Budapesten megnyílik a Szépművészeti Múzeum.Tovább
MKP
További használat kulcsszavak
Oldalak
Közismert tény, hogy a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesülésére, és ezzel együtt a Magyar Dolgozók Pártjának a létrejöttére 70 évvel ezelőtt, 1948 júniusának közepén került sor. Írásunkban a Magyar Kommunista Párt Komárom-Esztergom vármegyében kifejtett tevékenységének egy-egy mozzanatát és az ahhoz kapcsolódó, általunk legfontosabb vélt dokumentumokat ismertetjük.
Az 1945. július elején, feltehetően az MTI egyik munkatársa által a Kisgazdapárt vezetősége vagy egyik vezetője részére készített bizalmi jelentés a párt választási esélyeit, a rivális pártok kilátásait, társadalmi pozícióját, tevékenységét veszi számba, miközben a társadalom helyzetéről, a politikai élet aktuális eseményeiről és problémáiról is részletes tájékoztatást ad.
„Az eskü letétele után az Elnöki Tanács tagjai, a miniszterek és a Püspöki Kar tagjai átvonultak a fogadó terembe, ahol gyönyörűen megterített asztalok várták a vendégeket. Azonban az asztalhoz férni úgyszólván lehetetlen volt, mivel a filmesek, fotósok és újságírók mint a sáskahad ellepték és úgyszólván falták az ételeket, a likőrt és pálinkát borospoharakból itták. Kettő közülük teljesen berúgott.”
Az alábbi dokumentum az elméleti gazdaságpolitikai írások egyik gyöngyszeme is lehetne, ha lett volna realitása. Az olvasó előtt felsejlik Magyarországnak képe, amely összeköti a Keletet a Nyugattal, a tervgazdaságot a piac világával – és ebből jól megél. Miért érdekes a dokumentum? Mert az angol–orosz–magyar export–import társaság létrehozásának gondolatát1947-ben vetették papírra – a világháború után megkötött békeszerződés előtt nem sokkal, és a kezdődő hidegháború idején.
„Párthoz, Szovjetunióhoz való viszonya: 1945-46-ig a Kisgazdapárt tagja volt, 1948-tól 1951-ig MKP. Ekkor került felülvizsgálatra. Felülvizsgálatnál a pártból ki lett zárva, mint Horthysta tiszt. Az akkori megnyilvánulásai nem voltak méltók egy kommunistához. Azóta asszimilálódott, igyekszik politikailag helyes irányba haladni, megbízhatóságát azonban kétségbe vonjuk. Társadalmi munkát, szakszervezeti vonalon végez. Javaslat: Jelenlegi munkahelyén továbbra is meghagyni javasoljuk, közelebbi perspektíva vele kapcsolatban nincs.”
„A rábízott feladatokat lelkiismeretesen elvégzi és az eddigi munkáját értékelve megállapítható, hogy a Vasmegyei Főosztály egyik legértékesebb ügynöke lett. „Fenyvesi” hívta fel a figyelmét a Hatóságnak arra, hogy papi irányítás alatt ifjúsági szervezkedés folyik Szombathelyen, és ez az egész országra kiterjed. "Fenyvesi" jelentette, hogy a szervezkedés célja az, hogy az ifjúságot a "Katolikus Szociológia" [!] tanításának alapján összefogja az egyház köré, hogy ezáltal akadályozza az ifjúság demokratikus szellemben való nevelését, továbbá.”
A „gyanúsítottnak nem volt több hízott sertése, azonban volt olyan sertése, ami ha hízlalásra került volna, meghaladta volna a követelményeknek megfelelő súlyt. Azt is megállapította az őrs járőre, hogy a községi tanács is szabálytalanul járt el, mert a gyanúsított a tanács előtt bevallotta, hogy a levágásra kerülő sertés súlya 110 kg, és ennek ellenére a vágási engedélyt kiadta. A levágott sertés húsát és zsírját az őrs járőre őrizetbe nem vette, mert a gyanúsított több hízott sertéssel nem rendelkezik, és így a levágott sertés húsára és zsírjára a családjának szüksége van.”
Az 1948-1949 folyamán lezajlott vállalati profilírozás során a feldarabolás sorsára jutott az 1944 előtti legnagyobb állami tulajdonban lévő, széles vertikumú nehézipari nagyvállalat, a Magyar kir. Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) is. Az alábbi források erre a folyamatra nyújtanak betekintést, jelezve, hogy a korabeli intézkedések nem az ésszerűség kívánalmainak megfelelően születtek, hanem a kommunista hatalom a szovjet mintát vette alapul.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt december 01.
Párizsban megnyílik a világ első mozija (Cinema Omnia Pathe)Tovább
John Mott, magyarországi látogatása alkalmából – ismertetve a református világszövetség helyzetét – a figyelmet egy „...Tovább
Ferenc József bécsi temetéséről a hazautazókat szállító gyorsvonat herceghalomnál összeütközik egy személyvonattal. A 71 halálos áldozatot...Tovább
Megalakul a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság....Tovább
- 1 / 4
- >
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
A lapunk idei ötödik számában négy forrásismertetés olvasható, amelyek közül kettő a második világháború utáni Magyarország külországokkal való kapcsolataiba enged betekintést. A két másik forrásismertetés fő témája ugyan eltér az előzőekétől, azonban ez utóbbiakban is megjelenik – a személyek szintjén – a külfölddel, a külországokkal való kapcsolat.
Időrendben az első Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) két részes forrásismertetésének a második fele. Ezúttal olyan iratokat mutat be a szerző, amelyek a magyar–csehszlovák lakosságcsere Nógrád-Hont vármegye nyugati felére vonatkoznak: a kirendelt magyar összekötők jelentéseit, akik arról írtak, hogy a településeken miként zajlott a szlovákság körében a csehszlovák agitáció az átköltözés érdekében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Mindszenty József és Zágon József halálának 50. évfordulója kapcsán a Szent István Alapítvány levéltárából mutat be egy iratot. Amelyhez kapcsolódóan bemutatja az azt őrző gyűjteményt is. Az ismertetett dokumentum egy Zágon Józseffel lezajlott beszélgetés összefoglalója, amelyet Tomek Vince, a piarista rend generálisa jegyzett le; kifejtve többek között, hogy miként állt Mindszenty személyének, valamint utódlásának kérdése a nemzetközi térben.
Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) forrásismertetésének második részében a Mikroelektronikai Vállalat létrehozásának előzményeihez kapcsolódóan mutat be egy iratanyagot, amelyet az Államibiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára őriz. Az állambiztonság a saját módszereivel igyekezett hozzájárulni ahhoz, hogy csökkenjen Magyarország technológiai lemaradása: ehhez lett volna szükséges rávenni az együttműködésre az Egyesült Államokba emigrált Haraszti Tegze Péter villamosmérnököt, azonban ez a próbálkozás kudarcba fulladt.
Idén október 3-án avatták fel a néhai brit miniszterelnök, Margaret Thatcher emlékművét Budapesten. Ennek apropóján Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) idézte fel a Vaslady 1984-es magyarországi látogatását. Az esemény kiemelkedő fontosságú volt nemcsak az év, hanem az évtized számára hazánkban: Thatcher volt ugyanis az első brit kormányfő, aki hivatali ideje során látogatott Magyarországra – a fogadó fél ennek megfelelően igyekezett vendégül látni.
Az idei ötödik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. november 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő




