Benito Mussolini bevonul Rómába („Marcia su Roma”).Tovább
A demokrácia megmentésének elbukott kísérlete
„Nagy Ferenc, Varga Béla és társai szökése után, Dinnyés Lajos miniszterelnöksége és Dobi István pártelnöksége kezdetén, a válság gyors megoldása következtében a Független Kisgazdapárt jobbszárnya a pártonkívüli képviselők, és az egész reakció meglepetésében és félelmében visszahúzódott minden akciótól.” – A közölt rendőrségi jelentések Z. Szabó Istvánról és a Kisgazdapárt belső ellenzéki, ún. Alkotmányvédő csoportjának tevékenységéről számolnak be.
Bevezetés
1945 hatvanadik évfordulója kapcsán többen vitatták, hogy újabb megszállás vagy felszabadulás történt-e hazánkban. Akkoriban elegáns megoldásként „a német megszállás után" kifejezéssel jelölték a második világháborút követő éveket. Még jogszabályokban is ezt a formulát használták. A nemzet nem érezte felszabadulásnak a Szövetséges Ellenőrző Bizottság engedélyeihez kötött, a Vörös Hadsereg korlátlan hatalma alatt kialakult helyzetet, de nem merték megszállásnak nevezni azt. Először akkor mertek reménykedni abban, hogy megszabadulnak a diktatúráktól, amikor 1945 novemberében a nemzet - a szovjet presszió ellenére - megválasztotta a polgári, paraszti többségű parlamentet, az új kormányt, amely azután megalkotta a köztársasági alkotmányt. A bizakodás pedig addig tarthatott, amíg ez a parlament és kormány tartotta kezében - ha jórészt formálisan is - az ország vezetését.
A sztálinista szélsőséges erők kezdettől fogva azon munkálkodtak, hogy a nemzet akaratának megmásításával egy szovjet típusú rendszert alakítsanak ki. Ez a törekvés fokozatosan teret nyert. A demokratikus erők, a Kisgazdapárt, valamint a Szociáldemokrata Párt egy része bízott a nyugati hatalmak támogatásában, és - az európai hagyományokra hivatkozva - bizonyos ellenállást mutattak. Ezt szovjet részről azonban csak addig vették tudomásul, amíg el nem hidegültek kapcsolataik a nyugati hatalmakkal. 1946 végén, 1947 elején, a háborús feszültséget idéző helyzetben a Szovjetunió Magyarországon is az általa megszállt környező országokhoz hasonló rendszert akart mielőbb bevezetni.
A diktatúra kialakítására irányuló intézkedések közül csak utalunk arra, hogy megrendezték a „köztársaság elleni összeesküvők" konstrukciós pereit, megfélemlítették, háttérbe szorították, letartóztatták, emigrációba kényszerítették a számukra nem megfelelő politikusokat, így magát a miniszterelnököt is, Nagy Ferencet; keresztülvitték a gazdaság jelentős részének államosítását, napirendre tűzték a társadalmat megterhelő hároméves tervet, miközben elhárították a külföldi segítséget jelentő Marshall-tervet; nem utolsó sorban pedig kierőszakolták - a választójog előzetes megnyirbálásával, a választók egy részének kizárásával -, az új parlamenti választások megrendezését, amely számukra a hatalom átvételét biztosította.
A megfélemlített, kétségbeesett polgári politikusok kapkodó ellenakciói ismertek. (L. elsősorban Vida István: A Független Kisgazdapárt politikája 1945-1947. Budapest, Akadémiai, 1976. 241-326.) A kommunista irányítás alatt álló állambiztonsági szervek is élénk figyelemmel kísérték szervezkedéseiket. Megbízottaik, a jelek szerint maguk a Kisgazdapárt tagjai, naponkénti jelentéseket készítettek az egyes csoportokról és személyekről. E jelentések adtak lehetőséget számukra az ellenakciók megszervezésére, a vezetők megfenyegetésére, ellenük eljárások megindítására.
1947 nyarán úgy látszott, hogy sikerül szétdarabolni meggyöngíteni a Kisgazdapártot. Rákosi Mátyásék nyíltan felléptek követeléseikkel, és napirendre tűzték a parlamenti többség megszerzését, „demokratikus" úton a számukra hatalmat biztosító új választások megrendezését.
Az ország politikai akaratának megtörésére, átformálására irányuló kommunista akció ellen a „fordulat évében" az utolsó ellenállást a Kisgazdapárt egyik alapító tagja, a parasztság körében nagy befolyással rendelkező B. Szabó István szervezte. 1944 decemberétől a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára, 1945 augusztusától a Kisgazdapárt Politikai Bizottságának tagja és a párt egyik alelnöke, 1946 februárjától december 18-ig pedig a Nagy Ferenc-kormány államminisztere volt. Az általa szervezett „alkotmányvédő" csoport Nagy Ferenc programjának érvényben tartását, a Kisgazdapárt egységének megőrzését tekintette a legfőbb céljának.
A kommunista párt, illetve a szovjet politikának behódolt kisgazdapárti vezetők ellenakciói miatt azonban a szervezkedés ellankadt.
A végeredmény ismeretes: az 1947. augusztus 31-én megtartott ún. kékcédulás országgyűlési választásokon a Független Kisgazdapárt elvesztette többségét, 68 mandátumot kapott, míg a Kommunista Párt 100, a Szociáldemokrata Párt 67 képviselői helyet szerzett.
B. Szabó István 1947. augusztus 12-én kilépett a pártjából, és csatlakozott a Magyar Függetlenségi Párthoz, de a választásokon már ő sem indulhatott, mivel az Országos Választási Bizottság törölte a képviselőjelöltek sorából. Visszavonult a közéletből 1956. november 2-4-ig azonban államminiszterként részt vett Nagy Imre kormányában. A Legfelsőbb Bíróság ezért három év börtönre ítélte. 1959-ben szabadult, egy ideig fizikai munkából élt, majd 1965-től Békésen - a 83 holdas gazdaságából számára meghagyott - másfél holdas kertjében gazdálkodott.
Tildy Zoltán, aki B. Szabó Istvánt lebeszélte a demokratikus érdekek képviseletéről és védelméről, egy esztendő múltán, 1948. augusztus 5-én, a Kommunista Párt nyomására, kénytelen volt lemondani a köztársasági elnöki tisztjéről. Házi őrizetbe került. 1956-ban ő is államminiszterként vett részt Nagy Imre kormányában, őt is letartóztatták 1957-ben, és hatévi börtönbüntetésre ítélték. Utolsó éveiben, visszavonultságban egy másfélszobás lakásban élt.
Ennyi szabadságot és egyenlőséget hozott a „német megszállás utáni" időszak a szovjetrendszer megvalósítását ellenző, és annak fejet hajtó kisgazdapárti politikusoknak.
***
Az alábbiakban az Állambiztonsági Szolgálat Történeti Levéltárában őrzött számos jelentés közül adunk közre néhány dokumentumot a B. Szabó István által szervezett „alkotmányvédő" csoport próbálkozásairól. A dokumentumok többsége rendőrségi jelentés, amelyek meglehetős elfogultsággal tárgyalják a FKP belső viszonyait. Ismeretes a politikai rendőrség lényegében az MKP kezében volt, így a hangulatjelentések a kommunisták felfogását tükrözik vissza.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt szeptember 28.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.
A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.
Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.
Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. szeptember 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő