Szajna parti séták Nyíregyházán

Punk és állambiztonság egy vidéki városban a nyolcvanas években

1985. augusztus 12-re virradóra valaki horogkereszteket, bekarikázott A-betűt és PUNK feliratot rajzolt Nyíregyháza legnagyobb lakótelepén, a Jósavárosban, közelebbről a Korányi Frigyes utca és a Korányi köz sarkán álló ABC falára. Az esemény másnap jutott megyei rendőr-főkapitányság III/III. osztálya tudomására, ahol "Figuráns" fedőnéven, falra írással elkövetett izgatás bűncselekmény ügyében indítottak nyomozást a tettes vagy tettesek felderítésére. A firkálásról készült fényképfelvételeket írásszakértői vizsgálatra küldték, és megkezdték a számításba jöhetők körének szűkítését.

"FIGURÁNS" fn. bizalmas nyomozásban operatív adatgyűjtésről

SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI
RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG
III/III. OSZTÁLYA

SZIGORÚAN TITKOS!

Tárgy: "FIGURÁNS" fn. bizalmas
nyomozásban operatív adatgyűjtésről

JELENTÉS
Nyíregyháza, 1985. augusztus 22.

Jelentem, hogy 1985. augusztus 17-én BJ nyíregyházi lakos meghallgatása során elmondta, hogy BL nyíregyházi lakossal találkozott 15-én az Omega koncert után az Ifjúsági Park bejáratánál. Beszélgettek és ekkor BL B-nak azt mondta "várj egy kicsit" s odament az Ifjúsági Park bejáratánál fehérre meszelt falhoz és azt mondta "nagyon sima a fal, holnapra össze lesz firkálva".

BJ meghallgatását követően Dr. Vas János r. fhdgy. elvtárssal kimentünk és BL nyíregyházi lakost behivattuk a főkapitányságra, s elszámoltattuk.

BJ [...] Nyíregyháza, Vasvári P. u. [...] alatti lakos. Nevezett elmondta, hogy 15-én volt kint az Omega koncerten, s ott találkozott "Józsó"-val az Ifjúsági Park bejárata előtt, s beszélgettek különböző dolgokról. Valóban odament a fehér falhoz, de nem csinált semmit. Véleménye szerint a fehér fal nagyon vonzza az embereket, hogy kiírjanak rá valamit. De ő ilyet nem tenne.

Elszámoltattuk 1985. szeptember [helyesen: augusztus] 11-i idejéről, s akövetkezők jutottak tudomásunkra:

BL szeret zenélni, amatőr együttest is akartak létrehozni különböző néven, újabban "Sunya" becenevű sráccal és társaival van kapcsolatban.
BL 1985. augusztus 11-én du. 16 óra 30 perckor KÁ "Mini" (postán irodán dolgozik, ügyintéző, 20 éves), "Sunya" (KI, Nyíregyháza, városmajori lakos), JT (Nyíregyháza, Kert köz [...] alatti lakos, 110. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulója, esztergályos), "Salamon" (MZ, MÁV-nál dolgozik, Nyíregyháza, Széchenyi úti lakos), T nevű lány, egy általa ismeretlen fiú a húgával, a Jósavárosban az Ungvár s. [...] alatt lakó NZS ("Nagy Zsák") fiú lakására mentek fel házibuliba. Ott volt még NZS-nak a húga is. [...]
Kb. 20 óra 30 perckor ment el a buliból az ismeretlen fiú a húgával, ezt követően JT és MZ szintén együtt, T egyedül ment haza. 23 óra 30 perckor BL, "Sunya", "Mini" a lakásból Május 1. tér, Garibaldi u., Stadion úton közlekedve mentek haza. BL a személyi igazolványát NZS-éknál hagyta, aki másnap elvitte a lakására. BL a bulit követően, 15-én látta "Nagy Zsák"-ot a Zöld Elefánt étteremnél.

MEGJEGYZÉS:

A felmerült személyek közül az alábbi személyekre rendelkezünk adatokkal:

KI [...] foglalkozása: sm., munkahelye: Papírgyár, Nyíregyháza, Városmajor u. [...] alatti lakos.
Nevezett 1984. őszén preventív céllal szervezett portyaszolgálat ideje alatt a város központjában saját készítésű rajzokat, plakátokat akart kirakni, amikor az operatív tisztek tetten érték. "K" anyag alapján tudomásunkra jutott, hogy szélsőséges, negatív tartalmú verseket, novellákat szokott írni.
"Bánkuti Péter" fn. tmb. jelentése alapján KI 1985. május végén "Szajna parti séták" néven punk együttest hozott létre, melynek tagjai: JT 16 éves, nyíregyházi 110. sz. Szakmunkásképző Intézet tanulója, Á "Mini", 107. sz. Szakmunkásképző fényképésztanulója, GL, Bánki Donát Ipari Szakközépiskola IV. éves tanulója, Sóstóhegyen voltak próbálni egy általunk ismeretlen lakásban. "Bánkuti Péter"-nek lehetősége van a csoport operatív ellenőrzésére.

KÁI "Mini" [...] Nyíregyháza, Ungvár s. [...] alatti lakos, [...].

MZL [...] autóvillamossági szerelő, MÁV-nál dolgozik, Nyíregyháza, Széchenyi u. [...]alatti lakos.
P.I. társadalmi kapcsolat korábbi tájékoztatásából tudjuk, hogy MZ AVS korábbi punkvezér közvetlen bizalmasai közé tartozott. Társaságukban többször beszélgettek a fasizmusról, az újfasisztákról. "DATA" néven punk zenekart hozott létre, HZS (autóvillamossági szerelő, Árpád u. [...] alatti lakos, a 107. sz. Szakmunkásképzőbe járt), PI Kun B. u. [...] alatti lakos, KA [...] nevezetű fiatalokkal. A zenekar több esetben felbomlott, MZ hol egyik, hol másik alakuló zenekarhoz csapódik, így kerülhetett kapcsolatba "Sunya" társaságával.

A jelentésben felmerült társaság az augusztus 11-én elkövetett ellenséges falra-írással kapcsolatba hozható, operatív ellenőrzésüket indokoltnak tartom.

MEGJEGYZÉS:
BL-tól meghallgatása során írásmintát vettünk ki, szakértői vizsgálatra.

JAVASOLT INTÉZKEDÉS:
A felmerült személyeket folyamatosan ellenőrizzük, írásmintáikat beszerezzük. "Bánkuti Péter" fn. tmb. és P.I. társadalmi kapcsolat útján adatgyűjtést végzünk.

Czirják János r. fhdgy.

LÁTTAM:
Szép Imre r. alezredes
osztályvezető

[Szép Imre kézzel írt megjegyzése:] Czirják e: Az adatgyűjtés során törekedjünk a konspirációra.

Nyt. sz.: 7/563
Készült: 1 pld-ban
Lerakva: "Figuráns" fn. bny. d-ba
Készít.: CJ/Iné

Ezen a napon történt június 01.

1910

Megkezdõdik a dualista Magyarország utolsó választása, mely a Függetlenségi Párt bukásával és a Tisza-féle Munkapárt gyõzelmével végzõdik...Tovább

1916

Véget ér a jütlandi csata (más néven skagerraki ütközet), az elsõ világháború legnagyobb tengeri csatája a dániai Jylland-félsziget...Tovább

1941

II. világháború: Német csapatok elfoglalják Krétát.Tovább

1941

Brit megszálló csapatok vonulnak be Bagdadba, hogy megelőzzék a nácibarát hatalomátvételt.Tovább

1950

A Nemzetközi Gyermeknap megünneplése első alkalommal.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében

Sokan és joggal vélik úgy, hogy a 20. századi magyar politikai gondolkodás egyik fő jellemzője a kellő nemzetközi kitekintés, a külpolitikai horizont hiánya volt. Ez nagyrészt abból adódott, hogy Magyarország évszázadokon át nem volt független állam, így önálló külpolitikával sem rendelkezett. Függetlenségét ténylegesen 1918 végén, az Osztrák‒Magyar Monarchia szétesésének pillanataiban nyerte el, jogilag pedig paradox módon az ország területét megcsonkító trianoni békeszerződés állította vissza. A két világháború közötti időszakban nem csak a politika iránt érdeklő „átlagemberek”, de nemegyszer maguk a döntéshozók sem látták át teljes egészében a nemzetközi összefüggéseket, vagy pedig ideológiai megfontolásokból figyelmen kívül hagyták azokat. Ez gyakran hibás, átgondolatlan és káros döntéseket eredményezett, ‒ elég, ha csak a Szovjetunió elleni elhamarkodott hadba lépésre gondolunk. A második világháborút követően Magyarország ismét elvesztette függetlenségét, és közel 45 évig az ún. keleti blokk többi országával együtt a Szovjetunió csatlósa volt. Önálló külpolitikáról vagy külpolitikai gondolkodásról ‒ főleg az 1950-es években ‒ nem, vagy csak alig lehetett szó.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája: „Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében”. Elsődleges célunk az, hogy a magunk szerény eszközeivel hozzájáruljunk a nemzetközi kapcsolatok 20. századi történetének jobb megismeréséhez, ezzel is segítve olvasóink jobb eligazodását a mai kusza külpolitikai viszonyok között. Kiss András az amerikai–iráni kapcsolatokat helyezi történelmi távlatba, Wencz Balázs Kádár János és a keletnémet kommunista vezér, Erich Honecker 1977. márciusi tárgyalásait ismerteti, míg Garadnai Zoltán azt mutatja be, miként látták Magyarországot az 1980-as évek elején francia szemmel. Seres Attila két fiatal magyarországi görög emigráns 1956-os kalandos sorsát eleveníti fel, Kántás Balázs pedig az 1920-as évek elejére kalauzol vissza bennünket, és egy „magyar sörpuccs” tervének történetéről ír.

Budapest, 2020. április 17.

A szerkesztők