Hegyi tanár úr motorja és a tatai piarista rendház 1950. évi felszámolása

1950 nyarán számos magyarországi kolostort szálltak meg az Államvédelmi Hatóság emberei, köztük június 18-ának éjszakáján a piaristák tatai rendházát is. Az elhurcolt szerzetesek ingóságainak jó része eltűnt, így Hegyi Ferenc piarista tanár NSU motorja is. A források azt a harcot mutatják be, amit Hegyi Ferenc motorja visszaszerzéséért, illetve a kártérítésért folytatott. A történet különlegességét az adja, hogy egy deportált és megvert szerzetes kártérítést kapjon az állami hatóságok által elherdált vagyonából, ami aligha esett mással az 1950-es években.

13.
A Komárom Megyei Tanács VB Titkársága előterjesztése
Tatabánya, 1955. december 27.

Kivonat
Komárom Megye Tanácsa Végrehajtóbizottsága 1955. évi december hó 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

"Egyebek

b) Dr. Hegyi Ferenc piarista lelkész kártérítési követelése a Megyei Tanács Végrehajtóbizottságával szemben.

434. sz. végrehajtóbizottsági határozat.

A Végrehajtóbizottság az előterjesztés alapján nevezett részére 3000 Ft kártérítés kifizetéséhez járul hozzá oly értelemben, hogy 1200 Ft-ot Z. X. a megyei tanács volt munkaerőgazdálkodási osztályvezetője a Megyei Tanácsnak visszatérít.

Utasítja a V. B. a titkárság gazdasági csoportját, hogy 3000 Ft. és járuléka erejéig a szükséges fedezetet pótköltségvetés beterjesztése útján biztosítsa.

Határidő: azonnal.

Felelős: Dr. Horváth József elnökhelyettes."

Tatabánya, 1955. évi december hó 28-án.

 

Horváth
dr. Horváth József
elnökhelyettes

KEMÖL, Komárom Megyei Tanács VB Titkárság iratai, T. 17-4/1955. Horváth József VB-elnökhelyettes aláírásával, az elintézésre és irattározásra vonatkozó feljegyzésekkel, valamint az 1956. jan. 18-án hozott bírósági ítélet (ld. a 18. sz. iratot) rövid kivonatával.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 02.

1953

Nagy Imre váltja fel Rákosi Mátyást a Minisztertanács élén.Tovább

1957

Képernyőre került az első magyar TV híradó, amely az ország fiatalságának folyamatos tájékoztatását, egyben pártpolitikai befolyásolását...Tovább

1989

A Műegyetemi Mozgalom a Modern Magyarországért (4 M) politikai ifjúsági szervezet felhívással fordult az ország valamennyi felsőoktatási...Tovább

1998

Merénylet a budapesti Aranykéz utcában; 4 halott, köztük az alvilágban közismert Boros TamásTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.

Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.

Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.

Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.

Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban. 
 

Budapest, 2026. június 29.

Miklós Dániel
főszerkesztő