„Utász előtt nincs akadály..."

Október 2-án

Egy tegnap érkezett parancs szerint századunk ma reggel 5h-kor útnak indul a Csík megyei Gyergyóbékás határközségbe. Az utat Marosfelfalu, Marosvécs, Disznajó, Dédán át Ratosnyáig kerékpárral tettük meg. Itt Botond 

 rakodva Palotailva, Gödemesterháza, Maroshévíz, Salamás, Ditró, Szárhegy, Gyergyószentmiklóson át - az útközben kapott p[areancs]cs értelmében - a Gyilkos tóig mentünk. A tó és környékének megpillantása csodálatos látványként tárult elénk. A tó a hegyek aljában kb. 2 km hosszan elnyúlva, a szélei tele hínárral, a víz felszínén pedig még a tó alakulása előtti erdők, még gyökerüknél fogva függőlegesen álló szálfák hosszabb-rövidebb csonkjai állnak ki. A tó vize több méter mélyen átlátszó, tiszta, melyben jól látható a tónak élővilága. A tó környékén a hegyoldalakon szétszórva, szebbnél szebb nyaralók, villák, panziók, szállók, a tájba illően, nagy részük fából építve a jelen kor igényeinek megfelelő berendezésekkel. A legszebbek közé tartozik a „Hotel Európa", a „Makkai villa" és a „Havasi gyopár" panzió. Ez utóbbi - a tó és a Békás szoros közötti alagút között - a legszebb épület. Ennek van a Békás patak vize által hajtott turbinája, mely 220 V-os világítást biztosít a panzió épületeiben és környékén. E panzióba szállásolt be a századparancsnokság, én pedig egy szépen berendezett padlásszobában helyezkedtem el az irodával. Az egész panzió épülete gyönyörű székely népművészeti bútorokkal, szőttesekkel és tárgyakkal van berendezve. Az egykori földrengés által leomlasztott hegyoldalak itt zárták el a Békás patak útját és jött létre a Gyilkos-tó medre, melynek megtelte után a víz utat keresett magának, hogy folytathassa az útját a Békás szorosban. Erre a völgyet elzáró törmelékre épült rá a Havasi gyopár panzió. Innen lejjebb kb. 100 m-re van egy 50-60 m-es mesterséges alagút, amelyen a közúti forgalom halad át. Ezen átjutva rögtön elénk tárul egy óriási mélység, ahová egy ötkanyaros meredek szerpentinút vezet le. Ugyanitt az alagúttól balra két hatalmas eséssel zuhog lefelé a Békás-patak vize a mélybe, melynek zaja elnyom minden emberi hangot. A szerpentinen leérve egy kis lapos térség van, ahonnan két irányba természetes völgyeken lehet távozni, míg a szemközti irányba - ahová az út és a patak vize vezet - a természet ereje által kialakított sziklafalak közé, ahová a műút is vezet. A sziklafal bejárata előtt az út jobb oldalán van - egy Paleu nevű román illetőnek - egy most épült turistaszállója, amely még berendezve nincs, de lakható. Századunk ide szállásolt be, mert a feladatul kapott munkálatokhoz ez van a legközelebb. Feladatunk, a szerpentinutak teljesen tönkrement korlátfalainak újjáépítése. Kissé kellemetlen érzés e két óriási sziklafal között lenni, de lassan megszokjuk. Itt a napot csak déli 11h-13h-ig látjuk, míg átmegy a hasadék felett. Egyébként gyönyörködünk a természet e gyönyörű alkotásán.

 

Október 3-án

A század részére pihenő, szállásrendezés és ismerkedés a számunkra szokatlan környezettel. A mai nap tisztjeink is kijöttek, hogy szemrevételezzék a szerpentinút korlátfalainak építési lehetőségeit, mely teljesen el van pusztulva, utána megnézték a század szálláshelyét is. Ezután - néhányan csatlakozva hozzájuk - végigmentünk a szorosban, hogy megcsodáljuk a természet e számunkra ismeretlen szépségét, amelyről több felvételt készítettem. A szerpentin völgyéből az út a patakkal együtt eltűnik a két óriás sziklafal között, amely kb. 100 m után jobbra egy szabad térre nyílik, míg a bal oldal változatlanul meredek és közvetlen az aljában fut az út tovább. A térség után balra kanyarodva ismét két fal között halad, ahol az út átlépve a patakot a jobboldali sziklafal alá vésve fut tovább. Ezt a részt a szűk kanyargóssága miatt „Pokolkapujának" nevezik, de jogosan, mert itt kezdődik az igazi szoros, mely megszakítás nélkül tart óriási sziklafalak között a szoros végéig. Visszatérve a szerpentin melletti vízeséshez, az előttünk lévő völgy túloldalán áll egy meredekfalú sziklaóriás, melyet „Oltárkő", mások „Istenszéke"-nek neveznek, amelyről az ideérkezésünket megelőző napok egy érdekes eseményét mondották el az itt lakók. Annak örömére, hogy Erdély ezen része visszakerült az anyaországhoz, egy környékbeli fellelkesült magyar leánynak valahogy sikerült feljutni a tetejére - hová eddig még senkinek nem sikerült feljutni - és a bevonuló honvédek tiszteletére a magával felcipelt nemzeti színű zászlót a velünk szemben lévő csúcsra kitűzte, melyet még most is ott lenget a szél. A leány azonban lejönni már nem tudott, míg a honvédek valami módon megfelelő hosszúságú kötelet fel nem juttattak hozzá, melyen szerencsésen leereszkedett.

 

Október 4-től

Századunk megkezdi a korlátfalak építését. A század egy része a Havasi gyopár panzióval szembeni, míg a másik rész a szorosba vezető utak falait építi. Dacára annak, hogy ez a környék nagy üdülő és kirándulóhely, a románok az utak karbantartására (Erdély más részén sem) nem fordítottak gondot. A munkálatokhoz az anyagot a panzióval szemközti sziklafalból robbantással biztosítjuk, melynek időpontjáról a környék lakóit előre értesítjük az épületek ablakainak kinyitása végett, hogy a légnyomás e szűk térben kárt ne tegyen. Mivel a századnak munkáiról időközönként jelentést kell küldeni a 

, századparancsnokom megkért - mint a század egyetlen amatőr fotósát - hogy készítsek felvételeket a munkálatokról a jelentések mellé. E célra 6-án 10 pengőt adott filmek beszerzésére. Szép, napfényes, meleg idők járnak, habár itt a szorosban a levegő hűvös. 13-án reggel némi hó esett ugyan, de már délre el is olvadt, és tovább tartott a jó idő. Ma reggel, lévén vasárnap, egyik barátommal - nem törődve a hóval - nekivágtunk a szemközti sziklafalnak, hogy megmásszuk. Veszélyes, meredek falon, cserjékbe kapaszkodva párkányról párkányra a hótól gémberedett kezünkkel, kétórai küzdelem után sikerült feljutni a sziklafal tetejére. Ezt sem tenném meg még egyszer. sokszor szívesen visszamentünk volna, de még visszanézni is rossz volt. Tudtuk, hogy az első próbálkozásnál biztos a lezuhanás. Rájöttünk, hogy ez nem az Alföld. Vasárnaponként kirándultunk, hol egyik, hol másik hegyre. Láttuk történelmi idők maradványait, ettük a - hegyoldalon nagy kiterjedésű - málnabokrok gyümölcsét medvék társaságában (de csak tisztes távolból), alkonytájt láttunk vaddisznókat legelni az oltárkő melletti tisztáson. Ugyanitt egyik bajtársunk egy közelünkbe tévedt kis őzgidát a sziklafalnak szorítva megfogta, de a remegő kis állatot megsajnálva, miután mindnyájan megsimogattuk, felvitte az erdőbe, és elengedte. Ladikáztunk a Gyilkos-tavon, napsütéses időben gyönyörködtünk a part mentén itt-ott látható sziklás tófenékben és annak élővilágában. Olyanok voltunk néha, mint a gyerekek.

 

Október 9-én

Selmeci hadapród őrmester 41 fővel bevonult a határ menti Gyergyóbékás községbe, és ott a környékbeli erdőkben beindította a fakitermelést a határvédelmi munkálatainkhoz. A korlátfalak építése jó ütemben halad. A legfelső szerpentin falának közepébe egy hatalmas kőtömböt állítottunk, melyre előzőleg rávésték az utászhorgonyt és századunk nevét feketével kifestve, mely a völgyből is jól látható.

 

Október 20-án

Délután a szorosban való kóborlásunk során felfedeztünk csaknem a patak vízszintje magasságában egy igen alacsony barlangszerű nyílást, amely felkeltette érdeklődésünket, és átgázolva a sekély vizű patakon hason csúszva is csak nehezen tudtunk az alacsony és szűk nyíláson kijutni. Néhány méter után kiszélesedve zegzugos folyosón óriási teremszerű helyiségbe értünk, melyben villanylámpáink fényénél a természet csodálatos szépségű cseppkövei tárultak a szemünk elé. Tovább nem mertünk menni, attól félve, hogy nem találunk vissza a kijárathoz és visszafordultunk, hogy elmondjuk, mit találtunk. Felfedezésünkre többen is kíváncsiak lettek - tisztjeink közül is - és most már több csomó vontatókötéllel tértünk vissza, melyet a bebújás után egy sziklához erősítettünk. Innentől kezdve a köteleket magunk után eresztve nagy területet bejártunk, és nem győztünk csodálkozni e gyönyörű alkotásán a természetnek. Az a meglepő számunkra, hogy az itt élők minderről semmit sem tudnak, csak csodálkozva hallják tőlünk.

 

Október 24-ére

Befejeződtek a szerpentin korlátfalainak munkálatai, amelyről néhány felvételt készítettem. A század a műszaki felszerelések karba helyezésével és összecsomagolásával foglalkozik, és megelégedve tekint fel a völgyből a szépen sikerült munkára.

 

Október 25-én

Bevonult az egész század Gyergyóbékásra, hogy teljes erővel hozzáláthassunk a határvédelmi munkálatokhoz, melyeket a tél beállta előtt be kell fejezni. A Selmeci hadapróddal 9-én lejött szakasz nagy mennyiségű szálfát termelt ki a környező hegyek erdeiből, amelyet a helybeli fogadott fuvarosokkal szállíttattunk a helybeli fűrésztelepre feldolgozás végett. A fűrésztelepet a honvédség részére igénybe vettük, de a gépész nincs a faluban. Érdeklődésünkre megtudjuk, hogy a gépész Sepsiszentgyörgyre való, ki a megszállás előtti napokban hazautazott családjához. Lakcímét megtudva századparancsnokom gépkocsival lement hozzá, megkérve, legyen segítségünkre a telep üzemi munkálataiban megfelelő fizetés ellenében, amelyet el is vállalt, és század-parancsnokommal meg is érkezett. Ő volt segítségünkre - mint a helybelieket jól ismerő is - a faházépítő civil munkások felfogadásában. A fűrésztelep 

 megindult a munka, melynek ismertetése után az utászok kitűnő gattermunkásoknak bizonyultak a számunkra eddig ismeretlen munkában. A századirodát és szállásomat a fűrésztelep irodájában rendeztem be, mely nem volt sem szép, sem kényelmes, de jobb híján megfelelt a kívánalmaknak. Ágyam deszkapriccs szénával bélelve. Hideg időben állandóan tüzeltem. A legénység a telep fűthető helyiségeiben szállásolt be. A kész anyag feldolgozása a telep udvarán megkezdődött civil munkásokkal, a környezetbe illő épülettípusok rajzai alapján, akik kiváló szakértelmüknek adták tanújelét munkájuk során. A század részére megküldött tervek szerint négy őrsépület, megfelelő számú mellékhelyiségekkel, és számos járőrmelegedő készült, a Tölgyesi-től a Gyimesi szorosig a kihelyezett határvadász őrsök részére és egy ideiglenes úttorlasz a Romániából a falun átvezető úton. Minden épület a telep udvarán állítódott össze, innen pedig szétszedve szállítódott rendeltetési helyére, hol már az elkészült alapokon rakódott össze. A terepmunkákra egy munkaszolgálatos zászlóaljat kaptunk segítségül, és az itt szolgálatot teljesítő szigetvári határvadász zászlóalj pihenő részlegeit. A teljesen fából készült épületeket - a környezetbe illően összeállítva eredeti helyükön - századunk utászai rakták össze, és rendezték be tábori módra. A vasárnapi szabadidőnket itt is mindig kirándulásokkal töltjük a hegyek között, hova a telep gépésze is velünk jön állandóan. Jó modorú, intelligens, 40-45 év körüli ember, akivel kölcsönös tisztelet és baráti kapcsolat alakul ki közöttünk. Ilyenkor sokat fényképezek a szép tájakról, mellyel nem győzünk betelni. Van a faluban egy magyar család, két 10-12 év körüli iker kislányuk, egyik szőke, a másik barna. Korukhoz képest fejlett gyerekek, rendkívül ügyesek és okosak. E két gyerek századunk kedvencei lettek. Egyetlen egyszerű magyar család a faluban, századunk úgy megszerette őket, hogy ha valakinek hazulról csomag érkezik a századhoz egy kis „hazaival, mindenki kedveskedik nekik. A faluban átmenetileg tartózkodik egy fiatal vándor fogtechnikus házaspár, és igen sokan járunk hozzájuk rossz fogaink javíttatására. Ők is jól járnak, meg mi is. Mivel a HM-nek hetenként jelentést kell küldeni a munkálatok állásáról, így én hol egyik, hol másik épülő vagy kész épületeket több oldalról lefényképezem a jelentések mellé. Ilyenkor - mivel parancsnokaim egyedül nem engednek a hegyek közé - mindig elkísér Csahóczi Sándor század kürtös barátom. Szeretem ezt a zömök, marcona képű, bihari parasztfiút. Nem az a típus, aki megijed a saját árnyékától, és egy ilyen útitárs számomra is jó érzés e[zen az] ismeretlen tájon. Egyik ilyen utunk során találkoztunk a határvonalon egy szolgálatban lévő román járőrrel. Megpróbáltunk közeledni hozzájuk, hogy barátkozzunk, de ők eleinte nem akarták érteni szándékunkat, végül megértve integetésünket, ők is visszaintegettek, és egymáshoz közeledve kezet fogtunk. Kölcsönösen megkínáltuk egymást cigarettával is. Arra is rá vettük őket, hogy egy közös fotót készítsek rólunk. Ezután barátsággal elbúcsúztunk egymástól. Az országhatár vonalán való jártunkban még mindenütt ott találtuk a valamikor leépített ezeréves határt jelző kerek, domb alakú köveket, melyek még most is szilárdan állnak helyükön. Megemlítem még, hogy Békás falu lakói pár család kivételével román ajkúak, az idősek még most is jól beszélnek magyarul is, és barátságosak. Az időjárás rendkívül kedvez a munkálatoknak. November hó második felében járunk, és a nappalok meleg, napfényesek. Az emberek ingujjra vetkőzve dolgoznak, míg szüleim hazulról írják, hogy az Alföldön hetek óta esik az eső. Az itt élő öregek mondják, hogy ilyen szép hosszú őszre még nem emlékeznek. Máskor ilyenkor 80-100 cm-es hó borítja a hegyeket.