Robert Peary eléri az északi-sarkot, másodikként Frederick A. Cook (1908. április 21.) után.Tovább
"Szól a rádió"
Hová szokott járni szórakozni Szakolyban?
Szórakozni nem szoktam elmenni, mivel 1943. december 16-án vettem egy 800 forintos rádiót és azt szoktam hallgatni.
Milyen híreket szokott hallgatni a rádióban?
A magyar rádió Kossuth és Petőfi adásaiban rendszeresen meghallgattam a híreket és színházi közvetítéseket.
Beismerem, hogy a magyar rádió híreinek meghallgatása után több esetben hallgattam a "Szabad Európa" és az "Amerika Hangja" magyar nyelvu híreit, ahol általában családom volt jelen.
Csontos János elleni bűnügy - vádirat
BM Szabolcs-Szatmár megyei Főosztály
Áv. Vizsgálati Osztálya
Szigorúan titkos!
Tárgy: Csontos János elleni bunügy
V á d i r a t
Csontos János volt cső. szkv. Ellen a BHÖ. 2. pont (a) bekezdésében foglalt népi demokratikus államrend elleni izgatás buntette miatt.
Csontos János izgatás gyanúja miatt került előzetes letartóztatásba.
A vizsgálat a következőket állapította meg:
Terhelt 1942-től mint csendőr teljesített szolgálatot 1944-ig. Rendszerellenes beállítottsága révén több esetben hallgatta a "Szabad Európa" és "Amerika Hangja" magyar nyelvu híreit, melyet környezetében terjesztett.
Ennek alapján 1955. február első és második felében a "Szabad Európa" és "Amerika Hangja" a népi demokratikus Magyarországot rágalmazó és becsmérlő magyar nyelvu híreinek meghallgatása céljából 2 esetben felkereste lakásán Bíró János, Kohári Ferenc, Irinyi József rokonai, valamint Soós János ás Palócz István ismerőse.
Terhelt kihallgatása során fenti buncselekmény elkövetését beismerte (1-2. sz. jegyzőkönyv), de bizonyítja azt Bíró János és Soós János tanúvallomási jegyzőkönyve is.
Fentiek alapján
Az 1955. március 31. óta előzetes letartóztatásban lévő
Csontos János terhelt ellen ([...] 5 elemit végzett, gazdálkodó, pártonkívüli, büntetlen előéletu, Szakoly, József Attila u. 4. szám alatti lakos)
vádat emelek,
Mert a BHÖ. 2. pont (a) bekezdésében foglalt népi demokratikus államrend elleni izgatás buntettét követte el.
Bíróság elé idézendők:
1.) Csontos János terhelt (M. Börtön Psága útján)
2.) Bíró János tanú (Szakoly, József Attila u. 12. sz.)
3.) Soós János tanú (Szakoly, Mihálydi u. 25. sz.)
A tárgyalás megtartására a Bp. 23 (a) pontja alapján a megyei bíróság illetékes.
Nyíregyháza, 1955. április 5.
Németh József áv. alhdgy.
(ÁBTL 3.1.9. V-127550 31-32. old.)
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 06.
A munkáspárt egyesülése után létrejött ifúsági szervezet felvette a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége (KIMSZ) nevet.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.
Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.
Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.
Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő
