A KISZ KB megvitatta a „legégetőbb kérdésnek” minősített eszmei-politikai nevelés kérdését, ill. annak „Irányelveit”. Az 56 oldalas...Tovább
Hadifogolynapló 1945-ből
Csehország–Focşani–Nagykörü
"Végül odaértem a házunkhoz. Megnyitottam a kapunkat, és beléptem az udvarra. Esteledett már, délután öt óra elmúlt. Édesanyám az udvaron, az eperfa alatt egy kisszéken üldögélt. A kapunyitás zajára odafordult, meglátott, szólni sem tudott az örömteli meglepetéstől. Én odamentem hozzá, megöleltem, megcsókoltam, alig tudtam kimondani a köszöntő szavakat. „Hazajöttem Édesanyám!”
Források
Kiss Ferenc naplórészlete
A hadifogság
XXVIII. fejezet
1945. május 16-án továbbindultunk Dolni-Dobrova nevű községből. Az úton találkoztunk Bakos Antallal és Nagy Gyulával. 12-e és 16-a között gyűjtőtáborokban voltunk, most indultunk az állandó táborba. Áthaladtunk Vidonin, Krizanov, Tiszov, Cerna-Hora nevű helységeken és 17-én megérkeztünk a Rajec-i fogolytáborba.
Ez a fogolytábor egy hercegi kastély hatalmas parkjának a területén volt kialakítva, berendez-ve. A park területe számításom szerint 50-60 hektáros lehetett, amely magas kőfallal volt körülkerítve. A kőfal tetejére többsoros szögesdrót volt felerősítve. A tábor területén sok deszkabarakk volt elhelyezve. Valószínűleg még a németek készíthették ezeket. Itt őrizhették ők is a foglyokat a háború alatt. Persze most fordult a kocka. A győzőkből legyőzöttek lettek. Egy-egy barakkban 200 embert lehetett elhelyezni, bútorzat nem volt bennük. Földre terített szalma volt a fekhely. A barakkok sorba voltak építve, két barakk között a távolság 2-3 m volt. A barakkokban a fekvőhelyek két oldalon két sorban voltak kialakítva, közepén keskeny közle-kedő út hagyva. Nagyon szorosan, kényelmetlenül fértünk csak el benne. Ezért, ha csak lehe-tett mindig a szabadban tartózkodtunk. Sétálgattunk, beszélgettünk, ismerősöket, földieket kerestünk.
A hírek szerint állítólag 35 ezer ember van elhelyezve a tábor területén. Ezen kívül a táborparancsnokság, az őrség, a tábori kórház, a konyha, a raktárak és a kiszolgáló személyzet. El sem tudjuk képzelni, meddig tartanak itt bennünket.
25-én délután a fertőtlenítőben voltunk. Az oroszok felsorakoztattak bennünket, kivezettek a táborkapun kívül az útra. Oszlopba sorakoztattak öt embert egymás mellé állítva. Kiabáltak, hogy:
Megérkeztünk a városi fertőtlenítő fürdőbe, egyszerre 20 embert engedtek be a helyiségbe. Az előtérbe anyaszült mezítelenre kellett vetkőzni, csak egy száraz törülközőt volt szabad bevinni. A levetett ruhánkat elszedték, mindenkiét külön vállfára rakták, és sorszámmal ellátták. Így vitték be egy másik fertőtlenítő helyiségbe. Mi pedig, amikor az előző csoport végzett a fürdéssel, bemehettünk a helyükre. A fürdőhelyiségben csak szűkösen fértünk el. Az egyik oldalán lépcsőzetesen, betonból vagy kőből ülőpadkák voltak kialakítva, amelyekre le lehetett ülni. Ezek azonban, olyan melegek voltak, hogy nem lehetett sokáig rajta ülni. Egy perc múlva bejött két ember egy-egy vödör vízzel, ezeket ráöntötték a felforrósított padkára. Pillanatok alatt olyan gőz keletkezett, hogy alig láttuk egymást. A forró gőzben majdnem megfulladtunk, csak tátogtunk, mint a partra vetett halak. Egész testünkön ömlött az izzadság, a veríték. Csak lassan oszlott a gőz. Most volt szükség a száraz törölközőre. Pár perc múlva kinyitották az ajtót és kimehettünk az előtérbe. Hozták a fertőtlenített ruháinkat, és gyorsan felöltöztünk. Egy perc szellőztetés után a következő csoport már mehetett a fürdőbe. Amikor mindenki átment a fürdésen és fertőtlenítésen újra sorakozó volt, „etessivel, etessivel”, létszámellenőrzés, megszámolás. Az oroszok az előző útvonalon visszakísértek minket a fogolytáborba. Utánuk indíthatták a következő csoportot a fertőtlenítő fürdőbe, folyamatosan, mindaddig, amíg mindenki sorra került. Ebben a táborban május 17-től június 17-ig voltunk. Ez alatt az idő alatt összesen háromszor voltunk a fertőtlenítő fürdőben.
Május 18-án az időjárás elromlott, napokig felhős, esős, hűvös, szeles volt az idő. Be voltunk szorulva a barakkba. Ilyen esetben feltalálják magukat a rémhírterjesztők, mindenféle álhírekkel ijesztgetik a hiszékenyebb embereket.
Néhány nap múlva megjavult az idő. Az orosz őrség kb. 300 embert kikísért a közeli erdőbe tűzrevaló fáért. Én is közöttük voltam. Minden embernek egy darab rönkfát kellett a vállán behozni a táborba a konyhára. Egy másik esetben pedig hosszabb rönkfákat hoztunk be a táborba. Ezeket az oroszok felfűrészeltették, deszkákat, oszlopokat, majd ezekből színpadot, a nézőtérre pedig ülőhelyeket, padokat készíttettek. A színpadot a kastély mögötti parkrészen állították fel egy szép környezetben. A tábor lakói közül kiválogatták a színészeket és megbízták őket a tábor lakóinak a szórakoztatásával. Én is gyakran részt vettem ezeken a szabadtéri színi előadásokon. Elég jól szórakoztunk ott.
Egy másik helyen pedig az oroszok szabadtéri iskolát építtettek fel, a színházhoz hasonló módon. Összeszervezték a tanárokat, a tanítókat és megbízták őket az iskola szervezésével, az előadások megtartásával. Én is részt vettem néhány foglalkozáson, de ott unatkoztam és abbahagytam a látogatását, ami egyébként nem volt kötelező. Mindenki önkéntes alapon vehetett részt a foglalkozásokon.
A tábor területe nem volt egyenletes talajú, lejtős dombos, hullámos volt, sok fával benőve. Különféle tölgy, bükk, fenyő a legtöbb, de sok másfajta fa is volt. Ezeket megkímélték a háború alatt is valószínűleg azért, hogy elrejtse a park területén elhelyezett tábort. A fák között sok volt a nagyon öreg, hatalmas, lombos fa, láthatólag volt közöttük sok évtizedes életkorú is.
A kerítések körül mintegy 20 m távolságra a fák ki voltak irtva, hogy az őrség a falakat köny-nyen szemmel tudja tartani. A falakon kívül, de szorosan a fal mellé építve, 300 m távolságra egymástól körül a táboron magas, fából készült figyelőtornyok voltak. Ezeken éjjel, nappal állandóan géppisztolyos őrség tartózkodott.
A tábor területén egyébként szabadon kószálhattunk. Az oroszok a foglyok szabad mozgását nem korlátozták, egyedül a kastélyépület területére nem volt szabad bemenni, ennek a bejáratát fegyveres őrség őrizte. Én ki is használtam a lehetőséget a szabad mozgásra. Sokat sétálgattam, amikor lehetett, különösen a szép napos időkben.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 24.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő