A „nagy testvér

A néprádió és a vezetékes rádió az ötvenes években

„Nagy jelentőségű előnye a vezetékes rádiónak, hogy megakadályozza az ellenséges propaganda adások hallgatását, szemben a rádióvevő készülék tulajdonosokkal, akik rádiójukkal szabadon vehetnek minden tetszés szerinti állomást. A vezetékes rádió ezen kívül tömegmozgósítás céljára is felhasználható anélkül, hogy a rajta leadott műsoranyagot az éterbe is kellene sugározni.”

A hálózat építése  

A vezetékes rádióhálózat kiépítése az említett „elvek" szerint, azaz „ötletszerűen, nem politikai elgondolások alapján" zajlott. A Szalai Bélánál, a pártközpontban 1951. február 21-én tartott értekezlet ezt a rendetlenséget kísérelte meg valamiféle

A rendszer érdekérvényesítő logikájából adódóan azonban ez csak eseti rendezés lehetett, s az ekkor elhatározott telepítési terv sokszor éppen a felső vezetők döntései miatt már megszületésekor megvalósíthatatlan volt.

1951. május 24-én és július 4-én a rádió székházában tartott két megbeszélésen Szirmai István, a Magyar Rádió Hivatal vezérigazgatója felvetette, hogy a „vezetékes rádió ne a jelenlegi rendszer szerinti egyéni hangszórókkal épüljön ki elsősorban", hanem a nagyobb hatás elérése érdekében az összes falu központi helyére, azaz a főtérre kihelyezett hangszórókkal közvetítsék a rádió műsorát. S itt következett az eddig vázolt műszaki lehetőségek figyelmen kívül hagyása: „A megyeszékhelyekről a járási székhelyekig és a megye területén levő összes helységekig tehát a műsor, illetve a közlemények a megyeszékhelyről vezetéken kerülnének továbbításra." A Szirmai által megfogalmazottak alapvetően nem mondtak ellent az eredeti elképzeléseknek, viszont teljes körű, országos kiépítést vetettek fel a rendszertelenül folyó munkálatokkal szemben.

A vezetékrendszer építése tehát továbbra is napirenden maradt, s az utcai hangszórók (megafonok) középpontba állítását pedig egyszerűsítésként állították be, mivel a „nagyobb városokban és helységekben már ma is működnek térhangosító berendezések, amelyek helyi érdeklődésre számot tartó híreket, közleményeket, felhívásokat adnak le, illetve

Lényegében ezeket is rá akarták a vezetékes rendszerre kapcsolni, de hát a falvakban akkor még elvétve léteztek hangszórók.

A feljegyzést aláíró Révész Gyula azonban utalt a problémákra is: „a vezetékes rendszer nem éri el háború esetén a rádión történő hírtovábbítás rugalmasságát és biztonságát", mert egy légitámadásnál, vagy más beavatkozásnál könnyen megrongálható. (A rendszert zömmel légvezetékekkel, s nem föld alatti kábelekkel építették.) Másrészt pedig, főként az éjszakai órákban a „vezetékrendszer bármely pontjáról" „fennáll a rosszakaratú rábeszélés lehetősége". A szerző nem mellékesen jelezte a magas anyagigényt is, ami tételes bontásban akkor 124 millió forintos hálózatépítési költség mellett évi három milliós

A feljegyzés felvetette a szakemberek körében addig is a jövőnek tekintett utat, az

A kísérleti adásokat egy tervezet szerint már de az URH-sáv bevezetésére sok évvel később került sor.

Az eddigiekből is világosan látszik, hogy a politikai vezetés egy részét kevéssé érdekelte a műszaki fejlesztés vagy a gazdaságosság. Mint arra egy 1953 márciusában készült feljegyzés rámutatott: „A vezetékes rádióhálózat fejlesztésének távlati célkitűzéseit - összefüggésben a műsorszóró rádióelőfizetők számának növelésre vonatkozó tervekkel - döntően

Lényegében ez tükröződik a Politikai Bizottság 1954. január 27-i ülésére készített javaslatból is, amely a rádió általános műszaki fejlesztésével foglalkozott. Ennek az összefoglalónak - amelyből világosan látszik az egész magyar rádiofónia elavult műszaki állapota - csak kis része volt a vezetékes rádió helyzete. Az előterjesztés szerint az eredetileg 500 000 előfizetőre tervezett vezetékes hálózatot 230 000-re kívánták csökkenteni, és a szabványoknak megfelelően kijavítani. Az elkészült 210 000 végpont mellett ez minimális állomásbővítést jelentett volna. Az apparátus egy része azonban balról támadta a vezetékes rádiót visszafogottan fejleszteni kívánó előterjesztést. A KV Agitációs és Propaganda Osztályának Komócsin Zoltán által aláírt kiegészítő feljegyzése elfogadhatatlannak tartotta, hogy a tervezet megváltoztatja az 1950-es titkársági határozatot. Az irat szerint nem vették figyelembe a Szovjetunió tapasztalatait, és a KPM „nem kezeli fontos politikai kérdésként a vezetékes hálózat fejlesztését." A PB azonban - vélhetően Nagy Imre és a gazdasághoz értő PB tagok nyomására - levette az előterjesztést a napirendről, lényegében elutasította azzal az indokkal, hogy sokkal szerényebb javaslatot kell készíteni, s azt hozzák a testület elé. E döntés egyértelművé tette a

A munkálatok természetesen nem álltak teljesen le, sőt az elkészült részek minőségi problémái miatt még

hogy az 1950 és 1953 között megépített rendszert fel kell újítani, mégpedig a szovjet tapasztalatok alapján. A gazdaságosabb megoldás érdekében 1954-ben kísérleteket végeztek több helyen - nem a szovjet mintát vették alapul -, s megállapították, hogy a hálózatot ún. tápvonalas rendszerűvé kell átalakítani, és az időjárás változásai miatt fellépő túlfeszültséget „trópusi kivitelű szabadtéri transzformátor" alkalmazásával kívánták megoldani. A Nagykanizsa melletti miklósfai és a sárvári mérési tapasztalatok arra utaltak, hogy a műszaki paraméterek javításával sokkal kedvezőbb áron lehetett a

A vezetékes rádió pozitív hozadéka volt, hogy az egyes ún. gócokban számos kisebb-nagyobb rádióstúdió épült, amelyek képesek voltak saját műsort sugározni. S itt nem csupán a megyeközpontokban

ejthetünk szót. A Magyar Rádió pécsi, győri és a nyíregyházi 1952. december 1-jén, míg a miskolci 1953. január 1-jén kezdte adásait sugározni. A Titkárság döntése értelmében a napi egy órás műsorban megyei jellegű híreket, termelési agitációt, a megyei tanács közérdekű közleményeit, továbbá helyi művészi és szórakoztató A két kedvelt munkásváros, Salgótarján és Tatabánya helyi műsorszórás céljára egy-egy - a többi stúdióhoz képest kisebb jelentőségű - vezetékes stúdiót kapott. E két vezetékes stúdió ellenére érezhető, hogy a politikai vezetés ekkor már mind nagyobb szerepet szánt az éter hullámain sugárzó adók hálózatának, mint a vezetékes rádiónak.

Mindebben döntő szerepet játszott a magyar gazdaságpolitikát meghatározó Gerő Ernő véleménye, aki 1952 májusában feljegyzésében a televízió adások bevezetését támogatva fehéren-feketén kimondta, hogy a [popup title="vezetékes rádió a múlt." format="Default click" activate="click" close text="„A televízió fontossága számunkra, szerintem a következőkben áll: 1./ Egész híradástechnikánk fejlesztése ezzel függ össze – a többi között a lokátor-radar technika és a sokcsatornás vezeték nélküli telefon és távíró is. 2./ Az agitációnak, a propagandának, a nép nevelésének a televízió sokkal tökéletesebb, teljesebb eszköze, mint a rádió. 3./ Rendkívüli jelentőségű, mert kis ország vagyunk, az ország fővárosának óriási a súlya nálunk, s ily módon előnyünkre válik az, ami egyébként a televízió hátránya, hogy ti. kicsiny a hatósugara. Ötven-hatvan kilométeres hatósugárral az ország döntő területeit tudjuk befedni, az ellenség pedig képtelen zavarni. A vezetékes rádió hátránya ebben a tekintetben az, hogy az [a] múlt, a televízió előnye pedig az, hogy ez a jövő.” MOL M–KS 276. f. 54. cs. 192. ő. e. 1952. május 7. Magyar Televízió kérdése. (MDP KV Titkárság)"] Más kérdés, hogy számára a televízió is elsősorban a propaganda minél hatásosabb eszközeként jelent meg, amit az „ellenség" nem tud zavarni. A televízió adások körüli a népi demokratikus országokba irányuló tapogatózások, utazások, kísérletezések ettől kezdve mind intenzívebbé váltak, de ez egy másik tanulmány tárgya lehet. A vezetékes rádió leállításáról azonban még évekig nem született döntés, a vezetékes rádió kiépítésének kálváriája mindinkább lelassulva - de tovább folytatódott.

1953 nyarán már számos helységben közvetítették az említett megyei stúdiók napi egy órás műsorát, amelyek, mint az eddigiekből is látszik, csak kisebb részben jutottak el

Nemcsak a megyei stúdiókban, hanem egyes nagyobb üzemekben, kórházakban lévő „gócpontokban" is kialakítottak kisebb stúdiókat, ahol hosszabb-rövidebb ideig saját műsort sugározhattak a

Ebben nyilván az is szerepet játszott, hogy 1954-ig a középhullámon a Kossuth adó műsorainak 15, míg a Petőfi adóénak 28%-át idegen nyelvű adások, jórészt hírek tették ki. A Petőfin este nyolc után csak

1955 tavaszától „különféle szervek mind nagyobb számban kérték: engedélyezzék, hogy a vezetékes rádión naponta hosszabb-rövidebb időre kikapcsolhassák a Kossuth vagy Petőfi adók műsorát, és

Csak ezután helyezték át a külföldre szóló - jórészt propaganda - adások zömét a rövidhullámú sávokba. Egyes nagyobb üzemek persze korábban is rendelkeztek műsorkészítési lehetőséggel, de az engedélyek száma ebben az időszakban nőtt meg jelentősen. Nagy Imre eltávolítása után a visszakeményedő Rákosi rendszer propaganda támogatást remélt a helyi adások mind nagyobb számú engedélyezésétől. Érdekes kettősség volt ugyanakkor megfigyelhető, mert a Politikai Bizottság 1955. április 28-i ülésére készült javaslatok a megyei stúdiók adásainak a megszüntetését javasolták, mivel azok: „nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket", egyes műsorok - központi adókban is - „jobboldali nézeteket terjesztettek". A PB azonban - felismerve a helyi propagandában alkalmazható súlyát - nem fogadta el a javaslatokat, s a vidéki rádióadók további fenntartása mellett döntött, „csupán" a helyi adók erőteljesebb politikai ellenőrzését tűzte ki feladatként az

A kisebb - vezetékes rádióhoz kötődő - stúdiókat is életben hagyták, de igyekeztek adásaikat korlátozni: „A vezetékes rádión át történő helyi adás engedélyének két alapvető feltétele van:
Első feltétele, hogy a helyi adás időtartama nem haladhatja meg a napi egy órát; a második feltétele, hogy a helyi adás anyagának megfelelő ellenőrzése biztosítva legyen.
E két alapvető feltétel betartásán kívül igen fontos szempont, hogy helyi anyagot a vezetékes rádió csak olyan hálózatban közvetítsen, amely nem a lakóházakban élő, hanem valamely intézet vagy intézmény keretében élő hallgatók ellátását szolgálják. Ettől eltérni csak a

1955. szeptemberében egy feljegyzésben az is felmerült, hogy a további

A hatalom szempontjából a biztonság fontos követelmény volt, mert néha véletlenül, figyelmetlenségből is előfordult némi malőr, és „egy-egy faluban magyar műsor helyett az Amerika Hangja műsora volt hallható". A jelentés jóhiszemű magyarázata szerint „a góckezelő nem kapcsolta ki a készüléket a magyar nyelvű műsor befejezése után, és így hajnalban, a mi adóállomásunk indulása előtt a közvetlenül adóállomásunk mellett sugárzó Amerika Hangjának műsora a

Persze azt sem zárhatjuk ki, hogy a kezelő az Amerika Hangját hallgatta előző este, aztán elfelejtette átkapcsolni, s a „kihangosításnál" reggel a falu is azt hallhatta.

Az említett malőr valós technikai problémákat is takart, hiszen a Balatonszabadin újonnan épített adótorony hullámhossza majdnem megegyezett Moszkva III. hullámhosszával, s ezért, főként este két műsor is hallható volt egyszerre. Ráadásul az Amerika Hangja és a Szabad Európa adásait nem pontosan zavarták, amelyek így tisztán voltak hallhatók, míg a moszkvai rádió egyik csatornája nem: „És véletlenül a mi rádiózavaróink Moszkva

A kisebb stúdiók rendszere

s egyre inkább az eredeti elképzelések ellenében működött. Azt is mondhatnók, hogy a Rákosi rendszer öngólja lett, hiszen a falusi, üzemi, kórházi stúdiók - s ekkor a helyi pártbizottság közvetlen felügyelete mellett működő megyeiekről még kevésbé beszélhetünk - az 1956-os szellemi erjesztésben komoly szerepet játszottak, hiszen már a nyár folyamán a kisebb közösségek jó részét olyan hírekkel látták el, amelyekről az országos és a megyei adók még nem beszélhettek. Az 1956-os forradalom alatt aztán ezek a stúdiók igen jó szolgálatot tettek a forradalmároknak, gondoljunk csak a győri rádió adásaira Igaz, 1956. november elején a Kádár János vezette szatellit-kormány a használta fel a hatalom átvételének bejelentésére.

Az 1956-os forradalom után nem folytatódott a vezetékes rádió hálózatának építése, ami azzal függött össze, hogy szabadon lehetett vásárolni rövidhullámot is venni képes világ-vevő készülékeket, s a nagyszámú rádió tulajdonosok száma többszörösen meghaladta a vezetékes rádió végpontjainak mennyiségét. Már 1955-ben a közel másfél millió rádió előfizető mellett mintegy negyedmillió a

Az utóbbié pedig folyamatosan csökkent, s inkább csak a falvakban kiépített térhangszórók működtek. 1966-ban aztán az egész rendszert lekapcsolták. A vezetékes rádió kimúlása után azonban a kisebb közösségek (üzemek, kórházak, iskolák, börtönök) zárt láncú rendszerei tovább éltek, élnek, s tesznek hasznos szolgálatot ma is hallgatóiknak.

A néprádió és kisebb részben a vezetékes rádió nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy széles tömegek olyan információkhoz, tudományos, kulturális értékekhez, szórakozási lehetőséghez jussanak hozzá, amelyekre korábban nem gondolhattak. A Magyar Dolgozók Pártja vezetői előtt kezdetben az ellenségtől való félelem miatt a korlátozást helyezték előtérbe, azonban főként Sztálin 1953-as halála után és a rádiózás tömegessé válásával embermilliók életének vált elmaradhatatlan részévé a Rádió.

A alább közölt forrásokat a Magyar Országos Levéltár őrzi, zömmel az Magyar Dolgozók Pártja vezető szervi és osztályanyagai, ill. a pártközpontba eljuttatott miniszteriális jelentések, feljegyzések. A bevezetőben számos olyan hosszabb idézet is található, amelyeket nem látszott érdemesnek teljes egészében megjelentetni, ezért a téma szempontjából fontos részeket inkább hosszabban idéztük a bevezetőben.

Ezen a napon történt november 22.

1985

Felavatják az M5 autópálya első szakaszát, mely Budapestet és Ócsát köti össze.Tovább

1995

Bemutatják az Egyesült Államokban és Kanadában a Toy Story – Játékháború (Toy Story) amerikai számítógép-animációs filmet a Pixar...Tovább

  • <
  • 3 / 3
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/4

 

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.

 

Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.

Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.

A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.

Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. november 22.

Miklós Dániel
főszerkesztő