Szabad Nép

1946: B-listázás a városházán

„1875 fővárosi alkalmazottat kellene elbocsátani, hogy az 1938-as létszámot 10 százalékkal csökkentsék. A Nemzeti Bizottság viszont az 1875 alkalmazott elbocsátása helyett a kiszivárgott hírek szerint 3580 fő elbocsátására tett javaslatot, vagyis 1655-tel többre, mint kellene."

1945: Levelek 1945-ből a népjóléti miniszterhez

Révai József: „Kérem, hogy Makón nevezzék ki az ottani kórház személyzeti osztályára főorvosnak dr. Nyitrait és nem dr. Szászt. Ez a makói pártszervezet kérése, és a kérést én is támogatom." A népjóléti miniszter válasza: „Dr. Szászt az ottani főispán a minisztérium előzetes jóváhagyásával már kinevezte, de ennek megerősítése még nem történt meg. Így megvan a lehetősége, hogy ne dr. Szászt, hanem dr. Nyitrait nevezzék ki makói kórházi főorvossá."

0000: A Petőfi kör sajtóvitája után

Az biztos, hogy azok az elemek, akik elszemtelenedtek, akik azt hiszik, meg vagyunk ijedve, elvesztettük tájékozottságunkat, azok megpróbálnak velünk szemben állni. De aki velünk szembe áll és provokálni fog, az érezni fogja, hogy a magyar népi demokrácia rácsap. – hangsúlyozta Rákosi az MDP KV 1956. június 30-i ülésén. A politikai vezetés a Petőfi kör 1956. június 27-i sajtóvitáját egy összehangolt jobboldali támadás részének tekintette. Az itt közölt dokumentumok a sajtóvitát követően megrettent és elbizonytalanított politikai vezetés reakcióit, határozatait, belső vitáit mutatja be.

0000: Magyar orvosok Koreában (1950-1957)

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban a Rákosi Mátyásról elnevezett hadikórházban nyolc magyar orvos-csoport váltotta egymást a koreai háború éveiben és az újjáépítés időszakában. Az itt közölt dokumentumok bemutatják a magyar–koreai diplomáciai kapcsolatok keretében a Rákosi Mátyás Hadikórház, majd polgári kórház sorsát, az ottani egészségügyi és háborús körülményeket, miközben bepillantást engednek a kórház belső, magánéleti botrányoktól sem mentes életébe.

„Tekintettel arra, hogy a reakció a Lánchídon lévő koronába is belekapaszkodik, azzal a kéréssel fordulok a T. Szerkesztőséghez, szíveskedjék megállapítani azt, hogy a címeren lévő korona akarva, vagy pedig akaratlanul került-e oda? […] Ha a felszabadulás után a magyar nép parlamentje törvényt hozott, hogy az új magyar címeren ne legyen rajta többé a korona, akkor véleményem szerint nem csak az iskolák, minisztériumok, közhivatalok falairól tüntessük el a koronát, hanem a száz éves Lánchídról is – még akkor is, ha úgy akarjuk újjáépíteni, mint amilyen Széchenyi István korában volt.”

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a VIII. kerületben zajlottak a legnagyobb harcok. A szovjetek is ezt a városrészt tartották a legveszélyesebbnek, ezért a pusztítás is itt volt a legnagyobb mértékű. A forradalom leverése után a mindennapi élet megindítása, a rend helyreállítása, az újjáépítés mindenhol a tanácsok feladata volt. Melyek voltak a harci események utáni legsürgősebb teendők? Hogyan próbálták meg a helyzetet rendezni? Ezekre a kérdésekre adnak választ a VIII. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságának jegyzőkönyvei 1956 végéről és 1957 elejéről.

0000: „Zeng, zúg a mozdonyok sípja: Minden szavát szívünkbe írta.”

„A nagygyűlések mindenhol mély benyomást keltettek a dolgozókban. A dolgozók Sztálin elvtárs és a Szovjetunió iránti forró szeretetük és ragaszkodásuknak olyan példáját adták, amit eddig nem tapasztaltak. Baján reggeltől estig egyesével, kettesével mentek a dolgozók a szovjet hősi emlékműhöz. Estére a szeretet virágai, kis ibolya és hóvirágcsokrok gyűltek halomba. A salgótarjáni dolgozók, bányászasszonyok, s még sok más város dolgozói árasztották el virágjaikkal Sztálin elvtárs hős katonáinak emlékműveit.”

„Az elítéltetésem alapjául szolgáló cselekményt 1953. július 30-án […] követtem el a tudattalanság határán mozgó rendkívül felindult lelkiállapotban, amit a sértett Korpics József csáfordi községi vb. elnök velem szemben indokolatlanul energikus magatartása és a bizottsági tagok némelyikének durva bánásmódja váltott ki belőlem. A […] gúnyolódó szavakon felháborodva csaptam a csupasz kútmerítő rúddal, tehát nem fegyverrel, hanem a kezem ügyében levő ártalmatlan szerszámmal Korpics József felé, akit meg nem ütöttem, és meg nem sebesítettem.”

„Megelégedéssel vettem tudomásul a hétfő esti újsághírt, amely beszámol Mindszenty hercegprí-más letartóztatásáról. Nekünk, magyar dolgozóknak csak egy lehet erről a véleményünk, mégpedig az, hogy ilyen ember, aki vallást, az egyházat arra használja föl, hogy a piszkos imperialista külföld propagandáját terjessze, aki ellene van hazánk békés fejlődésének, aki a vallást szembe helyezi a politikával, s ahol csak módjában van, ellenünk dolgozik, nem méltó arra, hogy a magyar katolikus dolgozó nép vezetője legyen.”

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Ezen a napon történt január 31.

1929

Lev Davidovics Trockijt száműzik a Szovjetunióból.Tovább

Beköszöntő

ArchívNet 2024/5-6.

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idén utoljára jelentkezik friss lapszámmal. Az idei utolsó, összevont lapszámunkban megjelent forrásismertetések országunk határain belülre és kívülre kalauzolják az olvasókat. A publikációk foglalkoznak az első világháború után évekig rendezetlenül maradt magyar-osztrák határkérdés utóéletével, a második világháború alatt Magyarország határaitól távol zajlott Don-kanyarbeli harcokkal, a Budapesten, azonban hivatalosan az Egyesült Államok területén tartózkodó Mindszenty József menedékével, valamint a kárpátaljai magyarság identitásának kérdésével.

Az idei harmadik számunkban jelent meg Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltára) forrásismertetése, amelyben a szerző a nyugat-magyarországi kérdés rendezésének az utóéletéről mutatott be egy dokumentumot. Az ismertetés időközben kétrészesre bővült: mostani számunkban egy újabb irat kerül bemutatásra, amely a magyar felkelők okozta károk megtérítésének az ügyéhez szolgáltat további információkat.

Egy másik ismertetés folytatása is friss számunkban kapott helyet. Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) Tuba László hadnagy harctéri naplóját adja közre. A második rész a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a Don menti tevékenységét mutatja be 1942. június 28-tól szeptember 12-ig. Az eddig publikálatlan napló a zászlóalj történetének egyedülálló forrása, mivel mindezidáig kevés korabeli kútfő volt ismert a csáktornyai egység doni működésére vonatkozóan.

Mindszenty József bíboros menedékének ügyét Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy sajátos szempontból világítja meg. A szerző az Associated Press korabeli tudósítója, Anthony Pearce cikkei, megnyilvánulásai – illetve a magyar állambiztonságnak adott jelentések – alapján elemzi, hogy az újságíró milyen módon kezelte, adott hírt a budapesti amerikai követségen tartózkodó Mindszenty helyzetéről.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) egy, a kárpátaljai magyarságra vonatkozó sajátos elképzelést, valamint annak utóéletét mutatja be. Balla László az 1970-es évek közepén publikált cikksorozatában fejtette ki álláspontját a „szovjet magyarok” fogalmáról, a „szovjet magyarság” mibenlétéről. Balla elgondolása nem okozott osztatlan sikert, és mint a bemutatott külügyi dokumentumok is bizonyítják: a magyar-szovjet viszonyra is kihatással volt.

Az idei utolsó számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kézirataikat. Köszönjük továbbá a 2024. évben, a korábbi számainkba ismertetéseket küldő szerzőinknek is a bizalmát, amiért megtisztelték szerkesztőségünket írásaikkal. A jövőbe tekintve: az ArchívNet 2025-ben is várja a forrásismertetéseket a 20. század gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténetére vonatkozóan.

 

Budapest, 2024. december 18.

Miklós Dániel
főszerkesztő