Kereső

Találat: 871

1979. október 13.

Losoncz Miklós közgazdász háttérelemzésében összefoglalja a gazdasági szerkezetváltással kapcsolatos tényezőket, kiemelve azt, hogy annak sikeressége a vállalati magatartástól, azok alkalmazkodó készségétől nagymértékben függ.

1979. október 20.

A kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok 1960-as évek közepén elkezdődött lendülete 1976 után lefékeződött. Ennek következtében csökkent a KGST-tagállamok és a fejlett tőkés országok közötti árucsere részaránya a világkereskedelemben. A cikk ismeretlen szerzője szerint az átmeneti megtorpanás jól átgondolt stratégiával és azok erélyes végrehajtásával megfordíthatók.

1979. október 20.      

A magyar építőipar helyzetét bemutató cikk felhívja a figyelmet annak fontosságára, a gazdaságban betöltött egyre nagyobb szerepére.    

1979. október 27.

A keleti és a nyugati integrációs szervezetek közötti kapcsolatokat elemző és ismertető cikk bemutatja a két tömörülés közötti gazdasági kapcsolatok jellegzetességeit, a magyar szempontból kiemelten fontos szerepét az európai enyhülési folyamat megőrzésében.

1979. október 27.

A magyar-francia kapcsolatok Kádár János 1978-as párizsi útjával újabb lendületet vettek. Mindkét részről a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését tűzték ki célul, és ebben igen komoly szerepet szántak a Magyar Kereskedelmi Kamara párizsi kereskedelmi központjának, amely a francia világváros elegáns XVI. kerületében, a diplomáciai negyedben nyílt meg. A diplomácia malmainak lassú „őrlését” mutatja, hogy ennek alapjait megteremtő kétoldalú műszaki és tudományos egyezményt még 1966-ban, a francia külügyminiszter (Maurice Couve de Mur

1979. november 3.       

Matkó István cikke a magyar gazdasági szerkezetátalakítás fontosságára, a világpiachoz való alkalmazkodás jelentőségére hívja fel a figyelmet.                             

1979. november 3.

Az idő fogalma, az eredmények, a szocialista verseny szlogenjei vajon megfelelnek-e a modern kor kihívásainak, a világ tudja-e az eredményeinket? Erdélyi Sándor újságíró rövid fejtegetése ezt a kérdést boncolgatja, mintegy tükröt állítva az olvasó elé.

1979. november 3.                

A magyar-jugoszláv kapcsolatokban kiemelt jelentősége a magyarok lakta Vajdasággal való kapcsolatoknak, amely a két ország kereskedelmének 30%-val részesedett.                    

1979. november 17.

A szocialista országok közül elsőként Magyarországon, Budapest székhellyel alakult meg egy olyan nemzetközi bank 1979. november 9-én, amelyben nyugati részvényesek rendelkeznek többségi érdekeltséggel. A Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. megalapításától a Magyar Nemzeti Bank és hat vezető nyugat-európai és japán pénzintézet írt alá megállapodást. Az új bank nem foglalkozott a lakosság valutaügyeivel.1979. november 17.

1979. december 22.

Szikszay Béla az MSZMP Központi Bizottsága Gazdaságpolitikai Osztályának osztályvezető helyettesével készített interjú arra vállalkozik, hogy az olvasóknak megmagyarázzák a gazdasági fejlődés lelassulásának okait, azok hatását beruházások csökkentésére, vagyis kimondva kimondatlanul az életszínvonal csökkenésére.

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.

Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.

Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.

Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.

Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. február 14.

Miklós Dániel
főszerkesztő