Pillanatfelvétel az első országos népszavazásról

1989. november 26.

„ISMERETLEN MÉLY FÉRFI HANG az alábbi bejelentést tette: »Húsz perc múlva hagyják el az iskolát, mert bomba fog robbanni« – majd a beszélgetést megszakította. A bejelentést R. L. 56 éves, portás, IX., A. u. 12. fszt. 84. szám alatti lakos vette. Az iskola földszinti helyiségeiben a 47-es és 48-as választó-kerület kapott helyet. A szavazás 18.10 h-kor rendben befejeződött.”

Bevezetés 

A Magyar Közvélemény-kutató Intézet 1988-ban és 1989-ben több alkalommal végzett közvélemény kutatást a lakosság körében az ország gazdasági és politikai helyzetéről. Ebben a mozgalmas, történelmi eseményekkel zsúfolt időszakban (a többpártrendszer kialakulása, a köztársaság kikiáltása, népszavazás, szabad választások kiírása [Lásd az 1. sz. forrást!]) az emberek érthető módon kiegyensúlyozatlanul és ellentmondásosan reagáltak a történésekre. A lakosság politikai hangulata a bekövetkezett politikai változások megítélésében erősen megosztott volt, s az emberek döntését, véleményét nagymértékben befolyásolta, hogy az adott esemény milyen hatással volt életükre.

Ilyen esemény volt az 1989. november 26-ára kitűzött 

 is, amely megcsillantotta a reményt a közügyekbe való beleszólásra, a nyilvánosság kiszélesítésére és felgyorsította a rendszerváltás folyamatát. Forrásközlésünkben némi ízelítőt kívánunk nyújtani a népszavazás idején felvett közvélemény kutatás eredményeiről, valamint a népszavazás rendőri előkészületeiről.

az Országgyűlés akkori elnöke (ebbéli minőségében ideiglenes köztársasági elnök) 1989. október 23-án kikiáltotta a III. Magyar Köztársaságot, s ezzel formálisan véget ért a „szocializmus" időszaka. A politikai erők már az új választásokra készültek, az ellenzék korábbi egysége foszladozni kezdett. Egyre nyilvánvalóbb volt, hogy az MDF és az SZDSZ különböző alternatívát ajánl, s ez a köztársasági elnök választása körüli vitákban különösen élessé vált. A  tárgyalásain abban állapodtak meg, hogy az elnököt még a parlamenti választások előtt közvetlenül kell megválasztani. Az SZDSZ és a FIDESZ azonban emiatt nem írta alá a megállapodást tartalmazó dokumentumot.

Az SZDSZ 1989. szeptember 24-én bejelentette, hogy aláírások gyűjtésével népszavazás kiírását kezdeményezi négy kérdésben:
Ezek a következők voltak: a köztársasági elnök megválasztásának ideje és módja, az MSZMP kivonulása a munkahelyekről, elszámoltatás a pártvagyonról és a Munkásőrség feloszlatása. Az SZDSZ és a FIDESZ által kezdeményezett, de a Kisgazdapárt és a Szociáldemokrata Párt által is támogatott népszavazás döntő akciónak bizonyult, és az addig viszonylag szűkebb körben ismert és elfogadott szabad demokraták jelentős előretörését eredményezte.

1989 november elejétől a népszavazás előkészületei tartották lázban az országot. A szükséges 100 000 aláírás október közepére összejött. A népszavazást követelő összesen 204 152 aláírás közül végül 114 470 bizonyult hitelesnek. Az Országgyűlés 1989. október 31-én úgy döntött, hogy november 26-án legyen a népszavazás az említett négy kérdésről, az elnökválasztást pedig január 7-ére halasztották.

Az SZDSZ, a FIDESZ, a Független Kisgazdapárt és a Petrasovics Anna vezette MSZDP ezzel kapcsolatban november 8-án közös nyilatkozatot bocsátott ki, amelyben a szavazáson való részvételre és négy „igen" szavazat leadására kérték a választókat. A nyilatkozat egyértelműen bizonyítja, hogy a viszonylag gyengébbnek látszó és kisebb ismertségű pártok már az új hatalmi viszonyokra, a minél sikeresebb választásokra készültek, mert a kérdések egy része ekkorra már okafogyottá vált.

Az MSZP ellenkampányba kezdett és négy „nem" szavazat leadására buzdította híveit. A legerősebbnek tartott ellenzéki párt, az MDF pedig bojkottálta a népszavazást. „Nem megyünk el! Nem szavazunk!" - jelentette ki a televízió Híradójában Csengey Dénes, aki„áldöntéseknek", „látszatdemokráciának" minősítette a 

 Az emberek többsége így is elment szavazni, azonban a szavazás végeredményét jelentősen befolyásolta az MDF állásfoglalása. Az MDF és az MSZ(M)P közötti hallgatólagos egyezség értelmében az MDF tudomásul vette volna Pozsgay Imre köztársasági elnökségét még a választások előtt - ugyanis az akkoriban népszerű politikus személye az MDF vezetése számára is elfogadható volt -, a többi ellenzéki párt azonban nem volt hajlandó az utódpárt MSZP és az MDF közötti megegyezés kulcsfigurájának tartott Pozsgay köztársasági elnökségéhez asszisztálni.

A népszavazás lebonyolítására a rendőrség minden eshetőségre felkészült, és mozgósította erőit. Túrós András országos rendőrfőkapitány 1989. november 20-án 15 példányban bocsátotta ki 4/1989. számú intézkedését. (Lásd a 2. sz. forrást!). Az intézkedés leszögezte, hogy a népszavazás lebonyolításához fontos társadalmi és politikai érdekek fűződnek. Mivel sok embert érint a kampány és a nagy tömegeket megmozgató szavazás során, ezért a rendőri szerveknek fokozott gondot kell fordítaniuk a törvényesség, a közrend és a közbiztonság fenntartására, meg kell előzniük mindenféle rendzavarást, és készen kell állniuk arra, hogy a törvényes előírásoknak megfelelően lépjenek fel a szavazást jogszabályba ütköző módon akadályozó személyekkel vagy csoportokkal szemben. Külön utasításként szerepelt, hogy „a szavazáshoz kapcsolódó rendkívüli eseményekről azonnal, a szavazás lefolyásáról annak befejezése után tegyenek jelentést a BM Főügyeletnek". Ezt bizonyítja az a dokumentum is, amelyben kérték a rendőri szerveket, hogy a november 26-ai népszavazással kapcsolatban a Napi Tájékoztató Jelentésben számoljanak be a népszavazás eseményeiről még akkor is, ha „esemény nem történt".

Az Országos Levéltárban található dokumentumok azonban tanúsítják, hogy minden óvintézkedés és rendőri készültség ellenére történtek különleges és rendkívüli események a népszavazás napján, amelyek gondot okoztak a rendőri szerveknek. (Lásd az 5. sz. forrást!) Szokatlan s talán egyedülálló jelenség volt a rendszerváltás körüli években a bombariadó, amely alaposan felborzolta a kedélyeket a népszavazás napján. Budapesten, a IX. kerületi Ihász Dániel Közlekedésgépészeti Szakközépiskola földszinti helyiségeiben a népszavazás ideje alatt telefonon egy „ismeretlen mély férfihang az alábbi bejelentést tette: „Húsz perc múlva hagyják el az iskolát, mert bomba fog robbanni", majd a beszélgetés megszakadt. A tűzszerészek gondosan átvizsgálták az épületet, de robbanóanyagot vagy robbantó szerkezetet nem találtak. Az eseményről bővebb információt nem találtunk, ami magyarázható azzal is, hogy a rendszerváltás körüli iratanyag egésze még nem került levéltári őrizetbe.

A következő dokumentum arról számol be, hogy Fehérvárcsurgón egy lezáratlan és őrizetlenül hagyott személygépkocsiból ismeretlen tettesek ellopták a mozgó urnát, amikor a faluban lévő járóképtelen emberekhez mentek. Az urnát az eltűnés helyétől kb. 70 méterre lévő szemetes mellett, a földre helyezve, sértetlen állapotban találták meg. Az urnát nem bontották fel, ezért az abban leadott 14 szavazat érvényes volt. Az ügyben a Móri Rendőrkapitányság folytatott vizsgálatot.

A népszavazás több mint 11 ezer szavazóhelyiségben, reggel 6 órától este 18 óráig, illetve egyes helyeken 20 óráig zajlott. A választási bizottságok munkájába bekapcsolódtak a népszavazás kiírását követelő pártok - SZDSZ, FIDESZ, MSZDP - képviselői is.

A népszavazásra feltett három kérdésben jóval a népszavazás megtartása előtt megszületett a parlamenti döntés: a parlament tudomásul vette, hogy a Minisztertanács a Munkásőrség azonnali, jogutód nélküli megszüntetése mellett döntött, elfogadta az MSZMP vagyonáról szóló 158 oldalas pénzügyminisztériumi jelentést, ill. azt, hogy a munkahelyeken nem működhetnek politikai pártok.

A népszavazás időpontjában tehát a kérdések közül igazi tétje csak az elsőnek volt, amely így hangzott: 

A népszavazáson a választók közel 60%-a vett részt. A Munkásőrség és a munkahelyi pártszervezetek feloszlatására, valamint az MSZMP utódpártjának elszámoltatására vonatkozó kérdésekre a szavazók 95%-a igennel válaszolt. A köztársasági elnök választásának időpontjával kapcsolatban azonban eltértek a vélemények: 50,07% szavazott igennel és 49,93% nemmel.

Az Országgyűlés 41/1989. (XII. 27.) OGY határozatában, az Országos Választási Bizottságnak az Országgyűlés elnökéhez eljuttatott tájékoztatója alapján megállapította a népszavazás eredményét: e szerint az országos népszavazás - a szavazásra feltett mind a négy kérdésben érvényes és eredményes volt. A szavazáson a 7 824 775 választásra jogosult állampolgár 58,03%-a, azaz 4 541 077 szavazó adta le voksát, és ebből 50,7% szavazott arra, hogy a köztársasági elnök megválasztása az országgyűlési választások után legyen. Ezzel - a közfelfogás szerint - Pozsgay Imrét ütötték el a köztársasági elnökségtől. Azt, hogy a távol maradó 41,7%-ból mennyit tettek ki a közömbösök, és mennyit azok, akik az MDF-re hallgattak, sohasem fogjuk megtudni.

Az Országos Választási Bizottság 1989. november 29-én megjelent közleményében utalt arra, hogy öt esetben már az urnába bedobott, de elrontott szavazólap miatt a választópolgár kérésére a szavazatszámláló bizottság jogellenesen újabb öt szavazólapot adott át. Egy szavazókörben pedig olyan személy szavazott, akinek nem volt választójoga. Az Országos Választási Bizottság valamennyi esetben megállapította a törvénysértés tényét, és a szabálytalanul leadott szavazatokat érvénytelenítette. A közlemény megállapította, hogy érdemben ez az incidens nem befolyásolta a népszavazás eredményét. (Lásd a 3-4. sz. forrást!)

Az Munkásőrség és a munkahelyi pártszervezetek feloszlatására, valamint az MSZMP utódpártjának elszámoltatására vonatkozó kérdésekre a szavazók 95%-a igennel válaszolt. Ez az eredmény megerősítette a Munkásőrség megszüntetéséről szóló 1989. október 20-án elfogadott, 1989. évi XXX. törvényt, a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló XXXIII. törvénynek a pártok, munkahelyi létrehozására és működésére vonatkozó tilalmát, valamint az Országgyűlés felkérte az Állami Számvevőszéket, hogy 1993. január 31-ig részleteiben vizsgálja meg az MSZP-nek (mint az MSZMP jogutódának) a bejegyzési kérelmében egyidejűleg a bírósághoz benyújtott vagyonmérlegét, és erről tájékoztassa az Országgyűlést.

A köztársasági elnök választásának időpontjával kapcsolatban csak kis különbséggel, 6101 szavazattal győztek a népszavazást kezdeményezők. A referendum így is érvényes volt, és a népszavazást kezdeményező pártok elérték céljukat. Eldőlt, hogy az első szabad parlamenti választás előtt (időpont) biztosan nem lesz közvetlen („népszavazásos") köztársasági elnökválasztás (választási mód) Magyarországon. Ennek megfelelőn a szavazatok összeszámlálása után az Országgyűlés a köztársasági elnök választásának kitűzéséről és a választási eljárás kérdéseiről szóló 26/1989. (XI. 10.) OGY határozatát visszavonta, és megállapította, hogy a

A Magyar Közvélemény-kutató Intézet (MKKI) is végigkísérte a rendszerváltozás egyes eseményeit, és kutatást folytatott véleményekről, nézetekről, attitűdökről. A leggyakrabban nem, életkor, lakóhely és egyes esetekben iskolai végzettség szerinti megoszlás alapján véletlenszerűen kiválasztott minta alapján, statisztikai módszerekkel kérdezte a felnőtt lakosságot. A közvélemény kutatásnál közös adatfelvételre került sor, a felvétel helyszínei Budapest, az ország 22 vidéki városa és 42 községe volt. A felvételkor a válaszmegtagadók száma általában 49-51 fő között mozgott. Az adatfelvétel személyes beszélgetés keretében, kérdőíves módszerrel történt. Ennek figyelembe vételével a „négyigenes"népszavazás különböző kérdéseire kereste és várta a választ a népszavazásról, a munkahelyi pártszervezetekről, a Munkásőrségről és az MSZMP vagyonáról, valamint a köztársasági elnök választásáról. (Lásd 6. sz. forrást!)

Vélemények a népszavazásról
Az országgyűlés június eleji ülésszakán elfogadta a népszavazásról szóló törvényt. Az MKKI kérdezőbiztosai májusban, közvetlenül a parlamenti ülés előtt kérdezték meg az embereket arról, hogyan vélekednek a törvénytervezetről.

A megkérdezettek 80%-a egyetértett azzal, hogy országos jelentőségű ügyekben népszavazást tartsanak, bár sokaknak fenntartásaik voltak. A népszavazást helyeslők többsége úgy gondolta, hogy az embereknek nincs elég ismeretük ahhoz, hogy országos jelentőségű ügyekben dönteni tudjanak, és nem elég érettek erre a feladatra. A népszavazást komoly és fontos dolognak tartották, s a többség szerint az emberek akkor is kinyilvánítják majd véleményüket, ha az ellentmond a vezetés álláspontjának. Sokan nem bíztak abban, hogy a lakosságot megfelelő módon tájékoztatják a népszavazások előtt, s úgy gondolták, hogy csak kisebb jelentőségű ügyekben fognak szavazást tartani. A szavazástól való tartózkodás az iskolázottság és az életkor függvényében változott.

Pártszervezetek a munkahelyeken
A munkahelyi pártszervezetek sorsáról szóló vitát a parlamentben éles ellentétek, és nagyfokú bizalmatlanság jellemezte. Ebben a kérdésben nemcsak az Ellenzéki Kerekasztal és az MSZMP véleménye tért el egymástól, hanem az MSZMP tagjainak nézetei is különböztek, sőt a közvélemény kutatás eredményei egyértelműen bizonyították, hogy a lakosság szintén megosztott volt e tekintetben.

A Közvélemény-kutató Intézet felmérését az MSZ(M)P kongresszus és az október közepén megtartott országgyűlési ülésszak előtt készítette, amikor még bizonytalan volt a vita kimenetele. A közvélemény-kutatásra 1989. szeptember 29. és október 6. között került sor. A vizsgálatot az ország felnőtt lakosságát reprezentáló 1000 fős mintán végezték. A személyeket úgy választották ki, hogy az ország 18 éves és idősebb népességét reprezentálják. A megkérdezettek több mint kétharmada egyértelműen ellenezte a pártok munkahelyi működését, egyötödük jónak tartotta ennek ellenkezőjét, 4% pedig a munkahely jellegétől tette volna függővé, hogy tevékenykedhetnek-e ott ilyen szervezetek. A kérdezettek 7%-a nem akart vagy nem tudott válaszolni a kérdésre.

A vizsgálatot megelőző hetekben nagy vihart kavart az MSZMP-nek azon döntése, hogy alapszervezetei ne vonuljanak ki a munkahelyekről. Közvélemény kutatást végeztek az emberek között arról is, hogy szerintük miért született ez a határozat. A megkérdezettek háromnegyed része egyetértett azzal, hogy a párt csak így tudja továbbra is befolyásolni a munkahelyi döntéseket, így képes átmenteni hatalmát és megnyerni a választásokat. Ha kivonulnak a munkahelyekről, akkor fennáll annak a veszélye, hogy sokan kilépnek a pártból. A megkérdezettek 69%-a elfogadta azt az állítást, hogy az MSZMP attól tartott, elveszíti befolyását az ország életére.

Az MSZMP kompromisszumként felajánlotta a többi pártnak, hogy azok is működjenek a munkahelyeken. Az emberek jelentős része azonban attól tartott, hogy ha a munkahelyeken több párt működne, az konfliktusok okozója lenne a dolgozók között és akadályozná a termelést. Azzal a feltételezéssel viszont, hogy a munkahelyi pártszervezetek léte csak az MSZMP-nek lenne előnyös, a kérdezettek alig több mint harmada értett egyet.

A parlamentben a munkahelyi pártszervezetek ügyében hozott döntés tehát a lakosság nagy részének egyetértésével találkozott.

Vélemények a Munkásőrségről
Az MSZMP KB 1989. május 8-ai ülésén kinyilvánította, hogy lemond a Munkásőrség közvetlen pártirányításáról, és javasolta a Minisztertanácsnak, hogy a testület - esetleg módosított funkcióval - kormányirányítás alá kerüljön. E döntés hatását mérték fel azok a közvélemény-kutatások, amelyeket a megszüntetést megelőző hónapokban több alkalommal a Közvélemény-kutató Intézet munkatársai vizsgáltak.

A Munkásőrség közvéleménybeli megítéléséről négy alkalommal végeztek kérdőíves felmérést, amely reprezentálta az ország felnőtt lakosságát. A megkérdezettek létszáma 700, ill. 1000 fő volt. Az MKKI munkatársai több Munkásőrséggel kapcsolatos kérdést fogalmaztak meg a mintavételben kiválasztott személyeknek. E kérdéskörbe tartoztak az alábbiak: hasznos-e a Munkásőrség léte az országnak, a Munkásőrség fenntartása túl sok pénzébe kerül az országnak, a Munkásőrséget az MSZMP irányítsa, a Munkásőrségre továbbra is szükség van a természeti csapások elhárításához, a Munkásőrség feladatai ellátásához nincs szüksége fegyverre, a Munkásőrséget meg kell szüntetni, a Munkásőrség a fegyveres erőszaktól sem riadna vissza, hogy támogassa az MSZMP hatalmát.

Bár történtek kísérletek a Munkásőrség további fenntartására, más fegyveres testületekbe való integrálására, a vélemények állandósága azt bizonyította, hogy a megkérdezettek többsége továbbra is annak tekintette a Munkásőrséget, ami létrehozásakor volt: párthadseregnek. Emiatt a megkérdezettek többsége a testület feloszlatása mellett foglalt állást.

A legteljesebb egyetértés a Munkásőrség költségességének megítélésében mutatkozott, s abban, hogy ha meg is marad a testület, feladatai ellátásához nincs szüksége fegyverre. A többség még az „átmentésnek" azt a formáját is elutasította, hogy a Munkásőrség a természeti katasztrófák okozta károk elhárítására szolgáló szervezetként működjön tovább. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartotta, hogy „a Munkásőrség a fegyveres erőszaktól sem riadna vissza, hogy támogassa az MSZMP hatalmát." Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy az emberek 68%-a helyeselte a Munkásőrség megszüntetését.

A köztársasági elnök megválasztása
Az, hogy végül ki szerzi meg a szavazatok többségét a köztársasági elnök választás megítélésében, számos tényező függvénye volt. A legfontosabb ismérv az volt, hogy a választópolgárok mennyire tartják rokonszenvesnek vagy ellenszenvesnek a jelölt személyiségét, s milyen mértékben ragadja meg őket fellépésük, nyilatkozataik, mennyire vonzza, vagy taszítja őket egy-egy politikus külseje, modora, beszédstílusa.

Az MKKI a köztársasági elnök megválasztásának kérdésében két alkalommal végzett kérdőíves felmérést, mindkét alkalommal 1000 fős mintán. A válaszmegtagadók száma az első felvételben 51, a másodikban 49 fő volt.

A köztársasági elnök választás körül kibontakozó vita nem befolyásolta az embereket annak megítélésében, hogy kit tartanának legalkalmasabbnak erre a posztra. A közvélemény-kutatásban megkérdezettek a „reformerként" ismert politikusok közül mindkét alkalommal Pozsgay Imre nevét említették a leggyakrabban, 32%-uk bizalmát élvezte. Őt növekvő rokonszenvvel 

 televíziós újságíró követte. Németh Miklós miniszterelnök szavazótábora és népszerűsége töretlen volt mindkét felvételkor, ám mindössze 9% tartotta őt alkalmasnak erre a posztra, inkább miniszterelnöknek szerették volna az emberek. Köztársasági elnöknek más politikusokat is megneveztek a megkérdezettek, pl. Habsburg Ottót, Szűrös Mátyást, Horn Gyulát, Grósz Károlyt, Nyers Rezsőt és  Ők voltak azok, akiknek neve ritkábban vagy csak újabban hangzott el a tömegkommunikációban. A kérdésben 37% nem foglalt állást, mivel nem volt határozott elképzelése arról, hogy kire adja voksát.

Az MSZMP vagyon sorsa
A közvéleményt leginkább megosztó témának bizonyult az a sokakat foglalkoztató kérdés, hogy mi legyen az MSZMP többmilliárdot érő vagyonával. Egyes politikai szerveződések vitatták, hogy az MSZP rendelkezhet-e felette, tárgyalhat-e róla más pártokkal, mivel nem ismerték el a szocialista pártot a volt MSZMP egyetlen jogutódának. Az MKKI ebben a kérdéskörben két alkalommal végzett közvélemény-kutatást

Nem meglepő, hogy a párt hatalmának fennmaradásával legszorosabban összefüggő kérdés megítélésénél az állampolgárok 34%-ának az volt a véleménye, hogy a pártvagyont teljes egészében szét kellene osztani a többi párt között, 38%-uk szerint a részbeni felosztás lenne a legjobb, s 16% gondolta azt, hogy a felosztásra egyáltalán nincs szükség. A megkérdezettek 12%-a nem akart vagy nem tudott nyilatkozni a feltett kérdésekről.

Rendkívül érdekes, hogy mivel indokolták az emberek e kérdésben elfoglalt álláspontjukat. A válaszolók 95%-a úgy gondolta, hogy az a nép vagyona, 81% azzal érvelt, hogy az MSZMP nem érdemli meg, hogy ekkora vagyona legyen, 74% szerint az MSZMP ehhez a vagyonhoz ingyen és jogtalanul jutott, 49% pedig azt vallotta, hogy az MSZMP azt más pártoktól vette el.

Arra a kérdésre, hogy a most alakult pártoknak is szükségük van a vagyonra, a megkérdezettek a saját szemszögükből ítélték meg a helyzetet. Attól féltek ugyanis, hogy a többpártrendszerben valamennyi párt épületeket, felszereléseket, eszközöket fog igényelni, s ennek terhét a lakosságra hárítják.

Bár a vagyon felosztásának mértékéről különbözőképpen vélekedtek az emberek, nagy részük azonban egyetértett abban, hogy a többi párt működése sem jelenthet az állam számára az eddiginél nagyobb anyagi terheket, mert „úgy érzik, hogy az e célra fordított pénzt - akár közvetlen, akár közvetett módon - az ő „zsebükből" vennék el."

Felvethető, hogy mi volt a „négy igenes" népszavazás jelentősége a rendszerváltás folyamatában. Tagadhatatlan, hogy az átalakulás lényegi folyamatait nem változtatta meg, hanem „csupán" gyorsította az eseményeket, és megváltozott az egyes politikai erők közötti egyensúly is. A legnagyobb vesztes egyértelműen az MSZP volt, amely - akkor még nemzetközileg is elfogadottan - 30-35%-os relatív többséggel számolt. Az MSZP reformszárnya és a személyében is vesztes Pozsgay Imre ezáltal megszűnt, mint az MDF lehetséges partnere, viszont a népszavazást kiharcoló, elindító SZDSZ az addigi viszonylagos ismeretlenségből az ország egyik legerősebb erejévé vált, amely az 1990-es választásokon is bizonyította sikerét. A többi politikai erő lényegében úgyszintén profitált a szavazásban való részvételből. Azon el lehet gondolkodni, hogy az MDF szavazó tábora meggyengült-e vagy erősödött. Egy tény, azzal, hogy a választást bojkottálta, a választás után kénytelen volt kiegyezni az SZDSZ-el a közvetett elnökválasztás kérdésében.

Ezen a napon történt június 24.

1916

Elkezdődik a Somme-i ütközet.Tovább

1919

Katonai zendülés Budapesten a Tanácsköztársaság ellen.Tovább

1935

Jugoszláviában az uralmi külsőségeiben Mussolinihez igazodó Milan Stojadinović alakít kormányt.Tovább

1948

Megnyitják az Úttörővasutat, ahol a vasutas szolgálatot gyermekek látják el (ma Gyermekvasút néven üzemel).Tovább

1948

Az Egyesült Államok meghirdeti az Európai Újjáépítési Programot (Marshall-segély).Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők