Lapszemle (1956)

Magyar Nemzet, 1956. június 15.

Volt egy időszak, amikor bizonyos káderek szemében az Eötvös-kollegista a múlt szálkának számított: csőstül hullott a kozmopolitizmus, az arisztokratizmus, a népellenség vádja. A kollégium műhely-jellege zavarta a kommunista rendszert, így a felszabadulás után pár évvel a kollégium megszűnt.

Szabad Ifjúság, 1956. május 11.

Az állami elosztás minden új szakembernek biztosít majd működési területet. A Szabad Ifjúság cikke a friss diplomások, fiatal szakemberek elhelyezkedésének a kérdését, az úgynevezett szervezett elosztás (vándoroltatási láz) problematikáját tárgyalja, elítélve annak személytelen, bürokratikus intézkedéseit. Úgy vélik, hogy a fiatalok munkába állításában a DISZ-szervezeteknek nagyobb szerepet kellene vállalniuk.

Szabad Ifjúság, 1956. május 26.

„…de ami az újat, s a legtöbbet jelentette ezen a vitán, hogy olyan kérdések kerültek a DISZ vezető fóruma elé, olyan éles, bátor és őszinte hangon, amire még ifjúsági szövetségünkben nem volt példa” – jellemzi a Szabad Ifjúság cikke a DISZ Központi Vezetőségének első, a Szovjetunió Kommunista Pártja 1956. februári XX. kongresszusa után megtartott ülését. Melyek az ifjúság legégetőbb problémái? Hogyan kell képviselniük a fiatalokat? Hogyan lehetne jobb, tartalmasabb munkát végezni? Az ülés résztvevői ezekre a kérdésekre keresték a választ.

Szabad Nép, 1956. október 9.

Hogyan lehet helyreállítani a történelemtanítás tekintélyét? Mi volt a legfőbb hiba? – merült fel a kérdés a történelemtanárok szakmai tanácskozásán. A múlt eseményeit egyoldalúan, a jelen szemszögéből ítéltük meg, s a történelmi objektivitással dacolva, a múltban azt igyekeztünk „fölfedezni,” amire szükségünk volt. Változtatni kell ezen a szemléleten! A cikk írója a szükséges változtatásokra tesz javaslatot.

Irodalmi Újság, 1956. július 14.

Az Irodalmi Újság publicistája, Sipos Gyula nem menti fel Déry Tibort és Tardos Tibort a párt Központi Vezetősége határozatának kemény bírálata alól, de szót emel a Tolnai Napló újságírójának a bizonyítás és érvelés publicisztikai elveit sutba vágó, általánosító,  gyűlölködő írása ellen. Egy súlyos határozatot követően nem szitkozódásra van szükség az újságok hasábjain – hangsúlyozza Sipos –, nem Déry és Tardos írói tehetségének a megkérdőjelezésére, munkásságuk ellehetetlenítésére, hanem tényszerű, tisztességes hangvételű objektivitásra.

Művelt Nép, 1956. október 14. 

Bármilyen kínzók is a sajátosan „belső” egzisztenciális problémák, eltörpülnek a nép nagy ügyének szolgálata mellett. Vállalni nem könnyű, de ki vállalná inkább, mint az a fiatal értelmiség, melyet egész indulása, léte erre predesztinál – írja Tánczos Gábor, a DISZ Petőfi-körének titkára. Olyan kérdésekre igyekszik választ adni a fiatal értelmiség védelmében, mint: Melyek a legfőbb vádak? Mi indokolja a fiatal értelmiség magatartását? Mi e viták, küzdelmek lényege?

Szabad Nép, 1956. május 19.

„Meg kell mondani nyíltan és őszintén, hogy abban, hogy nálunk ilyen súlyos törvénytelenségek előfordulhattak, hibás vagyok én magam is, aki a párt legfontosabb posztján állottam, de hibás bizonyos fokig pártunk akkori vezetése is. S legyenek meggyőződve az elvtársak, hogy mélyen fájlaljuk és sajnáljuk – és különösen én sajnálom és fájlalom –, hogy nálunk a szocialista törvényesség megsértésének ilyen súlyos esetei fordulhattak elő.”

Szabad Ifjúság, 1956. szeptember 28.   

Önkéntesség, szabadság, jókedv: ezek legyenek az új kollégiumok jelszavai! Az MDP Politikai Bizottsága határozatban döntött a népi kollégiumok újjászervezéséről. Mit szól ehhez az ifjúság? Akarnak-e kollégisták lenni? A kollégiumi élet kereteit maga a diákság alakítsa ki! Lukácsy Sándor írásában hozzászólásra buzdítja a tanuló ifjúságot a kollégiumi élet és a kollégiumi mozgalom új irányelveinek a kialakításában, hogy részesei legyenek a gyakorlati és elvi kérdések megvitatásának. A szerző  realistán elemzi a kérdést.

Szabad Nép, 1956. július 22. 

Az Írószövetség 1956 júliusában Nagyvilág címmel világirodalmi folyóirat megjelentetésére készült. Ennek kapcsán készített interjút a Szabad Nép újságírója a leendő folyóirat felelős szerkesztőjével, Gereblyés Lászlóval, az induló folyóirat legfőbb célkitűzéseiről, ars poeticájáról. A ma is megjelenő folyóirat 1956 októberében jelent meg először.

Művelt Nép, 1956. október 7.

Olyan ez a vezetőség, mint egy politikai szélkakas, arra fordul, amerre a szél fúj. Ez pedig nem jó példa. A Színművészeti Főiskola diákjai szeptember 27-én megtartott iskolagyűlésükön élesen bírálták az iskola vezetését, a tanárok hozzáállását az oktatói munkához. Dömök Sándor, a cikk írója, üdvözli a gyűlés őszinteségét, a diákok kemény kritikáját. Hangsúlyozza, hogy mindnyájunk gondja legyen, hogy az ifjúság merjen – és engedjék is őket – szabadon véleményt alkotni!

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt szeptember 19.

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő