Archívum
1980 áprilisában a magyar állam 1000 lakás kivitelezésére szerződött Líbiával. Rögtön kiviláglott, hogy a helyi körülmények között, a magyar vállalkozások nem képesek „megélni”. A hatalmas határidőcsúszás miatt a Líbiai Lakásépítési Titkárság 1984. május 5-én levélben tudatta a magyar féllel, hogy a továbbiakban nem kíván együttműködni az építő vállalattal. Ezt követően a Minisztertanács döntése értelmében azonnal le kellett állítania a líbiai lakásépítést, és 1984. augusztus 15-ig le kellett vonulni a helyszínről.
A nagyköveti megbízólevél átadása elsősorban mint protokolláris esemény érdemel említés. Az ekkor alkalmazott protokoll tükrözte a Magyarország megítélésében bekövetkezett változásokat. Ezen kívül a francia és a magyar diplomácia egyértelműen jelezte egymás számára, hogy egyfajta cezúrát húzva, a kapcsolatok fejlesztésére törekedjenek az államközi, a multilaterális politikai, kulturális, illetőleg a gazdasági kapcsolatok területén egyaránt.
„Mind az 5-en még az elmúlt évben szöktünk Magyarországra. Mindannyiunknak megvan a hazatérési igazolványunk ugyan, haza is akartunk jönni vele, de a románok nem engedték s így kénytelenek voltunk átszökni, hogy megmutassuk igazi magyar mivoltunkat. Szökés után egyenesen Magyarkanizsa-Fogadjistenbe jöttünk, ahol rokonaink vannak, jelenleg azoknál is lakunk, mert mint szökevények házat, földet még nem kaphattunk. Egyelőre 1-2 holdas parcella szántóföldet béreltünk, hogy mégis legyen miből megélnünk.”
„Azt az álláspontot szögeztem le, hogy mi természetesen a legmesszebbmenő mértékben együtt akarunk velük működni […], és én csak egyet kérek: semmi olyan megállapodás nem jöhet létre, amely kifejezetten monopolisztikus jellegű volna […]. Rövidesen kézhez kaptam egy példányt azokból az egyezmény-tervezetekből, amelyeket az orosz urak Moszkvából már készen hoztak magukkal. Amikor elolvastam ezeket a tervezeteket, nagyon megijedtem, mert úgy láttam, hogy ezek a tervezetek erősen az általam aggályosnak tartott monopolisztikus irányban mozognak.”
„Major elvtárs a felszabadulás óta igazgatója a Nemzeti Színháznak. Az utóbbi években munkájában jelentős fogyatékosságok voltak. Major elvtárs a színházban elsősorban mint rendező és színész működött, és az igazgatás tennivalóit az ismételt bírálatok ellenére is elhanyagolta. A gyenge igazgatás közben a színházban rossz légkör alakult ki, a művészek elégedetlenek voltak a tervszerűtlen, kapkodó és erősen szubjektivista vezetéssel, és a színház egész munkáját károsan befolyásolta.”
A Határainkat védve földjeinket védjük, Mi is harcolunk határaink épségéért, Békét akarunk nem revíziót „feliratok alatt menetelő falusiak között kalotaszegi ünnepi viseletbe öltözött leányok és magyar legények is voltak, akiket azonban erre a szerepre karhatalommal kényszerítettek. Ennek a legények igen eredeti alakban kifejezést is adtak,” ugyanis „fáradtságot színlelve hol a jobb, hol pedig a bal kezüket emelték fel, s így a végén kezükkel össze-vissza hadonászva vonultak el az emelvény előtt.”
„Akkor még nem tudtuk azt, hogy a forradalom legelső percétől fogva a teljes hadsereg és a teljes rendőrség a forradalom, vagyis a nemzet oldalára állt. Magyarországon egyetlen pillanatig sem volt kétséges a hadsereg hovatartozása, forradalom-pártisága, ugyanis az ellenforradalom alapvető fegyveres erejét az ÁVH, vagyis a belbiztonsági csapatok alkották. A katonák, akik minket a repülőtéren üdvözöltek, borotvapengével kivágott jelvényt hordtak, a régi állami címert és arra hivatkoztak, hogy a forradalom oldalán állnak.”
„Az esztergomi híd újjáépítéséhez egyébként a jelenlegi viszonyok között magyar részről úgyszólván semmi érdek nem fűződik. E munkát nem tartom sürgősnek, ennélfogva arra az időre kívánom elhalasztani, amikor a kedvezőbb gazdasági viszonyok a híd újjáépítését szükségessé és az építési költségek előteremtését lehetővé teszik. Annak idején nem fogok elzárkózni az érdekelt két állam közötti tárgyalások megindítása elől, de már most leszögezni kívánom, hogy a híd újjáépítése költségeiből legfeljebb a felét vállalhatom.”
„Kádár nagy megbecsülést élvez Kelet-Európa országaiban. Az oroszok kíméletesen bánnak vele. Bölcsnek tartják. Megjelenésében az is. Ez az egyszerű, szomorú arcú, típusöltönyt viselő, csendes hangon beszélő ember nem a hivatalos palotákban lakik, hanem saját otthonában. Visszautasít mindenfajta különleges protokollt, nem engedett teret sem a durva, sem a kifinomult személyi kultusznak. Keveset látják a nyilvánosság előtt. Nevét a sajtó nem írja le minduntalan csak akkor és annyiszor, amennyit az információ közlése indokol. Valószínűleg gyötrik az 1956-os események.”
1946 áprilisában a közlekedési tárca a Honvédelmi Minisztériumtól hivatalos értesítést kapott, hogy a magyarországi repülőterek tulajdonjogát egy magyar-szovjet vegyes bizottság fogja kideríteni. A felderítés célja elsődlegesen az volt, hogy a háború alatti építkezés során volt-e példa a Harmadik Birodalom tőkebevonásával létrejött beruházásra. A közlekedési tárca illetékesei ugyan értesítették a Honvédelmi Minisztériumot, hogy a német csapatok igényei szerinti átalakításokkal kapcsolatos anyagi terheket Magyarország viselte, de a vegyes bizottság megkezdte működését.
Gerő Ernő 1956. július 18-tól a három hónapon át tevékenykedett a Magyar Dolgozók Pártja első titkáraként. A korszak több feldolgozása, s itt közölt levelei is arról tanúskodnak, hogy mennyire nem volt tisztában az ország tényleges helyzetével. Földvári Rudolf, az 1954 májusában Miskolcra „száműzött”, és a demokratizálási folyamatot támogató Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első titkár levelei tükrözik a változások túl gyors üteme miatti kételyeit, és félelmeit a Rákosi-féle pártvezetés várható kemény ellenintézkedései miatt.
A polgárháború befejezése után tíz évvel, a hatalmon lévő görög kormány a propagandája középpontjába a baloldali veszélyt, illetve a baloldaliak felett aratott győzelmet állította. A postai forgalom a kormány kedvelt propaganda-eszköze volt, ami hasonló igényeket is kielégített, mint később a TV és a rádió. Az athéni magyar követ jelentése szerint a „10 évvel ezelőtt a kommunizmust legyőzték a görög hegyekben” szövegezésű bélyegző-nyomat felirat is arra utal, hogy a postát általános politikai kampányra használták fel a kormány-körök.
A Tanácsköztársaság bukását követően 1919. augusztus 2-án, az osztrák rendőrség elfogta a menekülő Szamuely Tibort, aki a nála lévő pisztollyal mellbe lőtte magát. Az elhunyt mellett talált bankjegyeket, valamint néhány értéktárgyat a helyi hatóság lefoglalta. A magyar kincstári jogügy-igazgatóság a Szamuely Tibor által a kincstárnak okozott kár fejében kártérítési pert indított az örökösök ellen, amit mindhárom fórumon megnyert. Ezért a halott mellett talált értéktárgyak a magyar kincstár tulajdonába kerültek.
A Magyar Diafilmgyártó Vállalat 1960-ban „A tízéves Sztálinváros” címmel diafilmet hozott forgalomba. Az azóta eltelt több mint négy évtized igazi művelődéstörténeti adalékká érlelte a fekete-fehér kockákat. E diafilm propaganda szerepe letagadhatatlan, az alábbi képek azonban már kiadásuk évében sem feltétlenül csak azt mutatták meg, amit meg akartak velük mutatni, és így mégis tükrözik a kort, amelyben készültek.
Az alább közölt „ellenzéki” dokumentum egy minisztérium panaszügyekkel foglalkozó osztályának iratai közül került elő, és arra a komoly kérdésre keres választ, hogy „Miért nincsenek mesék? Hát például azért, mert: A hét törpe erdejét államosították, s most a körúton árulnak cigarettát; Ali baba elment feketézni, a negyven rabló pedig beállt rendőrnek; Aladdint a csodalámpa miatt internálták; A kacsalábon forgó várat kiigényelte a MADISZ; Hüvelyk Matyi pedig bizakodik, mert nálánál kisebb Matyik is lettek nagyok.
„Az igazgatók tegyenek meg mindent a vasúton bejáró tanulók számának apasztására. Evégből figyelmeztessék a szülőket a vasúton való bejárás egészségügyi, erkölcsi és tanulmányi szempontból való hátrányaira, és igyekezzenek a tehetősebb szülőket reávenni, hogy gyerme-keiket inkább internátusba, vagy magánellátásba adják.”
„Igyekeztem a budapesti szövetkezeti központokkal és a helyi érdekeltségekkel karöltve a szövetkezeti eszmét népszerűsíteni. A vezetésem alatt álló kirendeltség működési területén a szövetkezeteket illetőleg a helyzet az, hogy Temes megyében leginkább a hitelszövetkezeti intézmény van elterjedve, amennyiben az összes községek csaknem 40%-ában van hitelszövetkezet, ami tekintettel arra, hogy egy község hitelszövetkezete több község hiteligényeit is kielégítheti, kedvező eredménynek mondható. Ellenben a fogyasztási és állatbiztosító szövetkezetek létesítése csak lassan halad.”
![0000: Osztály[-ismétlés elleni]harc a szovjet pedagógiában, 1952](https://www.archivnet.hu/sites/default/files/styles/listafoto/public/hire_index_foto/1490_thumb.jpg?itok=hJXXLGAO "0000: Osztály[-ismétlés elleni]harc a szovjet pedagógiában, 1952")
A Közoktatásügyi Minisztérium Köznevelés c. folyóiratának 1952. március 15-ei számában fölöttébb érdekes írás látott napvilágot a magyar pedagógusok okulására. Az osztályismétlés, mint akkoriban minden, e kérdéskör is ideológiai köntösbe burkolva bukkant fel. A cikkből megtudhatta az érdeklődő olvasó, hogy bár sok a bukás még a szovjet iskolákban is, de a tanulók „harcolnak azért, hogy mindenkinek négyes és ötös osztályzata legyen.”
Az alább közölt levelet dr. Bakody Aurél lipótmezei elmegyógyász főorvos készítette Szálasi Ferenc elmeállapotáról. Az írásmű alapját a Nemzet Akaratának Pártja Cél és követelések című programja képezte, ami a későbbi nyilas nemzetvezető irománya volt. A bonyolult nyelvezettel és mondatfűzéssel megírt szakvélemény nem csupán Szálasiról ad egyértelmű ítéletet, hanem egyben rendkívül érdekes korjelző forrás is. A jobb érthetőség kedvéért közöljük az 1935-ben készült pártprogramot is.
„1945 után a kommunistáknak a szociáldemokratákkal szemben elkövetett bűneit nem lehet üres szólamokkal elintézni, vagy a világ előtt letagadni. Egy olyan – tradicionálisan a szabadság mellett elkötelezett párt – mint az SPD, nem járathatja le hitelét, és nem engedheti a felejtés áldozatául esni egy hazug „enyhülés” miatt a párt szabadságharcos történetének ezt az áldozatokkal teli fejezetét.”
Oldalak
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt április 26.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő