propaganda

1961: Jurij Gagarin Magyarországon

Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság Gagarin látogatásából. Kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a szocializmus vélt fölényét, és jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek. Gagarinban az embert önmagáért is szerethették az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el.

0000: Az ötvenes évek propaganda képei

A Magyar Dolgozók Pártja II. kongresszusa alkalmából Magyarország új arca címmel jelent meg az alábbiakban bemutatott képeskönyv, amely hűen példázza a Rákosi Mátyás vezette diktatúra hamis propagandáját, annak sajátos jellemzőit. Az élet szebb és vidámabb lett, a munkások és parasztok boldogan dolgoznak, lelkesen teljesítik túl a maximumot, szolgáltatják be a terményeiket, tanulnak, sportolnak, szórakoznak…
A kötet egy olyan álomországot idéz meg, amelynek önfeledten mosolygó, gondtalan népe igenis hálás az őt segítő hatalomnak és vezérének, Rákosi Mátyásnak .

„A községben, a főutcán különösen hatalmas táblák, zászlók és különösen megnyerő volt, Sztálin elvtársnak egy ötágú csillagban elhelyezett képmása, amit az ott dolgozó villanyszerelők villanylámpákkal láttak el. Este, mikor a faluban az első villanyfény kigyúlt, Sztálin elvtárs képe teljes kivilágításban nézett a falura. Nagy öröm volt ez.”

0000: A néprádió és a vezetékes rádió az ötvenes években

„Nagy jelentőségű előnye a vezetékes rádiónak, hogy megakadályozza az ellenséges propaganda adások hallgatását, szemben a rádióvevő készülék tulajdonosokkal, akik rádiójukkal szabadon vehetnek minden tetszés szerinti állomást. A vezetékes rádió ezen kívül tömegmozgósítás céljára is felhasználható anélkül, hogy a rajta leadott műsoranyagot az éterbe is kellene sugározni.”

„Utasítom Ügyvezető Urat, hogy a küldött anyagot a Szabad Föld Téli Esték előadás anyagával párhuzamosan minél nagyobb vetítési eredmény elérésével használja ki, erről a havi jelentésben számoljon be.”

„Október elején hallottam, hogy az „Agydaganat” című együttes fellépett a Városmajori Műv. Házban, amely koncert botrányba fulladt, és kihívták a rendőrséget. Andró-Vaskó Sándor (Géza) a közönséget próbálta a rendőrök ellen hangolni. A Csicsó nevű srácot Andró név szerint pocskondiázta, és ezek ketten egymásnak is mentek. (Csicsó többszörösen büntetett előé-letű, felesége Margit, aki esti tagozaton végzi a gyors- és gépíró iskolát.) Hallomásom szerint a kihívott járőr a Gézát a botrányos magatartása miatt megütötte.”

0000: Vers minde(gy)kinek – avagy vers valakikről

„A Lampart Művekben 1949-ben indult útjára az üzemi lap Lampart Üzemi Híradó néven. A gyár életéről szóló számos cikk, tudósítás, vélemény mellett üde színfoltot jelenthetett az elő-ször a második számban jelentkező vers. Ez a gyakorlat aztán rendszeressé is vált. […] A versek meghatározó eleme a propaganda, az agitáció és a személyi kultusz. Megjelenik Rákosi Mátyás személye, amint bejelenti az ötéves tervet; egy kis vers a darabbér előnyeit ecseteli; egy másik a tanácsot és a pártot magasztalja; megint egy másik az üzem mindennapi életéről nyújt részletes tájékoztatást.”

„Fejti György nyilatkozata – miszerint a „politikai primadonnák” nagy fellépése várható a kongresszuson – helyeslésre talált. Vannak, akik úgy fogalmaznak, hogy néhány tucat „önmagát szervező” hangadó eltávolítása megállítatná a párt teljes széthullását.”

0000: A Nagy Testvér dönt

„Magyar Televízió alárendelt szerepet játszott a generál kivitelező szovjet televízióval szemben. Csak azt adhatta, amit a szovjet televízió sugárzott. […] A szovjet televízió az előzetesen egyeztetett műsorrendet felcserélte.[…] A hanghibákat (néma kép) kifejezetten technikai probléma okozta, nem ért ide a hang, mivel más úton jött, mint a kép […] A magas ajánlásra felkért szinkron-tolmács színvonal alatt látta el feladatát, így menet közben le kellett cserélni.”

0000: Népbunda és úti csomag

„Az ösztöndíjasok ideérkezésükkor sajnálatos módon sem megfelelő téli öltözettel, sem készpénzzel nem voltak ellátva. A követségnek erre semmi utasítása nem volt, távollétemben Horváth ügyvivő és a követség minden tagja mindent megtett segítségükre: az ügyvivő úr a repülőtéri poggyász stb. kiadásoktól és beszállítástól és az első metrójegyektől kezdve a kisebb költségeket kifizette, hasonlóképpen meleg ruha dolgában is minden lehetőt megtett.”

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Ezen a napon történt március 28.

1977

Népszínház név alatt összevonják az Állami Déryné Színházat és a Huszonötödik Színházat.Tovább

1979

Az egyesült államokbeli Three Mile Island-i atomerőmű hűtőrendszere meghibásodik. A baleset a környezet nukleáris szennyeződéséhez vezet...Tovább

1985

Marc Chagall orosz zsidó származású, francia szürrealista festőművész (*1887)Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő