Álláskérelmek

A minisztérium székházának keresése és a lakáshiány mellett a miniszterhez írott levelek szerzői nagy számban az állás és a biztos megélhetést adó munkahely érdekében emelték fel szavukat.

A munkanélküliség óriási méreteket öltött, és napról-napra nehezebb helyzetet teremtett az egész országban. Nemcsak a lakosság, de a kormány pénztárcája is üres volt, így a munkanélküliség leküzdésére irányuló törekvések úgyszólván megoldhatatlan feladat elé állították az ország vezetését. Dolgozni akaró emberek ezrei kerestek munkát, hogy megélhetésüket biztosítsák, családjukat eltartsák. A legnehezebb helyzetbe a bérből és fizetésből élők kerültek, akik az éhségtől menekülve még legszükségesebb ruhadarabjaiktól is megváltak, hogy azt élelmiszerre cseréljék. Az ellátási gondok, a feketézés és az élelmiszerek magas ára általában jellemzője volt az ország akkori helyzetének. A pengő leértékelése miatt százezrek kényszerültek arra, hogy közvetlen cserekereskedelem révén, „batyuzással", vidékre utazva jussanak élelmiszerhez. Voltak, akik családtagjukat, rokonukat, ismerősüket, barátaikat, sógort, komát igyekeztek munkához juttatni, mások nem saját érdekükben, hanem másokért emeltek szót. A levélírás célja minden esetben a közhivatal elnyerése volt.

Egyesek, a személyes ismeretségre hivatkozva, tegező formában írt levelükben úgy érezhették, hogy számukra talán jobban kinyílik annak az ajtaja, akinek „felvitte az Isten a dolgát". Így gondolkodott Hajnóczy Sándorné is, aki 1945 októberében keltezett kézírásos levelében a Molnár család „régi barátjaként" a kecskeméti ismerősök hogylétéről tájékoztatta a minisztert, s mintegy mellékesként, férjének egy bankban állást kért arra való hivatkozással, hogy „ha jó

élne, hozzáfordultam volna, a mostani nehéz helyzetünkben, tudom, meghallgatott volna." A személyes, közvetlen[kedő] hangvétel ellenére a válasz elutasító volt, mivel „nincs lehetőség arra, hogy magánvállalatoknál személyi kérdésekben interveniáljak" - írta a miniszter. (Lásd a 13. a-b. számú forrásokat!)

Az állami szociálpolitika feladatairól és a szociálpolitikai szervekről az 1945 augusztusában megjelent 6300/1945. M. E. sz. kormányrendelet és ennek végrehajtásáról az 1945 novemberében kiadott 4700/1945. N. M. rendelet intézkedett. A rendelet kiadásával új és szervezett formát öltött az állami szociálpolitika, ugyanis állami feladatként jelölte meg a „dolgozó néposztályok" szociális helyzetének javítását, emelését. Erre a rendeletre hivatkozva adott be álláskérelmet

, Debrecen város polgármestere, aki állásra szerette volna elhelyezni Csáky Sándor városi tanácsost, aki korábban „a szociális igazgatás terén igen eredményes munkásságot fejtett ki", és mindig „a munkásság érdekeinek bátor szószólója volt". A kiszemelt állást azonban már betöltötték, így a miniszter egy másik, az „egyik tiszántúli vármegye kinevezésére terjesztette" elő felvételét. (Lásd a 9. a-c. számú forrásokat!)

, a népszerű író egyik ismerősét a budapesti. állami gyermekvédelmi osztályhoz próbálta elhelyezni 1945. augusztus 27-én írt levelében. (Lásd a 7. a-b. számú forrásokat!) A Magyar Kommunista Párt újpesti szervezete pedig egy „elvtársunkat" egyenest a Népjóléti Minisztérium lakásügyi osztályán szerette volna látni előadói beosztásban. A levél időpontjában zajlott a lakásügyi főosztály átszervezése, így „ennek megtörténte után módot fogok keresni arra, hogy [...] elvtársat a lakásügyi főosztályra, szolgálattételre berendeljem" - szólt a hivatalos miniszteri válasz. (Lásd a 10. a-b. számú forrásokat!)

,  aki ekkor képviselősége mellett a Magyar Kommunista Párt Politikai Bizottságának a tagja és a Szabad Nép főszerkesztője volt, egy makói tiszti főorvosi kinevezés ügyében járt el a miniszternél. A válaszlevél rendkívül lakonikus volt, egyúttal utalt a kommunista nómenklatúrán belüli rangsorra is: a kinevezés megtörtént. (Lásd a 16. a-b. számú forrásokat!)