Archívum

„Vitéz nagybányai Horthy István, Magyarország Kormányzóhelyettese, budapesti /Királyi Várpalota/ lakos elhatároztam, hogy személyesen is részt veszek a harcban, amely magyar hazám és nemzeti létünk fennmaradását hivatott minden megsemmisítő idegen törekvéssel szemben biztosítani.
Mielőtt a harctérre indulnék, a mai napon, az alulírott helyen és időben, összes vagyonom felől, halálom esetére, – a következő végrendeletet teszem”

A második világháború harcai során a Dunába lőtt budapesti hidak felújítását létfontosságúnak tekintette az új vezetés. A legnagyobb figyelem a főváros legrégebbi hídjára, a Lánchídra irányult. E terv végrehajtása során 1949 augusztusában egy „komoly” – ideológiai indíttatású – probléma merült fel: a Lánchíd pillérein látható faragott koronás címerek ügye. A közlekedési tárca augusztus elején utasítást adott, hogy a koronás címereket azonnali hatállyal el kell távolítani és a helyükre az új népköztársasági címert kell elhelyezni.

A „gyanúsítottnak nem volt több hízott sertése, azonban volt olyan sertése, ami ha hízlalásra került volna, meghaladta volna a követelményeknek megfelelő súlyt. Azt is megállapította az őrs járőre, hogy a községi tanács is szabálytalanul járt el, mert a gyanúsított a tanács előtt bevallotta, hogy a levágásra kerülő sertés súlya 110 kg, és ennek ellenére a vágási engedélyt kiadta. A levágott sertés húsát és zsírját az őrs járőre őrizetbe nem vette, mert a gyanúsított több hízott sertéssel nem rendelkezik, és így a levágott sertés húsára és zsírjára a családjának szüksége van.”

„Összességében a tárgyalás laza és nyitott keretek között zajlott, […] és őszinte is volt az első titkár részéről, akinek a kommunista meggyőződése mély és teljes mértékben ortodox, de viszonylag realista. A beszélgetés mentes volt a propagandától, a Német Szövetségi Köztársaság alig lett megemlítve. Ugyanakkor annak ellenére, hogy őszinte figyelem mutatkozott Kádár úr részéről az általunk az együttélés eredeti feladataira vonatkozó felvetésre, nem mutatta semmilyen jelét annak, hogy Magyarország képes lenne vagy szeretne egy függetlenebb politikát vinni a nemzetközi színtéren.”

„A pártaktívában azok a vélemények vannak túlsúlyban, amelyek szerint Gomułka elvtárs álláspontja mind Jugoszlávia ügyében, mind az ítélet ügyében helyes. Mindazonáltal tájékozatlanság tapasztalható Rapacki elvtárs kijelentésével kapcsolatban, miszerint »ha küldöttségünk tudta volna, hogy a magyar elvtársak így fognak eljárni, nem tettünk volna náluk látogatást«. Vannak olyan kommentárok, hogy a pártvezetésben megoszlanak a vélemények, mind Jugoszlávia kérdésében, mind az ítélet ügyében.”

„A Sztálin Vasműhöz tartozó Sztálinváros ne egyszerű lakótelep, hanem új típusú szocialista város legyen, tükrözze vissza az épülő szocializmus diadalmas erőfeszítéseit, biztosítsa az emberi igények kiegyensúlyozott kielégítését, épületei életörömet sugározzanak és minden[t] egy egységes gondolat: a célszerűség és az emberről való gondoskodás sztálini gondolata hasson át.”

„A két rendőr jelentkezett a követnél és közölte, hogy Münnich autóbuszt és ZISZ személygépkocsit küldött Nagyért és társaiért. Radzjanovic megállapította, hogy a sofőrök szovjetek voltak. A jugoszláv követ, Naggyal közösen biztosítékot kért a rendőrségtől, hogy a jelen lévő szovjet katonák nem avatkoznak be az akcióba. Miután a garanciát megkapták, mindannyian beszálltak az autóbuszba. Erre a szovjetek állítólag az autóbuszra vetették magukat. Nagyék ki akartak szállni. A szovjetek ebben megakadályozták őket.”

„A pestszenterzsébeti áll. fiúgimnáziumban éppen személyesen vezettem magánvizsgálatot, amikor az igazgató jelentette, hogy a politikai rendőrség két kiküldötte be akar menni a tanórákra. Az illetőket hozzám utasította. Két feltűnően fiatal férfi jelent meg előttem s kijelentette, hogy a politikai rendőrség nyomozói és a tanórákat ellenőrizni jöttek. Kérdésemre, hogy milyen célból, azt válaszolták, hogy a reakciót kell nyomozniuk. Figyelmükbe ajánlottam, hogy az iskolai tanórákon csak a tanügyi hatóság kiküldöttei jelenhetnek meg. Erre eltávoztak és írásbeli paranccsal jöttek vissza.”

1950 nyarán számos magyarországi kolostort szálltak meg az Államvédelmi Hatóság emberei, köztük június 18-ának éjszakáján a piaristák tatai rendházát is. Az elhurcolt szerzetesek ingóságainak jó része eltűnt, így Hegyi Ferenc piarista tanár NSU motorja is. A források azt a harcot mutatják be, amit Hegyi Ferenc motorja visszaszerzéséért, illetve a kártérítésért folytatott. A történet különlegességét az adja, hogy egy deportált és megvert szerzetes kártérítést kapjon az állami hatóságok által elherdált vagyonából, ami aligha esett mással az 1950-es években.