Archívum
Magyarországon – csakúgy, mint a szovjet érdekszférába került más államok tekintetében – a 2. világháborút követően nem sokkal megkezdődött a társadalmi, a gazdasági és a politikai szerkezet mesterséges átalakítása. A transzformációhoz a sorvezetőt a szovjet minta adta, amely szorosan együtt járt a magántulajdon felszámolásával. A szovjetizálás maga után vonta az ellenségképek kialakulását is. Rákosi Mátyás 1948. augusztus 20-i hírhedt kecskeméti beszédében hirdette meg a kulákok elleni fellépés igényét. A pártállami narratívában a társadalom számára leginkább a politikai sajtó hasábjain a dolgozó kis- és középparaszt ellentétpárjaként jelent meg a helyi közösségben betöltött súlyuk miatt gazdaelitnek is aposztrofálható társadalmi réteg.
A kloroformot először 1830 környékén szintetizálta egymástól függetlenül báró Justus von Liebig német vegyész és Eugène Soubeiran francia kémikus. Elsődlegesen orvosi célokra, altatásra használták, azonban hamarosan bűntettek elkövetésére, áldozatok elkábítására is. A kloroformmal elkövetett bűncselekmények a 19. század dereka óta rendszeres témáját képezik a híradásoknak, bűntettekben való alkalmazása egészen napjainkig terjed. Jelen írás célja egy száz évvel ezelőtti, nevezetes kloroformos ügy részleteinek felelevenítése (I. rész), az első világháború utáni magyar és nemzetközi sajtó bűnözőábrázolásának, valamint a hazai igazságszolgáltatási rendszer sajátosságainak esettanulmányon keresztüli bemutatása (II. rész).
1989. április 3-án Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a szűk körű kíséretéhez tartozó apparatcsikokkal félnapos látogatást tett Kárpátalján, az akkori szovjet hivatalos közigazgatási elnevezése szerint az Ukrán SZSZK Kárpátontúli területén. A körút során a magyar pártvezető Ungváron és Beregszászon megbeszéléseket folytatott a területi és járási párt- és tanácsi szervek vezetőivel. Magyar levéltári dokumentumokra támaszkodva a forrásközlemény második része elsősorban arra keresi a választ, hogy milyen konkrét kérdések kerültek terítékre ezeken a megbeszéléseken, illetve Grósz helyesen mérte-e fel a peresztrojka időszakának nemzetiségi politikáját és az etnikumközi viszonyok aktuális állapotát a Szovjetunióban.
Az 1903. november 3-án hivatalába lépő Tisza István vezette kormány a Szabadelvű Párt katonai programjának elfogadtatását és a parlament munkaképességének helyreállítását tűzte ki célul. A parlamenti obstrukció fegyverével harcoló ellenzéki képviselők nem csak a kormány hatékony működését akadályozták, hanem a hadsereg birodalmi egységét védelmező Ferenc József uralkodóval is feloldhatatlan konfliktusba kerültek. Az obstrukció megszüntetése érdekében elkészített házszabály-módosítás erőszakos keresztülvitele az ellenzéki koalíció létrehozását, a kormánypárt meggyengülését és Tisza István bukását eredményezte. A kormányzati problémákat tovább növelte az 1904-ben bekövetkezett-- később az évszázad aszályaként emlegetett—szárazság. A kormány az aszály okozta társadalmi és gazdasági károkat élelmiszer, vetőmag, takarmány állami beszerzésével és szétosztással, közmunkák biztosításával, valamint segélyekkel igyekezett enyhíteni. A rászorultak ellátását takarmány-kiviteli tilalom és vasúti díjkedvezmény támogatta.
Az 1967 és 1973 közötti időszak vízválasztónak bizonyult a Kádár rendszer népesedéspolitikájának alakulása szempontjából. A korábbi emancipációs diskurzust, amelyben a nőket a férfiakkal egyenlő jogokkal rendelkező állampolgárként pozícionálták, ekkor váltotta fel az a gyes-diskurzus, amelyben az anyaság vált normatívvá. Az alább közölt forrás e diskurzus uralkodóvá válásának egy eddig publikálatlan dokumentuma, amely rávilágít a szocialista típusú gyereknevelési elvek legfőbb vonásaira.
1989. április 3-án Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a szűk körű kíséretéhez tartozó apparatcsikokkal félnapos látogatást tett Kárpátalján, az akkori szovjet hivatalos közigazgatási elnevezése szerint az Ukrán SZSZK Kárpátontúli területén. A körút során a magyar pártvezető Ungvárt, Munkácsot és Beregszászt érintette, területi és járási párt- és tanácsi szervek vezetőivel tárgyalt, az Ungvári Állami Egyetem magyar oktatói karával találkozott, megtekintette a munkácsi várat, illetve Beregszászon helyi magyar lakosokkal beszélgetett. Egy ukrán levéltári dokumentumot, Alekszandr Merkulovnak, az Ukrán Kommunista Párt Külkapcsolatok Osztálya vezetőjének a látogatásról készített részletes feljegyzését elsődleges megközelítési keretként használva a forrásközlemény első része arra keresi a választ, hogy mik voltak Grósz Károly lehetséges motivációi azzal, hogy Kárpátaljára látogatott, hogyan alakult a körút menetrendje, és hogyan tudta kamatoztatni a látogatás hasznát az otthoni belpolitikai küzdelmekben.
Zágon József 1962 és 1971 között Kada Lajos vatikáni diplomatával folytatott levelezéséből írásunk első részében már közzé tettük a Mindszenty-ügyre vonatkozó részeket. A tanulmány jelen második részében egy olyan, eddig még nem publikált levéltervezetet adunk közre Zágon levélgyűjteményéből, amely az 1964-es részleges megállapodást követően íródott. E forrás egyrészt tanúsítja Zágon és Mindszenty József szoros kapcsolatát, másrészt azt is mutatja, hogy Zágon József milyen hatással volt a bíboros véleményének alakulására.
1967. szeptember 28-án Besze Imréné rablógyilkosságot követett el Gyöngyösön. A Heves Vármegyei Levéltárban fellelhető iratok alapján készült forrásközlésben az 53 éves, csaknem a fél életét börtönben töltő nő kriminalisztikai, büntetőjogi és bűntörténeti szempontból is különös ügyét járom körül.
Csémpuszta a 13. századtól 1945-ig az esztergomi érsek birtokát képezte. Az év márciusában a település nagy része leégett, a lakosság elmenekült. A második világháborút követően a megrongálódott iskolai épületbe a korábbi kántortanító és családja, illetve az újonnan betelepülő K. I. lettek elhelyezve az épületben.Nem sokkal később vette kezdetét az a több mint két évtizedes küzdelem az egyház részéről, amikor is a káplánlakás tulajdonjogát próbálták az állami szervek felé igazolni, illetve az épületben lakó másik személy folyamatos támadását és rágalmait cáfolni, és az ellenkezőjét bizonyítani.
Zágon József 1962–1971 közötti levelezése a Szentszék diplomáciai szolgálatában álló Kada Lajossal értékes forrás Mindszenty József bíboros életéről. Jelen cikkünkben ebből az anyagból közlünk levélrészleteket – terjedelmi okok miatt két részletben –, amelyek megvilágítják Zágon viszonyát Mindszenty személyéhez és annak ügyéhez.
Feszített tervezés és éhezés: dokumentum a többéves begyűjtési rendszer bevezetésének a történetéhez
A Rákosi-korszak egyik leggyűlöltebb emléke a kötelező beszolgáltatás volt. A sztálinista pártvezetés a beadási kötelezettséget arra használta fel, hogy az iparosítást és a mezőgazdaság kollektivizálását felgyorsítsa, illetve az azokkal szembeni ellenállást megtörje. A kommunista párt szovjet mintára a tervgazdálkodás részeként tekintett erre az állami beavatkozásra, amely az első ötéves tervben fontos szerepet kapott.
Neumann János születésének 120. évfordulója köszöntött ránk, és az emlékév apropóján olyan iratanyagot igyekszünk bemutatni a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának megszámlálhatatlan gyűjteményei közül, amely eddig ritkán volt a reflektorfényben. Magyarország washingtoni követségének anyagai közt fennmaradt egy vékonyka dosszié, amiben Neumann autográf levelei is megtalálhatóak.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően az újra berendezkedő régi-új pártvezetés a hatalom megszilárdítása és megtartása érdekében megpróbálta kialakítani azt a közép- és felsővezetői káderhálózatot, amellyel biztosítani vélte uralmának monopóliumát nemcsak a párton belül, de az állami intézményekben, illetve a gazdasági és társadalmi élet szinte minden területén. Egy kevésbé ismert intézmény, a Minisztertanács (MT) Személyügyi Titkársága volt az, amely ebben a folyamatból leginkább kivette a részét 1958 és 1961 között.
Nemrégiben kerültek a Magyar Nemzeti Levéltárba az „évszázad műkincsrablásának” is nevezett 1983-as ügyhöz kapcsolódó iratok, amelyeket az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Művelődési Minisztérium keletkeztetett.
XII. Piusz pápaságának (1939–1958) levéltári anyagát Ferenc pápa döntése értelmében 2020 márciusa óta lehet tanulmányozni. Itt, magyar vonatkozások után kutatva, találtam rá Mihalovics Zsigmond tekintélyes mennyiségű gépelt, dokumentumonként aláírt, olasz nyelvű beadványaira. Terjedelmi okokból két közlésre bontva hozzuk a dokumentumokat.
1959 és 1961 között zajlott le az egyik legdöntőbb változás a 20. századi magyar társadalom életében. Ez volt a mezőgazdaság kollektivizálása, korabeli szóhasználattal: „szocialista átszervezése”, amikor is nemcsak a tulajdonviszonyok alakultak át, hanem a vidéki társadalom élete és ezzel párhuzamosan mentális állapota is. A „falvak népe” azonban nem volt teljesen passzív szemlélője a téeszesítési folyamatnak, az emberek a mindennapi életükben alakítottak ki különféle ellenállási formákat – ami általánosan jellemző jelenség önkényuralmak idején.
A fénykép mint történeti forrás kutatásában és felhasználásában számos lehetőség rejlik. Jelen forrásközlésünkkel ízelítőt kívánunk adni a Magyar Nemzeti Levéltár Gazdasági Levéltári Osztálya keretében működő Gazdasági Szervek Csoportja páratlan forrásértékű és mennyiségű vizuális forrásainak sokszínűségéből.
1973. január 7. vasárnap este 22 óra és 12. péntek 12 óra között a tizenkilenc éves Pintye András és a tizenhét éves Pintye László testvérpár a balassagyarmati Geisler Eta Leánykollégiumban öt napon át tartott túszul tizenkét diáklányt, míg nyolc lánynak időközben sikerült kiszabadulnia a fogságból. Az ötven évvel ezelőtti eseményről kiszivárgó hírek nem csak a helyieket, hanem a teljes országot megrázták. A tragikus eset szűkebb térségen túlmutató társadalmi utórezgései részben máig feltáratlanok.
„A munkálatoknak vállalatba adására vonatkozó véleményemet szerencsém van megadni” – vezette fel Pecz Samu az Országos Levéltár Építési Bizottságának írt, 1913. augusztus 28-án kelt jelentését, melyben a bizottság felkérése megfogalmazta javaslatait a levéltár építési munkálataira beérkezett ajánlatokról. A kivitelezők kiválasztása több szakaszban zajlott, jelen cikk a munkák zömére kiírt első versenytárgyalás lebonyolítását mutatja be, beleértve a pályáztatás főbb szabályait és mentét, valamint az ajánlatok értékelését, Pecz idevágó jelentésével.
Sárdy János az 1940-es évek Magyarországának egyik legismertebb énekes-színésze volt. Még az országos hírnév előtt egy évtizedet Tolna megyében töltött: 1927 és 1936 között Dunaföldváron kántortanítóként tevékenykedett. Összeállításunkban az idén 115 éve született művész tanítói időszakának irataiból tallózunk, így tisztelegve az emlékének.
Oldalak
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt június 01.
- <
- 2 / 2
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.
Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.
A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.
A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. május 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő