Archívum

2019: Mautner József ismeretlen második világháborús feljegyzései

Mautner József azon munkásmozgalmi veteránok közé tartozott, akik egész életükben mereven kitartottak eszméik, valamint a kommunista állampárt mellett. Több sorstársával ellentétben e merev meggyőződésében az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei sem ingatták meg. Volt munkaszolgálatosként és kommunistaként a második világháborús szovjet győzelmet felszabadulásként élte meg, amint ezt visszaemlékezésében is sokatmondóan érzékelteti: „Felszabadultam!"

2019: Szemelvények a Zsilinszky Antal-féle emigráns mozgalom történetéből – csehszlovák szemmel

A második világháború alatti magyar emigráció története valamelyest homályba veszett az elmúlt évtizedekben, ha pedig a téma mégis a kutatók vizsgálódásának előterébe került, akkor főként más időszakból ismert személyekre – Jászi Oszkárra, vagy még inkább Károlyi Mihályra – fókuszáltak. Ebben az időszakban ugyanakkor olyan személyek is felbukkantak a különböző emigráns magyar politikai csoportosulásokban, mint a színész Lugosi Béla, a képzőművész Moholy-Nagy László, az író Arthur Koestler és Mikes György, vagy a mecénás Hatvany Lajos. Bár ők korántsem voltak feltétlenül epizodisták, egyes „főszereplők” neve szinte teljesen elfelejtődött, még a történészek számára is. Ilyen volt az egyik nagy londoni emigráns csoport szervezője, vezetője, Zsilinszky Antal is.

2019: Legyen nemzetiség! Cionista követelés 1918 végén

A következőkben a magyarországi cionista mozgalom mindeddig csak résztanulmányokban fel-felvillantott történetéről lesz szó. Két olyan dokumentumot adunk közre, amelyek az első világháború végén születtek meg, és a maguk idejében nagyon modernnek számító követeléseket tartalmaztak. A történetben rejlő tragédia, hogy a kéréseket csak két évvel később válaszolták meg, de akkor már egy teljesen más politikai helyzetben.

2019: Az első tiszti század szegedi megalakulásának körülményei

„Mi, ellenforradalmárok, Szegedre érve, az ellenséges megszállás minden szégyenét elfeledve, egyszerre lelkesedni kezdtünk a franciákért, sőt természetesnek találtuk és tőlük vártuk azt, hogy minket segíteni fognak szervezkedésünkben és keresztény nemzeti terveink és céljaink megvalósításában. Hogy mennyire voltunk mi naivak ezen elképzeléseinkben, és hogy mennyire vezettek minket az antant ágensek és a megszálló csapatok parancsnokai az orrunknál fogva, az majd kitűnik a továbbiakból.” (Prónay Pál)

2019: „Politikai meggyőződésüket szívükben őrizzék”. Rendszerváltás az állambiztonságban

„A kialakult helyzetet figyelembe véve, a testvérszerv teljes depolitizálása volna a legkedvezőbb. A munkatársaknak és a vezetőknek egy pártba sem kellene belépniük, politikai meggyőződésüket szívükben őrizzék. Meg kell akadályozni, hogy az ellenzék beférkőzzön soraikba. A testvérszerv és munkatársai számára teljesen új helyzet alakult ki, most a kormány politikáját, nem pedig egy pártot kell képviselniük. A Magyar Köztársaság kormánya tisztán szakkormánnyá alakul, ebből következően a testvérszervnek is szakmai szervezetté kell alakulnia.”

2020: François Mitterrand és a „magyar kapcsolat” 1990-ben

Hazánkról szólva Mitterrand elnök kifejtette, hogy Magyarország újszerű tapasztalatokat ad Európának. A mai reformfolyamat nem előzmények nélküli. Hangsúlyozta, hogy a békés átmenet erősíti a magyar vezetés nemzetközi tekintélyét. Ő is partnerének tekinti az ország ideiglenes elnökét, vezetőit. Európának továbbra is békés változásokra van szüksége.”

2019: A magyarországi feminista mozgalom első hivatalos lapja: A Nő és a Társadalom (1907–1913)

A magyarországi feminista mozgalom fejlődése 1907 januárjában rendkívül fontos állomáshoz ért: a Feministák Egyesülete és a Nőtisztviselők Országos Egyesülete közösen indította útjára első közös folyóiratát, A Nő és a Társadalmat. Ezzel kapcsolatban mindezidáig jobbára a lapot csupán mint forrást felhasználó, hibás fókuszú írások születtek. Jelen cikk ezekkel szemben levéltári források segítségével nyújt a teljességre távolról sem törekvő áttekintést a folyóirat alapításának körülményeiről, valamint a szerkesztőségi munka jellegéről.

2019: Két görög fogvatartott önéletrajza a kistarcsai internálótáborból

A határon éjjel szöktünk át 1949. szeptember 18-án Hercegszántónál. Átszökésünk után jelentkeztünk a határőrségnél, utána Bajára, majd Szegedre vittek, ahol két hónapig vizsgálati fogságba, majd Budapestre hoztak, és a zugligeti Fácánosba vittek a görög csoporthoz. 1950. január 23-án internáltak. Tagadom, hogy az UDB beszervezett volna és feladattal küldött volna Magyarországra. Beismerem, hogy illegálisan szöktem Magyarországra.”

2019: Seton-Watson, a „Vándorló Skót” magyarországi utazása 1906-ban

Robert William Seton-Watson londoni, majd oxfordi történészprofesszor (1879–1951), vagy ahogy korai írásaiban használt írói neve alapján Közép-Európában ismertté vált, Scotus Viator, az angol nyelvterületen a 20. század első felében Magyarország, a Habsburg Monarchia és egész Délkelet-Európa egyik legalaposabb ismerőjének számított. Írói és szervezői tevékenységével, valamint szakértői kommentárjaival a trianoni békeszerződés talán legfontosabb szellemi előkészítőjévé, majd szívós védelmezőjévé vált.

2019: Az Osztrák–Magyar Monarchia szétesésének pillanatfelvételei Svájc diplomáciai jelentéseinek tükrében (1918. november–december)

1918 folyamán Svájc bécsi követsége harminc követjelentést készített, amelyekből ez alkalommal a november és december folyamán keletkezett hat dokumentumot tesszük közzé. Magyar nyelven való közlésük remélhetőleg hozzájárul az Osztrák–Magyar Monarchia széteséséről alkotott külső kép rekonstruálásához. A svájci diplomáciai jelentésekből kitűnik, hogy minden monarchiabeli nemzet és nemzetiség önálló állam alapítására törekedett. E források a korai svájci–magyar diplomáciai kapcsolatok előtörténetének a feltárását is szolgálják az átmenet első hónapjainak a bemutatásával. Ugyanakkor az első közvetlen diplomáciai kapcsolatfelvétel dokumentumait külön forrásközlő tanulmányban szándékozunk közzétenni, tekintettel a rendelkezésre álló gazdag iratanyagra.

2019: Budapest hídjai a város ostromában

Még véget sem ért a háború, amikor a budapesti hidak tragédiája már a „nácik” bűnlajstromára került. A Budapest ostromáról még az ostrom alatt forgatott és nem sokkal később a budapesti mozikban is játszott szovjet filmhíradó a német katonákat a „szvasztika barbárainak” nevezte, és az értelmetlen pusztítás példájaként a budapesti hidakat hozta fel. A szocializmus emlékezetpolitikája a hidak felrobbantásával Sztálin állítólagos nemeslelkűségét állította szembe, aki a magyar várost megkímélendő még a nehéztüzérség bevetésétől is tartózkodott volna. A hidak felrobbantása mint a nácizmus bűntette még a legutóbbi idők emlékezetpolitikai megnyilvánulásában is felbukkant.

2019: A MÁV miskolci üzletvezetőségének 1946. júliusi helyzetképe

A MÁV üzletvezetőségeinek havi jelentései az alkalmazottak szociális helyzete mellett elsősorban a vasúti infrastruktúra üzemeltetésével kapcsolatos műszaki és gazdasági adatokat tartalmazták. A klasszikus közlekedés-, illetve üzemtörténet-írás mellett számtalan más formában is „megszólaltathatóak” e jelentések, hiszen érdekes és gyakran fontos adalékokat találunk bennük helyi, valamint országos köztörténeti, társadalom- és/vagy gazdaságtörténeti, vagy éppen művelődéstörténeti kutatásokhoz. Különösen olyan válságos időszakban, mint amilyen 1945–1946 volt: a súlyos emberáldozat és a rommá lőtt ország, az általános közellátási problémák, a jóvátételi teher és a hiperinfláció körülményei között.

2019: Nyikita Szergejevics Hruscsov 1958. április 8-i tatabányai látogatása

Nyikita Szergejevics Hruscsov pártfőtitkári tisztsége idején többször is ellátogatott Magyarországra, elsőként az 1958. április 2. és április 10. közötti időszakban. Írásomban röviden összefoglalom a szovjet párt- és kormányküldöttség 1958. április 8-i tatabányai látogatásának főbb eseményeit, majd az ahhoz kapcsolódó, általam legfontosabbnak és legérdekesebbnek vélt dokumentumokat ismertetem.

2019: Zubovits Fedor huszárkapitány afrikai kalandozásai

A legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor (1846–1920) a Monarchia érdekszféráján kívül eső háborúkban való részvételéért is kiérdemelhette volna a „kalandor” jelzőt. Ha azonban ehhez még hozzávesszük számos „különleges” utazását, sokoldalú és vakmerő személyiségét, valóban nem túlzás e fogalommal jellemezni főhősünket. Az élete végéig sokoldalú tevékenységet folytató kapitány (katona, feltaláló, vadász, „sportsman”, diplomata, publicista, párbajhős) Afrikában eltöltött időszakait is ugyanaz a szerteágazó tevékenységi kör jellemezte, mint „itthon” – ez utóbbi fogalom Európát és az Osztrák–Magyar Monarchiát jelentette számára.  

2020: A kádárizmus egyházpolitikája – A pártdirektíváktól a titkosszolgálati akciókig

A kádárizmus mint hatalomgyakorlási mód szemléletesen mutatható be az egyházpolitika területén. A legérzékletesebb példákat talán az illetékes állambiztonsági részlegek iratai szolgáltatják, feltárva a pártállam komplex működését. Ám az alábbiakban nem a közérdeklődés homlokterében álló titkosszolgálati aktákból (ügydossziékból, „ügynökaktákból”) közlünk részleteket. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött belügyi és pártanyagok révén a rezsim mindennapi, üzemszerű működése ragadható meg érzékletesen. A dokumentumok egyszersmind bizonyítják, hogy az egyházakkal kapcsolatos eljárások alapsémái – a rendszeren belüli elmozdulás ellenére – változatlanok maradtak egészen 1989-ig.

2019: Egy parancsnoki értekezlet margójára – Az egyházi elhárítás helyzete 1989-ben

„A jövőben megszűnik a konkrét beavatkozás az egyházak belügyeibe. Eddig az volt a cél, hogy visszaszorítsuk, elsorvasszuk őket. Vajon a jövőben ennek az ellenkezője lesz a feladat, a felvirágoztatás, egy kapitalista út? A szocializmus modelljének váltása során nem akarunk megkülönböztetett helyet biztosítani az egyházaknak. Nem törekszünk majd a mindenáron történő elsorvasztásra.”

2019: Az 1964-es magyar–szentszéki részleges megállapodás

A II. Vatikáni Zsinattal (1962–1965) kezdődő egyházi nyitás és a XXIII. János pápa által elindított ún. „keleti politika”, továbbá a nemzetközi helyzet tette lehetővé, hogy 1964. szeptember 15-én Agostino Casaroli, az Egyházi Közügyek Tanácsának titkára és Prantner József, az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője Budapesten aláírtak egy „részleges megállapodást” az Apostoli Szentszék és a Magyar Köztársaság között. Az állandósult „részleges” jelzőt azért illesztette az okmányhoz az utókor, mert a tárgyalt kérdések közül csupán néhányban sikerült ténylegesen megállapodni. Szövege a legutóbbi évekig nem volt nyilvános, pedig egy bő negyedszázadon át – a Magyar Köztársaság és a Szentszék között 1990. február 9-én aláírt újabb megállapodásig, amely a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről intézkedett – meghatározta a magyar katolikus egyház és a kormányzat viszonyát.

 

2019: Ügyében másodfokon ítélet született, pedig már azelőtt meghalt a váci börtönben – Balogh Mátyás református lelkipásztor portréjának vázlata

A Rákosi-korszak idején a magyar reformátusságtól súlyos áldozatokat követelt a diktatúra. Számos olyan félreállítást, meghurcolást, internálást, börtönbüntetést szenvedő, vagy életét vesztő református lelkipásztor, presbiter, gyülekezeti tag emlékét őrizték meg a családok és a helyi közösségek, akiknek tevékenysége máig alig ismert a szakirodalomban, illetve az országos közvélemény előtt. Közéjük tartozik a méltatlanul elfeledett, a váci börtönben raboskodó és ott 1953-ban életét vesztett lelkipásztor, Balogh Mátyás is. Alábbi vázlatos pályaképének megírásához alapkutatásra volt szükség.

2019: „Bánom…” – Scholz László „Egyházunk mai helyzete és lelkészi feladataink” című előterjesztése

„Legelébb is bűnbánatot kell tennünk. Mi magyar evangélikus lelkészek az elmúlt esztendőkben nem vállaltuk a Jézus Krisztus keresztjét! Meg kell vallanunk ezt Isten előtt, önmagunk előtt, egyházunk előtt, a világ evangélikus keresztyénsége előtt. Nagy többségünkben nem vállaltuk a keresztet. Csak kevesen akadtak közöttünk, akik életük kockáztatásával is tanúbizonyságot tettek az igazságról. Csak kevesen, akik készek voltak javaikat, otthonukat, hivatásukat is feláldozni, ha üt számukra a kritikus óra.”

2019: „Az istenhit és az istentagadás között nincs kompromisszum” – A keletnémet püspöki kar 1960-as nagyböjti pásztorlevele

„Tagadjatok meg minden közreműködést, mely a szocializmus istentelen világnézetéhez való csatlakozással lenne egyértelmű. Krisztust félreérthetetlenül megvallani egyet jelent azzal, hogy a materializmust félreérthetetlenül megtagadom. Ne hagyjátok magatokat megnyugtató szóbeszéddel megzavarni. […] Ahol tudtok, álljatok ki mindig a hit és az igazság mellett, és sohase hallgassatok emberfélelemből.”

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt október 26.

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő