Magyar Dolgozók Pártja

„A dolgozó nők hatalmas sereg, amely nélkül nem győzhet a szocializmus. A nő ember, elvtárs, anya.” 1948 után a háztartásbeli nők bevonása a termelőmunkába jelentős politikai kérdés volt. A közölt dokumentum a nők munkába állításának a megoldására tesz javaslatot.

„Az eskü letétele után az Elnöki Tanács tagjai, a miniszterek és a Püspöki Kar tagjai átvonultak a fogadó terembe, ahol gyönyörűen megterített asztalok várták a vendégeket. Azonban az asztalhoz férni úgyszólván lehetetlen volt, mivel a filmesek, fotósok és újságírók mint a sáskahad ellepték és úgyszólván falták az ételeket, a likőrt és pálinkát borospoharakból itták. Kettő közülük teljesen berúgott.”

„A Magyar Köztársaság Elnöke 1948. évi augusztus hó 5-én kelt elnöki elhatározásával Rajk László belügyminisztert eddigi buzgó szolgálata elismerése mellett ezen tiszte alól felmentette, s egyidejűleg nevezettet külügyminiszterré, Kádár János országgyűlési képviselőt pedig belügyminiszterré kinevezte. […]
Intézkedés teendő a 24.001/1947. II. P.M. számú rendeletben meghatározott 150%-os miniszteri pótlék Rajk László volt belügyminiszter részére való beszüntetése és egyidejűleg Kádár János belügyminiszter részére fogadalomtétel napjától, azaz 1948.évi augusztus 5-től való kiutalása iránt.”

Párthoz, Szovjetunióhoz való viszonya: 1945-46-ig a Kisgazdapárt tagja volt, 1948-tól 1951-ig MKP. Ekkor került felülvizsgálatra. Felülvizsgálatnál a pártból ki lett zárva, mint Horthysta tiszt. Az akkori megnyilvánulásai nem voltak méltók egy kommunistához. Azóta asszimilálódott, igyekszik politikailag helyes irányba haladni, megbízhatóságát azonban kétségbe vonjuk. Társadalmi munkát, szakszervezeti vonalon végez. Javaslat: Jelenlegi munkahelyén továbbra is meghagyni javasoljuk, közelebbi perspektíva vele kapcsolatban nincs.”

„Gáspár elvtárs a kongresszusra teljesen készületlenül jött ki. […] Amikor a Szovjetunió és a népi demokráciák, de még a nyugati küldöttek referátuma is érdekes, tartalmas és kielégítő volt, elvárható lett volna, hogy a világ minden részéből összesereglett küldöttek a magyar népi demokrácia szállítómunkásainak mai helyzetéről valamit megtudjanak. Gáspár elvtárs felszólalása előtt öt perccel kezdte összetákolni beszédét, és az bizony semmi lényegesebbet nem tartalmazott.”

„A zárkák két személyesek, kicsiny, szűk helyiségek. Egy-egy kétszemélyes zárkában azonban nem két fiatal, hanem 12 van elhelyezve. Öt szalmazsákon fekszik a 12 fiatalkorú. Több szalmazsák nem is volna a helyiség rövidsége miatt itt elhelyezhető. Ezek a szalmazsákok is aligha mondhatók, hogy szalmával tömöttek. Kb. 10 cm magasságúak, töredékkel teltek, piszkosak, úgyhogy a falnál összeállítva nem magasabb 50 cm-nél az 5 zsák. A leány letartóztatottak nem is fekszenek a zsákokra, inkább a padlóra, pokrócra, mert annyira bolhásak, poloskásak a zsákok, hogy nem bírnak azon aludni.”

A Magyar Dolgozók Pártja iratainak a Magyar Országos Levéltárban őrzött dokumentumai között van tíz doboznyi fakózöld borítású spirálfüzet. Ezek a füzetek gyorsírással készült feljegyzéseket tartalmaznak, a feljegyzések 1948. és 1956. között készültek a Magyar Dolgozók Pártja központi vezető szerveinek ülésein, de tartalmaznak vezető funkcionáriusok számára készült beszédvázlatokat, előkészítő feljegyzéseket, hozzászólások tervezeteit is. Közölt forrásunk egy ilyen eredetileg gyorsírásos jegyzőkönyv a PB 1953. november 5-ei üléséről.

Drahos Lajos, a Magyar Népköztársaság varsói nagykövete Fülig Jimmyt megszégyenítő hejesírással írta első jelentéseit, amit az alábbi részlet is bizonyít: „Jelentem hogy junius 25, ikén 1 orakor fogadott Bierut elnök, A protokol szabájoknak megfeleönek, zsaketben diszszázad elött, a protokol fönök vezetésével minden ceremonia hibátlanul lett végrehajtva, aprototokol fönök Bathol nagy mrgelégedésére és e elismerésére.”

1954. május 11-ei keltezéssel sürgető hangú levél érkezett Farkas Mihály számára, amellyel aztán a Politikai Bizottság május 12-ei ülése foglalkozott a. Arról tájékoztatták a pártvezetőt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság meg kívánja vonni Ausztráliától az 1956-os olimpia megrendezésének jogát. A Farkas Mihálynak címzett levél előzményei két évvel korábbra nyúlnak vissza, amikor Budapest városa megpályázta az 1960-as olimpia megrendezésének jogát.

„Az 1958. novemberi országgyűlési és tanácsválasztások jelentős feladatok elé állítják a Belügyminisztérium szerveit is. Ebben az időben számolni kell az imperialista hírszerző szervek, valamint egyéb ellenforradalmi elemek aktivizálódásával, fokozott propaganda tevékenységével, huligán és egyéb alvilági elemek zavart keltő cselekményeivel. Ezenkívül a Belügyminisztérium szerveinek el kell látni a választással kapcsolatos rendészeti és biztosítási szolgálatot is.”

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt szeptember 19.

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő