Az „elveszett” magyar Szent Korona hazatérése 1978-ban

„l./ Abban az esetben, ha az amerikai fél meghozza a döntését a korona és a koronaékszerek visszaadására, a külügyminisztériumok útján megbeszélhetjük a bonyolítás kérdéseit. Az amerikai küldöttség összetételének ismeretében alakítjuk ki a magyar küldöttséget.
2./ A korona és a koronaékszerek Budapesten kerülnek elhelyezésre, s lehetővé tesszük – eredeti szándékainknak megfelelően – a magyar és a külföldi közönség számára azok megtekintését.”

Összefoglaló feljegyzés az Amerikai Egyesült Államok és a Magyar Népköztársaság között a Szent Korona visszaszolgáltatása érdekében kifejtett külügyi lépésekről
Budapest, 1978.

KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

Feljegyzés

Tárgy: A magyar koronaékszerek vissza-szolgáltatásának előtörténete

A magyar korona, koronázási jelvények és koronaékszerek (továbbiakban: koronaékszerek), amelyek 1945-ben, a II. világháború végén, Salzburg közelében kerültek a megszálló amerikai haderők kezére, mindmáig az Amerikai Egyesült Államok kormánya őrizetében vannak. Visszaszolgáltatásuk érdekében első ízben 1945 júniusában az akkori magyar Külügyminisztérium és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság amerikai missziója közötti jegyzékváltásban történtek lépések. A SZEB amerikai missziója vezetőjének 1946. augusztus 16-i érdeklődésére, hogy kíván-e a magyar kormány intézkedéseket tenni a koronaékszerek Magyarországra történő hazaszállítása érdekében, vagy azokat továbbra is az USA őrizetében kívánja hagyni, a magyar koalíciós kormány elnökének utasítása alapján a Külügyminisztérium a koronaékszerek további amerikai őrizetben tartását kérte.

1950 szeptemberében, majd decemberében a Vogeler-ügy kapcsán a Magyar Népköztársaság Külügyminisztériuma közölte a budapesti amerikai követtel, hogy szeretnénk, ha az amerikai kormány kifejezetten megerősítené a koronaékszerekkel kapcsolatos restituálási kötelezettségét, majd ezt a kémkedés miatt elitélt Vogeler kiutasításának feltételéül is szabtuk. 1951. április 9-én Davis amerikai követ közölte Berei [Andor] elvtárs, külügyminiszter-helyettessel, hogy az Egyesült Államok kormányának állás pontja szerint a koronaékszerek nem hadizsákmányként kerültek amerikai kézre, hanem letétként és azokat az amerikaiak letétként őrzik. Davis bejelentette, az Egyesült Államok kormánya nem tartja alkalmasnak az időpontot arra, hogy a letét további kezeléséről lemondjon. Az Egyesült Államok kormánya arról sem kíván tárgyalást folytatni, hogy a koronaékszereket Vogeler szabadon bocsátásának feltételeként visszaszolgáltassa.

1964 decemberében Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes érdeklődött az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjénél a magyar korona, a koronázási jelvények és a koronaékszerek hollétéről. A budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője 1965. január 6-án válaszolt az érdeklődésre és közölte:

  • A magyar koronát és más koronaékszereket 1945 májusában vagy júniusában az amerikai hadsereg alakulatai vették birtokukba a magyar hadsereg koronaőrségétől. Azóta megszakítás nélkül amerikai őrizetben vannak, és megfelelő gondossággal védték minden elváltozástól, vagy értékromlástól;
  • Az Egyesült Államok részéről teljesen megértik, hogy milyen nagy jelentősége van a koronaékszereknek Magyarország számára, ezért továbbra is kellő gonddal őrzik mind fizikailag, mind abból a szempontból, hogy azokat politikai vonatkozásban ne engedjék felhasználni. Hollétükről az Egyesült Államokban csak kis számú illetékes tud, illetéktelenek nem férhetnek hozzá;
  • Az Egyesült Államok kormánya megérti, hogy Magyarország számára a koronaékszerek a magyar nemzeti hagyomány szimbólumát jelentik. Elismeri ezek magyar nemzeti tulajdonát és éppen ezért szándékában van ezeket visszaadni megfelelő időben, az országaink közötti kapcsolatok megfelelő alakulása esetén;

Fenti előzmények után a koronaékszerek visszaszolgáltatásának kérdése a magyar-amerikai kapcsolatok normalizálásáról folytatott 1969/70. évi megbeszélések napirendjére került, azonban nem mint prioritást élvező probléma. Minthogy az amerikai kormány hivatalosan is elismerte, hogy a koronaékszerek magyar tulajdont képeznek, visszaszolgáltatásukat nem kapcsoltuk a normalizálás egyetlen kérdésével sem. A magyar-amerikai kapcsolatok normalizálását illetően azonban többször és legmagasabb szinten is az amerikai fél tudomására hoztuk, hogy a koronaékszerek visszaszolgáltatása nélkül kapcsolataink teljes normalizálása nem képzelhető el. 1973 tavaszán Rogers akkori amerikai külügyminiszter Péter János [külügyminiszter] elvtársnak tett közléséből kitűnt, hogy az amerikai kormány a koronaékszerek közvetett úton való visszaszolgáltatása érdekében puhatolózott a Vatikánnál, de a Vatikán nem volt hajlandó á közvetítő szerepét vállalni.

Megjegyzendő, hogy a magyar-amerikai kapcsolatok normalizálása tárgyában 1969-ben kezdeményezett megbeszélések óta és különösen a kétoldalú kapcsolatok javulásában bekövetkezett jelentős eredmények következtében - az ellenséges magyar emigráció kezdeményezésére - a koronaékszerek visszaadását ellenző törvényjavaslatok benyújtására került sor évről-évre az amerikai Képviselőházban. (Ezek egyike sem emelkedett törvény-erőre.)

[Henry] Kissingerrel Helsinkiben 1975 augusztus 1-én történt találkozásakor Puja elvtárs felvetette az amerikai külügyminiszternek a korona visszaadásának kérdését, mint ami nagy mértékben javítaná kétoldalú kapcsolataink légkörét. Kissinger megígérte, hogy ismételten megvizsgálják az ügyet.

1976. május 4-én Ford elnök udvariassági látogatáson fogadta Szekér Gyula elvtársat, a Minisztertanács elnökhelyettesét. Szekér elvtárs ismertette a koronával és a koronázási ék-szerekkel kapcsolatos magyar álláspontot. Ford megértését fejezte ki álláspontunk iránt, azt jogosnak nevezte. Kijelentette, hogy akkor a választások előtt nem volt abban a helyzetben, hogy igent mondjon. Ígéretet tett arra, hogy a kérdést megvizsgálják és visszatérnek rá.

Az amerikai képviselőház kereskedelmi delegációja Bingham képviselő vezetésével 1976. májusában Budapesten járt. Bingham képviselő a Kongresszusnak irt jelentésében javasolta a korona feltétel nélküli visszaadását.

1977 júniusában, információink szerint, elkészült az amerikai külügyminisztérium javaslata a korona visszaadására, és az elnök elé került döntésre.

1977. augusztus 18-án Nagy János elvtárs bemutatkozó látogatáson fogadta Kaiser amerikai nagykövetet. A nagykövet közölte, hogy Washingtonban döntő stádiumba érkezett a korona visszaadásával kapcsolatos döntés. Utasítást kapott, hogy kérjen hivatalos választ a magyar féltől két kérdésben:

1./ Amennyiben Carter elnök a korona visszaadása mellett dönt, magyar részről milyen összetételű küldöttség fogadná a Budapestre érkező koronát? (Megismételte, hogyamennyiben, mivel döntés még nincs.) Az ő felfogásuk szerint a koronát az amerikai nép adná vissza a magyar népnek, tehát a koronát hozó és fogadó küldöttségek összetételének is ezt kellene demonstrálnia. Nem maradhatnak ki, de ne is domináljanak a kormányzati tényezők, hanem inkább a politikai, társadalmi és egyházi élet képviselői legyenek túlsúlyban.

2./ A magyar fél hol szándékozik elhelyezni a koronát, mennyire lesz az hozzáférhető a hazai és a külföldi nagyközönség számára? Ők egészen természetesnek vennék, ha a koronát a Várban helyeznénk el és a nagyközönség számára szabaddá tennénk megtekintését.

1977. augusztus 26-án Nagy János elvtárs a következőket közölte a nagykövettel:

•1.       Abban az esetben, ha az amerikai fél meghozza a döntését a korona és a koronaékszerek visszaadására, a külügyminisztériumok útján megbeszélhetjük a bonyolítás kérdéseit. Az amerikai küldöttség összetételének ismeretében alakítjuk ki a magyar küldöttséget.

•2.       A korona és a koronaékszerek Budapesten kerülnek elhelyezésre, s lehetővé tesszük - eredeti szándékainknak megfelelően - a magyar és a külföldi közönség számára azok megtekintését.

1977 szeptemberében Puja elvtárs és Vance külügyminiszter ENSZ-ben történt találkozásakor Puja elvtárs kérdésére közölte, hogy a korona visszaadására rövidesen sor kerül.

Jelzet: MOL XIX-J-1-j-USA-IV-10-00255-11-1978. (22. d.). Hitelesítés nélküli tisztázat.

 

Ezen a napon történt november 22.

1943

Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, Winston Churchill angol miniszterelnök és Csang Kaj-sek, kínai párt és állami vezető a Kairói...Tovább

1954

A DISZ KV Intéző Bizottsága rendkívüli ülésen tárgyalta 15 író feljegyzését az ifjúság jövőjéről. A határozat szerint „abból részkérdések...Tovább

1956

Nagy Imre és társai – miután a tárgyaló jugoszláv külügyminiszter-helyettes biztosította őket sértetlenségükről – szovjet katonai...Tovább

1963

Merénylet John Fitzgerald Kennedy, az Egyesült Államok 35. elnöke ellen Dallasban (Texas). A hivatalos verzió szerint Lee Harvey Oswald...Tovább

1975

Elfoglalja a királyi trónt János Károly spanyol király.Tovább

  • <
  • 2 / 3
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő