Az Észak-Epiruszi kérdés háttere

A görög–albán viszony alakulása az 1960-as években

Észak-Epirusz, amely alatt a mai Albánia déli részeit és Görögország északi részeit együttesen értik, az újkori történelem során sohasem tartozott Görögországhoz. Az 1912–1913-as balkáni háború idején a görög hadsereg megszállta ezt a területet, de az 1913-as firenzei békeértekezlet ismét Albániához csatolta. A terület a későbbiekben is állandó vitakérdés volt a két fél között, így az 1960-as években is.

Olasz cáfolat a "Nagy Albániára" vonatkozó térkép ügyében

1. Melléklet!

Le Messager d'Athenes 1962. I. 7.

Olasz cáfolat a "Nagy Albániára" vonatkozó térkép ügyében.

Egy abszurd ügy.

Az olasz nagykövetség felkéri az Agence d'Athenes hírügynökséget, szíveskedjék továbbítani a sajtónak az alábbi közleményt:

"Az Athens Daily Post c. lapban közölt információval kapcsolatban, amelyet több más athéni lap is átvett, és amely szerint Tiranában és Durazzo-ban "igazi Albánia" cím alatt, állítólag forgalomban vannak 1938-ban, az olasz adminisztráció időszakában nyomott régi térképet tartalmazó "röpiratok" /leaflets/, s e térkép görög és jugoszláv területeket is tartalmaz, Olaszország nagykövete felhatalmazást kapott, hogy kategorikusan megcáfolja miszerint bármely ilyen jellegu "leaflets"-eket a tiranai olasz követség forgalmazott volna, amely egyébként ennek még létezéséről sem tudott."

MOL-XIX-J-1-j-Gör-VI-48-00280/1962. 6.d. (Magyar Országos Levéltár - Külügyminisztérium - TÜK iratok)

Ezen a napon történt június 29.

1938

Milan Hodža csehszlovák miniszterelnök az Egyesült Magyar Párt vezetőivel tárgyal, akik az autonóm Szlovákián belüli magyar autonómia...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.

Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.

Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.

Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.

Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban. 
 

Budapest, 2026. június 29.

Miklós Dániel
főszerkesztő