Jelek lentről felfelé - avagy a nép szava Isten szava

„Ki lehet Önöknél befutott ember. Csak és kizárólag az, aki az Önök szekerét tollja. Ha ez így van, akkor pedig mese az olyan állítás, hogy a pártonkívüliek is betölthetnek minden állást. Minden valamire való álláshoz az Önök beleegyezése kell. Nos így már érthető a pártonkívüliek helyzete. Miért félnek Önök a több párt rendszertől? Nos ha ezt felvetik, akkor meg kell állapitaniuk azt is, hogy ez az Önök hatalmának végét jelentené. Nem kell semmiféle politikai átnevelés ahhoz, hogy itt egy demokratikus párt egyből milyen sikert aratna.”

Intézkedési terv 

Szabolcs-Szatmár megyei Rendőrfőkapitányság

III/III. AlosztályaSzigorúan titkos!

Engedélyezem:
Horányi László r. alezredes
Politikai Osztály vezetője

Tárgy: "Anonymus" fn. ügyben

I n t é z k e d é s i t e r v .

Nyíregyháza, 1968. április 3.

A fenti ügyben az alábbi elsődleges feladatok végrehajtását tervezem:

- A debreceni és miskolci politikai osztályok illetékes vonaltartójával fel kell venni a kapcsolatot és tisztázni kell, hogy az elmúlt időkben kaptak-e hasonló témájú, vagy szövegű fiktív feladójú levelet, ha igen azt hol, mikor és kinek a címére adták fel, ha szükséges írásazonosításra meg kell küldeni a BM írásszakértőjének. Amennyiben utólagos adatok merülnek fel, azt szükséges egyeztetni.

- A központi párhuzamos alosztállyal is egyeztetni kell a beszervezett adatokat, olyan célból, hogy nem-e rendelkeznek hasonló adatokkal vagy utólag az ország más területén nem-e merültek fel ugyanilyen témájú névtelen levelek, ha igen vizsgálni kell az esetleges összefüggést, az azonosságot a tettes kilétének megállapítása érdekében.

- A birtokunkban lévő ellenséges tartalmú leveleket írásszakértőnek kell bemutatni, az írásszakértő által megküldött gépírás egyedi sajátosságait alapul véve, a már beszerzett és a birtokunkban lévő gépírásminták között priorálást kell végezni.

- A boríték és a levélpapír cikkszámát figyelembe véve ellenőrizni kell, hogy azokat hol árusítják, általában milyen üzletekben, vagy más árusító helyeken lehet beszerezni.
Úgyszintén ellenőrzendő a borítékon található bélyeg forgalomba-hozatalának ideje, helye.

- Legális és hálózati lehetőségek felhasználásával olyan személyek után kutatunk, akiknek szóhasználatában gyakori a "nos" és "node" kifejezés. Ha ezen személyek írógéppel rendelkeznek, vagy ilyenhez hozzáférnek, arról konspiratív úton írásmintát szerzünk be.

- Az eddig érkezett felderített, vagy felderítetlen birtokunkban lévő, géppel írt ellenséges tartalmú levelek között ellenőrzést végzünk azonosítás céljából.

- Társadalmi és ügynöki lehetőség felhasználásával ellenőrizzük, hogy Nyíregyháza üzemeibe, oktatási intézményeibe Debrecenből kik járnak dolgozni, ezek körülményeit, magatartását ellenőrizni kell.

- A beérkezett adatokat elemzés és megfelelő rendezés után szakértői vizsgálatra megküldjük.

- A kialakult helyzetnek megfelelően az intézkedési tervet ki kell egészíteni, szükség esetén újat készíteni.

Szabó Imre
r. fhdgy.

Egyetértek:

Serfőző Ernő r. őrnagy
alosztályvezető

Nytsz: 697/389.
Készült: 1 pl-ban.
            Anyagába.
Készítette: SzI/RJné.

(ÁBTL 3.1.5. O-13332 8-9. oldal)

Ezen a napon történt június 01.

1910

Megkezdõdik a dualista Magyarország utolsó választása, mely a Függetlenségi Párt bukásával és a Tisza-féle Munkapárt gyõzelmével végzõdik...Tovább

1916

Véget ér a jütlandi csata (más néven skagerraki ütközet), az elsõ világháború legnagyobb tengeri csatája a dániai Jylland-félsziget...Tovább

1941

II. világháború: Német csapatok elfoglalják Krétát.Tovább

1941

Brit megszálló csapatok vonulnak be Bagdadba, hogy megelőzzék a nácibarát hatalomátvételt.Tovább

1950

A Nemzetközi Gyermeknap megünneplése első alkalommal.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.

Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.

A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.

A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. május 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő