Bevezetés 

A Rákosi rendszer az igazságszolgáltatásban is gyökeres változtatásokat hozott, egy új korszak kezdetét jelentették az 1949-ben szovjet mintára bevezetett intézkedések. Az 1949. évi XI. törvénnyel az ülnökbíráskodást vezették be a büntetőügyekben, „hogy a büntető igazságszolgáltatásban a jogi szakképzettség mellett a dolgozó nép meggyőződése és felfogása teljes erővel 

Az 1949. évi XX. törvény, a Magyar Népköztársaság alkotmánya, az ún. sztálini alkotmány a bírói szervezetet is átalakította: a Kúria helyett a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága került a szervezet élére, az igazságszolgáltatást mellette pedig a  bíróságok és járásbíróságok gyakorolták az igazságszolgáltatást. A szervezeti változásokat egészítette ki az ún. Btá., a büntetőtörvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvény, amely feladatának tekintette, hogy „védelmet biztosítsanak a társadalomra veszélyes cselekményekkel A büntetőtörvénykönyv általános része adott jogalapot továbbá az osztályszempontú bíráskodáshoz is.

Az 1950-es évek büntető pereinek figyelemre méltó részét képezik az izgatás bűntettében elkövetett bűncselekmények peranyagai. „Izgatási" bűntettet követett el az, aki a demokratikus államrend vagy annak alapintézményei ellen, egyes személyek vagy csoportok ellen, azok demokratikus vagy köztársasági meggyőződése miatt gyűlöletre izgat, ill. az, aki az állampolgári szabadság vagy jogegyenlőség érvényesülése ellen vagy nemzetiségi, faji, felekezeti gyűlölködésre izgat, illetőleg annak felkeltésére alkalmas más cselekményt követ el.

A per csupán egyike annak a 650 000 személy elleni eljárásnak, melyeket a bíróságok 1950 és 1953 első negyede között 

de ezek bemutatása egy-egy újabb „ablak" megnyitását jelenthetik a Rákosi rendszer mindennapjainak megismeréséhez, valamint mintaként szolgál arra, hogy e nagyszámú bírósági eljárás mögött valójában milyen jellegű ügyek is fordulnak elő tömegesen.

A bemutatott büntetőperben azt követhetjük nyomon, hogy egy kisoroszi lakos milyen véleményt alkotott a rendszerről, és ez önmagára és családjára vonatkozóan milyen következményekkel 

MDP elnökkel és feleségével szembekerülni egyenes út volt a börtönbe. Feltűnő az eljárás gyorsasága is, amely az egyes iratok keltezését követve kitűnően nyomon követhető.

Az 55 éves Ú. J. az 1946. évi VII., a demokratikus államrend és köztársaság büntetőjogi védelméről szóló hírhedt törvénycikk, 2. §-ának b. pontjába ütköző izgatás bűntettében került először a Pest Megyei Bíróság, majd a Legfelsőbb Bíróság elé. A Pest Megyei Bíróság 1951. június 22-én, a Legfelsőbb Bíróság 1951. december 10-én hozott ítéletet az ügyben. A Pest Megyei Bíróságon tettéért egy év börtönbüntetést kapott főbüntetésként, továbbá - mellékbüntetésként - négy évre eltiltották a közügyektől. A Legfelsőbb Bíróság a kiszabott börtönbüntetést nyolc hónapra csökkentette, azzal az indoklással, hogy: „ez kellően szolgálja a vádlott nevelése érdekét, és kielégíti a társadalmi védekezés szempontjait is". A főbüntetés idejét lerövidítette ugyan, a közügyektől ugyanakkor már öt évre tiltotta el, és mindezek mellett lakóházán felüli vagyona egyötöd részének az elkobzására is 

 Míg a Pest Megyei Bíróság ítéletében a vádlottat az ingadozók osztályához tartozónak tartotta, akit meg kell és meg lehet nyerni a szocializmus számára, addig a Legfelsőbb Bíróság a falusi spekuláns elemek közé sorolta a vádlottat, akit így a társadalom szempontjából jelentős veszélyt jelentőnek minősítettek, a nyolc hónapi börtönbüntetésnyi ítéletet pedig már a vádlott nevelése érdekében hozták meg (lásd 4. és a. 6. számú forrást)

Ú. J. 1951 áprilisában, ill. májusában követte el a vád alapjául szolgáló bűncselekményeket: először 1951. április 10-én, amikor a helyi pártelnök felesége, Sz. J.-né népnevelőként békeívhez gyűjtött 

Ú. J. ezt oly módon tette meg, hogy neve mellett feltüntette, hogy kulák, amikor pedig ezért felelősségre vonta őt az asszony, azzal védekezett, hogy azért tette, hogy „hadd tudja meg  hogy ő, a kulák, szintén békét akar". A népnevelő megszidta, és megkérdezte, hogy miért tesz ilyet, erre pedig azt válaszolta: „azért, hogy felfigyeljenek rá, mert akárhová megy, sehol sem hallgatják meg". Ezt a tettét a Pest Megyei Bírósággal ellentétben a Legfelsőbb Bíróság nem ítélte olyan súlyosnak, mint az utána következő vitát, mely során előbb a vádlott kérdezte meg a népnevelőt, hogy övé-e még az a ház, amelyben lakik, majd hozzátette, hogy a népnevelő fog még hozzá jönni kenyérért. Ez utóbbi kijelentése ugyanis a rendszerváltozás, valamint a népi demokratikus államrend megdöntésének reményét fejezte ki mind az első- mind a másodfokú bíróság ítélete szerint.

A másik eset ezt követően, május 7-én történt a Kisoroszi Földműves-szövetkezet béke kisgyűlése alkalmával, ahol a terménybegyűjtési- és a nemzetközi (koreai) helyzet ismertetése volt napirenden. Amikor az egyik résztvevő arról panaszkodott, hogy a szövetkezeti árudában nem kapni szövetet a későbbi vádlott közbekiáltott, hogy „a kulákoknak most nem adnak, s még sincs szövet."

Két nappal a kisgyűlésen történt incidens után az MDP kisoroszi szervezetének vezetősége kádervéleményében kifejtette, hogy a kisgyűlésen véleményét elmondó kuláknak „a népi demokráciához való viszonya a legrosszabb, szinte nyíltan a demokratikus rendszer ellen van, amit magatartásával állandóan 

sőt a környezetét is reakcióssá teszi. A pártelnök, Sz. J és a [popup title="párttitkár," format="Default click" activate="click" close text="A helyütt kívánom jelezni, hogy ekkor még az alsóbb fokú pártszervezetek kettős vezetéssel működtek, ahol természetesen a titkári funkció volt a meghatározó. Az MDP 1948-ban elfogadott Szervezeti Szabályzatának 33. pontja értelmében: „A városi, kerületi és járási Pártbizottságok és az alapszervezetek vezetőségei tagjaik közül elnököt és titkárt választanak. […] Az elnök elnököl […] segíti a titkárt.” Az 1951-es módosítás alkalmával az alapszervezetek már kimaradtak e kettős vezetési körből, az 1954-es módosítás után pedig a pártelnöki tisztség, a pártegyesülés csökevénye semmilyen szinten nem szerepelt a „pártalkotmányban”."] A. J. ezért a gyanúsított és hasonló beállítottságú lánya J. I.-né internálását 

Az 1951. május 10-én kelt, szentendrei járási rendőrkapitányságon készült környezettanulmány (lásd a 2. számú 

a fennálló rendszerrel szemben létező szinte összes bűnt felsorolja: vagyis, hogy a gyanúsított kulák, kizsákmányoló, osztályidegen, hangoskodó, jobboldali, továbbá, hogy a társadalmi munkákban nem vesz részt, nyíltan és burkoltan izgat a népi demokrácia ellen, a társas gazdálkodás ellen izgatja a falu dolgozóit, valamint klerikális befolyás alatt áll, megbízhatatlan, baráti köre a múlt rezsim kiszolgálói és hívei, a község kulákjai. Mindemellett erősítve rendszeridegenségét, a múltjáról a következőket közli a környezettanulmány: tekintélyes szerepet töltött be a községben, több állandó alkalmazottat tartott, lakása németek és nyilasok találkozóhelye volt. A jelenben elkövetett tettei közül, pedig egy május 1-jére meghirdetett körmenetet említett meg a környezettanulmány írója, amit a párt hiúsított meg. Mivel a vádlott megakadályozóként nyíltan a pártot és a tanácsot nevezte meg, így ismét a rendszer ellen izgatott. A rendőrtörzsőrmester mindezek figyelembevételével a nevezett személy megfigyelését, és sűrű ellenőrzését kezdeményezte. A környezettanulmány egy pozitívumot említ meg a későbbi vádlottal kapcsolatban, hogy nincsenek káros szenvedélyei. A környezettanulmány által említett nyilas kapcsolatainak ellenérveként megtalálhatjuk azt az igazolást, miszerint a község lakói közül többen is, szám szerint 26-an aláírásukkal és lakcímük megadásával bizonyították, hogy Ú. J. 1939 és 1945 között nemcsak passzív ellenállást tanúsított, és elítélte a zsidókkal szembeni cselekményeket, hanem aktívan segítette is őket, helyzetükön javítani próbált.

Szintén ezen a napon, május 10-én kelt a kisgyűlés megzavarásáról tett jelentés, amelyben további terhelő kijelentések kerültek elő. A gyanúsított ugyanis a textilhiányra tett megjegyzésén túl a párt helyi vezetőjét és klientúráját is szidalmazta, előbbit, hogy a múltban zöld, most pedig vörös ingben jár, a többi vezetőt pedig azért, hogy mindent ők élveznek a községben.

A megidézett tanúk többsége a párt, ill. a tanács kötelékéből kikerült emberek: a helyi MDP elnök és felesége, a népnevelő, továbbá a helyi MDP titkár és a tanács VB titkára. Meghallgatásukra május 11-én került sor a Magyar Államrendőrség szentendrei kerületi-járási kapitányságán. A kihallgatásokon a gyanúsított további kifogásolható tettei kerültek napvilágra: a népnevelő szomszéd - aki egyébként a gyanúsított állítása szerint haragosa -Amerika hangját hallotta nála többször is az éteren, miközben tejért ment át hozzá. Emellett azt is megemlítette, hogy a gyanúsított beszélgetéseik során gyakran kifogásolta a községi tanács munkáját, mivel kevésnek találta a kapott fejadagot. A helyi MDP elnök és a VB titkár a gyanúsított lányának a tanácstagokkal és a rendszer kiszolgálóival szembeni erőszakos viselkedését is kifogásolták.

A gyanúsított kihallgatására másnap, 1951. május 12-én került sor, ahol a Földműves-szövetkezeti kisgyűlésen tett kijelentése kapcsán hallgatták meg. A gyanúsított részben bűnösnek vallotta magát, elismerte hozzászólását a gyűlésen, és hogy ezt azért tette, mert sem ?, sem J. I.-né, a lánya - akinek pedig különösen szüksége lenne születendő gyermeke miatt - nem jutott 

. Ugyanakkor kijelentette, hogy az nem felel meg a valóságnak, hogy megzavarta volna a gyűlést.

Az 1951. május 19-én kelt vádirat egyrészt az osztályhelyzet hangsúlyozásaként értékelte a kulák kifejezés feltüntetését a békeíven. Továbbá az államrend megváltozása és a fasiszták visszatérése iránti reménynek minősítette a vádlott népnevelőhöz intézett szavait. A „társadalmilag rendkívül veszélyes gyanúsított" szövetkezeti gyűlésen tett kijelentését pedig gyűlölet felkeltésére alkalmasnak minősítette, mellyel a kulákság elleni küzdelmet tette nevetségessé. Ezen cselekedetei miatt, továbbá osztályhelyzete (nagy vagyonnal rendelkező falusi kapitalista), a személyében és a cselekményeiben rejlő nagyfokú társadalmi veszélyesség alapján az államügyész a társadalomtól való távoltartását tartotta indokoltnak. 1951. május 13-án az államügyész el is rendelte előzetes letartóztatását, és ezt a vádlott kérelme ellenére fent is tartotta. Azt, hogy cselekményét idegességből követte el nem mentségként, hanem indokként használta fel a további előzetesben tartásához az ügyészség.

Az összetört vádlott két esetben nyújtott be írásos anyagot: először még a büntető-eljárás folyamatában észrevételeit, és bizonyítási indítványát, majd az ítélet meghozatala után pedig fellebbezését a Pest Megyei Bíróságnak, amelyek összeállításában a védője volt segítségére(lásd a 3. és az 5. számú forrást). Az első esetben a vádakat igyekszik tisztázni az indítvány, és inkább érezhető rajta a vádlott hangja. Az elbeszélés jellegű indítvány fontos kitétele annak bizonyítása, hogy őt tévesen nevezték ipari kuláknak, hiszen a cséplő-és darálógép, amellyel rendelkezik saját keze munkájának terméke, nem tanult mestersége, továbbá háza is csupán két egyszobás lakásból áll, amin negyedmagával osztozik. A második esetben, az ítélet utáni fellebbezésben viszont már a szovjet bűnvádi eljárásjogra hivatkozik, és öntudatos szocialistának vallja magát, aki tettével csupán a figyelmet akarta arra irányítani, hogy őt korábban tévesen a kulákok közé

. Amikor a Trumannal kapcsolatos mondatát újra megemlíti az irat, ebben az esetben az amerikai elnök egy bitang jelzőt is kap, holott az eddig csupán egy helyen, a Pest Megyei Bíróság ítéletében fordult elő, vagyis vélhetően ez a szimpátiakeltés eszköze lehetett a védő részéről. A védekezés alapvetése a következő: „A büntetés célja szempontjából a döntő különbség a kizsákmányoló és a szocialista állam által kiszabott büntetés között éppen abban van, hogy a szocialista állam által kiszabott büntetés célja nem a megtorlás, vagy elrettentés, hanem a bűntettes megjavítása és a szocialista társadalmi együttélés szabályainak megtartására való nevelés". Különösen érdekessé teszi az indítványt és a fellebbezést, hogy a bizonyítási indítvány - mint a fellebbezésből kiderül - nem is került az ítélő bíróság elé, így az elsőfokú ítéletben a védelemnek igen kevés esélye volt.

A Legfelsőbb Bíróság ítéletének kihirdetése után Ú. J. további sorsa csupán közvetve követhető nyomon: az ügy 1952. február 25-én került irattárba, az ügyiratra külön is rávezették, hogy Ú. J. fogoly, ugyanakkor az ítéletben meghatározott börtönbüntetés elvileg már 

A per tehát példaként szolgál egyrészt az osztályhelyzet jogban történő érvényre jutására, másrészt arra, hogy milyen apró-cseprő ügyek kerülhettek - nem elhanyagolható számban - a Legfelsőbb Bíróság elé.

A forrásszövegek elírásból adódó hibáinak javításával, de a dokumentumok eredeti fogalmazásmódjának és helyesírásának változatlanul hagyásával közlöm az alábbi forrásokat.