Archívum
Csakúgy, mint az ország többi pontját Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyéket sem kerülte el a háborús vereség és az azt követő erőszak 1918 őszén. Az erőszakhullám tombolásának e vármegyékben alapvetően két fő oka volt. Az első, hogy a terület lakossága kifejezetten rossz szociális helyzetben, nagy szegénységben élt már 1918 előtt is, amit a háborús évek csak tovább rontottak. Másrészt pedig a háborús összeomlás a közellátás összeomlását is magával hozta, amit a hatékony állami intézkedések hiánya szintén felerősített e periféria területen.
Az államszocialista rendszerek szigorúan korlátozták az ország területéről való kivándorlást, mivel a munkaerő elvesztését a termelőerők legsúlyosabb veszteségének tartották. Az ettől való félelem olyan erős volt, hogy a külföldre utazást általában is gátolni próbálták, megelőzve annak lehetőségét, hogy a kiutazók nem térnek vissza. A határ átlépése 1949 után Magyarországon is szinte lehetetlenné vált, még a keleti blokk államai közötti utazások esetében is. A legális kiutazási lehetőségek hiányában jelentős mértékű illegális határátlépésre került sor. 1955 után a külföldre utazás lehetősége fokozatosan bővült, nagyon szűk csoportok számára még a kivándorlás is lehetővé vált. A nyugati államokba való kiutazás azonban egészen 1989-ig politikai, állambiztonsági kérdés maradt, az utazás lehetőségéből kizárt személyek pedig csak illegálisan juthattak el külföldre.
Forrásközlésemben egy 1966. októberi belügyi helyzetértékelést mutatok be, amely az állambiztonsági szerveket ekkoriban ért újfajta kihívásokat vette számba. Az 1956-os forradalom és a megtorlást követő konszolidáció nyomán liberalizálódó utazáskönnyítések nyomán az ún. legális csatornákat kihasználva megnövekedett számú magyar állampolgár szökött ki és telepedett le különböző nyugati országokban. A bevezetőben vázlatosan bemutatom az MSZMP legfelső vezetése és az állambiztonság együttesen kialakított szabályozási, ellenőrzési rendszerét, miközben kitérek a közölt dokumentumban felvetett kérdésekre és a „hazatérés megtagadása bűntett” jogi minősítésének nehézségeire is.
A forrásközlemény a Kádár-korszak egyik különösen élelmes módon kitervelt és végrehajtott disszidálásának izgalmas történetét mutatja be: egy éppen a sorkatonai szolgálatát teljesítő magyar állampolgár 1980. március 26-án a hajnali órákban ellopta a budapesti szovjet nagykövetség autóbuszát, majd Hegyeshalomnál áttörve a határt egészen Schwechatig száguldott vele.
Mit olvastak, mire vágytak, hogyan szórakoztak, mit éreztek kötelességüknek a fiatal lányok a második világháború éveiben? Mit gondoltak iskoláról, irodalomról, nemi szerepekről és hogyan élték meg a körülöttük zajló háborús eseményeket? Egy kolozsvári és egy debreceni kamaszlány levelezése és egyikük naplójának részletei visznek közelebb ehhez az időszakhoz.
Az 1944. októberi nyilas hatalomátvételtől a háború végéig tartó időszak Zala megye történetének egyik legkevésbé ismert periódusa. Ez jórészt azért van így, mert a megyei levéltár meglehetősen kevés iratot őriz ebből a korszakból. A közigazgatási szervek iratanyagának jelentős része már a háborús események alatt megsemmisült, a Nyilaskeresztes Párt dokumentumai pedig eltűntek, vagy csak néhány irat maradt meg belőlük a népbírósági aktákban. Ilyen körülmények között felértékelődnek a korabeli naplók, valamint az eseményeket átélt személyek visszaemlékezései, bár túlságosan sok ezekből sem maradt ránk. Különös szerencsének tekinthetjük tehát azt, hogy a Nagykanizsai Népbíróság iratai között egy olyan napló maradt fenn, amelynek szerzője nemcsak átélte az eseményeket, hanem a nyilas hatalom szolgálatában állva azok aktív résztvevője volt.
A 20. században a sport ‒ növekvő népszerűsége miatt ‒ sok esetben a politikai vezetők eszközévé vált. A politikusok felismerték a sport által hordozott értékeket, ezért stratégiai eszközként kezdték alkalmazni saját céljaik megvalósítása és a különféle ideológiák alátámasztása végett. Fokozottan így volt ez az 1980-as évek első felében, az ún. kis-hidegháború időszakában. Ekkor ugyanis mind a moszkvai, mind a Los Angeles-i nyári olimpiai játékok a nemzetközi csatározások áldozatául estek, a szocialista és a kapitalista tömb politikai játszmáinak színterévé váltak. Magyarországon a sportfőhatóságnak, illetve a politikai hatalomtól függetlennek nem mondható Magyar Olimpiai Bizottságnak olyan új kihívásokkal kellett szembenéznie, melyek a sport és az olimpia klasszikus ideáljától igen messze estek. Az MSZMP KB 1984. május 14-i ülésének jegyzőkönyve tanúsítja, hogy milyen döntéshozatali mechanizmusokon keresztül tudtak a magyar sportszervezetek a Szovjetunió által diktált elvárásoknak megfelelni.
Az utóbbi évek során több olyan írás látott napvilágot, amely a sporttörténeti vonatkozásokon túlmutató dimenzióiban kívánta feltárni a Kádár-korszak kétségkívül legproblémásabb egyesületének és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. A vizsgálatok számos kérdést fogalmaztak meg a problémával kapcsolatban, mint például, hogy miként tekintett a hatalom a Fradira, vagy, hogy milyen árnyaltabb jelentéseket hordoztak a szurkolók lelátói megnyilvánulásai. Az alább olvasható dokumentum közlését összetett cél vezérelte: bemutatása egyrészt a Kádár-rendszer egyik „legpikánsabb” labdarúgó-mérkőzéséhez nyújt hiánypótló adalékot, másrészt szövegvilága és tartalma révén az irat jól tükrözi a korabeli sportpolitika és a Ferencváros közötti viszony jellegét.
Neukomm Gyula (1892–1957), a nemzetközileg ismert magyar sakkfeladvány-szerző és versenybíró neve idehaza elsősorban azok számára ismerős, akik komolyabban érdeklődnek a sakk iránt. Pedig Neukomm eseménydús életet élt, polgári szakmája, a matematikatanítás mellett tartalékos tisztként mindkét világháborúban katonai kódfejtőként szolgálta hazáját. A Magyar Sakkszövetségnek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött fondjában számos olyan iratot találunk, amely Neukomm Gyula sakkfeladvány-szerzői és nemzetközi sportszervezői munkájáról, kiterjedt kapcsolatrendszeréről és megbecsültségéről tanúskodik. Forrásközlő cikkünk az ő személyét kísérli meg a nagyközönség számára ismertebbé tenni.
Napjainkban a sport az országokon belüli és a közöttük folyó versenyről, valamint az éremszerzésről szól leginkább, ugyanakkor fontos szerepet játszik az országimázs alakításában. Mindez azonban nem mindig volt így, ugyanis a két világháború között a sport és a testedzés sokszor nyíltan összekapcsolódott a „nemzetvédelmi” célú, militarista-soviniszta neveléssel, és ebben a vállalatoknak is jelentős szerepet szántak. A munkások testedzése, erőnlétük karbantartása mindazonáltal a vállalat jól felfogott érdeke volt, éppen ezért a hatalom által hirdetett eszméket figyelmen kívül hagyva is támogatták a sportéletet.
Magyarországon 1945 után a sportot állami irányítás alá vonták. Az élsport mellett nagy hangsúlyt fektettek a tömegsportra, amelyet szovjet mintára, központi irányítással igyekeztek mozgalommá szélesíteni. Az első ízben 1951-ben megrendezett falusi spartakiád-versenysorozattal a parasztifjúságot akarták bevonni a sportmozgalomba. Ezt különböző tömegszervezetek és a tanácsi sportirányítás együttes munkájával igyekeztek megvalósítani, több-kevesebb sikerrel. Megyei tapasztalatok szerint a résztvevők számát tekintve az első falusi spartakiád vegyes eredményeket hozott, mégis ezt követően a spartakiádokat változó lebonyolítási formában ugyan, de az 1980-as évek végéig megrendezték.
A lovassportok szerelmesei számára Fülöp herceg emblematikus személyiségnek számít. A 2021-ben százéves korában elhunyt arisztokrata nem csak művelt és sokoldalú személyiség, hanem a lovak igazi szerelmese is volt. Kevésbé ismert, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Igazi úriember volt, korrekt és szívélyes kapcsolatokat alakított ki a magyar vezetőkkel. Forrásközlésünkkel az ő személyének állítunk emléket, és közöljük azokat a magyar levéltári dokumentumokat, amelyek látogatásaira és személyére vonatkoznak.
A Komáromi Állami Gazdaság által patronált sportkörök történetében két időszak különíthető el egymástól. Az 1969–1976 közötti korszakban az ötvenes évek elején létrehozott sportkörök elsorvadtak a hatvanas évek második felére, és megalakultak, majd később – egy kivételtől eltekintve – megszűntek a pusztai egyesületek. A második, sokkal eredményesebb, 1977–1989 közötti időszakra a központi irányítású tömeg-, illetve versenysport átgondolt támogatása és fejlesztése nyomta rá bélyegét. Az időszak végén, a rendszerváltás évében a labdarúgó szakosztály a legsikeresebb egyesület lett Komárom-Esztergom megyében. Írásunk levéltári források és korabeli újságcikkek segítségével tekinti át röviden ennek a harminc évnek a történetét.
„Rákosi Mátyás, a magyar nép bölcs vezetője az egész ország jólétén dolgozik. […] Új életet épít hazánkban, boldog jövőt gyermekeink számára. […] Népi demokráciánk az ő kezdeményezésére teszi lehetővé a gyermekek számára a ragyogó jövő alapját. […] Gerő Ernő, Rákosi Mátyás munkatársa, 1948-ban, közlekedési minisztersége alatt elkezdte Magyarországon is a Szovjetunió mintájára gyermekvasút építését a pajtások számára” – adta hírül első oldalán a „Büszkeségünk az úttörővasút” címmel kiadott brosúra, amely az úttörővasutat és közvetve a szocializmus építését népszerűsítette.
Varga Zsuzsanna MTA doktori disszertációja és az annak alapján megírt angol nyelvű könyv hazai és külföldi historiográfiai összefüggései töprengésre késztettek bennünket. A jelenkortörténeti források mennyisége, minősége, azok feltárása és értelmezése, a nézőpontok és narratívák különbözőségei általános módszertani szempontból is fontosak, ezért vállalkoztunk arra, hogy mérleget készítsünk. Először a szerző beszédmódjának megfelelően a fő állításokat összefoglaljuk, majd pedig néhány, kortársi tapasztalatokat közvetítő forrásrészletet vetünk össze a könyv üzenetével.
Székelyföldön evangélikus gyülekezet hosszú évszázadokon át csak a szász evangélikus egyházhoz tartozó Székelyzsomboron létezett. A 20. század elején azonban már Háromszéken is találunk evangélikusokat, akiknek lelkigondozását a brassói magyar evangélikus lelkész látta el. A második bécsi döntés azonban új helyzet elé állította a székelyföldi evangélikusokat: gyülekezeteket és templomokat kellett építeniük. Erre világítanak rá az alábbi dokumentumok.
Angelo Rotta nuncius 1945. március 25-én Budapest ostromáról és megszállásáról, április 3-án pedig a magyarországi egyházi állapotokról számolt be. Andrea Cassulo bukaresti nuncius 1945. április 10-én hírt adott Rotta kényszerű távozásáról, Rotta végül Isztambulból jelentkezett. Ennek az öt jelentésnek az eredeti példányait a Vatikáni Államtitkárság Államközi Kapcsolatok Szekciójának Történeti Levéltára őrzi. Ezek az utolsó magyarországi nunciusi jelentések egészen 1990-ig.
Ha valaki azt gondolná, hogy „a farok csóválja a kutyát” nem történettudományi szakkifejezés, nagyobbat nem is tévedhetne. A New Cold War History nemzetközi történeti iskola az egykori szocialista országok levéltáraiból előkerült bizonyítékok alapján azt állítja, hogy a hidegháború térbeli és időbeli kiterjedésében, intenzitásában, a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy éppen azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb (!) – szerepe volt a hidegháborús szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, partnereinek és klienseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. A vietnámi háború a pericentrizmus iskolapéldája, a magyar levéltári iratanyag pedig az ezt bizonyító források kincsestára.
1956 után Magyarország és Franciaország kapcsolatát diplomaták kiutasítása, letartóztatások és egymás követségeinek figyelése, a diplomaták vegzálása, illetve a vízumok megtagadása jellemezte. Radványi János (1922‒2016) vízumügye is ennek a konfliktusnak a részét jelentette. A vele szembeni francia elutasító magatartást ugyanakkor – amellett, hogy tisztában voltak katonai hírszerzői tevékenységével, ami miatt már 1952-ben kiutasították Franciaországból – nagymértékben meghatározta az, hogy a franciák tudomást szereztek arról, miszerint tudtuk és engedélyük nélkül kapcsolatot tartott a francia gyarmati uralom ellen megszerveződő algériai felszabadító mozgalommal, és a titokban megszervezett észak-afrikai útjai közvetlenül sértették a francia érdekeket.
Forrásközlésünkhöz a francia Külügyminisztérium nantesi levéltárában található, Radványi Jánossal kapcsolatban 1967-ben (az amerikai disszidálása után) összegyűjtött dokumentumok, illetve a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában a személyére vonatkozó külügyminisztériumi iratok közül válogattunk.
Az Európa földrajzi perifériájának és kulturális határövezetének számító transzkaukázusi térségben az örmény és azeri népesség immáron egy évszázada feszül egymásnak. A közelmúltban ennek a történelmi szembenállásnak egy újabb tragikus epizódja játszódott le a szemünk előtt. Egy kutatási projekt keretében összegyűjtöttük azokat a magyar diplomáciai jelentéseket, amelyek az örmény és azeri etnikum 1988–1989-ben – Hegyi-Karabah Autonóm Körzet státusa miatt – kiújult és eszkalálódó konfliktusába, annak magyar recepciójába, illetve az 1985–1991 közötti magyar–örmény és magyar–azeri kapcsolatokba engednek bepillantást. Kétrészes sorozatunk kronológiai kereteit a Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár nevével fémjelzett állami és gazdasági reformprogram, a peresztrojka időszaka ‒ és azzal szerves összefüggésben a Szovjetunió dezintegrációjának folyamata, illetve annak végpontja, a szovjet államszövetség szétesése – jelöli ki.
Oldalak
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt szeptember 28.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.
A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.
Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.
Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. szeptember 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő