Archívum
1928-ban Bicskey Elek vajdasági származású tanító a hírhedt frankhamisítási botrányhoz hasonló pénzhamisítási ügybe keveredett, amely a korabeli magyar sajtóban dinárhamisítási ügyként szerepelt. Az esetet a Vajdasági Levéltárban őrzött szerb nyelvű bírósági periratok, valamint a magyar, szerb és osztrák sajtóforrások alapján ismertetjük. A három országban megjelent újságcikkek is jelzik, hogy viszonylag nagy volumenű, nemzetközi érdeklődésre számot tartó bűnügyről volt szó.
Mautner József azon munkásmozgalmi veteránok közé tartozott, akik egész életükben mereven kitartottak eszméik, valamint a kommunista állampárt mellett. Több sorstársával ellentétben e merev meggyőződésében az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei sem ingatták meg. Volt munkaszolgálatosként és kommunistaként a második világháborús szovjet győzelmet felszabadulásként élte meg, amint ezt visszaemlékezésében is sokatmondóan érzékelteti: „Felszabadultam!"
A második világháború alatti magyar emigráció története valamelyest homályba veszett az elmúlt évtizedekben, ha pedig a téma mégis a kutatók vizsgálódásának előterébe került, akkor főként más időszakból ismert személyekre – Jászi Oszkárra, vagy még inkább Károlyi Mihályra – fókuszáltak. Ebben az időszakban ugyanakkor olyan személyek is felbukkantak a különböző emigráns magyar politikai csoportosulásokban, mint a színész Lugosi Béla, a képzőművész Moholy-Nagy László, az író Arthur Koestler és Mikes György, vagy a mecénás Hatvany Lajos. Bár ők korántsem voltak feltétlenül epizodisták, egyes „főszereplők” neve szinte teljesen elfelejtődött, még a történészek számára is. Ilyen volt az egyik nagy londoni emigráns csoport szervezője, vezetője, Zsilinszky Antal is.
A következőkben a magyarországi cionista mozgalom mindeddig csak résztanulmányokban fel-felvillantott történetéről lesz szó. Két olyan dokumentumot adunk közre, amelyek az első világháború végén születtek meg, és a maguk idejében nagyon modernnek számító követeléseket tartalmaztak. A történetben rejlő tragédia, hogy a kéréseket csak két évvel később válaszolták meg, de akkor már egy teljesen más politikai helyzetben.
„Mi, ellenforradalmárok, Szegedre érve, az ellenséges megszállás minden szégyenét elfeledve, egyszerre lelkesedni kezdtünk a franciákért, sőt természetesnek találtuk és tőlük vártuk azt, hogy minket segíteni fognak szervezkedésünkben és keresztény nemzeti terveink és céljaink megvalósításában. Hogy mennyire voltunk mi naivak ezen elképzeléseinkben, és hogy mennyire vezettek minket az antant ágensek és a megszálló csapatok parancsnokai az orrunknál fogva, az majd kitűnik a továbbiakból.” (Prónay Pál)
„A kialakult helyzetet figyelembe véve, a testvérszerv teljes depolitizálása volna a legkedvezőbb. A munkatársaknak és a vezetőknek egy pártba sem kellene belépniük, politikai meggyőződésüket szívükben őrizzék. Meg kell akadályozni, hogy az ellenzék beférkőzzön soraikba. A testvérszerv és munkatársai számára teljesen új helyzet alakult ki, most a kormány politikáját, nem pedig egy pártot kell képviselniük. A Magyar Köztársaság kormánya tisztán szakkormánnyá alakul, ebből következően a testvérszervnek is szakmai szervezetté kell alakulnia.”
„Hazánkról szólva Mitterrand elnök kifejtette, hogy Magyarország újszerű tapasztalatokat ad Európának. A mai reformfolyamat nem előzmények nélküli. Hangsúlyozta, hogy a békés átmenet erősíti a magyar vezetés nemzetközi tekintélyét. Ő is partnerének tekinti az ország ideiglenes elnökét, vezetőit. Európának továbbra is békés változásokra van szüksége.”
A magyarországi feminista mozgalom fejlődése 1907 januárjában rendkívül fontos állomáshoz ért: a Feministák Egyesülete és a Nőtisztviselők Országos Egyesülete közösen indította útjára első közös folyóiratát, A Nő és a Társadalmat. Ezzel kapcsolatban mindezidáig jobbára a lapot csupán mint forrást felhasználó, hibás fókuszú írások születtek. Jelen cikk ezekkel szemben levéltári források segítségével nyújt a teljességre távolról sem törekvő áttekintést a folyóirat alapításának körülményeiről, valamint a szerkesztőségi munka jellegéről.
„A határon éjjel szöktünk át 1949. szeptember 18-án Hercegszántónál. Átszökésünk után jelentkeztünk a határőrségnél, utána Bajára, majd Szegedre vittek, ahol két hónapig vizsgálati fogságba, majd Budapestre hoztak, és a zugligeti Fácánosba vittek a görög csoporthoz. 1950. január 23-án internáltak. Tagadom, hogy az UDB beszervezett volna és feladattal küldött volna Magyarországra. Beismerem, hogy illegálisan szöktem Magyarországra.”
Robert William Seton-Watson londoni, majd oxfordi történészprofesszor (1879–1951), vagy ahogy korai írásaiban használt írói neve alapján Közép-Európában ismertté vált, Scotus Viator, az angol nyelvterületen a 20. század első felében Magyarország, a Habsburg Monarchia és egész Délkelet-Európa egyik legalaposabb ismerőjének számított. Írói és szervezői tevékenységével, valamint szakértői kommentárjaival a trianoni békeszerződés talán legfontosabb szellemi előkészítőjévé, majd szívós védelmezőjévé vált.
1918 folyamán Svájc bécsi követsége harminc követjelentést készített, amelyekből ez alkalommal a november és december folyamán keletkezett hat dokumentumot tesszük közzé. Magyar nyelven való közlésük remélhetőleg hozzájárul az Osztrák–Magyar Monarchia széteséséről alkotott külső kép rekonstruálásához. A svájci diplomáciai jelentésekből kitűnik, hogy minden monarchiabeli nemzet és nemzetiség önálló állam alapítására törekedett. E források a korai svájci–magyar diplomáciai kapcsolatok előtörténetének a feltárását is szolgálják az átmenet első hónapjainak a bemutatásával. Ugyanakkor az első közvetlen diplomáciai kapcsolatfelvétel dokumentumait külön forrásközlő tanulmányban szándékozunk közzétenni, tekintettel a rendelkezésre álló gazdag iratanyagra.
Még véget sem ért a háború, amikor a budapesti hidak tragédiája már a „nácik” bűnlajstromára került. A Budapest ostromáról még az ostrom alatt forgatott és nem sokkal később a budapesti mozikban is játszott szovjet filmhíradó a német katonákat a „szvasztika barbárainak” nevezte, és az értelmetlen pusztítás példájaként a budapesti hidakat hozta fel. A szocializmus emlékezetpolitikája a hidak felrobbantásával Sztálin állítólagos nemeslelkűségét állította szembe, aki a magyar várost megkímélendő még a nehéztüzérség bevetésétől is tartózkodott volna. A hidak felrobbantása mint a nácizmus bűntette még a legutóbbi idők emlékezetpolitikai megnyilvánulásában is felbukkant.
A MÁV üzletvezetőségeinek havi jelentései az alkalmazottak szociális helyzete mellett elsősorban a vasúti infrastruktúra üzemeltetésével kapcsolatos műszaki és gazdasági adatokat tartalmazták. A klasszikus közlekedés-, illetve üzemtörténet-írás mellett számtalan más formában is „megszólaltathatóak” e jelentések, hiszen érdekes és gyakran fontos adalékokat találunk bennük helyi, valamint országos köztörténeti, társadalom- és/vagy gazdaságtörténeti, vagy éppen művelődéstörténeti kutatásokhoz. Különösen olyan válságos időszakban, mint amilyen 1945–1946 volt: a súlyos emberáldozat és a rommá lőtt ország, az általános közellátási problémák, a jóvátételi teher és a hiperinfláció körülményei között.
Nyikita Szergejevics Hruscsov pártfőtitkári tisztsége idején többször is ellátogatott Magyarországra, elsőként az 1958. április 2. és április 10. közötti időszakban. Írásomban röviden összefoglalom a szovjet párt- és kormányküldöttség 1958. április 8-i tatabányai látogatásának főbb eseményeit, majd az ahhoz kapcsolódó, általam legfontosabbnak és legérdekesebbnek vélt dokumentumokat ismertetem.
A legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor (1846–1920) a Monarchia érdekszféráján kívül eső háborúkban való részvételéért is kiérdemelhette volna a „kalandor” jelzőt. Ha azonban ehhez még hozzávesszük számos „különleges” utazását, sokoldalú és vakmerő személyiségét, valóban nem túlzás e fogalommal jellemezni főhősünket. Az élete végéig sokoldalú tevékenységet folytató kapitány (katona, feltaláló, vadász, „sportsman”, diplomata, publicista, párbajhős) Afrikában eltöltött időszakait is ugyanaz a szerteágazó tevékenységi kör jellemezte, mint „itthon” – ez utóbbi fogalom Európát és az Osztrák–Magyar Monarchiát jelentette számára.
A kádárizmus mint hatalomgyakorlási mód szemléletesen mutatható be az egyházpolitika területén. A legérzékletesebb példákat talán az illetékes állambiztonsági részlegek iratai szolgáltatják, feltárva a pártállam komplex működését. Ám az alábbiakban nem a közérdeklődés homlokterében álló titkosszolgálati aktákból (ügydossziékból, „ügynökaktákból”) közlünk részleteket. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött belügyi és pártanyagok révén a rezsim mindennapi, üzemszerű működése ragadható meg érzékletesen. A dokumentumok egyszersmind bizonyítják, hogy az egyházakkal kapcsolatos eljárások alapsémái – a rendszeren belüli elmozdulás ellenére – változatlanok maradtak egészen 1989-ig.
„A jövőben megszűnik a konkrét beavatkozás az egyházak belügyeibe. Eddig az volt a cél, hogy visszaszorítsuk, elsorvasszuk őket. Vajon a jövőben ennek az ellenkezője lesz a feladat, a felvirágoztatás, egy kapitalista út? A szocializmus modelljének váltása során nem akarunk megkülönböztetett helyet biztosítani az egyházaknak. Nem törekszünk majd a mindenáron történő elsorvasztásra.”
A II. Vatikáni Zsinattal (1962–1965) kezdődő egyházi nyitás és a XXIII. János pápa által elindított ún. „keleti politika”, továbbá a nemzetközi helyzet tette lehetővé, hogy 1964. szeptember 15-én Agostino Casaroli, az Egyházi Közügyek Tanácsának titkára és Prantner József, az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője Budapesten aláírtak egy „részleges megállapodást” az Apostoli Szentszék és a Magyar Köztársaság között. Az állandósult „részleges” jelzőt azért illesztette az okmányhoz az utókor, mert a tárgyalt kérdések közül csupán néhányban sikerült ténylegesen megállapodni. Szövege a legutóbbi évekig nem volt nyilvános, pedig egy bő negyedszázadon át – a Magyar Köztársaság és a Szentszék között 1990. február 9-én aláírt újabb megállapodásig, amely a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről intézkedett – meghatározta a magyar katolikus egyház és a kormányzat viszonyát.
A Rákosi-korszak idején a magyar reformátusságtól súlyos áldozatokat követelt a diktatúra. Számos olyan félreállítást, meghurcolást, internálást, börtönbüntetést szenvedő, vagy életét vesztő református lelkipásztor, presbiter, gyülekezeti tag emlékét őrizték meg a családok és a helyi közösségek, akiknek tevékenysége máig alig ismert a szakirodalomban, illetve az országos közvélemény előtt. Közéjük tartozik a méltatlanul elfeledett, a váci börtönben raboskodó és ott 1953-ban életét vesztett lelkipásztor, Balogh Mátyás is. Alábbi vázlatos pályaképének megírásához alapkutatásra volt szükség.
„Legelébb is bűnbánatot kell tennünk. Mi magyar evangélikus lelkészek az elmúlt esztendőkben nem vállaltuk a Jézus Krisztus keresztjét! Meg kell vallanunk ezt Isten előtt, önmagunk előtt, egyházunk előtt, a világ evangélikus keresztyénsége előtt. Nagy többségünkben nem vállaltuk a keresztet. Csak kevesen akadtak közöttünk, akik életük kockáztatásával is tanúbizonyságot tettek az igazságról. Csak kevesen, akik készek voltak javaikat, otthonukat, hivatásukat is feláldozni, ha üt számukra a kritikus óra.”
Oldalak
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt december 05.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet idei ötödik számában megjelenő négy forrásismertetés közül három szorosabban-lazábban kapcsolódik az 1945 után bekövetkező államszocialista fordulathoz, míg a negyedik írás földrajzilag köthető az előbbiekhez. Ez utóbbi forrásismertetés ugyanis Kárpátaljához kötődik, amely a huszadik század során Magyarország, Csehszlovákia és a Szovjetunió részét is képezte. Jelen esetben a helyszín még a Magyar Királyság, az időpont pedig 1914 mint háborús év.
Az időrendet követve első a már említett Kárpátaljához kötődő forrásismertetés Suslik Ádám (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) tollából. A szerző két dokumentum segítségével mutatja be, hogy az 1914 szeptemberében lezajlott orosz betörés után a visszavonuló osztrák-magyar csapatok miként egészítették ki hiányos ellátmányukat rekvirálásokkal az északkelet-magyarországi hadműveleti területen.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) írásában az olvasókat 1953-ba, de már a Sztálin halála utáni időszakba kalauzolja el. Az általa ismertetett dokumentum Fehér Lajos kulákokkal kapcsolatos álláspontját mutatja be – amelyek már magukon viselik az „új szakasz” nyomát. A szerző egy érdekességre is felhívja a figyelmet: az 1950-es években két Fehér Lajos is foglalkozott a magyarországi agrárium átalakításával. A téziseket jegyző Fehér Lajos újságíró közülük az ismertebb – voplt azonban egy névrokona, aki az MDP Központi Vezetőségének Mezőgazdasági Osztályán dolgozott. Alkalmasint pedig az is előfordult, hogy a két Fehér Lajos ugyanazon a testületi ülésen volt jelen.
Akárcsak a „kulákkérdés,” úgy a koncepciós perek, illetve azok át-, felülvizsgálata is vastagon kötődnek a régió sztálinista korszakához. Bessenyei Vanda (doktoranda, Szegedi Tudományegyetem) az egyik legismertebb csehszlovák koncepciós per felülvizsgálati folyamatának egy részét mutatja be. Rudolf Slánský, „a csehszlovák Rajk” rehabilitációjának ügyét a hasonló, magyarországi eseményekkel állítja párhuzamba, felhívva a figyelmet arra, hogy 1953 után Budapesten a legfelsőbb vezetésben átrendeződés zajlott, míg Prágában gyakorlatilag 1968-ig megmaradt a neosztálinista irányítás.
Kládek László (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Kormárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) forrásismertetése a sztálinista, államosító korszakhoz áttételesen kapcsolódik: a termékeiről jól ismert dorogi hanglemezgyár a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat gyáregységeként működött, amely a különböző államosított cégek egyesítése nyomán 1951-ben jött létre. Az ismertetés a dorogi üzemegység létrejöttét, valamint működésének első éveit mutatja be részletesen.
Az idei ötödik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. november 8.
Miklós Dániel
főszerkesztő