A demokrácia megmentésének elbukott kísérlete

„Nagy Ferenc, Varga Béla és társai szökése után, Dinnyés Lajos miniszterelnöksége és Dobi István pártelnöksége kezdetén, a válság gyors megoldása következtében a Független Kisgazdapárt jobbszárnya a pártonkívüli képviselők, és az egész reakció meglepetésében és félelmében visszahúzódott minden akciótól.” – A közölt rendőrségi jelentések Z. Szabó Istvánról és a Kisgazdapárt belső ellenzéki, ún. Alkotmányvédő csoportjának tevékenységéről számolnak be.

Bevezetés

1945 hatvanadik évfordulója kapcsán többen vitatták, hogy újabb megszállás vagy felszabadulás történt-e hazánkban. Akkoriban elegáns megoldásként „a német megszállás után" kifejezéssel jelölték a második világháborút követő éveket. Még jogszabályokban is ezt a formulát használták. A nemzet nem érezte felszabadulásnak a Szövetséges Ellenőrző Bizottság engedélyeihez kötött, a Vörös Hadsereg korlátlan hatalma alatt kialakult helyzetet, de nem merték megszállásnak nevezni azt. Először akkor mertek reménykedni abban, hogy megszabadulnak a diktatúráktól, amikor 1945 novemberében a nemzet - a szovjet presszió ellenére - megválasztotta a polgári, paraszti többségű parlamentet, az új kormányt, amely azután megalkotta a köztársasági alkotmányt. A bizakodás pedig addig tarthatott, amíg ez a parlament és kormány tartotta kezében - ha jórészt formálisan is - az ország vezetését.

A sztálinista szélsőséges erők kezdettől fogva azon munkálkodtak, hogy a nemzet akaratának megmásításával egy szovjet típusú rendszert alakítsanak ki. Ez a törekvés fokozatosan teret nyert. A demokratikus erők, a Kisgazdapárt, valamint a Szociáldemokrata Párt egy része bízott a nyugati hatalmak támogatásában, és - az európai hagyományokra hivatkozva - bizonyos ellenállást mutattak. Ezt szovjet részről azonban csak addig vették tudomásul, amíg el nem hidegültek kapcsolataik a nyugati hatalmakkal. 1946 végén, 1947 elején, a háborús feszültséget idéző helyzetben a Szovjetunió Magyarországon is az általa megszállt környező országokhoz hasonló rendszert akart mielőbb bevezetni.

A diktatúra kialakítására irányuló intézkedések közül csak utalunk arra, hogy megrendezték a „köztársaság elleni összeesküvők" konstrukciós pereit, megfélemlítették, háttérbe szorították, letartóztatták, emigrációba kényszerítették a számukra nem megfelelő politikusokat, így magát a miniszterelnököt is, Nagy Ferencet; keresztülvitték a gazdaság jelentős részének államosítását, napirendre tűzték a társadalmat megterhelő hároméves tervet, miközben elhárították a külföldi segítséget jelentő Marshall-tervet; nem utolsó sorban pedig kierőszakolták - a választójog előzetes megnyirbálásával, a választók egy részének kizárásával -, az új parlamenti választások megrendezését, amely számukra a hatalom átvételét biztosította.

A megfélemlített, kétségbeesett polgári politikusok kapkodó ellenakciói ismertek. (L. elsősorban Vida István: A Független Kisgazdapárt politikája 1945-1947. Budapest, Akadémiai, 1976. 241-326.) A kommunista irányítás alatt álló állambiztonsági szervek is élénk figyelemmel kísérték szervezkedéseiket. Megbízottaik, a jelek szerint maguk a Kisgazdapárt tagjai, naponkénti jelentéseket készítettek az egyes csoportokról és személyekről. E jelentések adtak lehetőséget számukra az ellenakciók megszervezésére, a vezetők megfenyegetésére, ellenük eljárások megindítására.

1947 nyarán úgy látszott, hogy sikerül szétdarabolni meggyöngíteni a Kisgazdapártot. Rákosi Mátyásék nyíltan felléptek követeléseikkel, és napirendre tűzték a parlamenti többség megszerzését, „demokratikus" úton a számukra hatalmat biztosító új választások megrendezését.

Az ország politikai akaratának megtörésére, átformálására irányuló kommunista akció ellen a „fordulat évében" az utolsó ellenállást a Kisgazdapárt egyik alapító tagja, a parasztság körében nagy befolyással rendelkező B. Szabó István szervezte. 1944 decemberétől a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára, 1945 augusztusától a Kisgazdapárt Politikai Bizottságának tagja és a párt egyik alelnöke, 1946 februárjától december 18-ig pedig a Nagy Ferenc-kormány államminisztere volt. Az általa szervezett „alkotmányvédő" csoport Nagy Ferenc programjának érvényben tartását, a Kisgazdapárt egységének megőrzését tekintette a legfőbb céljának.

A kommunista párt, illetve a szovjet politikának behódolt kisgazdapárti vezetők ellenakciói miatt azonban a szervezkedés ellankadt.

A végeredmény ismeretes: az 1947. augusztus 31-én megtartott ún. kékcédulás országgyűlési választásokon a Független Kisgazdapárt elvesztette többségét, 68 mandátumot kapott, míg a Kommunista Párt 100, a Szociáldemokrata Párt 67 képviselői helyet szerzett.

B. Szabó István 1947. augusztus 12-én kilépett a pártjából, és csatlakozott a Magyar Függetlenségi Párthoz, de a választásokon már ő sem indulhatott, mivel az Országos Választási Bizottság törölte a képviselőjelöltek sorából. Visszavonult a közéletből 1956. november 2-4-ig azonban államminiszterként részt vett Nagy Imre kormányában. A Legfelsőbb Bíróság ezért három év börtönre ítélte. 1959-ben szabadult, egy ideig fizikai munkából élt, majd 1965-től Békésen - a 83 holdas gazdaságából számára meghagyott - másfél holdas kertjében gazdálkodott.

Tildy Zoltán, aki B. Szabó Istvánt lebeszélte a demokratikus érdekek képviseletéről és védelméről, egy esztendő múltán, 1948. augusztus 5-én, a Kommunista Párt nyomására, kénytelen volt lemondani a köztársasági elnöki tisztjéről. Házi őrizetbe került. 1956-ban ő is államminiszterként vett részt Nagy Imre kormányában, őt is letartóztatták 1957-ben, és hatévi börtönbüntetésre ítélték. Utolsó éveiben, visszavonultságban egy másfélszobás lakásban élt.

Ennyi szabadságot és egyenlőséget hozott a „német megszállás utáni" időszak a szovjetrendszer megvalósítását ellenző, és annak fejet hajtó kisgazdapárti politikusoknak.

***

Az alábbiakban az Állambiztonsági Szolgálat Történeti Levéltárában őrzött számos jelentés közül adunk közre néhány dokumentumot a B. Szabó István által szervezett „alkotmányvédő" csoport próbálkozásairól. A dokumentumok többsége rendőrségi jelentés, amelyek meglehetős elfogultsággal tárgyalják a FKP belső viszonyait. Ismeretes a politikai rendőrség lényegében az MKP kezében volt, így a hangulatjelentések a kommunisták felfogását tükrözik vissza.

Ezen a napon történt július 25.

1934

Sikertelen nemzetiszocialista hatalomátvételi kísérlet Bécsben, osztrák náci puccsisták megölik Engelbert Dollfuss osztrák kancellárt.Tovább

1957

Elindult Moszkvába az Express Ifjúsági Utazási Iroda és Szolgáltató Vállalat szervezésében utazó turisták első csoportja.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

A 2024. év második ArchívNet számát ajánljuk figyelmükbe, amelyben ismét négy forrásismertetés található, amelyek a 20. század szűk ötven évét fedik le. Két publikáció foglalkozik az első és a második világháború alatt történet eseményekkel, egy az 1950-es évek végi magyarországi ruhaipar helyzetét mutatja be, egy pedig helytörténeti témában prezentál dokumentumokat.

Suslik Ádám (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az első világháború szerbiai frontjának eseményeit idézi fel egy 1915-ből származó dokumentum segítségével. A belgrádi kormány által kiadott utasítás szerint kellett volna megvizsgálnia kivonuló bizottságoknak az osztrák-magyar haderő által okozott károk mértékét. Erre végül nem került sor, mivel a nehézkesen haladó osztrák-magyar támadás külső (bolgár, német) segítséggel végül 1915 végére elérte a célját: Szerbia összeomlott, a politikai vezetés és a hadsereg elmenekült.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) nyolcvan évvel ezelőtti történéseket mutat be. Forrásismertetésében megvilágítja, hogy Kárpátalján 1944 folyamán miként zajlott a deportált zsidók földjeinek kisajátítása, felhasználása – illetve, hogy az ilyen módon haszonbérletbe juttatott földek használatát miként ellenőrizték az év második felében.

Nagyobb időtávot fog át Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) helytörténeti témájú írása, azonban forrásokat 1z 1945–1957 közötti időszakról mutat be. A dokumentumok Komárom város labdarúgásának történetéhez (amelyről már korábban születtek összefoglaló igényű munkák) adnak kontextualizáló, hasznos adalékokat. Értve ez alatt a második világháború utáni újrakezdést, amikor is a világégés során gyakorlatilag megsemmisült sporttelepet is pótolniuk kellett a városban.

Az időrendet tekintve negyedik Tömő Ákos (doktorandusz, Eötvös Loránd tudományegyetem) publikációja mostani számunkban. A szerző az 1950-es évek magyarországi – változás alatt álló – divatvilágába, valamint a ruhaipar helyzetébe enged betekintést két levél segítségével. A két bemutatott forrásból kiderül: a divat és a ruhaipar terén a kívánt, és engedett változás korántsem ment olyan simán, mint ahogyan azt a kiépülő Kádár-rendszer tervezte.

A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. július 9.

Miklós Dániel

főszerkesztő