Archívum

2020: Az enyhülés fogságában? Joe Biden és George McGovern demokrata szenátorok magyarországi tárgyalásai (1977. augusztus 8–16.)

Az 1975-ös helsinki egyezmény megkötése után a hidegháború történetében új szakasz, az enyhülés időszaka következett. A kelet-nyugati kapcsolatok megélénkültek, és mindkét oldalon keresték a kapcsolatépítés lehetőségeit. A szocialista blokkban a Helsinkiben vállalt kötelezettségek közül az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó szabályok leginkább a magyar vezetésnek nem okoztak gondot. Ez a „rugalmasság” kihatott a kádári Magyarország nemzetközi megítélésére, és így az ország – Lengyelország mellett – az enyhülés egyik első számú haszonélvezőjévé vált. Magyarország számára ugyanis alapvető érdek volt a nyugati kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok fejlesztése, és ehhez politikai-ideológiai engedményeket is kész volt tenni. Az 1977-es amerikai választásokon hatalomra jutott Carter-adminisztráció is stratégiai célként fogalmazta meg az enyhülés továbbvitelét, és annak központi elemét az emberi jogok kérdése jelentette. Az amerikaiak (és a többi nyugati hatalom) elsődlegesen a családegyesítési kérdéseket, a szabad mozgást, a bilaterális kapcsolatok fejlesztését tűzte ki célul, amely elvárásoknak a magyar vezetés viszonylag könnyen meg tudott felelni, és így hamar a Nyugat „aktuális kedvencévé” tudott válni.

 

2020: Grósz Károly 1988. szeptemberi tárgyalása Erich Honeckerrel

Grósz Károly, akit az 1988. május 20–22-i országos pártértekezleten a lemondott Kádár János utódaként az MSZMP KB főtitkárává választottak, alig négy hónappal később Magyarország egyik legfontosabb partnerországának vezetőjével, Erich Honeckerrel tárgyalhatott a Német Demokratikus Köztársaságban. Forrásközlésemben röviden összefoglalom a magyar párt- és kormányküldöttség 1988. szeptember 8–9-i kelet-berlini látogatásának fontosabb eseményeit, majd közlöm az ahhoz kapcsolódó, legfontosabbnak vélt hazai és német levéltári dokumentumokat.

 

2020: „Ínségköltségvetés” – Megszorító csomag az 1920-as években

Nehéz szívvel terjesztette be Bud János pénzügyminiszter 1924-ben a stabilizációs költségvetést, amely szorosan alkalmazkodott a Népszövetség Pénzügyi Bizottsága által megállapított keretekhez. A pénzügyminiszter költségvetési beszédében szükségesnek tartotta néhány elvi álláspont leszögezését. Elsősorban nyíltan kijelentette, hogy a költségvetés nem is „szükség-”, hanem „ínségköltségvetés”.

 

2020: „Az Ausztria és Magyarország közti viszonynak javítását az szolgálja leginkább, ha arról mennél kevesebb szó esik” – A soproni népszavazás utóélete a Külügyminisztériumi Levéltár fennmaradt irataiban (1921–1938)

Az ún. nyugat-magyarországi kérdés az 1921. évi kis magyar–osztrák háború után bölcs, komoly formában máig nem vitatott kompromisszumos megoldással zárult. Ugyanakkor a két országnak nagyrészt az Osztrák–Magyar Monarchia diplomáciai boszorkánykonyhájában edződött politikusai tudatosan jegelték a problémát, amely a kétoldalú kapcsolatokat kisebb-nagyobb mértékben egészen 1938-ig megterhelte. Bécsben továbbra is a „soproni csalásról”, Budapesten pedig az „osztrák hullarablásról” szólt a fáma.

 

2020: A Galilei Kör válságperiódusa 1914–1916-ban

A magyar történelem egyik legjelentősebb diákegyesületének, az ateista-szabadgondolkodó fiatalokat tömörítő Galilei Kör (1908–1919) történetét két korszakra választja szét az első világháború kitörése. Míg az első, „nagy” korszakot az antiklerikalizmus jellemezte, az 1914 utáni „kis” korszakot az antimilitarizmus. Időbe telt azonban, amíg a galileisták előadások és szemináriumok szervezésével a magyarországi antimilitarista mozgalom élére álltak: sokáig az is kérdéses volt, hogy a diákegyesület folytatni tudja-e a működését. A közölt dokumentumok – a Galilei Kör 1915. október és 1916. augusztus közti közgyűlési és választmányi üléseinek jegyzőkönyvei – e válságperiódusába nyújtanak betekintést.

 

2020: Mindszenty József panaszlevele a Vatikánba egyes magyar jezsuiták ellen

A KALOT 1946. júniusi ünnepe konfliktust váltott ki a szervezet jezsuita vezetői és Mindszenty József bíboros hercegprímás között. Nagy Töhötöm SJ igazoló (kioktató) levelére válaszul, amelyet a bíboros „förmedvény”-nek nevezett, utóbbi bepanaszolta a Vatikánban a jezsuitákat, akik nem fogadják el a „püspökök által elfogadott rendszert”. A panaszlevél szövege nem került elő a magyarországi közgyűjteményekből, csak 2020. március 2-a után a Vatikáni Levéltárakból, nevezetesen az Álltitkárság Államközi Kapcsolatokban illetékes Szekciójának levéltárából. Ezt a levelet ismertetjük, majd közöljük magyar és latin szövegét.

2020: Magyar préri Kanadában

Hoffmann Ferenc (1877–1958) református lelkész az 1938 augusztusában Budapesten tartott Magyarok Világkongresszusára állította össze a kanadai magyarok életét 208 fényképen és anekdotákon, újságkivágatokon keresztül bemutató fényképalbumát. Az album jelentősége, hogy a húszas–harmincas évekből páratlan részletességgel dokumentálja a nyugat-kanadai magyarság történetét és mindennapjait.

2020: Üzenet a távolból – Eckhardt Tibor 1943-as levele amerikai tevékenységéről

Eckhardt Tibor a magyar történelem egyik mozgalmas életű, mára azonban kissé feledésbe merült aktora, akit manapság leginkább csak a második világháború alatti amerikai missziója miatt ismerhetünk. A Független Kisgazdapárt korábbi elnöke 1941-ben érkezett az Amerikai Egyesült Államokba, ahol fő feladata az volt, hogy a „magyar ügynek” támogatókat szerezzen. Kiutazására a Teleki-kormány adott megbízást, azonban a politikai helyzet változása miatt Eckhardt a későbbiekben jóformán magára maradt, a politikailag hozzá közel állók pedig kevés információt tudtak szerezni tengerentúli tevékenységéről. 1943-ban lehetősége nyílt rá, hogy tájékoztassa az Egyesült Államokban tapasztalt politikai helyzetről magyarországi ismerőseit, politikustársait; levelében egyúttal saját sorsáról is beszámolt.

2020: Halál Csucsán – Paál Árpád nekrológja Octavian Gogáról

Octavian Goga román költő 1938. május 7-én Csucsán bekövetkezett halála megdöbbentette a két világháború közötti romániai és romániai magyar közvéleményt. Az akkor született lapösszeállítások és megemlékező írások sorába illik Paál Árpád erdélyi magyar politikus és publicista ismereteim szerint publikálatlanul maradt nekrológja, amit az ország egykori vezetőjéről írt. Az itt közölt dokumentumban arról olvashatunk, hogy milyennek látta az erdélyi magyar nacionalista, antiszemita és a társadalomszervezést a keresztény hivatásrendiség alapján elképzelő Paál az erdélyi, de ugyanakkor nagyromán antiszemita nacionalistát, – valamint arról is, hogy milyen megfontolások szerint értékelte az erdélyi magyar politikus a nyíltan fasiszta költő „ajánlatát” a romániai magyarok integrációjára jobbnak, mint a demokratikus Román Nemzeti Párt egykori politikusainak elképzeléseit.

2020: Olasz állampolgárok Magyarországon a két világháború között

E forrásközlésben arra vállalkoztam, hogy a Központi Statisztikai Hivatalnak az 1930. évi népszámlálás során keletkezett, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött adattáblái, valamint a levéltár vállalati iratanyagából kiválasztott két olasz–magyar vegyes alapítású társaság munkaügyi anyagának segítségével megállapítsam az 1930-as években Magyarországon élt olasz állampolgárok számarányát, és egy-két levéltári dokumentumon keresztül konkrét személyeket is bemutassak. Nem törekedtem teljes körű áttekintésre, sokkal inkább ízelítőnek szántam az írást, hogy olyan jellegű levéltári forrásokat is bemutathassak, amelyek a kevésbé kutatottak közé tartoznak.

 

2020: Akik nem akarták Csehszlovákiát – A „keleti tót kérdés” a Jászi-féle nemzetiségi minisztériumnak küldött jelentések tükrében

„Tiltakozunk az ellen, hogy bennünket a cseh szlovák [!] államhoz való csatolás céljából magyar hazánktól elszakítsanak. […] A mi népünk boldogulását […] a magyar államkeretben, önkormányzat útján, magyar testvéreinkkel egyetértésben kívánjuk biztosítani” – olvasható az észak-zempléni Homonna nemzeti tanácsának határozatában, amit táviratban küldtek a Károlyi-kormány nemzetiségi ügyekkel megbízott miniszterének, Jászi Oszkárnak.

2020: Életutak – Adalékok a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselők pályafutásához

„Azok a menekültek csak ideig-óráig maradnak a mai Csonka-Magyarországon. Hazamennek ők egytől egyig. Nem a jelszavas politika fogja őket visszahívni, hanem visszahívja őket parancsoló erővel az édesanyjuk sírja, kis templomuk harangja, a föld, a Haza, az ő hazájuk, mely a mienk is!” A fenti véleményt a Szolnokon működő Menekülteket Segítő Egyesület fogalmazta meg a menekült tisztviselők kapcsán 1921. szeptember 16-án írt levelükben.

2020: Főispáni kinevezések 1918 végén, gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején

„Tudvalevőleg minden olyan kormányváltozásnál, amely politikai párt- és programváltozással van egybekötve, az összes vármegyei és városi főispánok beadják lemondásukat, hogy az új kormány a saját politikájának megfelelő főispánokat nevezhessen ki. Így történt 1918. november 1-én is. Azt hiszem, mióta Magyarországon alkotmányos élet van, még belügyminiszter a főispáni kinevezések körül nagyobb nehézségek elé nem jutott, mint e sorok írója.” A fenti idézet az 1918. október 31-én kinevezett Károlyi-kormány belügyminisztere, gróf Batthyány Tivadar tollából származott, és jól tükrözte a hivatala egyik sarokpontjának számító problémakört, a kormány politikájához hű főispánok kinevezését övező nehézségeket.

2020: Az amerikai hadimozdonyok beszerzésének (viszontagságos) körülményei

A második világháború végén katasztrofális helyzetbe került a magyar vasúti közlekedés is. A kétségbeejtő járműhiányt végül az Egyesült Államok európai hadifelesleg-készletéből sikerült pótolni kedvezményes áruhitel keretében. Az ideiglenes, néhány évre tervezett gőzmozdonyok végül megérték a magyarországi gőzvontatás 1980-as évekbeli végét is. Az amerikai lokomotívok megszerzéséhez azonban igen rögös út vezetett. Az elszegényedett, súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő Magyarország kormánya ‒ felismerve a rendkívül kedvező alkalmat, anyagi-pénzügyi lehetőségeinek határáig elmenve ‒ mindent megtett azért, hogy elősegítse a gazdasági élet számára létfontosságú vasúti közlekedés mielőbbi helyreállítását.

2020: Mozzanatok a szatmárnémeti impériumváltás folyamatából

Összeállításunk a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetébe kíván betekintést nyújtani. Az uralomváltást folyamatként értelmezzük, amely nem egy eseményhez – pl. az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagygyűléshez, vagy a román hadsereg bevonulásához – köthető, hanem éveken át elnyúló történések sorozata. E szemléletet tükrözi a dokumentumválogatás is. Csak az első irat szól a román hadsereg bevonulásáról és az azt megelőző napokról, a másik kettő már a román uralom és közigazgatás megszilárdulásának folyamatába nyújt betekintést: az 1920-as népszámlálásba, illetve a közigazgatás nemzetiesítésének/románosításának levezénylésébe.

2020: Beregszász és vidékének vészterhes hónapjai Összeomlás, proletárdiktatúra és az elcsatolás időszaka (1918–1920)

Az első világháború és az azt követő összeomlás Magyarország északkeleti vármegyéit sem kerülte el. 1918 őszétől egyre inkább Bereg vármegye, főleg Beregszász vált Ung, Ugocsa, Máramaros és Bereg vármegyék politikai központjává. Ebben szerepet játszott a csehszlovák és román katonai térnyerés is, amely miatt e területen a magyar állam fennhatósága fokozatosan csökkent. Írásunkban azt mutatjuk be, hogy Beregszászon és környékén milyen események zajlottak le 1918 zavaros őszétől a trianoni békeszerződés aláírásáig. A város román, majd csehszlovák katonai megszállásával ugyanis az impériumváltás már 1919 áprilisában kezdetét vette, és az 1920. június 4-én aláírt békeszerződéssel vált véglegessé.

2020: Adalékok a Duna–Tisza köze román megszállásához (1919. augusztus–november)

Az első világháborút lezáró béketárgyalások 1919. január 18-án kezdődtek Párizsban, ahol az 1918. november óta végbement erdélyi román térfoglalást tudomásul vették, sőt újabb – a Román Királyság számára kedvező – demarkációs vonalat határoztak meg. Miután a román hadsereg az antanttól felhatalmazást nyert a magyarországi bolsevizmus letörésére, április 16-án újra előre nyomult, majd a Partium, Bihar, a Hajdúság, Békés és Csongrád területeinek elfoglalása után két hét alatt elérte a Tiszát. A megszálló csapatok a Tiszántúlon megkezdték berendezkedésüket: az általuk irányított közigazgatás felügyeletével, rekvirálások címén a térség kifosztását hajtották végre. Ugyanakkor gyakori erőszakos tetteik következményeiként (botozások, rablások és gyilkosságok) a megszállt terület lakosai – Ablonczy Balázs: Ismeretlen Trianon című kötetében használt kifejezésével élve – a „háború utáni háború” szörnyű élményeit élték át.

 

2020: Trianon és a kassai postások

„Az elbocsátott postások aktái Prágából Pozsonyba, Ungvárra, Kassára s innen vissza Prágába vándorolnak; már csak egy csendőr, csak egy finánc, majd a sóhivatal főnökének véleményezését kell bevárni, s meglesz a nyugdíj... Beérkezik a véleményezés is, ekkor kiderül, hogy a harangozó nem nyilatkozott még; nosza, küldjük az iratokat vándorútra.”

 

2020: A propagandaháború folytatódik – Adalékok a Svájcban alapított „Nouvelles Hongroises” rövid működésének történetéhez 1918–1919

Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlásával elodázhatatlan feladattá vált mind az önálló magyar külügyi intézményrendszer, mind pedig az új Magyarország érdekeit szolgáló külföldi propaganda megszervezése, újjászervezése. A semleges Svájc kiemelt szereppel bírt a Nagy Háború éveiben a diplomáciai, katonai, titkosszolgálati információk megszerzésének területén, az országban szervezett számos békekonferencia pedig kötetlen alkalmat biztosított a háborúzó országok ellenzéki képviselői számára a kapcsolatfelvételre és a kapcsolattartásra. Svájc prioritása a háború utáni hónapokban is kitapintható volt az új magyar diplomáciában, így került sor a bécsi magyar követség létrehozása után azonnal a svájci–magyar diplomáciai kapcsolatok kiépítésére. A Svájcban terjesztendő magyar propaganda szolgálatára kizárólagos céllal létrehozott berni „Nouvelles Hongroises” rövid története betekintést nyújt számunkra a korabeli politikai érdekek komplexitásába, az új működési feltételek emberi, szellemi és anyagi körülményeibe, az újjászervezés tagadhatatlan nehézségeinek részleteibe.

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt május 21.

Beköszöntő

Megjelent az ArchívNet első száma 2022-ben

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma. Ezúttal a lap külön tematikával nem rendelkezik, azonban célunk továbbra is változatlan: írásos örökségünk bemutatása áll a fókuszban. Különlegesnek nevezhető a mostani szám amiatt is, mivel egy történettudományi vitának, továbbá a 2021. október 14-én megrendezett 20. századi gazdaság- és társadalomtörténeti források régi és új olvasatai című konferencián elhangzott előadások nyomán született esettanulmányoknak, forrásbemutatásoknak is helyt adunk.

Az ArchívNet 2021. évi 4-5. számában jelent meg Csikós Gábor és Ö. Kovács József tollából az Elbeszélés és történeti magyarázat ‒ „Magyar agrárcsoda” és a források vétójoga című írás, amelyet Varga Zsuzsanna angol nyelvű könyve inspirált. A vidéktörténeti témájú publikációhoz Honvári János, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa kívánt megjegyzéseket fűzni, amelyeknek helyt ad az ArchívNet. Lapunk ugyanígy helyt ad Csikós Gábor és Ö. Kovács József számára is, hogy reagáljanak Honvári János gondolataira. Szerkesztőségünk örömmel biztosított az ArchívNet hasábjain helyszínt a vitának, ugyanakkor fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a válasz és viszontválasz publikálásával a disputát lezártnak tekintjük.

A 20. századi gazdaság- és társadalomtörténeti források régi és új olvasatai című konferencián felszólalók a levéltári iratállományt és adathordozókat, mint forrásanyagot az eddigiektől eltérő megvilágításban mutatták be. A szóban elhangzottakat a terveink szerint írásban is megismerheti a nagyközönség az ArchívNet hasábjain. A sokrétű megközelítést alkalmazó előadók közül elsőként ketten, Balázs Gábor és Ordasi Ágnes jelentkezik esettanulmánnyal, akik egy-egy, elsősorban gazdaságtörténethez köthető iratanyagot mutatnak be más aspektusból. Balázs Gábor a 19. század legvégére nyúlik vissza bemutatott forrásával: a MÁV személyzeti iratanyagából kiemelt példával prezentálja, hogy egy adott kérvény miként lehet például forrása a családtörténet- vagy társadalomtörténetírásnak. Ordasi Ágnes pedig arra mutat rá, hogy egy felszámolásra ítélt bankfiókról készült jelentés milyen módon jelenthet forrást a politika- és társadalomtörténetírás számára.

Rajtuk kívül Kosztyó Gyula és Seres Attila írása kapott helyet az idei első számban. Kosztyó Gyula kárpátaljai levéltári forrásokon keresztül ismerteti meg az olvasót azzal a felfokozott közhangulattal, amely 1918 őszén volt tapasztalható a területen az első világháború elvesztése, valamint a bizonytalan hatalmi helyzet miatt. Seres Attila szintén ukrajnai forrásokat használt fel, hogy felhívja a figyelmet a magyar-szovjet határon 1956-1957 folyamán embercsempészettel foglalkozó szovjet katonák történetére.

Tájékoztatjuk egyben a Tisztelt Olvasókat, hogy a 2021. évi 6. számot követően L. Balogh Béni távozott az ArchívNet főszerkesztői posztjáról, feladatait az idei első számtól kezdve Miklós Dániel vette át. A jelenleg öttagú szerkesztőség (Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel, Takács Ábel és Wencz Balázs) köszöni L. Balogh Béni éveken át tartó munkáját, és további szakmai sikereket kíván számára.

Budapest, 2022. február 28.

Miklós Dániel
főszerkesztő