N. Lajos és társai, köztük 1956-os forradalmárok is, „Igazságot Magyarországnak”, „A nemzeti függetlenségért küzd a...Tovább
Rákosi-korszak
További használat kulcsszavak
Oldalak
Magyarországon – csakúgy, mint a szovjet érdekszférába került más államok tekintetében – a 2. világháborút követően nem sokkal megkezdődött a társadalmi, a gazdasági és a politikai szerkezet mesterséges átalakítása. A transzformációhoz a sorvezetőt a szovjet minta adta, amely szorosan együtt járt a magántulajdon felszámolásával. A szovjetizálás maga után vonta az ellenségképek kialakulását is. Rákosi Mátyás 1948. augusztus 20-i hírhedt kecskeméti beszédében hirdette meg a kulákok elleni fellépés igényét. A pártállami narratívában a társadalom számára leginkább a politikai sajtó hasábjain a dolgozó kis- és középparaszt ellentétpárjaként jelent meg a helyi közösségben betöltött súlyuk miatt gazdaelitnek is aposztrofálható társadalmi réteg.
Feszített tervezés és éhezés: dokumentum a többéves begyűjtési rendszer bevezetésének a történetéhez
A Rákosi-korszak egyik leggyűlöltebb emléke a kötelező beszolgáltatás volt. A sztálinista pártvezetés a beadási kötelezettséget arra használta fel, hogy az iparosítást és a mezőgazdaság kollektivizálását felgyorsítsa, illetve az azokkal szembeni ellenállást megtörje. A kommunista párt szovjet mintára a tervgazdálkodás részeként tekintett erre az állami beavatkozásra, amely az első ötéves tervben fontos szerepet kapott.
Magyarországon 1945 után a sportot állami irányítás alá vonták. Az élsport mellett nagy hangsúlyt fektettek a tömegsportra, amelyet szovjet mintára, központi irányítással igyekeztek mozgalommá szélesíteni. Az első ízben 1951-ben megrendezett falusi spartakiád-versenysorozattal a parasztifjúságot akarták bevonni a sportmozgalomba. Ezt különböző tömegszervezetek és a tanácsi sportirányítás együttes munkájával igyekeztek megvalósítani, több-kevesebb sikerrel. Megyei tapasztalatok szerint a résztvevők számát tekintve az első falusi spartakiád vegyes eredményeket hozott, mégis ezt követően a spartakiádokat változó lebonyolítási formában ugyan, de az 1980-as évek végéig megrendezték.
„Rákosi Mátyás, a magyar nép bölcs vezetője az egész ország jólétén dolgozik. […] Új életet épít hazánkban, boldog jövőt gyermekeink számára. […] Népi demokráciánk az ő kezdeményezésére teszi lehetővé a gyermekek számára a ragyogó jövő alapját. […] Gerő Ernő, Rákosi Mátyás munkatársa, 1948-ban, közlekedési minisztersége alatt elkezdte Magyarországon is a Szovjetunió mintájára gyermekvasút építését a pajtások számára” – adta hírül első oldalán a „Büszkeségünk az úttörővasút” címmel kiadott brosúra, amely az úttörővasutat és közvetve a szocializmus építését népszerűsítette.
A magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a felsőoktatás nagymérvű átalakítása is megkezdődött. Az iparosítás programjának végrehajtása új egyetemek, új karok létrehozását igényelte, és a hallgatók személyi összetételének osztályszempontok szerinti megváltoztatására is nagy erőfeszítéseket tettek. A közvéleménynek sikerekről számoltak be, a propaganda a „dolgozó nép” oktatási lehetőségeinek soha nem látott mértékű bővüléséről beszélt. A valóság azonban ebben az esetben is sokkal árnyaltabb volt. Az elhibázott felsőoktatási politika a rendellenességek, az eredménytelenségek eseteinek bő tárházává vált, amit már a korszakban is igyekeztek kivizsgálni és elemezni. E szigorúan a belső köröknek szóló jelentésekből választottunk ki egyet, hogy megmutassuk, a hatalom szempontjából milyen problémák terhelték a Rákosi-rendszer felsőoktatását.
„A lopás! Hiszen mindent a frontnak! jelszóval mindent el is vittek. Lopták zsebben a gabonát, itták a kifejt tejet. Enni kellett, gyerekek is voltak, férfiak meg csak nyomorékok! A tüdő és gyomorbajosok! Akiket semmire sem lehetett használni a fronton. De a földeken és bokrokban érvényesülni akartak. Volt is jelentkező bőven, hiszen iszonyatos volt a férfihiány! De nekik a legjobbak kellettek! Olyanok, mint Potapova! De ő végigvágott a tolakodón, megtanulták, hogy Liza nem eladó egy ölelésért. Kibírja a háború végéig! És kibírta.”
„Az eskü letétele után az Elnöki Tanács tagjai, a miniszterek és a Püspöki Kar tagjai átvonultak a fogadó terembe, ahol gyönyörűen megterített asztalok várták a vendégeket. Azonban az asztalhoz férni úgyszólván lehetetlen volt, mivel a filmesek, fotósok és újságírók mint a sáskahad ellepték és úgyszólván falták az ételeket, a likőrt és pálinkát borospoharakból itták. Kettő közülük teljesen berúgott.”
"A nevelőtestület H. F.-t „egyhangúan bűnösnek ítéli a népi demokráciánk és a világ dolgozóinak vezérei: Sztálin és Rákosi elvtársak iránti ellenséges, minősíthetetlenül ízléstelen magatartás bűnében, és ezért javasolja H. F.-ának az ország összes iskoláiból mind nyilvános, mind pedig magántanulóként való kizárását. Egyben megállapítja, hogy intézetünkben fokozni kell a politikai éberséget az ellenséges megnyilvánulások könyörtelen felszámolása és megelőzése érdekében, és megbízza az osztályfőnököket, hogy havonként nézzék végig meglepetésszerűen a növendékek tankönyveit."
„A brigád tagjai körülfogják az ellenséges alakok maskaráit, majd Ludas Matyi rövid rigmussal, vagy néhány szóval tréfás ítéletet mond rájuk, és egy nagy kardalakú libatollal jelképesen kivégzi őket. Ezek kimúlnak és a többi maskarás, a dobosok, kolomposok nagy lármával kicipelik őket. A csoportot követi egy most megjelent maskarás, az Óév figurája, aki túlzott, tréfás zokogással megy utánuk.”
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt december 21.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/5-6.
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet idén utoljára jelentkezik friss lapszámmal. Az idei utolsó, összevont lapszámunkban megjelent forrásismertetések országunk határain belülre és kívülre kalauzolják az olvasókat. A publikációk foglalkoznak az első világháború után évekig rendezetlenül maradt magyar-osztrák határkérdés utóéletével, a második világháború alatt Magyarország határaitól távol zajlott Don-kanyarbeli harcokkal, a Budapesten, azonban hivatalosan az Egyesült Államok területén tartózkodó Mindszenty József menedékével, valamint a kárpátaljai magyarság identitásának kérdésével.
Az idei harmadik számunkban jelent meg Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltára) forrásismertetése, amelyben a szerző a nyugat-magyarországi kérdés rendezésének az utóéletéről mutatott be egy dokumentumot. Az ismertetés időközben kétrészesre bővült: mostani számunkban egy újabb irat kerül bemutatásra, amely a magyar felkelők okozta károk megtérítésének az ügyéhez szolgáltat további információkat.
Egy másik ismertetés folytatása is friss számunkban kapott helyet. Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) Tuba László hadnagy harctéri naplóját adja közre. A második rész a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a Don menti tevékenységét mutatja be 1942. június 28-tól szeptember 12-ig. Az eddig publikálatlan napló a zászlóalj történetének egyedülálló forrása, mivel mindezidáig kevés korabeli kútfő volt ismert a csáktornyai egység doni működésére vonatkozóan.
Mindszenty József bíboros menedékének ügyét Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy sajátos szempontból világítja meg. A szerző az Associated Press korabeli tudósítója, Anthony Pearce cikkei, megnyilvánulásai – illetve a magyar állambiztonságnak adott jelentések – alapján elemzi, hogy az újságíró milyen módon kezelte, adott hírt a budapesti amerikai követségen tartózkodó Mindszenty helyzetéről.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) egy, a kárpátaljai magyarságra vonatkozó sajátos elképzelést, valamint annak utóéletét mutatja be. Balla László az 1970-es évek közepén publikált cikksorozatában fejtette ki álláspontját a „szovjet magyarok” fogalmáról, a „szovjet magyarság” mibenlétéről. Balla elgondolása nem okozott osztatlan sikert, és mint a bemutatott külügyi dokumentumok is bizonyítják: a magyar-szovjet viszonyra is kihatással volt.
Az idei utolsó számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kézirataikat. Köszönjük továbbá a 2024. évben, a korábbi számainkba ismertetéseket küldő szerzőinknek is a bizalmát, amiért megtisztelték szerkesztőségünket írásaikkal. A jövőbe tekintve: az ArchívNet 2025-ben is várja a forrásismertetéseket a 20. század gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténetére vonatkozóan.
Budapest, 2024. december 18.
Miklós Dániel
főszerkesztő