Archívum
„Az 1960-as évek második felében a színházi közélet egyre inkább kicsinyes belharcok színtere lett. A fővárosi színházak és a színházi szakmai-társadalmi szervezetek élén régóta ugyanaz a néhány alkotó állt, a budapesti színházi struktúra teljesen megmerevedett. Megdönthetetlennek látszó képződménnyé vált, amely sok esetben már a nézők számára is elviselhetetlen volt, a produkciók teljesen elszürkültek. Míg a hivatalos jelentések évi ötmilliós nézőszámról számoltak be, a KSH adatai szerint az ország felnőtt lakosságának kb. kétharmada egyáltalán nem látogatta a színházakat.”
„Hogy miért mentünk át, és miért lőttünk át szlovák területre, azzal indoklom, hogy mint demokratikus magyar rendőrök nem bírtuk elviselni, hogy úgy bánjanak a szlovákok magyar testvéreinkkel, mint ahogy azt szemünk láttára tették, mert azt a legnagyobb embertelenségnek tartom, a demokráciával össze nem egyeztethető az, hogy emberek ezreit 20-22 fokos hidegben szétszórják, szétszakítsák családjaiktól csak azért, hogy azokat deportálják, vagy menekülésre kényszerítsék, csak azért, mert magyarok.”
„Mi, Rajka és a többi érdekelt négy község lakossága a legnagyobb megütközéssel vettünk tudomásul a szlovákiai imperializmus követeléséről, amely éppen a mi mindig Magyarországhoz tartozó területünkre vonatkozik. Augusztus 11-én megtartott népgyűlésünkön a községek lakossága egyetemlegesen tiltakozott a minden jogalap nélküli és a népek békéjét a Duna medencében megzavarni akaró újabb kísérlet ellen és kéri, azt utasítsák el.”
„Nagy jelentőségű előnye a vezetékes rádiónak, hogy megakadályozza az ellenséges propaganda adások hallgatását, szemben a rádióvevő készülék tulajdonosokkal, akik rádiójukkal szabadon vehetnek minden tetszés szerinti állomást. A vezetékes rádió ezen kívül tömegmozgósítás céljára is felhasználható anélkül, hogy a rajta leadott műsoranyagot az éterbe is kellene sugározni.”
„Az új vonat padlózata és falai erősebbek, üvege pedig vastagabb volt, mint az átlagos személyszállító vonatoké. A fülkék hangszigeteltek voltak, belsejüket ellátták légkondicionáló készülékkel. A szerelvény telefonhálózattal, világvevő rádióval, rádióantennával és vonathangosítással is rendelkezett. […] A vonaton volt konyha, tárgyaló (16 fő részére), fürdőszoba zuhanyzóval, ill. két- és négyfős hálókocsi-rész. Kádár kérésére egy kártyázásra és sakkozásra alkalmas kis szobát is kialakítottak.”
„A cigányság gazdasági és kulturális felemelkedését nem a cigány bizottság fogja elvégezni, hanem az a mélyszántás, amelyet a szocialista társadalom végez el, amely a soraiba emelkedett cigányt nem a bőre színe, sem sajátos magyar beszéde, hanem elvégzett munkája és emberi tisztessége alapján fogja értékelni és a környék lakóinak nagyobb családjába megértéssel és szeretettel befogadni.”
„A május 1-i díszszemle slkalmával Szovjet –koloniához tartozó személyek csodálkozásukat fejezték ki, hogy a honvéd zászlók alapszíne ma is fehér. […] Már Petőfi is vörös zászlóról emlékezett meg költészetében, és így ez már a sztálini nemzetiségi elveknek megfelelően, a nagy hagyományokkal is alátámasztható.”
A Szentszék mindig is aktív diplomáciai tevékenységet fejtett ki a világpolitikában. Ez csak fokozódott az 1963-ban megválasztott VI. Pál pápa alatt, akinek figyelme nemcsak Európára és az Egyesült Államokra terjedt ki, hanem fontosnak tartotta, és folytatta elődje keleti politikáját is. Az 1967-es arab–izraeli konfliktusban a Vatikán és VI. Pál határozott álláspontot képviselt. Pápasága alatt mindvégig az arabok ügyét támogatta, Izrael államiságát nem ismerte el.
Fehér Csaba – a konferencia óta koholt vádakkal leváltott révkomáromi múzeumigazgató – a következő gondolatokkal zárta előadását: „A mi feladatunk, hogy a szlovák–magyar megbékélés és az európai értékek alapján, a történelmi tisztánlátás igényével, az igazságosság és az állampolgári egyenlőség szellemében szólítsuk és szólaltassuk meg a történelmet, mert féligazságok és hazugságok történeti árnyékában nem nőhetnek fel további nemzedékek.”
A szerző két sztálinvárosi rendőrségi vallomást hoz nyilvánosságra. Az egyik Sándor András író börtönben készített feljegyzése a forradalom és a forradalmat megelőző időszak történetéről, míg a másik F. Mihálynak, a 26. számú Építőipari Tröszt munkástanács tagjának vallomása a forradalom alatti eseményekről.
A Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár 1956-os röpiratgyűjteményéből válogatott röplapok a november 4-ét követő hónapok eseményeibe nyújtanak betekintést. Az időszakot a munkástanácsok sztrájkja, az ellenállásra felhívó röplapok, illegális újságok terjesztése, az utcai tüntetések és tiltakozó akciók fémjelezték, de mellettük megjelentek a Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány és a Magyar Szocialista Munkáspárt konszolidációs politikája mellett agitáló röplapok is.
Wiedermann Piroska 1925. október 23-án Sashalmon született magyar–sváb–szlovák család gyermekeként. 1945 januárjában 33 hónapig tartó málenkij robotra vitték a Szovjetunióba. A Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban. Dokumentumok (1941–1953) c. kötet kapcsán kereste fel levelével a Magyar Országos Levéltárat, majd többszöri levélváltást követően hozzájárult ahhoz — amit ezúton is köszönünk —, hogy visszaemlékezéseit az ArchivNet-en közzétegyük. Az itt közölt visszaemlékezést a szerző ez év nyarán vetette papírra.
A fővárosi bíróság ’56-os perirataiban található korabeli fotókból közlünk egy válogatást. Ezek a felvételek veszélyt jelentettek a diktatúra számára, mert olyan világot és értékrendet képviseltek, amelynek puszta léte is veszélyes volt a forradalom utáni „új” hatalom szemében. Ezért a szinte ereklyeként tisztelt felvételek rejtegetése is súlyos bűnnek számított. A bírósági eljárás során elkobzott felvételeket a rendőrség bizonyítékként használta fel a vádlottak ellen, ugyanis azonosításukhoz is felhasználták őket.
„Feladatommal kapcsolatosan jelentem, hogy a totózóban és az espresssoban a következőket mondták el. Az espressoban jelenlévők kb. 10%-a azt állította, hogy a magyar csapat lefeküdt a szovjeteknek. A nagyobbik része a társaságnak cáfolta ezt azzal az indokkal, hogy elmúlt már a Rákosi-rendszer, ahol le kellett adni a mérkőzést. Elmondásuk szerint azért kapott ki a válogatott, mert teljesítménye a VB-n a legrapszódikusabb volt. Nem fogtak ki jó napot."
„Az oszlatás után a városba vezető utakon újra tömörültek, és a Rákóczi utat ellepve hangos jelszavakat kiabáltak. Az egyik tizedes elvtárs elmondotta, ahogy a Rákóczi úton a riadókocsikról leugráltak, kőzápor fogadta őket, köpködtek rájuk, és kórusban kiabálták, nem mertek lőni, zsaruk, csürhe szemétládák. Elmondotta, hogy két ütést érzett, fél térdre esett, az egyik ütés egy sörösüvegtől származott, a másikat egy ökölnyi kő okozta, melyet a tömegből dobtak. Az oszlatási felszólítás után azt kiabálták, hogy gyertek ide, ha mertek, piszkos zsernyákok”.
Az egyházak, felekezetek és szekták ellenőrzésére, korlátozására 1951-ben felállított Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) iratanyaga a rendszerváltoztatás után lényegében maradéktalanul a levéltárakba került. Az alábbiakban egy feltehetően 1958-ból származó, Miklós Imre részére készített dokumentumot adunk közre, amely az egyházak 1956 utáni helyzetéről, az egyházpolitikában kialakult körülményekről tájékoztatja a Hivatal elnökhelyettesét.
A ’60-as évek mindennapjait, sajátos hangulatát idézi fel az a két fotóalbum, amelyek Magyar Országos Levéltár OKISZ iratanyagában találhatók meg. A válogatott és a tematikailag rendezett felvételek a KTSZ-ek, és ezzel együtt a szocializmus személytelen, arcnélküli világát rajzolják elénk. Hiányzik az egyéni ízlés, a személyiség. Az itt közölt fotókon keresztül visszatekinthetünk a ’60-as évek hétköznapjaira, egyhangú, sablonos díszleteire, láthatjuk, hogy milyen is volt az akkori design.
„A magyar felsőoktatás [..] nem képes megfelelni a modern kor támasztotta követelményeknek, a magyar társadalom rövid- és hosszú távú érdekeinek. Egyetemeinkre és az ott folyó oktatásra – egész évben és intézményesen – a poroszos hagyományok, a tantervutasítás, az autonómia hiánya, az átideologizáltság, a teljesítmény központúság és a minőségi szempontokat érvényesíteni képtelen mennyiségi termelés jellemző. Ezt a helyzetet és állapotot tarthatatlannak és az eddigi módon megreformálhatatlannak tartjuk. A felsőoktatás egészét kell megváltoztatni, új alapokra helyezni.”
„Jelenlegi béremnél jóval alacsonyabb fizetésért is hajlandó vagyok odaadóan dolgozni pár-tunk érdekében, hogy végre eltűnjön életünk egéről a szocialista neveléssel szembekerülő, azt férgek módjára kikezdő és aláásó szennyirodalom. […] Kérem, legyen most hozzám nagyon őszinte, mint mindig és írja meg, miben segíthetnék, mert ez tétlenség a szennyes áradat irodalmi hullámaiban megfojt, alkotni szeretnék, és a marxista kritika pergőtüzével ostromolni szeretnék minden olyan fércmunkát, ami méltatlan az új kor emberéhez szerte a világban.”
„Magyarország az az ország, ahol a desztalinizáció a leglátványosabb módon ment végbe. A változás kétségtelenül a Kádár által csendben bevezetett politikának köszönhető, akinek sikerült – nem kis ügyességgel – 1956 után egy toleráns légkört bevezetnie. Másrészről azonban az 1956-os forradalom nem igazán játszott olyan nagy szerepet a desztalinizáció folyamatában, mint ahogy korábban gondoltuk. Magyarország a népi demokráciák közül Moszkva egyik leghűségesebb elkötelezettjének számít.”
Oldalak
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt október 17.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban négy egymástól témájukban eltérő forrásismertetést tárunk Önök elé szerzőink tollából. A publikációk ugyanakkor abban megegyeznek, hogy fordulópontokhoz köthetők: legyen szó személyes sorsfordítókról vagy nagyobb huszadik századi eseményekről.
Az időrendet követve kívánkozik előre Kovács Péter (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) publikációja. A szerző elsősorban a helytörténet számára mutat be új forrásokat a komáromi városháza építésre vonatkozóan. A beruházás szükségessége azonban kötődik egy fordulóponthoz, mivel a trianoni békeszerződés értelmében Komárom városa kettészakadt: a történelmi központ a városházával Csehszlovákiához került, így a Duna jobb partján, Magyarországon maradt településen szükség volt egy új hivatali épület felhúzására.
Egy konkrét személyes fordulópontot mutat be forrásismertetésében lapunk korábbi főszerkesztője, L. Balogh Béni (tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont, Kisebbségkutató Intézet). A forrásszöveg egy 1929-ben Déván rendezett spiritiszta szeánsz jegyzőkönyve, amely nagy hatással volt Petru Grozára, Románia későbbi miniszterelnökére. A politikus kommunista fordulata ugyanis éppen ezekben az években zajlott, a „Kun Béla szellemével” való társalgás pedig mély benyomást tett rá, egyben kihatott Groza jövőbeli gondolkodására.
Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) a második világháború utáni kényszermigrációs időszak egyik, sokak életvitelében fordulópontot jelentő, kiemelt eseménysorára, a magyar-csehszlovák lakosságcserére vonatkozó dokumentumokat mutat be két részes forrásismertetésének első részében. A publikáció elsősorban az 1945 és 1950 között létező Nógrád-Hont vármegyében működő magyar összekötők működését mutatja be források segítségével.
Szintén két részes forrásismertetéssel jelentkezik Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem), amelynek első részében egy olyan esetet mutat be, amely konspirációs teóriaként igen nagy népszerűségnek örvendett a közelmúltban – egyben pedig egy „elmaradt fordulópontként” is lehet rá tekinteni. A Mikroelektronikai Vállalatot 1982-ben a magyar állam azzal a céllal hozta létre, hogy tartani tudja a lépést a hidegháború utolsó évtizedében egyre inkább felgyorsuló tudományos-technikai forradalomban. A MEV telepén 1986 tavaszán történt pusztító tűzeset azonban meghiúsította ezt az tervet. A forrásismertetésből az is kiderül, hogy a tűzeset kapcsán nem érdemes konteóról beszélni, azonban biztosítási csalásról már annál inkább.
Negyedik számunk szerzőinek köszönjük a kéziratokat, szerkesztőségünk pedig továbbra is várja következő lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. szeptember 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő