Szabotázs Brennbergbányán

"Központi probléma Brennbergbányán Vajk igazgató és az Ü. B. közti rossz viszony."

Brennbergbányát 1951-ben, egy vízbetörés után bezárták. A bánya vezetői már 1944-ben felhívták a vállalat igazgatóságának figyelmét arra, hogy a bányakitermelés egyre kevésbé gazdaságos, és 1946-ban is a bánya rövid időn belüli beszüntetését prognosztizálták. Ma sem eldöntött, hogy politikai vagy gazdasági szempontok voltak a meghatározók. 1946–1947-ben a jogi bonyodalmakról mit sem tudó, a bánya geológiai adottságait kevéssé ismerő Üzemi Bizottság elhatározta a termelés jelentős mértékű növelését és ezért megvádolta a bánya vezetőjét.

Mi lehet Ilona-telepen?

Pénzintézeti Központ                                      Budapest, 1957. január 22.

Tárgy: Urikány-Zsilvölgyi Magyar
            Kőszénbánya Rt. Helenen
            schacht-i ingatlana

Hiv. sz.: 2344/25.
Előadó: dr. Dezséri
Melléklet.

Pénzügyminisztérium
Nemzetközi Pénzügyek Főosztálya,
Budapest.

A fenti ügyben 1956. szeptemberi budapesti látogatása alkalmával megbeszélést folytattunk dr. Hanacik wieni ügyvédünkkel, aki közölte, hogy a maga részéről az ügyben érdemleges lépést még nem tett, így különösen új ingatlankezelőt nem jelölt ki, mert ennek előfeltétele az, hogy mind a tényállás, mind pedig a jogi helyzet minden vonatkozásban tisztáztassék. Az új kezelőt határozott instrukciókkal kell ellátni a tekintetben, hogy milyen magatartást tanúsítson az ingatlanon lakó Urikány-nyugdíjasokkal szemben.

Tekintettel arra, hogy semminemű írásbeli bizonyítékunk nincs arra vonatkozóan, hogy az ingatlant és az azon emelt épületeket a bentlakók milyen jogcímen használják, kiszálltunk a Bicskén lakó dr. Gattein István ny. Urikány-ügyvezető igazgatóhoz, akitől az ide csatolt tájékoztatást nyertük. Ezek szerint a lakások szolgálati lakások, és használatunkért a lakók bért sohasem voltak kötelesek fizetni. (Megjegyzendő, téves dr. Gatteinnak az a feltevése, hogy az ingatlan tulajdonjoga Sopron városát illeti meg, és az Urikány csupán bérlő. A közelmúltban dr. Hanacik útján beszerzett telekkönyvi kivonat szerint az Urikány az ingatlanoknak az 1929. év óta tulajdonosa.)

Annak folytán, hogy a körülményekkel még leginkább tisztában lévő dr. Gattein szerint az Ilona aknát az ott lakók szolgálati címen ingyenesen kapták és használják, a terület - dr. Hanacik véleményéhez képest is - aligha lesz hamarosan értékesíthető.

PÉNZINTÉZETI KÖZPONT
[Olvashatatlan aláírás]

 Tudomásul szolgál
[a/a olvashatatlan aláírás]

A melléklet:

Urikány-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Rt. Ilonatelepi
lakótelepének ügye

Múlt hó 29-én kiszálltam Bicskére dr. Gattein Istvánhoz a vállalat volt igazgató ügyészéhez, akitől a feltett kérdésekre az alábbi közléseket kaptam:

1. kérdés: Vannak-e alapszabályok?

Kell lenni. Nála azonban semmiféle irat nincs, mert kitelepítették, és iratait nem vitte magával. Ott maradt a lakásán. Megérdekelendő volna, hogy volt lakásán, Izabella u. 49. I. 11. sz. alatt az utódbérlő mit csinált az otthagyott iratokkal. Dr. Fogarasinál, aki utódja az E. M. 1. sz. Kavicstermelő Vállalatnál és aki átvette az ő íróasztalának anyagát, Illés főkönyvelőnél ugyanazon vállalatnál Tállyán ugyancsak lehetnek iratok, vagy esetleg Várpalotán Faller bányamérnöknél.

2. kérdés: Helenenschachton az a hír terjedt el, hogy ha a nyugdíjasok elköltöznek a lakótelepről, elvesztik nyugdíjukat?

Semmi alapja nincs. Kizárólag nyugdíjas telep volt, aktív nem is lakhatott itt.

3. kérdés: Hogy áll a lakások szabad bérbeadásának kérdése?

Tudomása szerint 40 lakás van ott, és azokat csak az Urikány-Zsilvölgyi adhatja bérbe, illetve Sopron városa, mert emlékezete szerint a házak a város tulajdonát képezték. A vállalat csak bérlője volt az épületeknek.

4. kérdés: A lakások szolgálati lakások-e?

Igen. Mind szolgálati lakás. Bért nem fizetnek. Azok a nyugdíj kiegészítő részét képezték. A város kötelezettséget vállalt, hogy mindaddig, amíg nyugdíjasok laknak benne, nem érvényesíti tulajdonosi jogait. A lakások felmondására soha nem került sor.

5. kérdés: Köteles volt-e a vállalat természetbeni lakást adni nyugdíjasainak?

Igen.

6. kérdés: Bányászati jogok kérdése? (Schurfrechte)

Mindig az Urikány-Zsilvölgyi nevén volt. 1928-ban erre létesült egy államközi egyezmény (jogi jegyzőkönyv formájában), melyet mindkét állam ratifikált. Évente kellett a Schurfbewilligung-ot meghosszabbítani. Tudomása szerint ez 1948-ig meg is volt. 1949-ig zártkutatmányi jogunk volt, amely a céget ma is megilleti, bár ezt Ausztria megvonta. Ezt a pert dr. Adler wieni ügyvéd vitte (Elvesztettük.)

Az értékesítésre vonatkozólag közölte, hogy Wienben lakik az Urikány-Zsilvölgyi bécsi megbízottja Ludwig Halász, emlékezete szerint Königlberggasse 6. vagy 8. sz. alatt, akinek széleskörű ismeretsége volt bányakörökben. Talán tudna valamit javasolni.

Áramszolgáltatás ügyében nem tud közelebbit mondani. Annakidején Brennbergbányán volt egy centrálé, és ez szolgáltatta Ilona telepre is az áramot.

Megállapítandó volna, hogy hol vannak az iratok, és hogy a nyugdíjasokat ki fizeti, mert ezekre a kérdésekre nem tudott választ adni. Közölte még velünk, hogy a Helenenschachton lakó nyugdíjasok tudomása szerint Ausztriától osztrák állampolgárságot kaptak.

Beszéltem az E. M. 1. sz. Kavicstermelő Vállalatnál Illyés főkönyvelővel. Ilona lakótelepre vonatkozólag ugyan nem sokat tud, de állítása szerint a magyar részen Brennbergbánya előtt is volt egy hasonló nyugdíjas telep (vagy 8 emeletes ház), ahol szintén nyugdíjasoknak adtak lakásokat, és itt emlékezete szerint szolgálati lakások voltak, melyeket nyugdíjas bányászoknak adtak bérfizetés nélkül.

Ebből következik, hogy egy vállalaton belül nyilvánvalóan egyforma elbírálás alá estek a nyugdíjasok Brennbergbányán és Ilonatelepen is, tehát ez megerősíti Gattein információját.

Budapest, 1956. október 1.
[Olvashatatlan aláírás]

Jelzete: XIX-L-1-k Pénzügyminisztérium, Nemzetközi Pénzügyek Főosztálya, 99. doboz

Ezen a napon történt július 30.

1919

Román csapatok átkelnek a Tiszán, és megindulnak Budapest felé. Két nap múlva elbukik a Magyar Tanácsköztársaság.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.

 

Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.

 

Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.

 

Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.

 

Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.

 

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. július 23.

Miklós Dániel

főszerkesztő