Archívum

A Közoktatásügyi Minisztérium Köznevelés c. folyóiratának 1952. március 15-ei számában fölöttébb érdekes írás látott napvilágot a magyar pedagógusok okulására. Az osztályismétlés, mint akkoriban minden, e kérdéskör is ideológiai köntösbe burkolva bukkant fel. A cikkből megtudhatta az érdeklődő olvasó, hogy bár sok a bukás még a szovjet iskolákban is, de a tanulók „harcolnak azért, hogy mindenkinek négyes és ötös osztályzata legyen.”

„1945 után a kommunistáknak a szociáldemokratákkal szemben elkövetett bűneit nem lehet üres szólamokkal elintézni, vagy a világ előtt letagadni. Egy olyan – tradicionálisan a szabadság mellett elkötelezett párt – mint az SPD, nem járathatja le hitelét, és nem engedheti a felejtés áldozatául esni egy hazug „enyhülés” miatt a párt szabadságharcos történetének ezt az áldozatokkal teli fejezetét.”

„Amidőn az ég kegyelmét és áldását kérném magamra, házamra és szeretett népeimre, a Mindenható színe előtt fogadom, hogy az őseim által reám hagyott örökségnek hű sáfárja leszek. Mindent meg akarok tenni, hogy mielőbb elmúljanak a háború áldozatai és borzalmai; újból meg kívánom népemnek szerezni a béke áldásait, amint ezt fegyvereink becsülete, államaimnak és hű szövetségeseimnek létérdeke és ellenségeink dacza megengedi."

"A nevelőtestület H. F.-t „egyhangúan bűnösnek ítéli a népi demokráciánk és a világ dolgozóinak vezérei: Sztálin és Rákosi elvtársak iránti ellenséges, minősíthetetlenül ízléstelen magatartás bűnében, és ezért javasolja H. F.-ának az ország összes iskoláiból mind nyilvános, mind pedig magántanulóként való kizárását. Egyben megállapítja, hogy intézetünkben fokozni kell a politikai éberséget az ellenséges megnyilvánulások könyörtelen felszámolása és megelőzése érdekében, és megbízza az osztályfőnököket, hogy havonként nézzék végig meglepetésszerűen a növendékek tankönyveit."

„Az összeesküvés visszhangja az egész megmozdulásban egyetlen gonosz akaratot tételezett fel, mégpedig azt, hogy itt Horthy tisztjei, földesurak és nyugatosok álltak össze az FKGP reakciósaival, hogy az úri világot és népelnyomó uralmat visszaállítsák. Bibó már akkor felhívta a figyelmet arra, hogy nem feltétlenül meggyőző mindaz, ami vele kapcsolatban, mint adat, összefüggés vagy kommentár nyilvánosságra került. A koalíció tagjai a nyilvánosság előtt nem egységesen léptek fel az összeesküvés kérdésében.”

A közölt forrás szinte minden adata valóságosnak tűnik, ám mégsem az. Szerzője feltehetőleg egy ismerősét kívánta megtréfálni, de hogy akciója mennyire volt sikeres, nem tudhatjuk. Az „idézés” azonban arra is rávilágít, hogy az emberek az „átkos” Rákosi rendszerben sem veszítették el humorérzéküket.

„A gyermekét megölni kívánó anya terhességét rendszerint titkolja. Teszi ezt azért, mert a terhesség tényét is el akarja titkolni, az ölési cselekményre előre készül. Ez önmagában azt is jelenti, ha valamilyen komplikáció nem fordul elő, a rendszeres terhesrendeléseken sem vesznek részt. Az esetek közül 5 elkövető vett részt terhesgondozáson, de akkor is csak terhességének első időszakában. Ez a vizsgálat még kizárólag a terhesség tényének megállapítására szorítkozott. Amikor a terhesség a vizsgálatok eredményeként ténykérdéssé vált, már a terhesrendelésekre sem mentek el.”

„az 1922-es második dunavecsei táborban például előadtuk „Az ember tragédiája” bevezető színét. Minden különösebb előkészület nélkül, egyetlen olvasópróbával. Felejthetetlen élmény volt, amikor a tábortűztől alulról megvilágított hatalmas fák alól innen is onnan is felhangzottak a Tragédia bevezető sorai: „Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég...” és így tovább végig az egész szín szövege. Maga Karácsony is bevallotta utólag, hogy soha a Nemzeti előadásain nem érezte azt a mély áhítatot, valósággal megrázkódást, ami ekkor elfogta.”

„néhány kórházban egy-egy osztályt be kellett zárni, mert nem volt orvosi személyzet. Modler elvtárs (az állami ellenőrzésnél főellenőr) pl. elmondotta, hogy egy Hallétól nem messzire levő kisvárosban a kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok, anélkül, hogy a tervről valaki is tudomást szerzett volna, egyik napról a másikra úgy, ahogy voltak, teljes létszámmal „leléptek”. Drezdában járva a tanácsi dolgozók elmondották, hogy az egész városban mindössze két magánpraxist folytató szemorvos van, a klinika viszont a túlzsúfoltság miatt november vége előtt nem fogad betegeket.”