Hegyi tanár úr motorja és a tatai piarista rendház 1950. évi felszámolása

1950 nyarán számos magyarországi kolostort szálltak meg az Államvédelmi Hatóság emberei, köztük június 18-ának éjszakáján a piaristák tatai rendházát is. Az elhurcolt szerzetesek ingóságainak jó része eltűnt, így Hegyi Ferenc piarista tanár NSU motorja is. A források azt a harcot mutatják be, amit Hegyi Ferenc motorja visszaszerzéséért, illetve a kártérítésért folytatott. A történet különlegességét az adja, hogy egy deportált és megvert szerzetes kártérítést kapjon az állami hatóságok által elherdált vagyonából, ami aligha esett mással az 1950-es években.

12.
Hegyi Ferenc nyilatkozata
Tatabánya, 1955. december 21.

Komárom Megyei Tanács Végrehajtóbizottságának,
Tatabánya

A tatai piarista rendház államosítása alkalmával 1950. jún. 18-án tévedésből állami tulajdonba vették az én személyi tulajdonomat tevő DB 947 rendszámú NSU motorkerékpáromat a hozzávaló szerszámtáskával és egyéb felszerelésekkel.

Ez a motorkerékpár a Komárommegyei Tanács Munkaerőgazdálkodási Osztályának használatába került, majd az osztálynak Z. X. nevű vezetője a kerékpárt 1200 Ft-ért eladta. Minthogy a motorkerékpár személyes tulajdonom volt, így állami tulajdonba nem volt vehető. Kártérítéssel tehát az eladással kapcsolatban a Cím nekem tartozik.

Noha az ügyben megindult bűnvádi eljárás során kárigényemet 6000 Ft-ban jelöltem meg, abból a célból, hogy az ügyre pontot tehessek, hajlandó vagyok 3000, azaz háromezer forintot és ennek 1950. jún. 19-től a kifizetésig járó évi 5%-os kamatát kárigényem teljes és végleges kiegyenlítéséül elfogadni, feltéve, hogy a Cím azt az összeget harminc napon belül kifizeti.

Szíves válaszukat kérve maradok

Tatabánya, 1955. dec. 21tisztelettel
Dr. Hegyi Ferenc
gimn. tanár
Budapest, VIII. Mikszáth Kálmán tér 1.

KEMÖL, Komárom Megyei Tanács VB Titkárság iratai, T. 17-4/1955. Hegyi Ferenc sajátkezű írása.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt január 12.

1918

Illegális röpiratok terjesztéséért, valamint sztrájkok szervezéséért a belügyminiszter feloszlatta a Galilei kört, vezetőit letartóztatták...Tovább

1946

A gyermekvédelem hatékonyabb képviselete érdekében bizottság alakult, amelynek elnöke Molnár Erik népjóléti miniszter lesz.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."

Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.

A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2025. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő