rendőrparancsnok elvette, és átadta egy solymári személynek, aki magának követelte a lovat. A forrásokból sajnos nem deríthető ki, hogy kérelme alapján sikerült-e az állatot visszaszereznie. (Lásd a 4/b. dokumentumot!) |
Pesthidegkúti utcarészlet az '50-es években |
A források külön csoportját képezik a helyi Közellátási Hivatal ügyei. A hivatalnak ugyan voltak lovai, de az első időszakban nem kaptak szekeret hozzájuk, így a szállítás meglehetősen nehézkes volt. (Lásd az 5/b. dokumentumot!) Mindezt tetézték a lovak betegségei, ezért egyiküket, amelyik „inkább táncol és rúg és fél szemére vak, fazonja gebe benyomását kelti", bikára vagy tehénre kívánták kicserélni. (Lásd az 5/c. dokumentumot!) A források azt sejtetik, hogy a hivatal sem kapta meg mindig a neki járó lovakat, s Pesthidegkúti Nemzeti Bizottságnak is segíteni kellett abban, hogy két lovát a szekérrel együtt visszakapja a rendőrségtől. (Lásd az 5/a. és d. dokumentumot!)
A juttatott állatok számos esetben okoztak további bonyodalmakat, amelyek elsimítása, megoldása nem kis erőfeszítésébe került a Pesthidegkúti Nemzeti Bizottságnak. Előfordult a juttatott állat elkobzása is, amennyiben nem bántak vele megfelelően, azaz a gazda nem vigyázott a „nemzeti vagyon"-ra. (Lásd az 5/a. dokumentumot!) A „lóhiány" Pesthidegkúton csak 1946-ban, a kitelepítés után mérséklődött, midőn a kitelepítettek elkobzott állatállománya is a Nemzeti Bizottság rendelkezésére állt.
 |
Pesthidegkúti utcarészlet az általános iskolával az '50-es évek elején |
Az iratok lelőhelye:
Budapest Főváros Levéltára. V. Megyei városok és községek. 708. c. Pesthidegkút nagyközség iratai. Általános közigazgatási iratok. 1875-1949.
Budapest Főváros Levéltára. XVII. 38. Néphatalmi és különleges feladatokra alakult bizottságok. Pesthidegkúti Nemzeti Bizottság iratai 1945-1949
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 21.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő