világháború

A második világháború után Az ország közegészségügyi intézményeit rendkívül nagy mértékű károsodás érte. A főként kommunista hátterű Nemzeti Segély és a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége aktív, kezdeményező szerepet vállalt a segélyfeladatok megoldásában, s több alkalommal országos gyűjtési akciót hirdetett Az MNDSZ 1945. augusztus 25-én megtartott értekezletén elfogadták Tildy Zoltánné, javaslatát, hogy az MNDSZ az egyes hivatalos szervek támogatásával hozzon létre egy olyan szervezetet, amelynek feladata a hadifoglyok hazahozatala és megsegítése.

A magyar munkásság egy része már 1942-ben megismerkedett a szabotőrök és a kémek elleni küzdelem fontosságával, az „éberség” jelszavával, az aktuális ellenség rabszolgasorban tartott dolgozóinak sorsával, egyáltalán a munkaidő utáni „fejtágítók” hangulatával. Ezek a kötelező előadások alighanem szokatlanok és kellemetlenek lehetettek a munkásoknak. Az sem kizárt azonban, hogy röpke hat-hét év múlva, békeidőben, egy szombat délutáni Szabad Nép félórán ülve nosztalgiával gondoltak vissza a "Horthy-fasiszták" előadásaira.

„Az SS erők hatalmába került Weiss Manfréd családtagok […] kénytelenek voltak az ellenük, illetve hozzátartozóik ellen alkalmazott, személyes szabadságukat és életüket közvetlenül veszélyeztető jogellenes fenyegetés hatása alatt, a Weiss Manfréd vállalatokat és minden egyéb ingó- és ingatlan vagyonukat az SS erők egy gazdasági csoportjának […] 25 évre kezelésbe átad. […]” Ennek ellenében az SS erők említett gazdasági csoportja ígéretet tett arra, hogy a Weiss Manfréd család tagjait semleges külföldre szállítja.”

„Budapesten elhaltak számát pontosan megállapítani nem lehet, mert a halottakat a harcok folyamán nem lehetett kiszállítani [a] temetőkbe, így kényszerből tereken, kertekben, udvarokon is temettek el halottakat. A Kerepesi temető igazgatóságától november 21-én kapott tájékoztatás szerint október 23. – november 21-ig a harcokban elesett és temetőkbe kiszállított halottak száma ezerre tehető. Ugyanazon időszakban betegségek következtében elhaltak száma mintegy 1400 volt. November 21-én az eltemetetlenek száma 400-ra tehető.”

„Ilyen megértő és jóindulatú magatartást a magyar nemzet azonban nemcsak a Szovjetunió államférfiai és diplomatái részéről tapasztalt, hanem a szovjet hadsereg részéről is. A szovjet hadsereg, amikor a Magyarországgal szomszédos államokban való előrenyomulása alkalmával látta, hogy ezekben az államokban jelentékeny számú magyar lakosság él, e magyar lakosságot mindenütt igyekezett megvédeni a szomszéd államok felelőtlen és még a fasiszta ideológia által befolyásolt elemeinek erőszakoskodásaival szemben.”

„Egy kommunista ország fővárosában hosszabb időt eltöltő nyugati megfigyelő, vagy az átutazók, mint például újságírók, szemében minden szerény változás, […], ami a körülmények javulására utal, szembetűnik, mint olyan jel, amely a jólét növekedését eredményezi. A politikai helyzet alakulására vonatkozóan megállapíthatjuk, hogy jelentős változás ment végbe a vezetők politikájában, ami a pártonkívüli értelmiségiek felé nagyobb mozgástér elviselését jelenti, és akik így talán, anélkül, hogy a párt tagjai lennének, szabadabban tudnak az ország életébe bekapcsolódni.”

„A magyar nép és így a mi dolgozóink is nem fogadhatja el a Kádár-féle kormányt, mert hiszen annak minden egyes tagja az előző bűnös rezsimnek hosszabb-rövidebb ideig kiszolgálója volt. Ezért szabad választásokkal kíván dolgozó népünk magának új kormányt választani, olyan kormányt, melyben meg van a bizalom ahhoz, hogy az ténylegesen a nép akaratára támaszkodva annak érdekében fog dolgozni és tényleg független, szabad, fasiszta mentes, demokratikus Magyarországot kíván felépíteni.”

1940 közepétől egyre súlyosabb nyersanyag- és energiakorlátozást kellett bevezetni Magyarországon Korlátozott felhasználás, jegyrendszer érvényesült az üzemanyag-ellátás területén, ami a mentőautókra is vonatkozott. A Tolna megyei Szekszárdon, ebben az időben, mindkét szolgálatot teljesítő mentőautó üzemképtelen volt. A megyei tisztikar első embere szomorúan állapította meg, hogy: „ma már ott állunk, hogy a kórházi kezelésre szoruló szülőnőket sem lehet a kórházba beszállítani.” A tűrhetetlen állapotokat a törvényhatósági ülésen több képviselő is igen hevesen bírálta.

Az alábbi forrás egy Budapestre a második világháború után bevándorló nő addigi életútjával ismerteti meg az olvasót. Z. Mária 23 éves, kétgyermekes anya 1949-ben segélykérelemmel fordult a 19 éves korától fogva együtt élt vidéken egy szovjet katonával, akitől két gyermeke született. Miután a gyermekek apja magára hagyta, úgy döntött, hogy nem marad tovább szülőhelyén, hanem Budapestre költözik, ott vállal munkát. Döntésében, úgy tűnik, hogy inkább a szülőföldjétől taszító tényezők domináltak, hiszen házasságon kívül szült két gyermeket.

„A falusiak sokkal bizakodóbbak, mint a városiak, akik (akárcsak Pesten) kb. 1/4 részükben semmit sem látnak elérhetőnek a trianoni határokon túl. […] Ha a határmenti kiigazításokon felül egyes részek kiemelését tekintjük, legtöbben (mind a 79% reménykedő) Csallóköz visszatérésére számít. Közel ugyanannyian, 76% keleti határsávot várnak vissza, Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti vidékét. Kolozsvár visszatérését 60% reméli ehhez hozzá, Székelyfölddel 52% számol. Kassára gondol 55%, Burgenlandra 40%, Észak-Bácskára 48%, Temesvidékre 43%.”

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Ezen a napon történt február 05.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő