Béres Lajos naplója

„Utász előtt nincs akadály..."

1. rész. A bevonulástól Erdély visszatéréséig

„a késő délutáni órákban érkeztünk uticélunk határába. E helység is félreesik a bevonulási útvonaltól, de azért ők is várták tegnap a honvédeket. Mivel ma már visszatértek a soros munkához, annál nagyobb meglepetés volt a számunkra a mi ma délutáni megjelenésünk, ami megelőzött ugyan bennünket, mert mire odaértünk, a lakosság egy része a határból futott össze – munkáját otthagyva- fogadtatásunkra. Az egész falun látszott, hogy várta a honvédeket, mert a községbe vezető út két oldalán rögtönzött fenyők vannak ültetve, a község bejáratánál pedig diadalkapu áll.”

Béres Lajos naplója

  

„Utász előtt nincs akadály..."

  1. rész.

A bevonulástól Erdély visszatéréséig

  

Az 1917-es korosztályom a szokásosnál egy évvel később, 1939. október 5-ére kapta meg a tényleges katonai szolgálatra szóló behívóját.

Szoboszlón velem együtt öten kaptunk behívót a szolnoki VI. honvéd utász 

. Mivel én valamelyik nehéztüzérségnél szerettem volna szolgálni, így a behívó kézhez vétele után elmentem a püspökladányi kiegészítő parancsnoksághoz - ahonnan a behívót kaptam - hogy, ha lehet, cseréljék át a tüzérséghez. Erre azonban már nem volt mód, mert minden behívó ki volt küldve. Így sorsomban megnyugodva én is bevonultam az utászokhoz. Kicsit féltem ettől a fegyvernemtől, mert apáinktól sok rosszat hallottam felőle. Bevonulásunk másnapján elosztattunk a századok között. Én és Fehér András az 1. századhoz, Császi Gyula (unokatestvérem) és Bodnár József a 2. századhoz, míg Barbóc János a 3. századhoz .

A beöltözés és felszerelés utáni napokban megkezdődtek az alapvető elméleti és gyakorlati kiképzések, egymás megismerése, barátságok kialakulása. Feltűnő volt részünkről, a tisztek és a kiképző tisztesek részéről az a velünk szemben megnyilvánuló türelmes bánásmód és emberséges magatartás. Káromkodni, kiabálni, ok nélkül fegyelmezni senkinek nem volt megengedve. Kezdtem megbarátkozni ezzel a fegyvernemmel. Még a hídverési gyakorlatok sem voltak olyan nehezek. Igaz, túlnyomó részünk nehéz fizikai munkához szokott parasztfiúk, fel sem vettük a nehéz hídanyag mozgatását.

Az első hat hét eltelte alatt megtanulva a legfontosabb szolgálati és gyakorlati ismereteket, a hat hét eltelte után letettük az újonc esküt, amely után már felelősek voltunk minden ránk bízott feladatért. Esetenként, érdem szerint kimenőt is kaptunk. A további kiképzések még komolyabban folytak, úgy elméleti, mint gyakorlati formában. A sokrétű anyaggal való foglalkozásra - az egy hétre szóló beosztás szerint - egy anyagra egy ½ nap jutott hetenként, így soha nem vált unalmassá a változatosság miatt.

Kiképzőink nagy gondot fordítottak a sokrétű anyaggal való bánásmód megtanítására, kihangsúlyozva, háború esetén életünk a tudásunkon is múlhat. Közben már őrszolgálatra is beosztattunk, öregkatonákkal vegyesen. Hétvégeken szombat délután szerelvény- és körletrendezés, vasárnap délelőtt templomba menés, felekezetek szerint, délután látogatók fogadása vagy kimenő a városba kinek-kinek tetszése szerint, ha nem volt szolgálatban.

November hónapban esősre fordult időjárás megnehezítette a gyakorlati kiképzéseket. A napi gyakorlatok befejezése után mindég csupa vizes, sáros volt ruhánk, csizmánk, amit az egész időszak alatt nem tudtunk megszárítani, mert szobánként igen kevés tüzelőt kaptunk, mely arra volt elég, hogy némi enyhesség volt a szobákban. Sok bajunk volt a ruházatunk tisztántartásával is a sáros időszak alatt, melyet tetézett még az is, hogy gyakorló ruháink erősen használt, javítgatottak voltak, és nem bírták már az igénybevételt. Nem győztünk cserére járni. Ezek a ruhák, csizmák a Felvidék és Kárpátalja megszállásában részt vett utász alakulatokról kerültek le, így érthető rossz állapotuk. Főleg a csizmák állapota volt igen rossz, mert a fenti idők mozgósításaikor - elegendő szabvány utászcsizma hiányában - a kincstár felvásárolt a kereskedelemtől egy csomó puhaszárú „juhász" csizmát, melyek sem szabványuk, sem minőségüknél fogva nem feleltek meg a követelményeknek. Igyekeztek is őket leselejtezni. A hónap végével téliesre fordult az idő. A vízigyakorló téren leszedtük a Tiszából a ladik és pontonokat, melyeket a hídanyaggal együtt a téli tárolóba hordtunk. Ezek után általában körletfoglalkozások voltak. A tél alaposan beköszöntött. Erős fagyok és rengeteg hó, melyet egy hét múlva már a laktanya udvaráról tehergépkocsival hordtuk ki a laktanya előtti nagy térségre. Itt említem meg, hogy a területen van elhelyezve igen nagy mennyiségű gépjármű, amelyeket a szeptemberi német lerohanás elől Magyarországra menekült lengyel katonai egységek hoztak magukkal. A rendkívüli havazás miatt a szolnoki pályaudvaron beállott forgalmi fennakadások elhárítására a helyőrség alakulatai - váltott műszakokkal - éjjel-nappal vasúti kocsikkal szállították ki a havat a pályaudvarról. A rossz idő beálltával a századoknál tartottak az újoncok között egy kisebbszerű számtan-, írás és fogalmazásbeli felmérést. Ennek alapján válogatták ki a tél folyamán beinduló tisztesiskola hallgatóit. Így kerültem én is újra az iskolapadba, melytől annak idején igyekeztem megszabadulni. Az eddig eltelt idő alatt egymást teljesen megismerve - a kiképzők, öregkatonák, újoncok között az egymás iránti kötelező tisztelet betartása mellett - őszinte, baráti és bajtársi viszony alakult ki, mely napról napra erősödött köztünk. A különféle tárgyú kiképzések során rájöttünk, hogy ezt az őszinte, bajtársi szellemet vezetők és beosztottak között a fegyvernemnek a veszélyességéből eredő egymásra utaltság alakítja ki. Ezek után a fegyvernemről olyan vélemény alakult ki bennem, amely szimpatikussá tette számomra és most már nem sajnálom, hogy nem sikerült a tüzérséghez mennem. Különösen a sokrétű foglalkozás volt rám nagy hatással és úgy véltem, ha sikerül őket maradéktalanul megtanulnom, ezek birtokában a civil életben is az átlag felett állok. El is követtem mindent a birtoklásukért. Élelmezésünk - mint nehéz műszaki alakulatnál - kielégítő, minőségileg inkább kifogásolható volt. A reggeli tejeskávéban sok a víz. Szerencse, hogy a hozzá járó szalonnát nem tudják hígítani. A kenyér még most is olyan barna 

, amilyenről apáink beszéltek a monarchiabeliről, csak mire kiosztásra került, sokszor penészt kapott a raktárban, így sokat eldobáltunk. Egyébként a konyha a szakácsokkal együtt elég piszkos volt. A zászlóaljorvos és a gazdasági hivatásos főnöke nem sokat törődtek a konyhán uralkodó állapotokkal. A tiszteknek - saját zsebükre - külön konyha és étkezde volt, hol a körülmények egészen mások voltak. Visszatérve a beindult és folyamatos tisztesképző iskola foglalkozásaira, 18 féle műszaki tantárgy elméleti és modelles gyakorlatát végeztük tantermi foglalkozásainkon. A szabadabb idők alatt a századírnok többször elkért a szolgálatvezetőtől irodai munkára, hol ebbe is betekintést nyertem. A karácsonyi és újévi ünnepekre kettő turnusban voltak a szabadságolások, lehetőség szerint a kívánalmaknak megfelelően. Én az újévi turnusba jelentkeztem a szilveszteri bál miatt, míg a századírnok karácsonyra kérte, így távollétében én láttam el az írnoki teendőket. Az I. turnus visszatérte után a szolgálatot és minden mást átadva a II. turnus is hazaindult. Hazaérkezésemkor meglepte a családot a jó kondícióm, ti. míg sokan fogytak a megváltozott életmód miatt, addig többen súlygyarapodást értünk el. Az első szabadságom jól telt el a családi és baráti körökben és a szilveszteri bál kellemes hangulatában, amellyel lezárult az 1939-es esztendő.

Az 1940-es esztendőbe lépve a szabadságolások után minden a megszokott módon folyt tovább. A tél változatlanul tartotta magát. A kevés tüzelőadag miatt a szállásainkon hideg volt, és sokat fáztunk. Éjszakára dupla pokrócot, sőt a köpenyünket is magunkra teríthettük. A barakképületek mennyezetei éjszaka megderesedtek a szobáinkban. Mosakodás este-reggel a folyosókon hideg vízben, lavórokban és nincs senki megfázva. Meleg víz hetenként egyszer az egészségügyi körletben, hová hétvégeken járunk tisztálkodni. A levetett alsóneműinket a rajparancsnokok összeszedték, és kimosás végett a laktanya környékén lakó és ezzel foglalkozó asszonyokhoz kivitték. A mosási díjat mi fizettük. Február hónapban változó idő állt be, enyhébb napokon hóolvadás is volt. Hogy a laktanyából kimozduljunk, a hónap folyamán két alkalommal volt gyalogsági menetgyakorlat teljes műszaki felszereléssel. Jövet-menet 10 km volt. Mire visszatérünk a laktanyába, habzott a hátunk a málha alatt. A hónap végére javult az idő és állandó olvadásnak indult. Március elején a hó elolvadásával az 1. és a 2. századtól egy-egy szakasz délelőtt és délután átjárt a tőlünk nem messze lévő tüzérlaktanyába barakképítésre, melyen néhányszor én is részt vettem. Keserves munka volt, mert ez a felolvadt szolnoki sár úgy ragadt, mint a szurok, ami menet közben nem egyszer lehúzta a lábunkról a csizmát. Március hó első felében különböző tanfolyamokat indítottak be a fegyvernemünkhöz szükséges különleges képzettségekre, amelynek „különleges kiképzés" volt a neve, ami tartalmazott mű[szaki] felderítő-, rádiós-távbeszélő, műszerész, motorszerelő, gépkocsivezető tanfolyamokat. Engem a tisztesiskolában feltűnt rajzügyességem és jó térképolvasásom miatt elsőnek jelöltek a műszaki felderítő tanfolyamra. Volt mit tanulni itt is. A lovagláson kívül terep- és térképrajzolás, helyszínfelmérés, műszaki célra használható különféle anyagfelmérés,- becslés, ellenséges műszaki berendezések felderítése, stb., stb.

Ugyancsak ebben a hónapban a mi 1. századunk kerékpáros századnak lett nyilvánítva, mely szerint mostantól kezdve heti egy alkalommal kerékpáros gyakorlat is van, amely kerékpár málházásból és menetgyakorlatból állt. Ilyenkor egész nap úton voltunk, és jó volt távol lenni a laktanyától. Valóságos kirándulás volt egy ilyen kerékpáros menetgyakorlat. A hét többi napján rendszeresen folyt a vízi és szárazföldi kiképzés, jobb-jobb eredménnyel. Parancsnokaink elégedettek voltak velünk. Az őszi sok eső és a téli sok hó után oly sok a víz mindenfelé, hogy a talaj nem bírja leszívni. A folyók árterületei tele vízzel, mely állandóan emelkedik. A kedvezőtlen vízállásjelentések miatt a zászlóaljunkat készültségbe helyezték és előkészültünk a riadóztatásra. Nálunk az 1. szakasz lett (ebbe tartozom én is) az első menetre kijelölve. Elhatároztam, hogy ha történik valami, attól a naptól jegyzetelek az eseményekről. E célra egy zsebnoteszt vettem magamhoz és pár tekercs filmet a fényképezőgépemhez hozattam a városból.

A riasztásra nem kellett sokat várni. Jóformán fel sem készült a zászlóalj, máris megtörtént.

 

Március 28., Zagyvarékas Délután 4h-kor századunk első csoportját sürgősen Zagyvarékasra szállították, így én az elsők között voltam. A víznek még a színét sem láttuk, de az árvízvédelmi hivatal deszka- és cölöpanyagát sürgősen szállítottuk végig azon a műúton, amely Zagyvarékas és a szolnok-újszászi vasútvonal között kb. 4 km hosszan fekszik. Ez a sötétség beálltáig meg is történt. Közben megtudtuk, hogy Újszász felett az erősen megduzzadt Tápió csatornán - mely a túloldalt fenyegette elöntéssel - az éjszaka valaki átjött és a gát tetején utat nyitott a víznek, amely virradatra akkora nyílást mosott, melyet lezárni már nem lehetett. Ez az elszabadult víztömeg a Zagyva gátja és a szolnok-újszászi vasút töltése közötti területet fogja elönteni, így Szolnokot nem a Tisza és a Zagyva kiöntése fenyegeti, hanem ez az elszabadult víz. A felettes szerveknek ezért vált szükségessé a fent említett műút védelmi vonalnak, melyet alacsony fekvése miatt rögtönzött nyúlgáttal kellett megemelni. Ehhez szállítottuk ki a vízügyi hiv[atal] anyagát, amit mire végighordtunk, az egész utat ellepték a riadóztatott szolnoki alakulatok egységei. A sötétség beálltával az egész lezárandó szakaszon - viharlámpák mellett - megkezdődött a pallófal építése, a cölöpök közé erősített 100-110 cm magas pallófalat, hideg szeles, esős időben, kézi cölöpverőkkel egész éjjel végeztük. A sötétség beálltával még az idő is ellenünk fordult. Szörnyű éjszaka volt. A vacsoránkat éjfélkor ettük meg, amelyhez jó forralt bort is kaptunk. Mi, utászok, a részünkre kijelölt 2 kilométeres szakaszt 8h-ra befejeztük.

 

Március 29., Zagyvarékas

Az éjszakai rossz idő reggelre elvonult, és kisütött a nap. 9h-kor pihenőt kaptunk és a reggeli elfogyasztása után a számunkra előkészített szálláson álomba merültünk. A déli ébresztő és az ebéd gyors elfogyasztása után kivonultunk a munkálatok folytatására. Ekkorra már sok fogatos jármű és polgári munkaerő volt kirendelve és megindult a föld szállítása és a pallófal mellé rakása. A pallófal mű[szaki] ellenőrzése során több helyen voltak hibák - ahol nem műszakiak építették - melyek kijavítása a mi feladatunk lett. Délelőtt a 2. századtól egy újabb csoport küldetett ki, ladik és 

, hogy a víz alá került újszászi tanyavilág lakosságát állatait, ingóságait a védőgáttal körülvett Újszászra szállítsa. Mi a hibásan lerakott szakaszok javítását erős ütemben végezzük. Ugyanilyen ütemben folyik a földszállítás és döngölés is a pallófal mellé. A kirendelt polgári munkaerőt katonák irányítják, és 12 óránként váltják újabb csoportokkal a fogatokkal együtt, melyekről a polgári közigazgatás intézkedik. Szerencsére egész nap jó idő van, így elviselhetőbb ez a feszített munka, amely egész éjjel folytatódott. Éjfélkor újabb vasúti szerelvény polgári munkaerő érkezik az itt lévők leváltására.

 

Március 30., Zagyvarékas

Mi katonák az éjszaka folyamán kétszer is kaptunk élelmet és forralt bort, melyet Szolnok város tanácsa küldött részünkre. A tegnap esti vacsorát és a mai reggelit is a gáton fogyasztottuk el. Délben pihenőt kaptunk, és szállásunkra vonultunk. Néhány órai alvás után ismét a gátra vonultunk folytatni a munkát. Az esti órákra már hozzánk is elérkezett a víz a talaj mélyedéseibe. A munkálatok erős ütemben folynak. A bakák és a tüzérek káromkodnak, idegesek a feszített munka miatt és gorombák a rájuk bízott civilekhez. Az éjszakai idő kicsit hűvös, de elviselhető volt.

 

Március 31., Zagyvarékas

A gátépítés az éjjel is teljes erővel folyt. Virradatra az előttünk lévő szántóföldek mélyedéseiben is nagy tavakat láttunk. A veszélyben lévő tanyákat a lakosok igyekeznek elhagyni. A nyúlgát építése befejezéséhez közeledik, de még mindig teljes erővel folyik, mert a víz a nap folyamán szemlátomást borítja el a határt, amely estig teljesen víz alá került.

 

Ezen a napon történt december 03.

1910

Először mutatja be Georges Claude a modern neonvilágítást.Tovább

1917

Breszt-Litovszkban fegyverszüneti tárgyalások kezdődnek Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak (Németország és az Osztrák–Magyar...Tovább

1930

A budapesti Margit-szigeten átadják a Hajós Alfréd tervei alapján elkészült Nemzeti Sportuszodát.Tovább

1989

Befejeződik George H. W. Bush és Mihail Gorbacsov máltai találkozója.Tovább

1992

A távközlés egyik történelmi lépéseként Neil Papworth brit mérnök elküldi az első rövid szöveges üzenetet.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/4

 

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.

 

Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.

Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.

A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.

Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. november 22.

Miklós Dániel
főszerkesztő