A „nagy testvér

A néprádió és a vezetékes rádió az ötvenes években

„Nagy jelentőségű előnye a vezetékes rádiónak, hogy megakadályozza az ellenséges propaganda adások hallgatását, szemben a rádióvevő készülék tulajdonosokkal, akik rádiójukkal szabadon vehetnek minden tetszés szerinti állomást. A vezetékes rádió ezen kívül tömegmozgósítás céljára is felhasználható anélkül, hogy a rajta leadott műsoranyagot az éterbe is kellene sugározni.”

A néprádió, a propaganda legolcsóbb eszköze

A második világháború után néhány évvel a hatalom fő bázisait éppen csak megszerző Magyar Dolgozók Pártja vezetését már 1948 nyarától foglalkoztatta, hogy miként lehetne megállítani a határon a nyugati országok rádióközvetítéseit. Erre különböző módozatokat találtak alkalmasnak, elsősorban a nagy testvér, azaz a Szovjetunió tapasztalatait alkalmazva. A „szocializmus" egész léte alatt különböző intenzitással folyamatosan alkalmazták az „ellenséges" adók zavarását, hogy más nézetek ne kapjanak semmilyen megszólalási lehetőséget. Az alábbi források a kommunista propaganda törekvéseit tárják az olvasó elé, amelyek egyúttal leleplezik a Magyar Dolgozók Pártja vezetőinek torz ellenségképét is. A források arra is rávilágítanak, hogy a gazdasági lehetőségek határt szabtak e politikailag fontosnak vélt elképzelések teljes körű megvalósításának.

A hatalom birtokában kommunista vezetők tehát kezdettől fogva törekedtek a minél sikeresebb propaganda alkalmazására saját ideológiájuk, hatalmi bázisuk kiszélesítése érdekében. Erre ekkor a rádió tűnt a leghatékonyabb eszköznek. Egy politika sikerre vitele természetesen rendszerektől független, azonban az újsütetű „népi demokráciákban" mindez együtt járt azzal a félelemmel, hogy az ellenséges, imperialista rádióadók semlegesítik a [popup title="bimbózó szocialista átalakulás sikereit." format="Default click" activate="click" close text="„A BBC és az Amerika Hangja ma már középhullámon Grácból, Szalonikiből, Frankfurtból támad. Fel kell készülnünk arra, hogy Belgrádban is kiépül az imperialistáknak egy támadó rádióközpontja. b./ Magyarország jelentős területeit ma még nem tudjuk bemérni [értsd: zavarni]. Így pl. Dunántúlon jelentős területeken […] Grác jobban fogható mint a Kossuth és Petőfi.” MOL M–KS 276. f. 54. cs. 82. ő. e. 1950. január 18. Javaslat a Rádióval és a rádiózással kapcsolatos testületek vezetésének átszervezésére. (Magyar Országos Levéltár, Magyar Dolgozók Pártja Központ Vezetőség Titkárság) "] Így hát a rádiópropaganda olyan felhasználását részesítették előnyben, amely kizárja a konkurenciát. Ennek egyik lehetőségét a néprádió nyújtotta, amelyet nagy mennyiségben és olcsón kívántak forgalomba hozni. Ezzel az egyszerű készülékkel csak a középhullámot lehetett fogni, s azt is „lekorlátozták" Budapest I-re és II-re. (A Kossuth és a Petőfi adóról van szó.) Ennyiben tehát csak nevében azonos a német birodalom és a Horthy korszak néprádiójával, akkor ugyanis olcsósága miatt hívták néprádiónak, de nem csak két adóra korlátozták a készüléket. Goebbels jobban bízott saját propagandájában, mint a kommunista blokk országai.

A Magyar Dolgozók Pártja ún. rádió bizottsága 1948. kora nyári határozatában a korlátozást helyezte előtérbe. A Magyar Posta ugyanis megrendelt 20 000 darab Európa-vevő - népszuper (Philips majd Orion 309 típusú) - rádiót, amelyek gyártását be akarták szüntetni. (A készülék fotómásolatát mellékeljük.) Az ülésről Losonczy Géza számolt be az MDP KV Szervező Bizottságának, és kérte e vezető szerv döntését. Egyúttal jelezte, hogy „ezeken a készülékeken keresztül hallgatni lehet a külföldi ellenséges rádióállomásokat is." Ha a rádiókat „nem lehet megfelelő módon csak Budapestet vevő készülékké átalakítani," biztosítani kell a szétosztás „abszolút demokratikus" ellenőrzését. A tendencia világos, és ha ehhez még hozzátesszük, hogy a rádióbizottság 150-200 000 néprádió megrendelését javasolta, látható, az új hatalmat zavarta a

A Szervező Bizottság hozzájárult a 20 000 készülék gyártásának megszüntetéséhez és a Az ügy azonban némi problémát okozott a párt belső kommunikációjában, mivel a postát nem értesítette senki a népszuper rádió gyártásának leállításáról, és Gerő Ernő, a területért felelős miniszter sem tudott róla.

Ezt az - 1948 nyarán még túlbuzgónak számító - javaslatot 1948. november 2-i ülésén elvetette a

majd 23-án az Agitációs és Propaganda Bizottsága (APB) is, és a népszuper (Orion 309) rádió további gyártása mellett döntött. Az APB azonban a korlátozásnak szintén egy, a kommunista párt vezetőinek gondolkodásmódjára jellemző és természetesen kivihetetlen változatát fogadta el: „Európa vevő készülék nem kerülhet szabad forgalomba, hanem egy megfelelő párt-, illetve állami szerv által, politikailag megbízható funkcionáriusaink, ill. Néhány hónap múlva, 1949. április 12-én az akkor már GPB-ből átkeresztelt - és nevében a politikai-gazdasági átalakulást is tükröző - Államgazdasági Bizottság lényegében megerősítette korábbi határozatát: „A típus szupert csak osztályszempontból megbízható személyeknek lehet kiadni, amit a Szakszervezeti Tanács, illetve a bekapcsolása útján kell biztosítani."

Ennek a felfogásnak a vezetés egy ideig még foglya maradt. Néhány hónappal később, 1949. december 6-án úgy vélték, az Európa-vevő luxus készüléket csak akkor tudják politikailag megbízható személyekhez eljuttatni, ha a magán kiskereskedők raktáraiban található mintegy 2500 darab rádiót „az állami szektor felvásárolja". A javaslat szerzője persze némi kiskaput kívánt nyitni a módosabb vásárlóknak, s ez a fizessenek a gazdagok elv bizonyos - csekély - fokú realitást is tükrözött: „Meggondolandó, hogy esetleg a megfelelő szakszervezeti és DÉFOSZ ajánlással nem rendelkezőket se zárjuk ki kategorikusan az Európa-vevő készülékek vásárlói közül, hanem tegyük lehetővé, hogy a kiskereskedelmi hálózatokon keresztül magas, kb. 4-7000 forintos rádiót bárki vásárolhasson. Ilyen árak mellett csekély számú vásárlóra lehet számítani." Az ülésen hozott határozat, amelyet aztán a másnapi titkársági ülés is elfogadott, kénytelen volt tudomásul venni, hogy mivel az országban mintegy 525 000, zömmel „külföldvevő" készülék „van működésben, az újonnan gyártott rádiókészülékek vásárlásának korlátozásával sem lehet gyakorlatilag megakadályozni azt, hogy valaki

Ekkorra a 200 000 darab néprádió megrendelést felére csökkentették. Azt, hogy a gazdasági és a politikai vezetés között voltak véleményeltérések a néprádió gyártásról, a közölt források is bizonyítják. A GPB 1948. november 2-án a néprádió leállítása mellett döntött és a vezetékes rádió kiépítést javasolta, míg az APB az utóbbi támogatása mellett, de - felülbírálva a gazdasági bizottságot - a néprádió program folytatása mellett tört lándzsát.

Mint a közölt források is bizonyítják, a politikai vezetés sokáig nem tudta eldönteni, mi legyen a végleges ár. Azt azonban alapelvnek tekintették, hogy a néprádiót az önköltség alatt kell eladni, míg a minőségi készülékekét

A Nehézipari Minisztérium 1951. március 2-i, az MDP országos központjába írt levele végül is ezt az elvet látszik alátámasztani: „Telefoni megbeszélésünk alapján közöljük, hogy a belföldi szükséglet kielégítésre az 1951. évi tervben 313. ty [típus] néprádió van előirányozva, melynek belföldi eladási ára 317 Ft és 18 000 darab 323. ty super rádió, A rövid levélből nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy kis- vagy nagykereskedelmi árat takar a tájékoztatás. Mint a mellékelt plakát mutatja, végül 380 Ft-ba került a néprádió.

A néprádiók száma

szinte egész „maszek" iparág jött létre, mert aki csak tudta, forgókondenzátort építtetett be rádiójába, hogy az egész középhullámot fogni tudja. Más kérdés, hogy a „fő ellenséges adókat", mint a Szabad Európa, vagy az Amerika Hangja, rövidhullámon sokkal élvezhetőbben lehetett hallgatni. Arra, hogy a néprádió átalakítása nem állíthatja megoldhatatlan feladat elé a hozzáértőket, még egy a Titkárság 1949. március 30-i ülése elé került javaslat is felhívta a figyelmet: „A drótnélküli rádió hátránya, hogy ellenséges adás hallgatását még fix állomásokra beállított készülék esetén sem lehet teljesen kiküszöbölni, azaz kizárólag a Kossuth és Petőfi adók vételére szerkesztett készülékek bizonyos technikai felkészültséggel átalakíthatók olyanokká, amelyeken

Ezen a napon történt október 07.

1915

Bulgária a központi hatalmak oldalán belép az első világháborúba.Tovább

1938

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt választmánya határozatában támogatja a Felvidék visszacsatolását.Tovább

1938

Németországban törvényt hoznak, mely előírja, hogy minden zsidó állampolgár útlevelébe "J" megkülönböztető jelzést kell pecsételni.Tovább

1949

Megalakul a Német Demokratikus Köztársaság (NDK).Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő