"Szól a rádió"

Egy államvédelmi tiszt esete a szocialista törvényességgel

Hová szokott járni szórakozni Szakolyban?
Szórakozni nem szoktam elmenni, mivel 1943. december 16-án vettem egy 800 forintos rádiót és azt szoktam hallgatni.
Milyen híreket szokott hallgatni a rádióban?
A magyar rádió Kossuth és Petőfi adásaiban rendszeresen meghallgattam a híreket és színházi közvetítéseket.
Beismerem, hogy a magyar rádió híreinek meghallgatása után több esetben hallgattam a "Szabad Európa" és az "Amerika Hangja" magyar nyelvu híreit, ahol általában családom volt jelen.

   
Bevezetés 

1955. március 24-én a Szabolcs-Szatmár megyei államvédelmi szervek határozatot hoztak Csontos János szakolyi újgazda őrizetbe vételére, mert saját lakásán állítólag rendszeresen és folyamatosan, több személlyel együtt hallgatta a nyugati rádiók adásait, és ezek híreit terjesztette is a község lakói között. Március 28-án őrizetbe vették és házkutatást tartottak nála, melynek során többek között lefoglalták az Orion 325-ös típusú rádióját is. Március 31-én került előzetes letartóztatásba, április 2-ra pedig már le is zárult a vizsgálat, április 5-én elkészült a vádirat-tervezet [7. dokumentum], és Csontos ügyét átadták az ügyészségnek. Figyelemreméltó elem az üggyel kapcsolatban, hogy, mint az Németh József államvédelmis alhadnagy április 2-i jelentéséből [5. dokumentum] kitűnik, csupán két használható tanúvallomást sikerült produkálniuk [3. és 4. dokumentum], ám ezekből és Csontos János kihallgatási jegyzőkönyveiből [1. és 2. dokumentum] sem derül ki sokkal több, mint hogy néhány ember egyszer-kétszer meghallgatta a Szabad Európa és más nyugati adók magyar adásait.

Az ügy április 5-én átkerült az ügyészségre, ahová április 9-én beidézték a két tanút kihallgatásra. Az események azonban ezen a ponton némi fordulatot vettek: az egyik tanú visszavonta a korábbi vallomását, arra hivatkozva, hogy megijedt az ávótól, és csak azért vallotta az államvédelmi szerveknek, hogy hallgatta a Szabad Európa adásait. Németh József alhadnagy április 9-i jelentése [8. dokumentum] szerint a kihallgatást végző tiszt - és hozzátehetjük, hogy minden bizonnyal maga Németh is - alapvető hibákat vétett, így a szerv nem megfelelő munkája vezetett ehhez a malőrhöz. Az ügyészség és az államvédelem egymást okolta a hibáért, ezen kívül a törvényességet is eltérően értelmezték. Végső Gyula ügyész úgy látta, hogy nincs alap Csontos elítélésére, és szabadon kell majd engedni, Németh alhadnagy viszont a fő célt az osztályellenség eltiprásában látta: véleménye szerint a "törvény szigorával" kell a csendőrt büntetni, még akkor is, tehetjük hozzá, ha "a törvény" jelen esetben a csendőrt védi.

Németh alhadnagy nem is nyugodott bele a kudarcába, és pár napon belül két új tanút kerített, akik Csontos János fél évvel korábbi állítólagos tsz-ellenes kijelentéseit bizonyították. Szőllősi József, a BM megyei főosztályának alkalmazottja (!), a sógorától, Nyircsák János tsz-elnöktől hallotta, hogy Csontos a tsz földjére hajtotta tehenét, azt a tsz-elnök felszólítására sem akarta onnan elterelni, sőt az elnököt szidalmazta és rá is támadt. Az már csak mellékes körülményként szerepelt, hogy Csontos lakásán kulákok és volt csendőrök nyugati rádiók adásait hallgattak. [9. dokumentum.] Nyircsák János tsz-elnök vallomásából [10. dokumentum] azonban kiderült, hogy nem Csontos tehene tévedt a tsz kukoricásába, és ugyan szidta őt és a kollektivizálást, ám az már fel sem merült, hogy Csontos őt meg akarta verni. Mindenesetre a két új tanúvallomás elegendőnek látszott arra, hogy Csontos Jánost mégis perbe fogják népi demokratikus államrend elleni izgatás bűntette címén.

Csontos János ügyében a megyei bíróság június 3-án hozott jogerős ítéletet, és Csontost bizonyítottság hiányában felmentette a vád alól. A bíróság előtt ugyanis Nyircsák János is visszavonta korábbi vallomását, így kiderült, hogy Csontos és Nyircsák között azért volt szóváltás, mert utóbbi a mezőn dolgozó emberek közelében lövöldözött madarakra, eközben azonban Csontos egyáltalán nem mondott izgató kifejezéseket. A rádióhallgatás kapcsán is csupán azt lehetett megállapítani, hogy Csontos felesége kapcsolt a nyugati adók magyar nyelvű adásaira, ám arra az ott lévő férfiak nem figyeltek, az elhangzottakat meg sem beszélték. Németh József áv. alhadnagy minden igyekezete dacára tehát a volt csendőrt mégis felmentették, és a rádióját is visszakapta.

Az ügy iratai elsősorban a "szocialista törvényesség" magyarországi érvényesülése szempontjából figyelemreméltóak. 1955-ben már (még?) kellően meg nem alapozott váddal nem ítéltek el egy kisgazdát, akit mellesleg meg sem próbáltak kuláknak beállítani. (Ez már azért is nehézségekbe ütközött volna, mert egy párholdas újgazdáról volt szó, igaz, az ÁVH-nak korábban nem voltak ilyen fenntartásai.) Az ügyből az tűnik ki, hogy a nyomozó szervek által formálisan kellően elő nem készített politikai ügyben érvényesültek a formális törvényi előírások. Ez illeszkedett a Nagy Imre által meghirdetett új politikához, ami többek között a társadalomra nehezedő nyomás csökkentésével kívánta növelni a rendszer stabilitását. Az is kiderül ezekből az iratokból, hogy a - BM Megyei Főosztályába besorolt - helyi államvédelmi szervek ezzel a politikával nem feltétlenül értettek egyet, és továbbra is fő feladatuknak tekintették a parasztság megregulázását, a falusi társadalom megfélemlítését. Ebben azonban, ha egyes formális feltételek hiányoztak, az igazságszolgáltatás intézményei már nem voltak feltétlenül partnerek. Az állambiztonsági szervek hozzáállását mutatja, hogy a felmentő ítélet ellenére Csontos Jánost nyilvántartásban vették, és még 1965-ben is az alapnyilvántartásba való további besorolását javasolták. (Igaz, ebben közrejátszott az is, hogy az 1956-os forradalom alatt szervezte a helyi nemzetőrséget, és annak helyettes parancsnoka lett, ezért azonban ellene eljárás nem indult.)

Csontos János ügy&eac ute;ben keletkezett iratok nemcsak a korabeli "igazságszolgáltatás" kulisszatitkaiba engednek bepillantást, hanem egy kis szabolcsi falu mindennapjairól is tudósítanak. Kiderül belőlük, hogy a parasztemberek is fontosnak tartották, hogy értesüljenek a világ eseményeiről, és viszonylag tájékozottak is voltak ezekkel kapcsolatban. Már önmagában az is figyelemre méltó, hogy egy nincstelen földműves fia 1943-ban rádiót vásárol, ami akkor is érdekes, ha csendőr szakaszvezető is az illető. A falusi társadalom életerejét, védekező képességét mutatja, hogy 1955-ben az igazságszolgáltatás előtt már szembe mertek szállni az államvédelem elnyomó hatalmi apparátusával.

(Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. A központi operatív nyilvántartást végző szervezeti egységek által kezelt dossziék Vizsgálati dossziék)

Kulcsszavak

Ezen a napon történt január 27.

1944

A szovjet Vörös Hadsereg áttöri Leningrád több mint 2 éve tartó német blokádját.Tovább

1945

A szovjet Vörös Hadsereg felszabadítja a birkenaui és auschwitzi koncentrációs táborokat.Tovább

1967

Több mint 60 ország képviselője aláírja az Atomcsend-EgyezménytTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők